Orvosi Hetilap, 1868. február (12. évfolyam, 5-8. szám)

1868-02-23 / 8. szám

zacokon, divánokon azonban, e fekhelyek hiányain az orvos majd rögtönzött előkészületek, majd a fekhely változtatott állása által, majd ismét maga részéről, hajolás és guggolás által iparkodott se­gíteni mindeddig, hogy czélját, a tükör által látható részek lehe­tőleg tökéletes és világos megtekintését, elérje. A betegek lakásán történő vizsgálatoknál a nő­orvosok az épen említett hiányokat már megszokták. Mindekkorig legalább nem tettek semmit, miáltal ezeken czélszerűen segíthetnének , de saját lakóikban, rendelő szobájukban igenis gondjuk volt arra. Az itt megvizsgálandó betegek szaporodtával, a nő­orvosok oly készülékeket iparkodtak feltalálni, melyek tetszetős alakban, köny­­nyen eszközölhető, tökéletes vizsgálatot lehetővé tegyenek. Az asz­talt e czélra nem lehetett megtartani, minthogy a gyakran gyön­ge és finom érzésű nőktől nem kívánhatni, hogy a méhtükör­­rel való vizsgálat végett, a rájuk nézve rémítő asztalra feküdjenek. — így keletkeztek a „gynákologicus székek.“ A gynákologicus szék eszméje csakhamar általánosan ked­­veltté vált és kevés idő múlva majdnem minden jelentékenyebb nőgyógyászati korodának, valamint minden nevezetesebb nőgyó­gyásznak meg volt saját általa feltalált vagy módosított ilynemű széke. Ily saját széke van például a bécsi nőgyógyászati kórodá­­nak, úgyszinte a würzburginak, ilyen továbbá az amerikai iskola gynákologicus széke. Sőt a magán női orvosok is foglalatoskodtak eféle székek szerkesztésével, így Mauke tr. Hamburgban, Baumgärtner tr. Baden-Badenban. Mindezen székek több-kevesebb csínnal, sőt díszszel kiállított karszékfélék.­­ Mindegyikük egyik vagy másik részén alkalma­zott gépezet által úgy van berendezve, hogy miután a megvizsgá­landó egyén repült, a szék háza a beteg megvizsgáltathatása végett a függőleges helyzetből vízh­ányosba hozattathassék,, az ülőhe­lyet pedig, ha már szerkezeténél fogva talán nem elegendő ma­gas , fel lehessen emelni és a vizsgálat után az előbbi állásba a gépezet segítségével ismét visszahelyezni. *) Néhány évvel ezelőtt szándékom lévén a Braun Károly-féle gynakologicus széket megszerezni, egy bécsi ügyfelemet megkér­tem, szíveskednék annak rajzát megküldeni és az ára után tuda­kozódni. A 75 o. é. frtnyi árt sokalván, azon eszmével kezdettem foglalatoskodni, mikép lehetne egy, különben ugyanezen czélnak megfelelő, de jutányosabb készülék által az érintett gynakologicus széket pótolni, még­pedig balzac-alakban, minthogy ez egyéb kellékeimnek, mint gyakorló orvosnak jobban felelt meg. Készíttettem is előbbi tartózkodási helyemen — Szegeden— tervem szerint egy ilyen balzac­ot, de nem igen felelt meg a szük­séges követelményeknek. Alacsony volt, keskeny és nehezen kezel­hető. Az alacsonyságon ugyan már eleve iparkodtam segíteni ke­mény 8—10 hüvelyknyi magas, vizsgálat alkalmával a kereszt­­csont alá teendő vánkosok által, de a beteg fekvése ez által ké­nyelmetlenné lett, a hasfalak pedig nagyon is feszültek. — Mind­azonáltal szándékomról le nem mondottam, és minekutánna saját tapasztalásomból alkalmam volt a gynákologicus székek némi szerkezeti hiányairól meggyőződni , az itten rajzban látható „g­y n á k o l o g i c u s b a l z a c-o­t“ készíttettem, melynek leírásá­ból és összehasonlításából a gynákologicus székekkel, úgy vélem, ki fog tűnni, miszerint az egészen alkalmas és könnyen ke­zelhető készülék nőkórok vizsgálatára, különös­­sen méhtükörrel. A balzac állványa fából készült, teste fényű­, lábai és kardu­­czai diófából, hossza 5 láb, szélessége 2 láb, magassága 31 hü­velyk ; tengeri fűvel 4 hüvelyknyi magasságra keményen le van tűzve és rüpszszel behúzva. A padozattól 10 hüvelyknyi magas­ságra 3 láb hosszú, 6 hüvelyk széles, szőnyeggel bevont fazsámoly van a balzac alsó felszínére erős vaspálczák által rögzítve és e mellett egy faláb által támasztva; ez arra szolgál, hogy a balzac­ra könnyen felülni és reá feküdni, s arról leszállni is lehessen. A balzac hátulja 16 hüvely magas, a fejnek szolgál támaszul, ennek kárpitozása, valamint a karduczok az egyik oldalon 12, a másikon 16 hüvelyknyire érnek be a balzac felszíne felé, úgy hogy a kárpi­tozott háttól számítva a balzac csak 4 láb hosszú.­­ Lábvégének mindegyik oldalán 21 hüvelyk hosszú, 6 hüvelyk széles és 1­­/4 hüvelyk vastag deszkácskából álló oldalszárny van alkalmazva, melynek megfelelő nagyságú kivágásai az illető beteg sarkának felvételére szánvák, míg végén egy 6 hüvelyk magas deszka a láb­nak támaszul szolgál.­­ Ezen szárnyak által a balzac 2 lábnyiról 3 lábnyira szélesbíthető. Midőn ez oldalszárnyak a vizsgálatra nem szükségeltetnek, egyszerű készülék által a balzac fekhelye alá hajthatók és ott kis vasreteszszel rögzíthetők. A mellső oldalon levő szárny kis ripsz-köpeny által eltakartatik, nyitott állapotban pedig mindegyik oldalon két-két kemény léczdarab által van tá­masztva. Hogy ezen most leírt balzac nőkarok méhtükörrel való vizsgálására alkalmas készülék és czélszerűbb mint a gynakologicus szék, kitetszik, ha meggondoljuk, hogy az akármiféle széken ülő betegnél a női ivarszerveket meg­vizsgálni sehogy sem lehet, nem újjal és még kevésbé természete­sen méhtükörrel. A gynukologicus szék tehát csak akkor válik e czélra hasznavehetővé, ha hátát lefektetjük és az ülést felemeljük, szóval, ha a székből balzacot csinálunk. De ha a gynäkologicus széket csak akkor használhatjuk kitűzött czéljára, ha előbb bal­­zacká idomítottuk át, akkor egyszerűbb és okszerűbbnek látszik ez eszköznek már eredetileg balzac alakot adni és ezt czélszerűen berendezni. Meg is kell különben jegyeznem, hogy a visszafektetett hátú szék is csak akkor leend alkalmas a tükörrel való vizsgálatra, ha legalább 28—30 hüvelyknyi magas, nem pedig mint a közönséges balzac csak 18 hüvelyknyi.—Minthogy ti. a női ivarszervek tükör­rel való vizsgálata egyenes világítás mellett, napsugarak által történik. *) igen természetes, hogy a világítandó részeket úgy *) Előadó itt néhány gynäkologikus széknek rajzát, névszerint Braun Károlyit, Simi Marionét és Dr. Bl­a­u­k­e-ét mutatta elő. *) Dr. P­­­o­s­z Lipcsében már néhány évvel ezelőtt figyelmeztetett arra, hogy azon méhtü­krök, melyek mint például a Fergusson-félék külön

Next