Orvosi Hetilap, 1873. február (17. évfolyam, 5-8. szám)

1873-02-02 / 5. szám

n­o­r­oz­­ mészetéből következik, az észlelők két csoportra oszolnak, s az egyik rész, az ú. n. identisták, élükön Hebrával a himlőcsőben csak enyhébb himlőt látnak; míg a dualisták pontos bonczi, láz­­lefolyási és oltási észlelések és­ kísérletekre támaszkodva, úgy lát­szik, kedvező eredménynyel a himlőcsőben kis láztól kísért, ra­gályos hólyagküteget ismernek, mely szorosan körvonalazott jel­lemében semmi összeköttetésben sincs erőszakolt veszélyes roko­nával. A kérdés eldöntése minden esetre igen fontos; kitetszik ez leginkább himlőjárvány alkalmával, hol p. o. azon kérdés me­rülhet fel, váljon himlőcsét kiállott egyén szabadon érintkez­­hetik-e himlőbeteggel, s váljon új beoltás szükséges-e vagy sem; az ártalmatlan himlőcse ragályanyaga más egyénben nem idéz­­het-e veszélyesebb alakot elő? Már ezen kérdések is elég komo­lyak, hogy méltányolhassuk a búvárok fáradozásait, a szóban­­levő tárgyban világosságot deríteni fel. Újabb időben azon nézet kezd mindinkább túlsúlyra ver­gődni, hogy a himlőcső csakugyan másfajú betegség, névleg Né­methonban Förster, Vetter, Meyer, Thomas és Fleischmann ír­ok észleletei és elvei nagy hódításokat tettek ; csak Hebra tnr. ra­gaszkodik kimondott nézetéhez, s munkája új kiadásban is a himlőcséről következőképen nyilatkozik : „A mondottakból ki­tetszik, hogy számunkra nem létezik 2 vagy 3 különböző, hanem csak egyetlen himlőbetegség, mely azonban — hasonlag más betegséghez — különféle fokozatokban nyilvánul. Számunkra a va­riola vera úgy számos kütege, mint heves láz és gyakori ked­vezőtlen lefolyása miatt a leghevesebb alak, míg vele ellentétben a varicella — a küteg csekély száma és kedvező lefolyása mellett — mindig gyógyulásnak indul. Ezen két véglet közt van a vari­­olois, mint közép alak, mely mértékes kötegszám, többnyire ked­vező lefolyás és kedvező eredmény által tűnik ki.“ A híres bőrgyógyász eme nyilatkozata sokat nyom, de miután eme nyi­latkozata kivételével a szóban levő kütegről mit sem szól, ész­lelési tárgyát leginkább felnőttek képezik, s az Anna gyermekkór­házból neki bemutatott himlőcsés gyermekeket febris bul­los a-ban szenvedőknek nyilvánítja, ezen véleménye nem döntő; talán segéde Geber Jr., ki az említett gyermekkórházzal lépett ez irányban összeköttetésbe, más nézetre jut. A himlő és himlőcső szétválasztása mellett majdnem minden országban — önállólag — nevezetes búvárok szóltak, így a negy­venes években Chapmann philadelphiai tnr. az azonosság elvét valló Thompson angol tnr. ellen kel ki, saját nézeteit Bryc­­r­­nak Edinburgban tett oltási kísérleteivel támogatva. Ezen tr. még be nem oltott egyéneknél sem volt képes oltás által himlőcsét előidézni, s találá, hogy míg a tehénhimlő himlőcse után igen jól, valódi himlő után soha se fogamzik. Bouillaud tnr. ugyan­azon időben az azonosság mellett emelt szót, s vele ellentétben Bouchut a dualisticus nézetnek hódol; szerinte a himlőcső jár­ványosan léphet fel, vagy a himlőjárvány mellett, vagy önálló­lag, mint ő azt a Necker kórházban tapasztalá, hol ezen jár­vány több hónapon át tartott, s minden újonnan felvett gyer­meket megtámadott, a­nélkül, hogy csak egyszer is valódi himlő jelentkezett volna; hivatkozik Röbbelen Jr. ismert esetére, ki a Deutsche Klinik-ben egy éves gyermek esetét közli, ki heves ösz­­szefolyó himlő kiállása után egy hó múlva igen jellemzetes him­lőcsében betegedett meg. Bayer, a „Varicelle“ czikk szerzője, a Dictionnaire de médecine-ben, miután a küteg alakját és lefo­lyását igen találóan jellemezte volna, akkér végzi czikkét, hogy a himlőcse himlőt és fordítva himlő himlőcsét idézhet elő, de elmulasztja eme tétele bebizonyítását. Új lendületet nyert e kérdés a már említett német orvo­sok vizsgálatainak eredményével. Ezen búvárok, mint a dualiz­­m­us képviselői, nemcsak elméleti véleményekkel léptek fel, ha­nem hőmérészeti, szövettani és oltási kísérletekkel is elég sike­resen küzdöttek tételeik mellett. Förster teljesen elkülöníti a him­lőcsét a himlőtől, mivel se a beoltás, se a kiállott himlő nem bír óvhatással, s a beoltás kiállott himlőcse után azonnal fo­gamzik, mi kiállott himlő után nem tapasztalható. Nicolai 22 himlőcse esetéből azon következtetést vonja, hogy a himlőcső teljesen önálló betegség, mely a hőmérsék rendellenes emelke­désével van egybekötve; eme hőemelkedés azonban nem épen szükséges, sok esetben teljesen hiányzik, a legmagasb hőfok 40,2, kivált az esteli órákban, a hőemelkedés rendszerint összeesik a kiütés terjedelmével, s utólagos hólyagoknál a láz ismét emel­kedett, a lázesés pedig gyors, a küteg visszaképzésével kezdődik, s legfölebb egy napig tart. Thomas szerint a hőmérsék a küteg fennállása alatt fel­magasztalt, más esetekben a hőemelkedés teljesen hiányzik. A lázas időszak 3 napnyi tartalmat foglal magában; a küteg az első nap végén, vagy a második kezdetén jelentkezik, ritkán ké­sőbben ; a lázas mozgalom tekintetében az által különbözik a himlőtől, hogy az utóbbinak kifejlődése röviden a lázesés beálltá­val kezdődik, míg a himlőcsénél a láz kezdetével a küteg azon­nal jelentkezik. Thomas a küteg fokozatos megjelenését tagadja, hanem folytatólagos fejlődést vesz fel, hol különféle fejlődési szakokban levő hólyagcsák helyezték egymás mellé. A betegség vége felé egyszerű rózsacsfoltok mutatkoznak, melyeken hólya­gok nem fejlődnek. Ritkább esetekben csak ily foltok képződ­nek, melyek 36 órai tartam után meghalaványulnak. Vetter gyermekeken tett oltási kísérletek és észlelések alap­ján a következő, meg nem c­áfolható tételeket állítja fel. 1. A himlőcseanyaggal véghezvitt oltások még be nem oltott egyé­neken nem fogamzanak, míg a nemsokára reá következő, vagy egyidejűleg a másik karon a himlővel tett beoltás a himlőközi hajlamot kimutatja. 2. A kiáltott himlőcse megbetegedés se a tehén-, se az ember-, se álhimlő fertőző hatását meg nem szün­teti, se nem módosítja a lefolyást, holott ez a többi himlő­alaknál hosszabb időre érvényes. 3. A kiállott himlőbetegség, vagy az eredménytől kísért beoltás himlőcső ellen nem óv. Ezen három pont Vetter szerint a két ragályos küteg egymássali ösz­­szefüggése ellen szól, s körülbelöl általuk meghatároztatik a két ragály lényege. (Folytatása következik). Tanulmány a váltó lázról. Pollák László tr., Biharmegye tiszteletbeli főorvosa és kórházi orvostól. Azon szerfelett terjedelmes, s a legkorosabb gyakorló or­vosoknak emlékezetét is meghaladó idők óta szokatlanúl heves természetű váltó lázjárvány — mely 1871. julius hó végével fejlődve, már a múlt nyáron mint vészes ár öntötte el sík al­földünk lapályait, s ezek közt Biharmegyének még bérezés, hegy­kerítette székvárosát, Nagyváradot sem kímélte meg — oly bő anyagot szolgáltatott (különösen az 1872. év nyarán kiütött ro­hamos megújulásában és még dühöngőbb, belterjesebb fellépésében) ezen, nálunk ismét oly nagy nevezetességre vergődött baj okainak, származásának, terjedésének, lehető meggátlásának gyakorlati nyomozására, ide vonatkozó adatgyűjtésre, behatóbb elméleti für­­készetre és tudományos buv­árlatra, hogy részemről nem tekint­hetem háládatlan feladatnak e járvány ismertetése mellett sta­tisti­ai pontos feljegyzések és szabatos megfigyelések nyomán oly magánirati tanulmány összeállítását, mely míg egyrészt a rendelkezésemre álló irodalmi gyűjteményre támaszkodik, más­részt önálló és helyi tapasztalatok gazdag tárházából iparkodik ku­tatni ez egy év óta csapásként reánk nehezedő járvány eredetét, mivoltát, létfeltételeit és azon számtalan károkat, melyek nyomdo­kán beláthatlan számmal keletkeznek. A bersenyvek és utóbajok egész seregének tárgyalását és ezekre vonatkozó közegészségügyi, betegápolási intézményeinket illető rendőrorvosi nézeteim kifejezését az utolsó fejezetre tart­ván fenn, annyit előre bocsátok, hogy szomorú helyzetünkből folyólag mi sem lehet fontosabb reánk nézve, mint ezen legközelebb fekvő, s mintegy meghonosulni készülő kór nem beható ismer­tetése, az összes adatok pontos összegyűjtése és ezek alapján ké­szítendő és kidolgozandó oly védszerelési, óvgyógymódi, vagy kár­elhárítási rendszabályok alkotása, melyek szigorú keresztülvi­tele, pontos foganatosítása ezen, következményeiben nem eléggé méltányolt súlyos kimenetelű járvány átkának rólunk elhárítására közre hathatnak. Ezen szempont vezérelt engemet, midőn ezen, látszólag nagyon ismert, tényleg azonban egészen homályos köralakot, el­méleti feltevések­, általános tapasztalatok­ és saját gyakorlati nézpontok együttes segélyével újabban ismertetni vállalkoztam. Az, a­ki vidékünket meglátogatja, s különösen az annyira 5.

Next