Orvosi Hetilap, 1872. június (16. évfolyam, 22-26. szám)
1872-06-02 / 22. szám
ezeten vizsgáljuk e helyet, meglepőn rendes, üvegfényű és átlátszékony közti állományból álló reczót látunk, melynek űreit hasonlóan átlátszékony, lapos sejtek töltik ki. Bár a legerősb (vízréteges) lencséket használjuk, a közti állomány anyaga teljesen egyneműnek látszik úgy, hogy azon körkörös vonalak, melyekről a közönséges hyalin porcznál a sejttokokat felismerhetjük, itt sehol sem észlelhetők, miért is tokokkal körülvett porczsejtek (Lehmann) a szó szoros értelmében itt nem léteznek. Se osmiumsavval (aranyhólyaggal, legenysavas ezüsttel, osmiamiddal) való kezelés nem képes azon finom (s ilyenkor színezett) körös vonalakat előtüntetni, se pedig a Heidenhain-féle kémszer (légenysav és chlorsavas kalioldat 30—40°), valamint egyéb szétfejtő hatású (kénsav, chromsav) kémszer alkalmazása sem képes a közti állományt az egyes sejtek területei szerint tokokra felbontani, amint ezt egyéb hyalin porczoknál különben tapasztalhatjuk. A közti állománynak teljes egyneműsége és a mondott kémhatások iránt tanúsító magatartása talán ez esetben a dondrogenadó állománynak a szokottnál egyéb kifejlődési módjára enged következtetni, s ha oly ébrényeket vizsgálunk, melyeknél az Achillesia mint különleges rész alig hogy észrevehetővé vált, az egyes sejtek körül sehol tokokat nem látunk, s a közti állomány — természetesen még csekélyebb tömegben — már ekkor is olyannak mutatkozik, a mint azt leírtam a kifejlett korban. Az eddigi búvárok között egyedül Gegenbaur az, ki e porczos közti állományt kellőleg felismerte. Boll, aki a fentebb idézett definitiójával dönté el e szövet sorsát, tagadva a közti állomány lételét, vagy pedig, minthogy Gregenbaur-ral „a szó végett“ (sic) nem akar vitázni, csak minimálisnak tartja azt. Említem, hogy a sejtközti dhondrogen állomány a porcznak csak egy kis helyén van tetemesebben kifejlődve, s e helytől mind be-, mind fel- és lefelé azonnal annyira megfogyatkozik, miszerint az a sejtek között mint egyszerű (erős fénytörésű) határvonal mutatkozik. Innen van az, hogy akik a csontos lésrkerettel szomszédos részt nem vizsgálták, többékevésbé tévútra lőnek vezetve a szerkezet jellegének értelmezésében). Hogy a közti állomány tömegkifejlésében mily nagy a különbség az egyes helyek szerint, körülbelül képzelhetjük azon mérési eredményekből, melyeket határértékek szerint 1^—10^ közt lehet becsülni; némely helyütt még az 1 H-nál is kisebb értékeket nyertem. Ha oly készítményeket látunk, melyeken a sejtközti állományt az utóbb említett csekély mennyiségben találjuk kifejlődve, s nem állna előttünk a folytonos átmenet képe, mi érvet sem hozhatnánk a szövet porcztermészete mellett; innen van, hogy Lehmann közti állománynak magukat az ínkötegeket irta le, s innen van, hogy Hoyer a porcz szerkezetében az inszövettől mi különbséget sem volt képes felfedezni. Ami a porczsejteket illeti, melyek mindenütt a közti állomány hézagaiban fekszenek (tehát nem szabadon az ínkötegek között mint Boll értekezésének 23-dik ábrájában lerajzolja), bár különböző nagyságúak (6 — 1 „n) is legyenek, mindenütt épszélű (Boll ábráin összezsugorodott sejteket rajzol le — osmiumsavval való kezelés mellett!), majdnem teljesen egynemű testállományú lemezeket képeznek, melyekben rendesen egy, gyakran két, élesen határolt, kerekded vagy *) petealakú, szemcsés protoplasmájú sejtmagot lehet megkülönböztetni. Az utóbbi körül vagy nem ritkán távolabbi helyen az egynemű sejtállományban néha egyes, néha csoportosért fényes szemcséket láthatni, melyek nem ritkán egy második (rendesen kisebb) sejtmag előképét mutatják. E sejtek hígabb összeállású ragaszállomány által vannak a körülvevő közti állomány falaihoz rögzítve, mely mind hígított savakban, mind pedig sokkal könyebben hígított lúgokban feloldódik, miért is ilyenkor a sejtek többé kevésbé összezsugorodott fészkeikből kiesnek [a porczos közti állomány előtüntetésére ezért nem ecsetelést (Boll), hanem barátvízzel való kezelést ajánlottam mint legelőnyösebb módot, — a sejt nélküli récze meglepő szép képet nyújt]. Bárminő erős nagyításokat használjunk, sejthártyát (H o y e r kettősszélű sejthártyát ír le) nem vagyunk képesek kimutatni, s ha a heveny sejtek a sejttestben mindenütt egyenlő fénytörést mutatnak, úgy a sejtek sem képesek egy különbözőleg színezett hártyás részt (contour) előtüntetni. A sejttest anyaga (protoplasmája) csak kevés rokonságot tanúsít a festékanyagokhoz, míg a sejtmag általuk csakhamar telítve mutatkozik. A kettős (carmin és picrinsav) festésnél a sejtmag élénk piros, a sejttest halvány rózsaszín, míg a porczos közti állomány szalmasárga festékben jelentkezik, mely kezelést különösen az eddig annyi félreértésre okot szolgáltatott szerkezeti viszony tanulmányozására ajánlhatjuk. Górcsői fűtőasztalon (Schklarewsky-félén) 15°—40° C. mellett sem a sejtmag belsejében, sem a sejttestben szemcsemozgást vagy pedig amöboid alakváltozást nem észleltem, s hasonló nemleges eredményt nyertem villamos ingerléseknél; a leggyengébb nyitási ütésektől a legerősbekig (a másodlagos tekercs teljes feltolása és az elsőlegesnek vaspálczika fegyverzete mellett 2 Pinkus-féle elempárral) az eredmény ugyanaz volt: sem mozgás sem protoplasmazavarodás nem állott be. E sejteknek villamos ingerek iránti magatartását az eddigi búvárok közül, mint fentebb említve volt, Ro 11 e 11 tanulmányozta, ki ezen nemleges eredményből döntő érvet hitt meríthetni a sejteknek porczjellege ellen. E helyen is csak ismételhetem azon kétely kifejezését, váljon azon egyoldalú ismeretekből szabad-e már oly kérdés felett dönteni, mely talán okszerűen közvetíthető viszonyban sincs azon jelenségekkel, melyekből bizonyítékokat vagy ellenbizonyítékokat akarunk meríteni. Abból, hogy e sejteknél a villamos ingerekre nem áll be a hatás, melyet addig csak a hyalin porcz sejteinél észleltek, okszerűen csak az következtethető, miszerint e sejtek kevésbé érzékenyek az említetett ingerek behatása iránt, s mielőtt további következtetéseket tennénk, észleleteinket valamennyi porczalak sejteire kell kiterjesztenünk, s név szerint a chorda dorsalis sejtei tanulmányozandók ez irányban, mint amelyekhez szóbanforgó sejteink leginkább hasonlítanak. A sejttan történetében örökké epochalis marad azon felfedezés, mely szerint a protoplasma a hős (Sch . 117 e M.) és villamos (Kühne) ingerek behatására oly meglepő szabatosággal felel azon alak- és helyváltozási jelenségek kíséretében, melyeket addig csak működő szervezetek életnyilvánulásaiból ismertünk. Ezen idő óta valahol csak meggyőződést akarunk szerezni, váljon g.artoxnv éő képletekkel van-e dolgunk, a hős és villamos ingerekhez folyamodunk, bár meg kell vallanunk, hogy korántsem tudunk magunknak számot adni arról, miért kelljen a bekövetkezett visszahatási szükség *) Az Achillesinporez szerkezeti viszonyainak kellő megismerésére,em széntbontott készítményeket (mint Boll), hanem az egész in hoszszában vagy vastagságában tett finom metszeteket ajánlhatom egyedül.