Orvosi Hetilap, 1870. október (14. évfolyam, 40-44. szám)
1870-10-02 / 40. szám
keztében, mint milyen Kussmaul és Tenner kísérleteiben az agyüterek lekötése után jelen volt, s kiemeli „Schiff“ azon észleletet, hogy a fej és fül hőmérséke azon oldalon emelkedett, melyen a nyúlt agy fele, az irótoll magasságán, átmetszetett. Nehézkórosak továbbá roham előtt elevenebbek, ingerültebbek , s náluk akkor többnyire a fejen nagyobb hőmérsék állapítható meg. És valóban Nothnagel,aki több kísérletben állatokat — a viszhajlékonyság fokozása miatt — a czombatérből anynyira véreztetett el, hogy a láták tágak, a fülek hidegek, de a mozgások még erélyesek voltak, csak „egy“ oly esetben volt képes a czombideg izgatása által görcsöket előidézni. Ezt pedig az által lehet magyarázni, hogy a vérszegénységgel összekötött táplálási zavar az ingerlékenységet növelte, vagy bizonyos ingereltséget idézett elő, minélfogva a görcsök a crombideg izgatására az edények összehúzódása nélkül is beálltak volna. Az átmetszett egylüttérzideg központi végének izgatása folytán az agyedények beálló szűkülését ő is csak kevés esetben észlelte tisztán, kétségbevonhatlan, valamint van der Beke Callenfels is 11 kísérletben csak 2-szer tapasztalt szűkülést izgatáskor, de határozottabban tágulást az izgatás után. Schultze az agyedények mozgató idegeinek koponyán kívüli lefutását egészen tagadja, s Schiff egy évnél tovább tartott életben oly állatokat, melyeknél az együttérz ideg legfelsőbb nyaki dúczát kiirtotta, s azon tüneményeknek, melyeket Brachet mint oly műtét következményét leírt (edénytágulás, vízgyűrlem, kábultság), nyomát sem tapasztalta. Sokkal nagyobb fontossággal bírnak Nothnagel azon kísérletei, melyek szerinte bizonyítják, hogy a nehézkori és nehézkorszerű mozgások nem a nyúlt agy, hanem a Yarol-féle hídból indulnak ki, s azok részint abból álltak, hogy a IV-ik agygyomros fenekét tűvel különféle helyen megsértette, részint pedig a nyúlt agyat és Yarolhidat tökéletesen átmetszette. E módon találta,hogy a IV-ik agygyomrocs fenekén következő határok közt lehet görcsöket előidézni: alól az alae cinereae végéig; felül követte a locus coeruleusig, nem egészen a négy telepig, minthogy különben az öböl megsértetett volna; a belső határt képezik az eminentiae teretes; a külső megfelel részint a locus coeruleus oldalszélének, részint a tuberculum acusticum belső szélének és a funiculus gracilis-nak. Ha a nyúlt agy az életgócz felett tökéletesen átmetszetett, metszés közben erős rángás következett be, s azután az állat csendesen feküdt, s izgatásra megfelelő viszhajlási mozgások álltak be, de görcsök akkor sem, mikor a nyúlt agy metszés alatti részébe tű szúratott. Ha azonban a nyúlt agy még teljes összefüggésben volt az átmetszett Yarohiddal, akkor a görcsök nehézkorszerűen tartottak halálig. Görcsök közben, melyek a IV-ik agygyomrocs fenekének megszúrása után álltak be,az opisthotonus túlsúlyban volt, s midőn az állat 12—3 perczig nyugalmasan is feküdt, a végtagok ki voltak feszítve és a gerinczoszlop meredt volt; ha az állat érintetett, vagy az asztal megtaszíttatott a heves rángások ismétlődtek, mi gyakran magától is történt, s a feszültség csak hosszabb idő múlva engedett. Kezdetben a láták ki voltak tágulva, s a szemtekék némelykor felfelé húzva, vagy nystagmus volt jelen. Az arcz és a rágizmok görcse nem látszott jelen lenni; az eszmélet megvolt. Hasonlók voltak a görcsök a híd átmetszése után is; ha inkább a négy telep felé történt a sértés, a görcsök általánosabbaknak látszottak; ha pedig hátrább, akkor a mellső végtagok dermedten ki voltak nyújtva, míg a hátsók inkább a rángásokban vettek részt. Mint ezen görcsök leírása, az alább következő kísérletekkel való összehasonlítás végett, szükséges volt, úgy kérdésünk oldására nagy értékkel bír a Brown-Séquard által műlegesen előidézett nehéz kór.*) Ha ezen búvár tengeri malaczoknál a gerinczagy hátsó kötegeit és szarvait, vagy a gerinczagy egyik, vagy mindkét felét átmetszette (az utóbbi esetben úgy, hogy a két félen 2 egymás felett levő metszés hatolt keresztül, mindegyik csak egy oldalon), s az állatok ezen veszélyes műtétet túlélték, akkor 3 hét múlva valódi nehéz kór állott be, mely az ivadékokra is átment. A gerinczagy azon tája, melynek megsértése nehéz kórt eredményez, a 3-ik ágyékcsigolyától terjed egészen a 7-ik hátcsigolyáig, sőt Brown-Séguard újabb kísérletei szerint még feljebb. A görcsök gyakran maguktól is beálltak határozatlan időszakokban, de mindenkor, ha a nyak vagy az arcz bőre izgattatott,épen megfelelőleg a Willis-féle járulékos ideg elágrási határának és a háromosztatú ideg 2-ik és 3-ik ágának. Az izgatásnak többnyire csak azon az oldalon volt eredménye, melyen a gerinczagy megsértetett; ha mindkét fél átmetszetett, akkor mindkét oldalon lehetett izgatás által görcsöket előidézni. Ezek a nehézkori állapot kezdetén a szemhéjakra és az arczizmokra szorítkoztak, s néhány nappal később a gége, nyak és a mellkas izmaira is átterjedtek. Egy teljes roham első tüneményei közé tartozott a hangzás vagy a légzési izmok görcse, azután a nem bénált részek heves rángásokban mozogtak, s a belek és gyakran a húgyhólyag kiürült, valamint erectio penis és ejaculatio spermatis is lépett fel. Mint a viszhajlási mozgások általában csak a bőrtől és nyakhártyától váltatnak ki,nem pedig maguktól az idegtörzsektől, úgy itt is az idegtörzsek izgatása eredmény nélkül maradt. A görcsök mindig először az izgatott oldalon álltak be, s ha az inger gyenge volt, ennek alkalmazási helyének megfelelőleg a szemhéjak, az arcz- vagy nyakizmok (különösen talán a szegy-kulcs-csecsizom) rángásai kis mértékben. Ha Brown-Séguard olyan állatoknál az agyat, agyacsot és a szürke gumót (la protuberance) ki is irtotta, még folytonosan tartottak a görcsök, ha műleges légzés alkalmaztatott. Ha az eddig mondottokat összefoglaljuk és összehasonlítjuk, kitűnik, hogy Schroeder van der Kolk állítása, miszerint a nehézkori mozgások a nyúlt agyból indulnak ki, Nothnagel kísérletei után többé fenn nem tartható, bár mellette szól Pflüger azon észlelete, mely szerint a viszhajlási mozgások az agy és a gerinczagytól mindig a nyúlt agy felé folytattatnak. Az agy befolyását a nehézkóri mozgásokra, úgy látszik, szükségképen el kell fogadnunk, ha az oly jellemző eszméletlenséget és érzéstelenséget nem akarjuk mellőzni, mely nélkül a görcsrohamok csak nehézkórszerűekké válnak , oly mozgásokká, hol az akaratot is tekintetbe kell vennünk, hogy azok megfigyelésénél ne essünk tévedésekbe, mi gyakran nagyon nehéz ; már a nehézkori mozgások is külöm- és kiterjedésben *) Arch. f. path. Anat. und Physiol, und f. kiin. Med. Herausg. von Virchow 4o-ter Band. 1—2 Heft. Berlin. » *) Compt. rendus. 1856. janv. p. 86 és okt. p. 641.—Arch génér. de med. 1856. Févr. —Legújabbban 1. a Gaz. hebd, de méd. et de chir. 1869 N. 2. és 3.