Orvosi Hetilap, 1869. október (13. évfolyam, 40-44. szám)

1869-10-03 / 40. szám

665 666 kereste a kórházat, de most már olyan állapotban, hogy véglege­sen itt maradjon. Heveny tüdő- és szívburok lob tünetei mellett meghalálozott. Bonc­zselet. A tüdők kártyáján odanővek. A jobb tüdő felső karélyában néhány élesen korlátolt, ép szövettől környezett májasodott helyek. E tüdő alsó kávéivá, nemkülönben az egész bal tüdő megmájasodva, légnélküli.Gümőknek vagy barlangoknak (ca­vernae) semmi nyoma. A hörgők nyakhártyája belövelt, kevéssé megvastagodva. A szívburokban nyolcz­obonnyi sötét­barna folya­dék, belső falán még fris nyirkkal fedett. A máj és lép lágyabb, nagyon törékeny. Az epevezetékek átjárhatók. Az epehólyagban rendes mennyiségű epe, mely azonban hígnak és világosnak mutat­kozott. A mellvezeték (ductus thoracicus) átjárható. Az üt- és visszerekben semmi rendellenes, a bennük tartalmazott vér sötét­vörös. A vesék tökéletesen épek. Mindkét oldali mel­lékvese kóros, kőkemény , a baloldali tyúknagyságú, a hasnyál­mirigy fejéhez odanőve. A belek sápadtak. Gümős lerakódások se a hashártya mögötti mirigyekben se valamely más szervben. Ha szigorúan akarunk ítélni, ez eset e rovat alá tulajdonké­pen nem illik, minthogy a halál itt heveny betegség által okozta­­tott. Az egyén meghalálozására a nagyfokú tüdő- és szívburokláb elég fontos mozzanat gyanánt folyt be, de a bántalmak nem nyújtanak semmiféle támpontot, hogy velük a szóbanforgó beteg éveken át tartó­ betegeskedését megfejthetnék, s e körülmény azon sarkalatos kérdés, mellyel jelenleg foglalkozunk. Addison e kór­történetéből kitetszik, miszerint ezen egyénnél hosszasan tartó kö­högés fennállása alatt, mely a hörgbeli nyákhártyáknak a hullán észlelt változásaiból könnyen megfejthető, a bőr színe söté­tedni kezdett. E tünet későbben még fokozódott, mialatt a beteg ereje is nagy mérvben fogyott. A szín eme változása a kezelő or­vos figyelmét ugyan magára vonta, de azt hitte, hogy közönséges sárgasággal van dolga. E hite mellett az egyén javulása is szólani látszott. Az akkori időnek megfelelőig e színváltozást alig lehe­tett volna a kórházi jegyzőkönyv más rovatába iktatni, minthogy azon sajátságos bronzszínesedés, melyről czikkünkben már annyi­szor volt említés téve, későbben méltathatott figyelemre, különben a máj és epehólyag a hullán semmi eltérést sem láttattak. 1850- ben betegünk ismét felkereste a kórházat, de itt a bőr elszíntele­nedésével már tüzetesebben foglalkoztak. Különösen kiemelték, hogy a beteg színe mulatt emberre emlékeztetett. Vizsgálták a hasat, s részint önként jelenkező, részint nyomásra keletkező fel­hasi fájdalmakról szólottak. A beteg kislemét elég bőven írták le, mely mindenesetre nagyon kopott szervezetre utalt. A mellkasbeli zsigereket, nemkülönben a veséket is kutatták, kémlelték a vize­letet is, de mindezek daczára valami kézzelfogható kórgóczot nem tudtak feltalálni, s más hiányában, hogy a gyereknek hevet adja­nak, „vérszegénységbe­n“ á­lapodtak meg. Azonban a kór­­történet fogalmazása, valamint a betegség lefolyásáról szóló jegy­zetek már tudatják, hogy a szóbanforgó esetben más bántalom le­hetőségére is gondoltak, a „vérszegénység" olyasmi lévén, melyet ■jkármely más idült bántalomnál alig nem tapasztalhatni, s itt még idegen alak képében tűnt fel azáltal, hogy a beteg arcza azon sajátságos sápadtságot nem láttat alá, mert — feketén el volt színtelenedve. Hogy az eset az illető orvosok figyelmét magára vonta, még abból is kiviláglik, miszerint a beteg elbocsáttatásakor különösen azt hozták fel, hogy egészben véve némi csekély javulás mutatkozott ugyan, de a bőr elszíntelenedése semmiben se m ht­­tatott változást, Addison a mellékvesék elfajulását okozó mozza­nat gyanánt tartott­a,midőn ezen tünetek: v­á­r­s­z­e­g­é­n­y­s­é­g, f­e­j­­h­a­s­i f­á­j­d­a­l­m­a­k, s­o­v­á­n­y­o­d­á­s, az erők hanyatlása - olyan időszakban lépnek fel, melyben erről a betegek más idült bántalomnál még nem igen panaszkodnak, nemkülönben azt tekin­­ette a bőr elszíntelenedése előidézőjeként. A beteg más bajban halt meg ugyan, de a mellékvesék kóros elfajulásának felvétele a hullabonczolás által fényesen jön igazolva, s sajnálattal kell hozzátennünk,miszerint A d d i s­o u az olvasót ké­telyben hagyja afelett,váljon a mellékvesék nagyobb tériméje,kóros kinézése és kőkemény mivolta mily természetű bántalom mellett szólott? Sák vagy rák volt-e a mellékvesék elfajulása? Nehéz afe­lett véleményt mondani, váljon más észlelő mit láthatott maga előtt, de azon körülmény tekintetbe vételével, hogy Addison a mellékvesék gümőjéről és rákjáról többi kórtörténeteiben meg­emlékszik, valószínűnek kell tekintenünk, miszerint a szóbanforgó­ esetben e két bántalom valamelyikének felvételére elegendő támpont nem való. Egy általunk észlelt eset alapján, melyről még későb­ben szó leszen, hajlandók vagyunk Addison készítményeinél lobos folyamatot, mely a mellékvesék két szö­vetté való átváltozására vezetett, feltételezni. A gyuladás folytán keletkezett kötszöveti dagok rendesen nagyon kemények szoktak lenni, s annak felemlítése, hogy a baloldali mellékvese a hasnyálmirigy fejéhez oda volt nőve,nagyon nézetünk mellett látszik szólani, melyet különben nem akarunk minden áron védeni. 2. * — 35 éves, vámőr 1851. november 11-én került Addi­son korosztályára, s itt még ugyanez évi deczember­­-kén meg­halálozott. Az egyén hat hóval ezelőtt fejfájás, hányás és székre­kedés tünetei között megbetegedett; a betegség hatodik napján félrebeszélés szegődött hozzá, s a beteg 44 órán át eszméleten kí­vül volt. Az öntudatlanság elmúlásakor a kezek és lábszárak hü­­tött állapotban mutatkoztak, míg egyéb testrészek, különösen a nyelv csúcsa érzéketlenek valának. Két hó múlva az egyén magát annyira­ mennyire összeszedte, s ismét foglalatossága után járha­tott. Ezen idő alatt bőre homályosodni kezdett, mi mindinkább fokozódván, az egyénnek sajátságos külemet kölcsönzött. Tíz nap­pal előbb, mint az egyén kórházba szállíttatott, a beteg az imént leírtakhoz hasonló tünetek alatt, melyek jelenleg azonban félben­, hagyó seleget öltöttek magukra, vettetett újonnan az ágyba. Az őt kezelő orvos mocsárgerj által keletkezett mérgezést vélt maga­ előtt látni, mert a beteg kinézése a hányszékelés asphycticus stá­diumában levő egyének benyomását tette. Jelen állapot: Az érvelés kicsiny és gyenge, az arcz­­kifejezés súlyos betegséget gyaníttató. A gyakran beálló hányás­kor részint nyári, részint sötétbarna vér üríthetett ki.A nyelv tiszta, a felhasi táj kidomborodott, baloldali nyomásra fájdalmas. A vize­let mind színre mind mennyiségre nézve rendes, fehérnye nélküli. A has puha, a függér lüktetése a mellső falon keresztül könnyen tapintható. A mellkasi zsigerek épek. A székletétek enyhék. A bőr homályosan elszintelenedve, az ala­k nyakhártyáján sötétszínü fol­tocskák.­­ Időről-időre az erek nagy hanyatlása, mi ellen izgató szerek rendeltetnek, áll be, a tünetek egyátalán félbenhagyó jele­get mutatnak. Esténkint a bőr hideg­, reggelenkint ismét forró­nak mutatkozik. Addison az átalános gyengeség és levert­ség, a kicsiny árverés, az étvágy­hiány, a fel­hasi fájdalmak, a megzavarodott agybeli vér­keringés, nemkülönben a bőr és nyakhártyák elszíntelenedésének alapján a kór ismét nagy való­színűséggel mellékvesebántalom jelenlétére tette meg, de a makacs hányás, melynek folyadéka az utolsó időben nem gyéren vR-, is tartalmazott, a gyomor heveny gyulladásának felvételét is iga­­íta. A beteg,erejének mindinkább történő fogyatkozása mellett meghalt. Ronczlelet: A gyomor nyakhártyája négy vérömlenyecs­­kével ellátott, pont-és hálószerű élénkpiros beívelésekkel, szövete vastagabb és meglágyult, helyenkint rendetlen szélű felületes kievődésekkel (erosio). Agy, tüdők, szív, máj, lép és vesék tökéle­tesen épeit. Mindkét mellékvese tömör rostonyaszerü le­rakodásokat tartalmazó, melyek nyers gümő benyomását idé­zik elő. 3. **) — 30 éves, férjes,gyermektelen parasztasszony, ki mo­­csárgerjes vidékre való és hideglelésben sohasem szenvedi, egy év óta három­ fájdalmak és hányásról panaszkodik. E tünetek rövid ideig tartott fennállása után a bőr színezetének megbarnulását veszi észre. A lyoni kórházba (Hôtel-Dieu) történt felvételekor arcza mulattszerű küllemet mutatott. A test átalánosan elterjedt bronz­­színezete között sötétebb foltok is, különösen az alszárak belfelü­­letén és a karok hólyaginzó tapaszból eredő beghelyein látszottak. Az ajkak és porok nyákhártyája feketés, a nyelv helyenkint kis szürkés-kékes tintaszerű foltocskákkal fedett. Hasonló feketés nyomok a foghúson is mutatkoztak. Az érverés szapora és gyenge, a nagy edényekben erős zörejek. Az emésztés, húgyelválasztás *) A­ddi­son 1. c. **) Levrat-Perroton, L’ Abeille medicate és Canstatt’s Jah­resbericht 1857. 4. kötet. 40*

Next