Orvosi Hetilap, 1871. március (15. évfolyam, 10-13. szám)
1871-03-26 / 13. szám
203 204 November 20-kán, a megfigyelés kezdetétől számítva a 13-ik napon, éjjelre nagymérvű bélvérzés következett be a körüllevők, s magam megdöbbenésére, úgy hogy midőn 20-kán reggel a beteget látogattam, ennek anyja előhozta az éjjeli edényt, mely majdnem félig kátrányszerű, darabos vérrel volt telve, megdöbbenésemet azon körülmény még fokozta, hogy, a vizsgálat után indulva, még több vér kiürítését várhattam, mit részint az aludt vér minéműségétől, részint a jobb csípőtájon hallható tompa kopogtatási hangból következtettem, valamint azon kórbonczi lehetőség is nyugtalanított, hogy a jelenleg talán még csak felületes fekélyesedés a vékony bél többi rétegeit is áthatolhatja, s a bél átfúródása keletkezhetik, minek következtében hashártyalob és majdnem biztos halál jöhet létre. Ezen gondolatok villámszerűen hatottak át, s okszerűen foglalkoztattak a vér megpillantásánál. A beteget megvizsgálva, s azt észlelve, hogy a has bármely táján, kivéve a mérsékelt puffadást, semminemű nagyobb mérvű fájdalom nem volt kipuhatolható; továbbá hogy az érülés feltűnőleg se nem gyengébb, se nem gyorsabb, hogy a hőfok nem emelkedettebb, hogy az agybeli elfogultság kevesbedett, hogy a száj- és nyelvszárazság nem fokozódott, a környezetet megnyugtattam, de ezt e jelenség fontosságára és súlyosságára figyelmeztetvén, jóslatomat a vérkiürítés gyakoribb ismétlésétől és mennyiségétől függesztettem fel. Hagymázban ezen kórtünet igen veszélyes szövődmény, s nem annyira mint az erők kimerülését okozó körülmény, hanem kórbonczilag igen fontos, mert képtelenek vagyunk előre meghatározni, hogy az azt feltételező fekélyesedésnek hol lesz határa, s hogy mily kiterjedésben van az jelen; már pedig ezen kórbonczi feltételtől függ a beteg megmenthetése, mihez még az járul, hogy nem vagyunk oly szerek birtokában, melyekkel a fekélyesedésnek határt szabhatnánk; azonban két körülmény nem tüntette elembe jelen esetben e kórtünetet oly veszélyessek mint egyelőre annak lenni látszott. 1-szer, hogy a kórfolyamat egyéb jelei alig mutattak valamely szembeszökő változást és 2-szor, hogy se a légzésszervekből köhögés alkalmával, se az orr- és szájüregből, vagy vizelettel vér nem üríttetett ki. November 21- és 22-én a vérkiürítés, de feltűnőleg kisebb mennyiségben, még négy ízben ismétlődött. 23-án általános hő izzadás, s evvel együtt a beteg állapotának javulása állott be. Gyógyeljárásom ezen esetnél, rövid vázlatban előadva, következő volt: Naponkint, mint a hőfok emelkedése mutatta, s kívánta, annyiszor, amennyiszer, az egész test hideg eczetes vízzel megmosatott, mi mellett állott hideg vízzel reggel este csőre adatott, s az egész hasra, bele vonva ennek oldalait is, jól kicsavart ruhákkal borogatásokat, minden 10 — 15 perczben ismételve, tétettem. A bélvérzés beálltával, mellőzve a csőréket, a hasfalra tett borogatások minden öt perczben változtattak. Belső szerül 8-ától 15-éig gyenge hánygyökér-forrázat, 15-dikétől 20-áig sósavas kinál, 20-ától 25-éig hhinahéj-főzet. Ezután felhagytam minden kül- és beszereléssel, s csak kényen megemészthető tápláló étkezésre, jó tokaji borra, nemkülönben levesben használandó húskivonatra szorítottam betegemet. A vérvesztés következtében az üdülési időszak igen hosszúra terjedt, s csak január második felében nyerte vissza betegünk tökéletes erejét. A rajzolt esetben feltűnő az érülés szaporasága, s a hőfok közti aránytalanság, mint a fentebbi jegyzetekből kivehető, miből azt kell következtetnem, hogy a hagymázban az érülés szaporasága a legcsalékonyabb kórtünetek egyike, s kevesebb és bizonytalanabb támponttal bir, mint a hőfok emelkedése vagy alább leszállása.Érdekes továbbá ezen esetben és nyomatékosan kiemelhető a harmadnapos jelleg, mely észlelhető volt a kórfolyam megszűntéig, mint ezt a hőfoki jegyzetek mutatják. Ezen eset még gyógytanilag is bír némi érdekkel, s azon következtetést vonhatjuk ki belőle, hogy a hideg víz következetetes alkalmazása, habár nem is oly terjedelemben és oly kizárólagosan használva, nem megvetendő segítő gyógyhatásy a hagymáz kezelésében. Hajlandó vagyok hinni, hogy azon esetekben, melyekben következetes használtatása kivihető, a legüdvösebb eredmény érhető el. Részemről minden hagymázos esetben szoktam ily mérvben és alakban, mint szerencsém volt előadni, a hideg vizet, mint gyógyhatányt igénybe venni. November és december havában ezenkívül még két esetben ugyanezen eljárást követtem,s valahányszor azt alkalmaztattam , mindenkor azon tapasztalást tettem, hogy a hideg vízzeli mosás után betegeim lecsendesettek, s a hőfok hol fél hol egy fokkal alábbszállt. Ha a majdnem kizárólagosan hideg vízzel kezelő, hitelt érdemlő kórodászok statistiai eredményeit olvassák, kétséget sem szenved, hogy az tagadhatlanul hathatós lázcsillapító gyógyhatásy, s megcáfolhatlan jótékony hatású és befolyású a hagymáznak kedvező kimenetelű lefolyására, hanem az a bökkenő forog fenn, hogy ritkán találhatók fel a magángyakorlatban azon házi kellékek, melyek annak czélszerű foganatba vételére követeltetnek, valamint hogy nincsen még határozottan eldöntve, váljon a magasabb vagy az alantibb fokú hideg víz vezet-e inkább czélhoz. Ha összehasonlítjuk az említett, két egymástól különböző eljárásból nyert eredményeket, az előny az alantibb fokú vízzel való kezelés mellett látszik szólani, mert (1. Med. chir. Rundschau) itten Currie 2%, Jungen 3%, Liedemann 4°/o, holott Liebermeister és Ziemssen,kik a fokonkint lehűlt egész fürdőt használták, 7 — 8°/o halálozási arányt mutatott fel. Bamberger tanár a vezetése alatt levő würzburgi kórodán húsz év lefolyása alatt a hideg vízzel kezelt hagymázos betegeknél 7 °/C halálozási arányt tapasztalt. Nem szándékom itten a különböző fokú hideg víz előnyösségének vagy az eljárások fejtegetésébe bocsátkozni, mert ehhez tapasztalásom és adataim hiányoznak, hanem csak annyit akarok megjegyezni, hogy részemről a közönséges kútvizet szoktam alkalmazásba vétetni, s egyedül az általam követett, igen könyen foganatosítható alkalmazási módot szándékoztam a t. tagtársakkal közleni, s egyúttal ki akartam emelni a hideg víz-gyógymódnak a hagymáz kezelésében kétségbevonhatlan hasznos voltát. (Folytatása következik). Gyermekápolásról. Kövek Kálmán tr.-tól Bécsben. Minthogy a gyermekápolástan, mely az egészséges és erős gyermekek nevelésére megkívántató feltételek ismertetésével foglalkozik, képezi a gyermekgyógyászat legfontosabb részét, szabadjon itt a bécsi gyermekkórház, lelenczház és a szülészeti kórodán szerzett tapasztalataim nyomán annak ismertetésébe bocsátkoznom ! Külföldön épen úgy mint honunkban, a gyermekápolás majdnem kizárólag a bábák kezére van bízva, kiknek e térem hiányos vagy hibás ismerete folytán számlálhatlan visszaélésekkel találkozunk, melyeknek azután a csecsemők nagy része áldozatol szokott esni. E visszaéléseket megszüntetni kötelességünk.