Orvosi Hetilap, 1871. december (15. évfolyam, 49-53. szám)

1871-12-03 / 49. szám

819 kelésemre állót) idevágó irodalmat felhasználva, ezen tan törté­netét a fennálló elméletekkel együtt röviden kifejteni, annál is inkább, mivel ezen eset megfigyelése után még egy szemröphár­­tyás eset lett észlelésem tárgya, mellyel egyidejűleg látatágulat volt jelen, mely a röphártya eltávolítása után azonnal megszűnt és visszahajlási hűdésnek bizonyult be. Ezen esetet ez értekezés­sel összefüggésben szinte közleni fogom. 820 KÖNYVISMERTETÉS. Klinische Studien über die verschiedenen Formen von chronischen diffusen Nierenentzündungen. Von Prof. C. Bartels in Kiel. Samm­lung Hin. Vorträge Nro. 25. Leipzig. Bruck und Verlag von Breitkopf und Härtel. (Vége). A veséknek kettős működési feladatuk van; általuk nemcsak a sajátlagos húgyalkatrészek távolíttatnak el a vérből, hanem egy­úttal a vérsavó víztartalmának szabályzói is. Ha ez utóbbi felada­toknak hiányosan felelnek meg, úgy a rendesnél több víz marad vissza a vzérben, a vérsavó vízdúsabb lesz, és a nagyobb folyadék­mennyiség jelenléte folytán az edényekbeni feszülés emelkednék, ha a szövetekbe és savós ürekbe átizzadás nem jönne létre, így támad a vízkór. Ha a lobosan megduzzadt vesék vízelválasztási képességét összehasonlítjuk a genuin sorvban levő vesékével, úgy azt találjuk, hogy az előbbiek a rendesnél tetemesen kevesebb vizet válasz­tanak ki, míg a sorvadt vesék vízelválasztási képessége a rendes vi­szonyokat gyakran jóval meghaladja. A lobosan duzzadt vesék néha heteken, sőt hónapokon át csak 4 - 500 CC. vizeletet válasz­tanak el naponkint, míg a sorvadtaknál ez 3—4000 CC.-re emel­­kedhetik. Ezen körülmény okozza, azt, hogy a lobosan duzzadt veséknél mindig vízkór áll be, míg a sorvosoknál csak kivételesen. Azon kérdés felderítésére, vajjon mi az oka az említett vese­bajoknál a vízelválasztási képesség rendellenes voltának, tekintetbe kell vennünk az elválasztóképes edényfalak területi kiterjedését, továbbá az átfolyó vér sebességét és nyomási viszonyait, az átöm­­lési (Diffusio) viszonyokat, az edényfalak alkatát, s végül az aka­dályokat, melyek a húgycsatornácskák rostonyaalvadék általi be­dugulása által létrejöhetnek. Kórboncztani vizsgálatok által ismeretes, hogy a genuin sorvvesékben a Malpighi-edényhálózat nagy része a környező köt­­szövet által összenyomatott és a véráram által átjárhatlanná lesz,­­ a hozzájuk tartozó húgycsatornácskák elsatnyulnak és hámréte­güktől megfosztatnak. A veseütereken befolyó vér tehát nagyobb nyomással és sebességgel fog a még átjárható Malpighi-edényeken áthatolni. A véráram iránti növekedő ellenállás azonban visszha­­tással lesz az egész függérrendszerbeni vérnyomásra, ennek folytán a bal szív túltengése lép fel, s ezáltal némileg kiegyenlíttetik a vese­­sérv által okozott vérkeringési zavar. A­míg a túltengett szív eré­lyesen működik, addig az ép Malpighi-gomolyokban a vérnyomás a rendesnál nagyobb sebességgel nyomatik a húgycsatornákon keresztül, s így az átjutás alatt kevés ideje marad átömlés útján töményülni. Ilykép lehető, hogy sorvadt vesék egyidőben, elválasz­tó edényeik gyérülésének daczára, több vizeletet választanak el, mint ép vesék rendes viszonyok közt, s váladékuk vizenyősebb lesz. Ha azonban a működő Malpighi-gomolyok összege igen kis mennyiségre sülyed le, vagy pedig a vérnyomás veszt erejéből, akkor a sorvadt vesék által elválasztott vizeletmennyisége is rend­ellenesen csekély lehet, s következményeként vízvérűség és vízkór léphet fel Kevésbé világos előttünk a lobos duzzadt vesék elvá­lasztási képességének csökkenése. Annyi kétségen kívül áll, hogy ilyen vesékben a vérfolyás sebessége igen csökkent, s így az elvá­lasztott vizelet is lassan nyomulván a húgycsatornácskákon át, át­ömlés útján vizének nagy részét elveszti, a rendesnél töményebb lesz, s fajsúlya magasabbá válik. Másrészt tekintetbe kell venni azt is, hogy nagyszámú húgycsatornácskák dugatnak be rostonya­alvadék által. Ha a vesék sebes duzzadtsága c­sodlagos sorvos álla­potba megy át, akkor a vizeletmennyiség szaporodni fog és maga a vizelet vegyi alkatára nézve a genuin sorvos vesékéitől nem különbözik, s ezen úton a fennálló vízkór is teljesen előtünhetik. A beteg vesék vízkiválasztási viszonyain kívül gyakorlati fontossággal bír még a sajátlagos húgyalkrészek visszamaradása által okozott zavar a szervezetben, a húgyvérűség. E tekintetben is eltérő viszonyok mutatkoznak az említett kétféle vesemegbete­gedésnél. Húgyvérűség sokkal gyakrabban lép fel vesesorvnál mint lobos veseduzzadásnál. Ennek oka azon körülményben rejlik, hogy a lobos vesék gyér váladéka sokkal nagyobb százalék hugyanyt tar­talmaz mint a sorvos vesék vizenyős és dús váladéka. Ezen két különnemű vesebajban szenvedő betegek általános tápláltsági viszonyaiban is jelentékeny eltérés mutatkozik. A lábos veseduzzadásban szenvedők csakhamar halaványak és vérszegények lesznek, izomzatuk elsoványodik, erejük gyengül és vízkórosakká válnak. A genuin vesesérv mellett ellenben a betegek éveken át megtartják egészséges külemüket és erős izomzatukat. Ezen eltérés okát a vizeletvizsgálat útján könyen megfejthetjük. Mindkét kór­alaknál fehérnyevizelés áll fenn, de a lobos veseduzzsdásnál a fe­­hérnyevesztés hasonlatlanul nagyobb, mint a vesesorvnál, s míg amannál folyton jelen van, addig ez utóbbi kóralaknál időnkint teljesen meg is szűnhetik. Ha most azon kérdést vetjük fel, vajjon mi az oka a fehérnye­­kiválasztásnak az itt tárgyalt kétféle betegségnél, meg kell valla­nunk, hogy erre nem bírunk kielégítő választ adni. A szerző véle­ménye szerint a fehérnye többféle módon juthat a vérből a vese­váladékba. Természettani kísérletek által ki lett mutatva, hogy állati hártyák mérsékelt folyadéknyomás alatt colloid anyagokat (pl. fehérnyét) nem bocsátanak magukon át, a nyomás nagyobbo­dásával azonban ilyen anyagok kis mennyiségben áthatolhatnak, s ily módon képzelhető a fehérnye átjutása a sorvos vesék edényfalain. Az üreres vérnyomás alkalomszerű kisebbedésénél a fehérnye is kevesbedni fog, sőt teljesen el is múlhatik. Sokkal nehezebb lesz azonban lobos veséknél a túl nagy mennyiségben megjelenő fehér­nyevizelés magyarázatát adni. Valószínű ugyan, hogy itt is nagyobb a vérnyomás, miután a lobosan átváltozott edények ellenállása nagyobb, de a függérrendszerbeni feszülés mindig csekélyebb, s így nem fog okul szolgálni a fehérnye átnyomására. Virchow és C­o­­­b­e­r­g vizsgálatai azt mutatják, hogy a Malpighi-féle gomo­lyok lobosan duzzadvak, s ezeken át nemcsak vérsavó, hanem fe­hér vérsejtek is átjutnak, így pedig a szűrőkészülékek lobos elválto­zásai okozhatják nagy részt a fehérnyevizelést. A vizeletteli fehérnyevesztésen kívül természetesen még emésztési zavarok is károsan folyhatnak be a táplálkozásra. Azon­ban e tekintetben is eltérésekre akadunk a kétféle vesebajnál. Míg a lábos veseduzzadtságnál az étvágytalanság, rostullét, hányás, néha hasmenés már a baj kezdetén be szokott köszönteni, addig a gem­in sorvos alaknál ezen tünetek csak a kór utolsó szakában mutatkoznak. Az általános tápláltsági állapottal szoros összefüggésben látszik lenni a bal szív túltengésének létrejötte vagy kimaradása. Ezen elváltozás keletkeztét Traube dönthetlen érvekkel vezette le a függérrendszerben fennálló nagyobb vérnyomásból. A bal szív­­túltengés rendes kísérője szokott lenni a vesék genuin sorvadásának, ellenben idült lábos veseduzzadásnál rendesen hiányzik. A bal szív túltengése gyakorlati jelentőséggel bír azon körülménynél fogva, miszerint viszonyban áll a vesesorvnál gyakran beálló agygutához; a lobos veseduzzadásnál agyguta nem fordul elő. Az agyvérzés ok­vetlen a nagyobb üreres vérnyomás eredménye. Traube a vese­­sorvban szenvedők reczegbaját is ezen bal szívtúltengés okozta nagyobb vérnyomásból származtatja. A kiváló alapossággal és dicsérendő könyedséggel összeállí­tott füzetke becses tanulmánytárgyul szolgálhat minden gyakorló orvosnak. A Bright-féle vesekór elnevezés már annyi zavart *) a) Romberg: Lehrbuch der Nervenkrankheiten des Menschen. 3. Auflage. Berlin 1857. b) Niemeyev : Részletes kór- és gyógytana. c) Rosenthal : Die Electrotherapie. Wien, 1865. d) Mayer : A villamosság alkalmazása az orvosi gyakorlatban ford, a m. orv. k. kiadótárs. Pest, 1870. e) Leyden: Über Reflexlämungen. Sammlung klinischer Vorträge No. II. von Volkmann. Leipzig 1870. f) Eulenberg : Lehrbuch der functionellen Nervenkrankheiten etc. Berlin 1871. g) Folyóiratok. h) Virchow; Über das Rückenmark. Vortrag, gehalten zu Stet­tin. 1870. i) Funke : Lehrbuch der Physiologie, Leipzig, 1863.

Next