Orvosi Hetilap, 1871. november (15. évfolyam, 45-48. szám)
1871-11-19 / 47. szám
észre azt, hogy a phenylsav máskép habna fertőttelenít meg mint bármely közönséges evőszer, azaz a bujakór épen úgy folyt le e szerek alkalmazása mellett is, mégpedig azon egyszerű, ma már általában elismert ok miatt, mivel az elsődleges megbetegedési alakok: a megkeményedés, szemölcs és fekélyes seb a bujakórnak nem helybeli alakját képezik. Az etetés a betegségnek csak helybeli terményét pusztította el, s legfeljebb a helybeli átvitelt akadályozta meg más testrészekre. Emiatt a phenylsavnak az eddig ajánlott evőszerek felett semmi előnyt se adhatok, sőt ezek közül soknak utánna kell tennem, mint a kénsavas rézélegnek, higanyhalvagnak, veres higanyéregnek, horganyhalvagnak, a bécsi evőpépnek, az evő haranyvizegynek, különösen az iblanynak vagy a bromfestvénynek, a bromsavnak, a légenysav vagy kénsavnak, melyek nemcsak biztosabban hatnak, hanem részben könyebben is kezelhetők. A fájdalom, mely az etetés alatt jönni szokott, a phenylsavnál egyáltalában nem csekélyebb, mint bármely más evő szernél. A savnak még legkedvezőbb a sikere akkor, ha az mint tisztító szer (Reinigungsmittel) alkalmaztatik, a bőven gengedő, nevezetesen erjedési és rohadási terményekkel fedett sebeknél és fekélyeknél, habár igaz az, hogy a felette undorító bűzt e szer alkalmazása mellett sok betegnek — és az egészségesnek — nem épen kellemes szag váltja fel. Ez a felváltás gyorsan áll be, s tovább tart mint bármely más szagtalanító szer használatánál, még igen nagy hígításnál is, mint 4,5—10,15—20 sz. egy font vízre (rendesen 7a—2 nehezéket szoktunk venni egy font vízre). A beteg e szer alkalmazásánál nem panaszkodik semmi fájdalomról. A sebek és fekélyek gyógyulásának lefolyásában legalább tetemes kár nem esik. Az előbbinél nagyobb adagok azonban gyakran fájdalmat okoznak, határozottan gátolják a sarjadzást és bőrképződést, amiről az ember legkönyebben bizonyságot szerezhet akkor, ha hasonló esetet feleselénysavas harany oldatával kezel, mivel ez utóbbi szerönyen szétbomlik, s aránylag még mindig költségesebb és beszenyezi a ruhát, s így a közönséges kórodai gyakorlatban felette a phenylsavnak adok előnyt, így én pl. bőven genyedő mirigylob, továbbá üszkösödő fekélynél, főleg pedig nőknél a havi vérzés alatt, különösen akkor, ha a méh hüvelyes része be van szakítva és ha a hüvelybemenet zúzva van, — rendelni szoktam a szokott chlorkalis és chlormeszes keverék mellett még a phenylsav befecskendését is. Ugyanez áll a száj-, orr- és torokór tisztogatását illetőleg akkor, ha roncsoló lob, vagy higanymérgezési szájlob, vagy fekélyedés van jelen; azonban csakhamar undorító lesz e szer a betegek előtt olyannyira, hogy a gyakori és beható alkalmazás biztosítása végett a kevésbé hatásos chlorkali- és felesenysavas hamang-oldathoz kell fordulni, mivel az ajánlott javító szerek nem képesek a phenylsav kellemetlen szagát megszüntetni. Különös haszna van a phenylsavnak mint tisztogató szernek az ápolókra nézve, mivel a beteg körüli levegő tiszta, s a kórcsír átszármazására sokkal csekélyebb lesz az esély, ha az ápolók ezen sav oldatával (1—2 neh. 1 font vízre) mosakodnak, s minden ruhaneműt, mely azelőtt sebbel vagy fekéllyel volt érintkezésben, ezzel tisztítanak, mi mellett még a ruha sem romlik annyira mint a chlormésszeli mosásnál. Tudvalevőleg a phenylsavat mint kötszert a róla nevezett pépben Lister hozta felettébb sokoldalú alkalmazásba, minél azonban nemcsak a vegyélettani hatást kell mint olyant számba venni, hanem azt is, hogy vele a levegőnek távoltartása, s e mellett rögtöni és állandó elzárása van czélozva. Az egész szersav és pép egyike) e fő hatásáról majd máskor fogok szólani. Itt csupán csak a szernek a sértett szövetekre való vegyélettani hatására fogok szorítkozni. E sav igen híg elegyekben (1—2 szemer 1 obonra) semmi különös befolyással sincs a szövetekre; valamivel töményebben (3—5 szemet robon vízre) azonban már a sebnek és fekélynek,genynek és vérnek savójára alvasztólag hat. Azonban már ily adagban is korlátozólag hat az állati tenyészetre: a sarjadzás kevésbé élénken és lassabban történik, mint más kötszer alkalmazása mellett (pl. vörös higanyéregből 1—2 szemer 1 nehezék zsírra; jegeczes legenysavas ezüst 1 — 2 szemer 1 obon vízre; 1 szemer iblany és 10 szemer hamanyiblag 1 obon vízre vagy zsírdékra — Glycerin — stb.), egyszersmind a felhám- és a hegképződés is sokkal lanyhább. Igaz, a genyedés maga mérsékelt és a geny jó külemü,s a fekély, valamint a seb széle és alapja többnyire tiszta, sőt gyakran élénk piros, de feltűnő gyógyhajlam nem mutatkozik. A phenylsav nyilván hátráltatólag hat a folyamatokra, sőt gyakran összezsugorodik a szövet, ahelyett, hogy terjedelmében növekednék. A phenylsav huzamosabb alkalmazásakor, különösen nagyobb adagokban, valamint ha nagyterjedelmű sebfelületeknél történik az alkalmazás, nem marad el a húgyra való ismeretes hatása. Tulajdonképen és feltűnően topikus hatást azonban ily körülmények közt sem észleltem. Mindezek érvényesek a másodlagos elnevezés alatt egybefoglalt — különösen gumós — bujakórnál. A phenylsavat a kankónál is ajánlották befecskendezésre , de akármely alakban és akármely hígításban alkalmaztam, soha se vettem észre valami nevezetes előnyös hatását. Az ismert sikeresen ható szerek — mint a horgany, eczetsavas ólom, csereny, timsó stb. — mellé nem is sorozható. Midőn vele még nem régen a heveny és idült kalikónál sokféle kísérlet létetett, a betegek csak szenvedésük gyarapodását, de a kezelésnek semmi előnyös sikerét se tapasztalhatták ; legroszabbul jártak pedig azok, akik nagy menynyiségű ily szerrel kezeltettek, s épen ezeknek kellett többé vagy kevésbé heves húgycső- és mellékherelek mellett még heveny húgyhólyag-hurutot is kiállani. Az eddig előadatottak szerint a phenylsav használatára nézve a következőket lehet mondani: 1) hogy a phenylsav belső adagolása a bujakórnál kártékony, sikertelen, s így teljesen elvetendő; 2) hogy mint evőszer a bujakórosoknál és bujafenyveseknél semmi különös ajánlást se érdemel; 3) hogy mint tisztítószer bőven genyedő fekélyekkel és sebekkel biró betegeknél lényeges becsű, s ily értelemben befecskendezés és borogatás stb. alakjában a gyakorlatban alkalmazást érdemel; különösen az üszőknél és rohadásnál lesz kiváló feladata szagtalanítólag és fertőztelenítőleg hatni, s az orvosok, ápolók, bábák és temetőszolgákat kötelezőleg megvédeni; 4) hogy mint kétszer semmi különös beccsel nem bír, kivéve, ha oly elegyekben van, mint a levegő elzárását