Orvosi Hetilap, 1869. október (13. évfolyam, 40-44. szám)
1869-10-03 / 40. szám
665 666 kereste a kórházat, de most már olyan állapotban, hogy véglegesen itt maradjon. Heveny tüdő- és szívburok lob tünetei mellett meghalálozott. Bonczselet. A tüdők kártyáján odanővek. A jobb tüdő felső karélyában néhány élesen korlátolt, ép szövettől környezett májasodott helyek. E tüdő alsó kávéivá, nemkülönben az egész bal tüdő megmájasodva, légnélküli.Gümőknek vagy barlangoknak (cavernae) semmi nyoma. A hörgők nyakhártyája belövelt, kevéssé megvastagodva. A szívburokban nyolczobonnyi sötétbarna folyadék, belső falán még fris nyirkkal fedett. A máj és lép lágyabb, nagyon törékeny. Az epevezetékek átjárhatók. Az epehólyagban rendes mennyiségű epe, mely azonban hígnak és világosnak mutatkozott. A mellvezeték (ductus thoracicus) átjárható. Az üt- és visszerekben semmi rendellenes, a bennük tartalmazott vér sötétvörös. A vesék tökéletesen épek. Mindkét oldali mellékvese kóros, kőkemény , a baloldali tyúknagyságú, a hasnyálmirigy fejéhez odanőve. A belek sápadtak. Gümős lerakódások se a hashártya mögötti mirigyekben se valamely más szervben. Ha szigorúan akarunk ítélni, ez eset e rovat alá tulajdonképen nem illik, minthogy a halál itt heveny betegség által okoztatott. Az egyén meghalálozására a nagyfokú tüdő- és szívburokláb elég fontos mozzanat gyanánt folyt be, de a bántalmak nem nyújtanak semmiféle támpontot, hogy velük a szóbanforgó beteg éveken át tartó betegeskedését megfejthetnék, s e körülmény azon sarkalatos kérdés, mellyel jelenleg foglalkozunk. Addison e kórtörténetéből kitetszik, miszerint ezen egyénnél hosszasan tartó köhögés fennállása alatt, mely a hörgbeli nyákhártyáknak a hullán észlelt változásaiból könnyen megfejthető, a bőr színe sötétedni kezdett. E tünet későbben még fokozódott, mialatt a beteg ereje is nagy mérvben fogyott. A szín eme változása a kezelő orvos figyelmét ugyan magára vonta, de azt hitte, hogy közönséges sárgasággal van dolga. E hite mellett az egyén javulása is szólani látszott. Az akkori időnek megfelelőig e színváltozást alig lehetett volna a kórházi jegyzőkönyv más rovatába iktatni, minthogy azon sajátságos bronzszínesedés, melyről czikkünkben már annyiszor volt említés téve, későbben méltathatott figyelemre, különben a máj és epehólyag a hullán semmi eltérést sem láttattak. 1850- ben betegünk ismét felkereste a kórházat, de itt a bőr elszíntelenedésével már tüzetesebben foglalkoztak. Különösen kiemelték, hogy a beteg színe mulatt emberre emlékeztetett. Vizsgálták a hasat, s részint önként jelenkező, részint nyomásra keletkező felhasi fájdalmakról szólottak. A beteg kislemét elég bőven írták le, mely mindenesetre nagyon kopott szervezetre utalt. A mellkasbeli zsigereket, nemkülönben a veséket is kutatták, kémlelték a vizeletet is, de mindezek daczára valami kézzelfogható kórgóczot nem tudtak feltalálni, s más hiányában, hogy a gyereknek hevet adjanak, „vérszegénységben“ álapodtak meg. Azonban a kórtörténet fogalmazása, valamint a betegség lefolyásáról szóló jegyzetek már tudatják, hogy a szóbanforgó esetben más bántalom lehetőségére is gondoltak, a „vérszegénység" olyasmi lévén, melyet ■jkármely más idült bántalomnál alig nem tapasztalhatni, s itt még idegen alak képében tűnt fel azáltal, hogy a beteg arcza azon sajátságos sápadtságot nem láttat alá, mert — feketén el volt színtelenedve. Hogy az eset az illető orvosok figyelmét magára vonta, még abból is kiviláglik, miszerint a beteg elbocsáttatásakor különösen azt hozták fel, hogy egészben véve némi csekély javulás mutatkozott ugyan, de a bőr elszíntelenedése semmiben se m httatott változást, Addison a mellékvesék elfajulását okozó mozzanat gyanánt tartotta,midőn ezen tünetek: várszegénység, fejhasi fájdalmak, soványodás, az erők hanyatlása - olyan időszakban lépnek fel, melyben erről a betegek más idült bántalomnál még nem igen panaszkodnak, nemkülönben azt tekinette a bőr elszíntelenedése előidézőjeként. A beteg más bajban halt meg ugyan, de a mellékvesék kóros elfajulásának felvétele a hullabonczolás által fényesen jön igazolva, s sajnálattal kell hozzátennünk,miszerint A d d i so u az olvasót kételyben hagyja afelett,váljon a mellékvesék nagyobb tériméje,kóros kinézése és kőkemény mivolta mily természetű bántalom mellett szólott? Sák vagy rák volt-e a mellékvesék elfajulása? Nehéz afelett véleményt mondani, váljon más észlelő mit láthatott maga előtt, de azon körülmény tekintetbe vételével, hogy Addison a mellékvesék gümőjéről és rákjáról többi kórtörténeteiben megemlékszik, valószínűnek kell tekintenünk, miszerint a szóbanforgó esetben e két bántalom valamelyikének felvételére elegendő támpont nem való. Egy általunk észlelt eset alapján, melyről még későbben szó leszen, hajlandók vagyunk Addison készítményeinél lobos folyamatot, mely a mellékvesék két szövetté való átváltozására vezetett, feltételezni. A gyuladás folytán keletkezett kötszöveti dagok rendesen nagyon kemények szoktak lenni, s annak felemlítése, hogy a baloldali mellékvese a hasnyálmirigy fejéhez oda volt nőve,nagyon nézetünk mellett látszik szólani, melyet különben nem akarunk minden áron védeni. 2. * — 35 éves, vámőr 1851. november 11-én került Addison korosztályára, s itt még ugyanez évi deczember-kén meghalálozott. Az egyén hat hóval ezelőtt fejfájás, hányás és székrekedés tünetei között megbetegedett; a betegség hatodik napján félrebeszélés szegődött hozzá, s a beteg 44 órán át eszméleten kívül volt. Az öntudatlanság elmúlásakor a kezek és lábszárak hütött állapotban mutatkoztak, míg egyéb testrészek, különösen a nyelv csúcsa érzéketlenek valának. Két hó múlva az egyén magát annyira mennyire összeszedte, s ismét foglalatossága után járhatott. Ezen idő alatt bőre homályosodni kezdett, mi mindinkább fokozódván, az egyénnek sajátságos külemet kölcsönzött. Tíz nappal előbb, mint az egyén kórházba szállíttatott, a beteg az imént leírtakhoz hasonló tünetek alatt, melyek jelenleg azonban félben, hagyó seleget öltöttek magukra, vettetett újonnan az ágyba. Az őt kezelő orvos mocsárgerj által keletkezett mérgezést vélt maga előtt látni, mert a beteg kinézése a hányszékelés asphycticus stádiumában levő egyének benyomását tette. Jelen állapot: Az érvelés kicsiny és gyenge, az arczkifejezés súlyos betegséget gyaníttató. A gyakran beálló hányáskor részint nyári, részint sötétbarna vér üríthetett ki.A nyelv tiszta, a felhasi táj kidomborodott, baloldali nyomásra fájdalmas. A vizelet mind színre mind mennyiségre nézve rendes, fehérnye nélküli. A has puha, a függér lüktetése a mellső falon keresztül könnyen tapintható. A mellkasi zsigerek épek. A székletétek enyhék. A bőr homályosan elszintelenedve, az alak nyakhártyáján sötétszínü foltocskák. Időről-időre az erek nagy hanyatlása, mi ellen izgató szerek rendeltetnek, áll be, a tünetek egyátalán félbenhagyó jeleget mutatnak. Esténkint a bőr hideg, reggelenkint ismét forrónak mutatkozik. Addison az átalános gyengeség és levertség, a kicsiny árverés, az étvágyhiány, a felhasi fájdalmak, a megzavarodott agybeli vérkeringés, nemkülönben a bőr és nyakhártyák elszíntelenedésének alapján a kór ismét nagy valószínűséggel mellékvesebántalom jelenlétére tette meg, de a makacs hányás, melynek folyadéka az utolsó időben nem gyéren vR-, is tartalmazott, a gyomor heveny gyulladásának felvételét is igaíta. A beteg,erejének mindinkább történő fogyatkozása mellett meghalt. Ronczlelet: A gyomor nyakhártyája négy vérömlenyecskével ellátott, pont-és hálószerű élénkpiros beívelésekkel, szövete vastagabb és meglágyult, helyenkint rendetlen szélű felületes kievődésekkel (erosio). Agy, tüdők, szív, máj, lép és vesék tökéletesen épeit. Mindkét mellékvese tömör rostonyaszerü lerakodásokat tartalmazó, melyek nyers gümő benyomását idézik elő. 3. **) — 30 éves, férjes,gyermektelen parasztasszony, ki mocsárgerjes vidékre való és hideglelésben sohasem szenvedi, egy év óta három fájdalmak és hányásról panaszkodik. E tünetek rövid ideig tartott fennállása után a bőr színezetének megbarnulását veszi észre. A lyoni kórházba (Hôtel-Dieu) történt felvételekor arcza mulattszerű küllemet mutatott. A test átalánosan elterjedt bronzszínezete között sötétebb foltok is, különösen az alszárak belfelületén és a karok hólyaginzó tapaszból eredő beghelyein látszottak. Az ajkak és porok nyákhártyája feketés, a nyelv helyenkint kis szürkés-kékes tintaszerű foltocskákkal fedett. Hasonló feketés nyomok a foghúson is mutatkoztak. Az érverés szapora és gyenge, a nagy edényekben erős zörejek. Az emésztés, húgyelválasztás *) Addison 1. c. **) Levrat-Perroton, L’ Abeille medicate és Canstatt’s Jahresbericht 1857. 4. kötet. 40*