Orvosi Hetilap, 1870. szeptember (14. évfolyam, 36-39. szám)

1870-09-11 / 37. szám

gyengén érvényes. Ezen hólyagcsaudvar — arcole vésiculaire Bourgeois — duzzadt és általában annál sötétebb színezetű irhán székel, minél sötétebb saját bennéke. A hólyagcsaudvar kifejlődésével annak székhelyén ismét visz­ketés lép fel, mely azonban nemsokára érzéstompaságnak enged, mihelyt ezen hólyagcsak száradni kezdenek, a mi a központtól kifelé történik, ezalatt ismét újabb nagyobb, de már zárt kört nem képező hólyagok keletkezhetnek, me­lyek szinte elszáradnak, s így a legalább legfelső rétegeiben hasonlókép elszáradt irhával újabb pörköket képeznek, melyek azonban már nem oly vastagok és szívósak, mint a köz­ponti pörk. A leírt folyamat körülbelül 2—3 napot vesz igénybe, azután a daganat kifejlődésében tovább halad. A környezet­ben a lágy részek megduzzadnak, s az ép bőr felszíne felett annál nagyobb mérvben kiemelkednek, minél több laza köt­­szövet van az illető helyen. Ily módon köralakú vagy petéted kiemelkedő daganat keletkezik, mely a tapintó ujj segedel­mével meglehetősen meghatározható, s annak közepén szé­kel, bemélyedt köldököt képezve, a nem engedékeny, s azért központi behorpadt pörk. Ezen daganat, melyet Bourgeois pokolvardagana­tnak — tumeur charbonneux — nevez, egy vagy több nap alatt 6 egész 9 c­m. átmérőjűvé lehet, kevéssé érzékeny, kemény, valamivel fokozott hőmértékű, kez­detben kevéssé piros, később igen véres vagy szederjes bőr­rel fedett, melynek felülete egyenetlen, mintegy lipősbőr ta­pintaté. Ilykép a pokolvar egész kifejlődése azt mutatja, hogy annak körében helyi vérhiány — ischaemia — az ideg­ingerlékenységnek gyors megsemmisülése, végre a véráram­lásnak teljes megakadása és elhalás uraig, még pedig annál inkább nagyobbodó mérvben, minél közelebb van a folyamat központjához. Ha ez még akkor sem fejlődik vissza, ez esetben a duz­­zadtság ismét tovább terjed. A pokolvardaganat kiterjesz­kedik, s most nagyobb területen fejlődik vizenyő, mely néha igen csekély, más alkalommal rendkívül nagyfokú terjedelmet érhet el, mint különösen a nyakon vagy arczon előforduló po­kolvajnál, s azután észrevétlenül az egészséges bőrbe megy át; a duzzanat eleinte csekély, inkább puha, az ujjnyomást megtartja; a bőr kevésbé színezett, s nem fájdalmas, később a daganat tetemesebbé és a középpont felé keményebbé lesz. A bőr ennél is gyakran hólyagokkal fedett, melyek azonban sokkal nagyobbak mint a fentebb említettek, s a veres szí­nezetű bőrön rendetlenül vannak elszórva, kennékükben ki­sebb vagy nagyobb mennyiségű nyirksejtek találhatók; a bőr többi részlete egyenetlen, halavány, hűvös, s úgy, mint a po­­kolvérduzzanat kevéssé érzékeny. Ezen kifejlődésnél a daga­nat egyes övei már nem ismerhetők fel, a központi pörk deszkakeménységű daganaton székel, mely keménységének és színesedésének fokozatos csökkenése mellett átmegy az egészséges részletekbe. Ez volna körülbelül a pokolvar szabályos lefolyása, mely 6—9 napi időközt vesz igénybe. Vannak azonban ezen alaknak mindennemű változatai. A pokolvarhólyag hiányoz­­hatik; ily esetben az elsődleges bibircs közvetlenül pörkké szárad, mely ismét rendkívüli nagy, vagy igen kicsiny, len- , csőnagyságú és vékony lehet; a pokol vargöcs, a pokolvarda­ganat, a vizenyő különböző arányban lehetnek egymáshoz, vagy távol is lehetnek, úgy hogy ily esetben a pokolvar igen jelentéktelen marad, anélkül azonban, hogy mérges, pusztító hatása szükségképen hiányoznék,ámbár közönségesen az általá­nos tünemények bekövetkezése, s az eset veszélyessége pár­huzamban szokott állani a helyi folyamat kifejlődési fokával. A daganat színezete mindenütt változhatok a halavány, vér­ömlenyszerű és sötétkék közt. A pokolvardaganattól sokszor nyirkedénylobot mutató vereses vagy veres csíkok vonuinak — különösen a végta­gokon — a duzzadt, fájdalmas mirigy párnátok­hoz. A pokolvar v­i­s­sz­afejl­ődése a kifejlődésnek még ezen tetőpontján is beállhat, de közönségesen csekélyebb ki­­fejlődésű folyamatoknál következik be. Az elhalt részlet kö­rül meghatároló genyedés jön létre, a nyirkedények és mirigyek a rendes állapotra térnek vissza, a vizenyő lelohad, a göcs megpuhul, a pörk leválik, s a gyógyulás minden to­vábbi akadály nélkül, de közönségesen annál lassabban ha­lad előre, minél nagyobb kiterjedésű volt az elü­szkösödés. Ha ez nem történik, akkor az általános tünemények, az alkati pokolvar -megbetegedés tünetei követ­keznek be. Ez a pokolvar-folt megjelenése után már 24—48 óra múlva következhetik be, rendesen azonban későbben történik. A betegek bágyadtságot, fejfájást, étvágyhiányt, néha bor­zongást éreznek. Máskor gyomorfájásról, hányingerről, izom­­fájdalmakról és szorongó érzetről panaszkodnak. A fejfájás és gyengeség fokozódik, s csakhamar kifejezett láz van jelen. A hőfok mérsékelten emelkedett és a középszerű belterjes­séggel bíró esetekben legalább az 1. —­2-ik napon reggelen­­kint tetemes alábbhagyást mutat; az érvelés teljes, puha, könyen elnyomható, szapora. A nyelv vastagon, hegye felé csekélyebb mérvben, fehéres-sárga csapadékkal bevont; az étvágy teljesen hiányzik, szomj nem igen nagy, néha sárgás nyák vagy a bevett anyagok kihányása következik be. A lég­zés közönségesen gyorsult, szívműködés igen fokozott. A vi­zelet meglehetős magas tartalmú; a bélürítés inkább fen­­akadt. Miután a láz 1—2 napon át ily módon folyt le, akkor a hő rövid időre rendesen magas fokot ér el, s azután növeke­dik a gyengeség; szédülés, hányás és kínzó aggályérzet követ­kezik be; a szomj gyakran fokozódik; az árverés szaporább, kisebb, gyenge lesz és részletes, inkább hűvös veríték elvá­lasztása közben ájuldozások következhetnek be. Már ezen idő­szakban is többnyire csökken a fejfájás. Ezen folyamatok alatt a pokolvar küleme is megváltozik; nagyobb terjede­lemben szederjessé, hűvössé és inkább tésztás tapintatúvá lesz; a külhám a duzzanat legnagyobb része felett laza, kö­nyen levonható; felette, de a bőr egyéb részletei felett is vér­­tartalmú savóval telt nagy hólyagok emelkednek, melyek gyakran vérömlenyes, beszűrődött alapon székelnek. Más al­kalommal ismét a beszüremkedett szövetek nagy kiterjedés­ben elüszkösödnek, néha légnemek fejlesztése mellett, s üsz­kös légdagot képviselve. Ezalatt a gyengeség fokozódik, a végtagok hűvösek kezdenek lenni, nagymennyiségű hideg, ragadós veríték fedi a testet, az érvelés mindinkább csökken, végre a végtago­kon nem tapintható. Emellett néha még a hányás ismétlő­dik, sőt néha nagyfokú gyomorégetés, fájdalom a belekben, néha futólag bűzös vagy véres hasmenés lép fel; a szomj fo­kozódik. Egy új és a szerencsétlen beteget nagy mérvben gyötrő tüneményt képez a nagyfokú légzési veszély; a gyor­sított légzés valamennyi segédizom megfeszítésével megy végbe, de nem mintha a lég behatolása a tüdőkbe valamiképen

Next