Orvosi Hetilap, 1873. február (17. évfolyam, 5-8. szám)
1873-02-02 / 5. szám
noroz mészetéből következik, az észlelők két csoportra oszolnak, s az egyik rész, az ú. n. identisták, élükön Hebrával a himlőcsőben csak enyhébb himlőt látnak; míg a dualisták pontos bonczi, lázlefolyási és oltási észlelések és kísérletekre támaszkodva, úgy látszik, kedvező eredménynyel a himlőcsőben kis láztól kísért, ragályos hólyagküteget ismernek, mely szorosan körvonalazott jellemében semmi összeköttetésben sincs erőszakolt veszélyes rokonával. A kérdés eldöntése minden esetre igen fontos; kitetszik ez leginkább himlőjárvány alkalmával, hol p. o. azon kérdés merülhet fel, váljon himlőcsét kiállott egyén szabadon érintkezhetik-e himlőbeteggel, s váljon új beoltás szükséges-e vagy sem; az ártalmatlan himlőcse ragályanyaga más egyénben nem idézhet-e veszélyesebb alakot elő? Már ezen kérdések is elég komolyak, hogy méltányolhassuk a búvárok fáradozásait, a szóbanlevő tárgyban világosságot deríteni fel. Újabb időben azon nézet kezd mindinkább túlsúlyra vergődni, hogy a himlőcső csakugyan másfajú betegség, névleg Némethonban Förster, Vetter, Meyer, Thomas és Fleischmann írok észleletei és elvei nagy hódításokat tettek ; csak Hebra tnr. ragaszkodik kimondott nézetéhez, s munkája új kiadásban is a himlőcséről következőképen nyilatkozik : „A mondottakból kitetszik, hogy számunkra nem létezik 2 vagy 3 különböző, hanem csak egyetlen himlőbetegség, mely azonban — hasonlag más betegséghez — különféle fokozatokban nyilvánul. Számunkra a variola vera úgy számos kütege, mint heves láz és gyakori kedvezőtlen lefolyása miatt a leghevesebb alak, míg vele ellentétben a varicella — a küteg csekély száma és kedvező lefolyása mellett — mindig gyógyulásnak indul. Ezen két véglet közt van a variolois, mint közép alak, mely mértékes kötegszám, többnyire kedvező lefolyás és kedvező eredmény által tűnik ki.“ A híres bőrgyógyász eme nyilatkozata sokat nyom, de miután eme nyilatkozata kivételével a szóban levő kütegről mit sem szól, észlelési tárgyát leginkább felnőttek képezik, s az Anna gyermekkórházból neki bemutatott himlőcsés gyermekeket febris bullos a-ban szenvedőknek nyilvánítja, ezen véleménye nem döntő; talán segéde Geber Jr., ki az említett gyermekkórházzal lépett ez irányban összeköttetésbe, más nézetre jut. A himlő és himlőcső szétválasztása mellett majdnem minden országban — önállólag — nevezetes búvárok szóltak, így a negyvenes években Chapmann philadelphiai tnr. az azonosság elvét valló Thompson angol tnr. ellen kel ki, saját nézeteit Brycrnak Edinburgban tett oltási kísérleteivel támogatva. Ezen tr. még be nem oltott egyéneknél sem volt képes oltás által himlőcsét előidézni, s találá, hogy míg a tehénhimlő himlőcse után igen jól, valódi himlő után soha se fogamzik. Bouillaud tnr. ugyanazon időben az azonosság mellett emelt szót, s vele ellentétben Bouchut a dualisticus nézetnek hódol; szerinte a himlőcső járványosan léphet fel, vagy a himlőjárvány mellett, vagy önállólag, mint ő azt a Necker kórházban tapasztalá, hol ezen járvány több hónapon át tartott, s minden újonnan felvett gyermeket megtámadott, anélkül, hogy csak egyszer is valódi himlő jelentkezett volna; hivatkozik Röbbelen Jr. ismert esetére, ki a Deutsche Klinik-ben egy éves gyermek esetét közli, ki heves öszszefolyó himlő kiállása után egy hó múlva igen jellemzetes himlőcsében betegedett meg. Bayer, a „Varicelle“ czikk szerzője, a Dictionnaire de médecine-ben, miután a küteg alakját és lefolyását igen találóan jellemezte volna, akkér végzi czikkét, hogy a himlőcse himlőt és fordítva himlő himlőcsét idézhet elő, de elmulasztja eme tétele bebizonyítását. Új lendületet nyert e kérdés a már említett német orvosok vizsgálatainak eredményével. Ezen búvárok, mint a dualizmus képviselői, nemcsak elméleti véleményekkel léptek fel, hanem hőmérészeti, szövettani és oltási kísérletekkel is elég sikeresen küzdöttek tételeik mellett. Förster teljesen elkülöníti a himlőcsét a himlőtől, mivel se a beoltás, se a kiállott himlő nem bír óvhatással, s a beoltás kiállott himlőcse után azonnal fogamzik, mi kiállott himlő után nem tapasztalható. Nicolai 22 himlőcse esetéből azon következtetést vonja, hogy a himlőcső teljesen önálló betegség, mely a hőmérsék rendellenes emelkedésével van egybekötve; eme hőemelkedés azonban nem épen szükséges, sok esetben teljesen hiányzik, a legmagasb hőfok 40,2, kivált az esteli órákban, a hőemelkedés rendszerint összeesik a kiütés terjedelmével, s utólagos hólyagoknál a láz ismét emelkedett, a lázesés pedig gyors, a küteg visszaképzésével kezdődik, s legfölebb egy napig tart. Thomas szerint a hőmérsék a küteg fennállása alatt felmagasztalt, más esetekben a hőemelkedés teljesen hiányzik. A lázas időszak 3 napnyi tartalmat foglal magában; a küteg az első nap végén, vagy a második kezdetén jelentkezik, ritkán későbben ; a lázas mozgalom tekintetében az által különbözik a himlőtől, hogy az utóbbinak kifejlődése röviden a lázesés beálltával kezdődik, míg a himlőcsénél a láz kezdetével a küteg azonnal jelentkezik. Thomas a küteg fokozatos megjelenését tagadja, hanem folytatólagos fejlődést vesz fel, hol különféle fejlődési szakokban levő hólyagcsák helyezték egymás mellé. A betegség vége felé egyszerű rózsacsfoltok mutatkoznak, melyeken hólyagok nem fejlődnek. Ritkább esetekben csak ily foltok képződnek, melyek 36 órai tartam után meghalaványulnak. Vetter gyermekeken tett oltási kísérletek és észlelések alapján a következő, meg nem cáfolható tételeket állítja fel. 1. A himlőcseanyaggal véghezvitt oltások még be nem oltott egyéneken nem fogamzanak, míg a nemsokára reá következő, vagy egyidejűleg a másik karon a himlővel tett beoltás a himlőközi hajlamot kimutatja. 2. A kiáltott himlőcse megbetegedés se a tehén-, se az ember-, se álhimlő fertőző hatását meg nem szünteti, se nem módosítja a lefolyást, holott ez a többi himlőalaknál hosszabb időre érvényes. 3. A kiállott himlőbetegség, vagy az eredménytől kísért beoltás himlőcső ellen nem óv. Ezen három pont Vetter szerint a két ragályos küteg egymássali öszszefüggése ellen szól, s körülbelöl általuk meghatároztatik a két ragály lényege. (Folytatása következik). Tanulmány a váltó lázról. Pollák László tr., Biharmegye tiszteletbeli főorvosa és kórházi orvostól. Azon szerfelett terjedelmes, s a legkorosabb gyakorló orvosoknak emlékezetét is meghaladó idők óta szokatlanúl heves természetű váltó lázjárvány — mely 1871. julius hó végével fejlődve, már a múlt nyáron mint vészes ár öntötte el sík alföldünk lapályait, s ezek közt Biharmegyének még bérezés, hegykerítette székvárosát, Nagyváradot sem kímélte meg — oly bő anyagot szolgáltatott (különösen az 1872. év nyarán kiütött rohamos megújulásában és még dühöngőbb, belterjesebb fellépésében) ezen, nálunk ismét oly nagy nevezetességre vergődött baj okainak, származásának, terjedésének, lehető meggátlásának gyakorlati nyomozására, ide vonatkozó adatgyűjtésre, behatóbb elméleti fürkészetre és tudományos buvárlatra, hogy részemről nem tekinthetem háládatlan feladatnak e járvány ismertetése mellett statistiai pontos feljegyzések és szabatos megfigyelések nyomán oly magánirati tanulmány összeállítását, mely míg egyrészt a rendelkezésemre álló irodalmi gyűjteményre támaszkodik, másrészt önálló és helyi tapasztalatok gazdag tárházából iparkodik kutatni ez egy év óta csapásként reánk nehezedő járvány eredetét, mivoltát, létfeltételeit és azon számtalan károkat, melyek nyomdokán beláthatlan számmal keletkeznek. A bersenyvek és utóbajok egész seregének tárgyalását és ezekre vonatkozó közegészségügyi, betegápolási intézményeinket illető rendőrorvosi nézeteim kifejezését az utolsó fejezetre tartván fenn, annyit előre bocsátok, hogy szomorú helyzetünkből folyólag mi sem lehet fontosabb reánk nézve, mint ezen legközelebb fekvő, s mintegy meghonosulni készülő kór nem beható ismertetése, az összes adatok pontos összegyűjtése és ezek alapján készítendő és kidolgozandó oly védszerelési, óvgyógymódi, vagy kárelhárítási rendszabályok alkotása, melyek szigorú keresztülvitele, pontos foganatosítása ezen, következményeiben nem eléggé méltányolt súlyos kimenetelű járvány átkának rólunk elhárítására közre hathatnak. Ezen szempont vezérelt engemet, midőn ezen, látszólag nagyon ismert, tényleg azonban egészen homályos köralakot, elméleti feltevések, általános tapasztalatok és saját gyakorlati nézpontok együttes segélyével újabban ismertetni vállalkoztam. Az, aki vidékünket meglátogatja, s különösen az annyira 5.