Orvosi Hetilap, 1868. október (12. évfolyam, 40-43. szám)

1868-10-04 / 40. szám

- 697 -- 698 - egyre akadálytalan; néha, különösen ha előbb a beteg hosszabb ideig visszatartó húgyürülését, a kiürítés a gátseben át is történik. A kel­leténél élénkebb sarjadzás a gátseben pokolkővel érintetett, száraz tépetből gyöngéd nyomkötésekkel szereltetett. Midőn beteg további gyógyulását bevárni türelmetlen, 3 hó­nap múlva a kórházat elhagyta, s én őt utólszor láttam, előbbi seb­helyén kiemelkedő kölesnyi sarjadzás jelzé a húgycsősipoly fenlétét. Ily állapotban azon utasítással hagyta el a kórházat, hogy ha ismét felveendő foglalkozása miatt nappal nem viselhetne, a húgycsapot éjjelre tegye be, a továbbiak vezetése érdekében időn­­ként magát bemutassa. Egy év múlva mint értesültem róla, még mindig kölesnyi sarjadzó sipolyával szerzett bujafekélyek és dob miatt vétetett fel a kereskedelmi kórházba. További tudomásom róla nincs. (Vége következik.) A szívburok megcsapolásáról, ezt sebészeti szempontból tekintve. Ha szívburok csapolásának végeredményét szemügyre vesz­­szük, ezt bátorítónak semmikép se mondhatjuk; ha azonban a Baizeau által összeszedett eseteket tekintetbe veszszük, meg kell vallanunk, hogy kivévén Champouillon esetét, melyben a műtett rögtöni szívhüdés következtében halt meg, közvetlen veszélytől nem tarthatni. Minden beteg a folyadék kibocsátása után azonnal vagy rövid idő múlva meghalt; a másodlagos tünetek pedig, me­lyek a műtéteinek hibául nem róhatók fel, különbözők voltak, így például Schule rákos növedékeket talált. Trousseau betegei egyi­kénél rángatódzások fejlődtek ki , s igen valószínűleg azok a műtéteitől­ félelemnek tulajdoníthatók . Heger két esetben tüdő­gyula­dást észlelt, mely a csapolási seb közeléből indult ki, s alig tekinthető véletlen szövődménynek, mint inkább azon változás kö­vetkezményének, mely a tüdőkben a nyomás rögtöni megszűnte folytán jöhetett létre; s meglehet, hogy helyesen cselekszünk, ha a mellhártyalobot, melyet Heger a szívburok csapolása után észlelt, szinte hasonlókép származtatjuk ; ezen bántalom Trousseau bete­génél is előfordult, s a negyedik napon a mellhártyabeli izzadmány kibocsátása végett mellcsapolást kellett eszközölni. A mellhártya­­lobon kívül, mely közönségesen halálos kimenetelű, még a tüdő­vésztől is tartani kell, mely a csökkenőben levő szívburokbeli­ bán­talom után gyakran lépett fel. Szívburok-csapolásnak még több esetét említhetnők meg, de ezek nem eléggé hitelesek. Sprengel orvostan-történetében Lenno­­nak tulajdonított esetet találunk feljegyezve, melyet gyógyulás kö­vetett ; ha azonban Senac munkáját lapozzuk, meglepetve győző­dünk meg a felől, hogy abban a szívbántalmakról semmi se fog­laltatik , hanem Sprengel mellcsapolás műtételét tekintette szív­burok-csapolásnak. Bomero,tanár a huescoi egyetemen (Arragonia), három bete­get műtött, kik közül kettő meggyógyult, míg a harmadik kimúltát annak tulajdonítja, hogy a szívburok részben oda lévén nőve, ennek folytán az üreg teljes kiürítése lehetlen volt; ha azonban ezen szerző előadását figyelemmel kísérjük, mindinkább több és több kétely emelkedik fel bennünk. Ő ugyanis mellhártyabeli savógyü­­lem eseteiben a mellkast az ötödik és hatodik borda között azon helyen csapolja meg, hol a bordák a porczokkal egyesülnek. Egyik ujját a szívburok kikémlése végett betolja, s ha találja, hogy az folyadékkal van tele, azt, csipeszszel megfogva, görbe ollóval keresztülmetszi. Mondja, hogy a mellkas-csapolások vitték őt a szívburok megcsapolása eszméjére, s minthogy eljárása nem vak­merő, s nem koc­káztatott, meglehet, hogy követőkre fog találni. Azt is mondják, hogy van Swieten és Welse Henrik szinte megcsapolta a szívburkot, de ennek nyomát feltalálni Baizeau-nak nem sikerült. Férussac „Bulletin des sciences médicales“-ja XIII-dik köte­tének 363-dik lapján olvassuk, hogy Jowett 1827-diki február 13-kán tizennégy éves leány szívburokját csapolta meg, ki azon szerv csúfos származású savógyülemében szenvedett. A folyadék a mellhártyaüregbe ömölt, s a vérbe átszivárgott. A műtétei után tizenkét óra múlva észrevehető javulás mutatkozott, azonban semmi további tudósítást se találunk feljegyezve, s megemlítendő­­nek tartjuk, hogy Férussac azon esetet nem orvosi lapból vette át, s épen ezért annak valami becset alig tulajdoníthatunk. Hasonló értékűnek tekinthetjük Bodwitch tudor (Boston) esetét is. Bell a csapolás véghezvitelére finom szűrcsapot ajánlott, s mondja, hogy az a harmadik, egészen a nyolc­adik borda közben a szegycsonttól öt vagy hat ujjnyi távolban szúrassék be, a folyadék kiömlését pedig tizenöt percz alatt többször félbe kell szakítani. Camper Péter azt a negyedik és ötödik borda között a szegycsont­tól kevéssé balra, felülről aláfelé, mélyeszti be. A műtők a szívburok megcsapolásakor a műtétes módjának és a csap beszúrási helyének megválasztásában ekkorig határozott szabályokat nem követtek. A csapot majd a harmadik, majd a ne­gyedik, ötödik, hatodik vagy hetedik bordaközben szúrták be, s míg némelyek ezt a szegycsont szélének közel szomszédságában tették, mások jónak látták onnét három, négy, sőt öt centiméternyire el­távozni. Schuh például a harmadik bordaközt választotta, s a szegycsont bal széle hosszában haladt aláfelé. Semmi folyadék se szivárogván ki, a negyedik borda alatt szúrt be. Jobert a csapo­lást a hatodik borda közben, a szegycsont szélétől három centim­é­­ternyi távolban végezte. Heger az ötödik bordaközben, a szegycsont szélétől hatodfél centiméternyire kifelé, hatolt be. Béhier a nyol­c­adik borda felett szúrt be, s miután semmi se folyt ki, a hatodik és a hetedik bordaközti tért választotta. Ezen beszúrások azonban a szívtől igen távol estek, s inkább a mellhártyaűr megnyitására szolgáltak. Champouillon a negyedik bordaközben, a szegycsont szélétől szinte néhány centiméternyi távolban szúrt be. Aran a szív megsértésétől hasonlókép nagyon tartván, jónak látta a csapo­lást az ötödik hordaközben, azon határvonalon belül két három centiméternyire eszközölni, hol a szívhangok megszűntek hallhatók lenni, minélfogva a távolságot nem a szegycsonttól számította­ . Trousseau úgy, mint Aran a szívtompulatnak körülbelül közepe tá­ján, a baloldali emlő alatt, a negyedik bordaközben, műtett. Baizeau beszúrási helyül szinte ezen közt választotta, a szegycsonttól körülbelül három haránt ujjnyi távolban. Mi a kivitel módját illeti, erre nézve hasonlókép számtalan eltérésre akadunk. Jobert először a bőrt és a nagy mellizmot kusz­­torával ketté metszette, mire a műtéteit szúrcsappal bevégezte, Aron és utánna Baizeau hasonló módon cselekedtek, s mindenelőtt a bőrt gerellyel bemetszették . Champouillon, Heger és Swinh azon­ban előleges bemetszést nem csináltak, hanem a szűrcsap általuk minden előkészület nélkül a szívburokba mélyesztetett. Corvisart ellenben a szűrcsapot, mint felettébb veszélyes eszközt, határozottan elveti, s a kusztúrát minden tekintetben jobbnak tartja. Ezen elv­ből kiindulva, Desault, Larrey és Trousseau szinte egyedül a kusz­torát használta. Rétegenkint metszettek, s a sebbe tett ujjal kutat­ták, váljon a szívburkot nem tapinthatják-e, miből látható, hogy annak megnyitásakor a legnagyobb óvatosságot tanúsították. Arán leginkább hajszálfinomságú szűrcsapót használt, míg Pi­­geaux „Maladies du coeur“ czímű munkája 216-dik lapján a Réca­­mierféle kémlő szűrcsapót ajánlotta. Champouillon kevéssé haj­lított kutaszt vett igénybe. Hogy a levegőnek a szívburokba való behatolása kikerültes­sék, Jobert elégnek tartotta, a csapot aranylevélkével körültapasz­tani. A beszúrt csap majd függélyesen, majd ferdén tolatott előre, azon hely szerint, mely a műtételre választatott. Megjegyzendő, hogy a közzétett mű­tételi esetek legtöbbjében két beszúrás történt, mert vagy az első beszúrásra folyadék nem jött ki, mint Aron és Heger eseteiben, vagy pedig a szívburokba mindjárt előszörre be nem jutottak, így a Béhier és Shuh által leírt esetek alkalmával. A szívburokban felhalmozódott savó átalában lassan és nehe­zen szivárgott ki. Heger és Jobert a csapot több óráig bennhagyta, mert a kutasszal és a szivattyúval tett, s a kifolyás élénkítésére c­élzó törekvések sikertelenek maradtak. Felvehető, hogy a szív­burok ezen esetekben álhártyák által több rekeszre osztatott. Bai­zeau betegénél sem­miféle álhártya se lévén jelen, a szívburok egé­szen szabad volt, s ennek megfelelőleg a savó valóban könnyen folyt ki.40*

Next