Orvosi Hetilap, 1870. október (14. évfolyam, 40-44. szám)

1870-10-02 / 40. szám

keztében, mint milyen Kussmaul és Tenner kísérleteiben az agyüterek lekötése után jelen volt, s kiemeli „Schiff“ azon észleletet, hogy a fej és fül hőmérséke azon oldalon emel­kedett, melyen a nyúlt agy fele, az irótoll magasságán, átmet­szetett. Nehézkórosak továbbá roham előtt elevenebbek, inge­rültebbek , s náluk akkor többnyire a fejen nagyobb hő­­mérsék állapítható meg. És valóban Nothnagel,a­­ki több kísérletben állatokat — a viszhajlékonyság fokozása miatt — a czombatérből any­­nyira véreztetett el, hogy a láták tágak, a fülek hidegek, de a mozgások még erélyesek voltak, csak „e­g­y“ oly eset­ben volt képes a czombideg izgatása által görcsöket elői­dézni. Ezt pedig az által lehet magyarázni, hogy a vérsze­génységgel összekötött táplálási zavar az ingerlékenységet növelte, vagy bizonyos ingereltséget idézett elő, minélfogva a görcsök a crombideg izgatására az edények összehúzódása nélkül is beálltak volna. Az átmetszett egylüttérzideg központi végének izgatása folytán az agyedények beálló szűkülését ő is csak kevés esetben észlelte tisztán, kétségbevonhatlan, valamint van der Beke Callenfels is 11 kísérletben csak 2-szer tapasztalt szűkülést izgatáskor, de határozottabban tágulást az izgatás után. Schultze az agyedények moz­gató idegeinek koponyán kívüli lefutását egészen tagadja, s Schiff egy évnél tovább tartott életben oly állatokat, melyeknél az együttérz ideg legfelsőbb nyaki dúczát kiirtotta, s azon tüneményeknek, melyeket Brachet mint oly mű­tét következményét leírt (edénytágulás, vízgyűrlem, kábult­­ság), nyomát sem tapasztalta. Sokkal nagyobb fontossággal bírnak Nothnagel azon kísérletei, melyek szerinte bizonyítják, hogy a nehézkori és nehézkorszerű mozgások nem a nyúlt agy, hanem a Ya­­rol-féle hídból indulnak ki, s azok részint abból álltak, hogy a IV-ik agygyomro­s fenekét tűvel különféle helyen megsértette, részint pedig a nyúlt agyat és Yarolhidat tökélete­sen átmetszette. E módon találta,hogy a IV-ik agygyomrocs fe­nekén következő határok közt lehet görcsöket előidézni: alól az alae cinereae végéig; felül követte a locus coeruleus­­ig, nem egészen a négy telepig, minthogy különben az öböl megsértetett volna; a belső határt képezik az eminen­tiae teretes; a külső megfelel részint a locus coeruleus ol­dalszélének, részint a tuberculum acusticum belső szélének és a funiculus gracilis-nak. Ha a nyúlt agy az életgócz felett tökéletesen átmetszetett, metszés közben erős rángás kö­vetkezett be, s azután az állat csendesen feküdt, s izgatásra megfelelő viszhajlási mozgások álltak be, de görcsök akkor sem, mikor a nyúlt agy metszés alatti részébe tű szúratott. Ha azonban a nyúlt agy még teljes összefüggésben volt az átmetszett Yaro­hiddal, akkor a görcsök nehézkorszerűen tartottak halálig. Görcsök közben, melyek a IV-ik agy­gyomrocs fenekének megszúrása után álltak be,az opisthotonus túlsúlyban volt, s midőn az állat 12—3 perczig nyugalmasan is feküdt, a végtagok ki voltak feszítve és a gerinczoszlop me­redt volt; ha az állat érintetett, vagy az asztal megtaszíttatott a heves rángások ismétlődtek, mi gyakran magától is tör­tént, s a feszültség csak hosszabb idő múlva engedett. Kez­detben a láták ki voltak tágulva, s a szemtekék némelykor felfelé húzva, vagy nystagmus volt jelen. Az arcz és a rágizmok görcse nem látszott jelen lenni; az eszmélet meg­volt. Hasonlók voltak a görcsök a híd átmetszése után is; ha inkább a négy telep felé történt a sértés, a görcsök általá­nosabbaknak látszottak; ha pedig hátrább, akkor a mellső végtagok dermedten ki voltak nyújtva, míg a hátsók inkább a rángásokban vettek részt. Mint ezen görcsök leírása, az alább következő kísérle­tekkel való összehasonlítás végett, szükséges volt, úgy kérdésünk oldására nagy értékkel bír a Brown-Séquard ál­tal műlegesen előidézett nehéz kór.*) Ha ezen búvár tengeri malaczoknál a gerinczagy hátsó kötegeit és szarvait, vagy a gerinczagy egyik, vagy mindkét felét átmetszette (az utóbbi esetben úgy, hogy a két félen 2 egymás felett levő metszés hatolt keresztül, mindegyik csak egy oldalon), s az állatok ezen veszélyes műtétet túlélték, akkor 3 hét múlva valódi nehéz kór állott be, mely az ivadékokra is átment. A gerinczagy azon tája, melynek megsértése nehéz kórt ered­ményez, a 3-ik ágyékcsigolyától terjed egészen a 7-ik hát­csigolyáig, sőt Brown-Séguard újabb kísérletei szerint még feljebb. A görcsök gyakran maguktól is beálltak határo­zatlan időszakokban, de mindenkor, ha a nyak vagy az arcz bőre izgattatott,épen megfelelőleg a Willis-féle járulékos ideg elágrási határának és a háromosztatú ideg 2-ik és 3-ik ágának. Az izgatásnak többnyire csak azon az oldalon volt eredménye, melyen a gerinczagy megsértetett; ha mindkét fél átmetszetett, akkor mindkét oldalon lehetett izgatás által görcsöket előidézni. Ezek a nehézkori állapot kezdetén a szemhéjakra és az arczizmokra szorítkoztak, s né­hány nappal később a gége, nyak és a mellkas izmaira is át­terjedtek. Egy teljes roham első tüneményei közé tartozott a hangzás vagy a légzési izmok görcse, azután a nem bénált részek heves rángásokban mozogtak, s a belek és gyakran a húgyhólyag kiürült, valamint erectio penis és ejaculatio spermatis is lépett fel. Mint a viszhajlási mozgások általában csak a bőrtől és nyakhártyától váltatnak ki,nem pedig maguktól az idegtörzsektől, úgy itt is az idegtörzsek izgatása ered­mény nélkül maradt. A görcsök mindig először az izga­tott oldalon álltak be, s ha az inger gyenge volt, ennek alkalmazási helyének megfelelőleg a szemhéjak, az arcz- vagy nyakizmok (különösen talán a szegy-kulcs-csecsizom) rán­­gásai kis mértékben. Ha Brown-Séguard olyan állatoknál az agyat, agyacsot és a szürke gumót (la protuberance) ki is irtotta, még folytonosan tartottak a görcsök, ha műleges légzés alkalmaztatott. Ha az eddig mondottokat összefoglaljuk és összeha­sonlítjuk, kitűnik, hogy Schroeder van der Kolk állítása, miszerint a nehézkori mozgások a nyúlt agyból in­dulnak ki, Nothnagel kísérletei után többé fenn nem tartható, bár mellette szól Pflüger azon észlelete, mely szerint a viszhajlási mozgások az agy és a gerincz­agytól mindig a nyúlt agy felé folytattatnak. Az agy befo­lyását a nehézkóri mozgásokra, úgy látszik, szükségképen el kell fogadnunk, ha az oly jellemző eszméletlenséget és érzés­­telenséget nem akarjuk mellőzni, mely nélkül a görcsroha­mok csak nehézkórszerűekké válnak , oly mozgásokká, hol az akaratot is tekintetbe kell vennünk, hogy azok megfi­gyelésénél ne essünk tévedésekbe, mi gyakran nagyon ne­héz ; már a nehézkori mozgások is külöm- és kiterjedésben *) Arch. f. path. Anat. und Physiol, und f. kiin. Med. Herausg. von Virchow 4o-ter Band. 1—2 Heft. Berlin. » *) Compt. rendus. 1856. janv. p. 86 és okt. p. 641.—Arch génér. de med. 1856. Févr. —Legújabbban 1. a Gaz. hebd, de méd. et de chir. 1869 N. 2. és 3.

Next