Orvosi Hetilap, 1873. szeptember (17. évfolyam, 36-39. szám)

1873-09-07 / 36. szám

639 640 tok közötti hálózatba, valamint az endob­el­­hártyák közötti résekbe helyezendők. Azonban még egy másik, az eddiginél az ondóelválasztásra fontosabb pontot kell a végső nyirkutak meghatározásánál figyelembe vennünk és ez­ a viszony a nyirkutak és az ondócsatornácskák falzata között. Váljon az ondócsatornák fala is endothéliák ál­tal van a nyirkhézagoktól elzárva, vagy azokkal közvetlen érintkezik ? Ezen kérdés eldöntése összeesik egy másikkal: minemü alakelemekből állóknak gondoljuk az ondócsatornák falát ? Ezen értekezés első czikkében nézetemet e tekintetben már előadtam, hogy az ondócsatornák fala lapos sejtekből összetett több ré­tegbeli hártyákból áll és így tulajdonkép az endob­elhártyák falának tartandó. Ez magyarázza azt, hogy pokolkővel­ kezelés által az ondócsatornák külfelülete fekete körvonalakra oszlik, de ez nem az által jön létre, mivel annak egyedül felülete van endothelsejtekkel borítva, míg maga a faj rostos kötszövetből áll, hanem mivel e hártyák legkülseje épen megfestődik. Ki­sebb állatoknál (patkány, egér), hol az ondócsatorna fala csak egy réteg sejtből áll, a nyirk csak egy vékony hártya által van az ondócsatorna tartalmától elválasztva; váljon ott, hol a tok több hártyából áll, a viszony más? Az ondócsatornák falának leírásánál felemlítettem már azon sajátszerű belövelést berlini kékkel, melyet nyertem akkor, ha a nyirkutak már előbb megtöltöttek enyvvel. Gyakrabban észleltem, hogy a véredények belövelésénél színes enyvekkel a nyirkutak is megtelnek sokkal világosabb színű enyvvel mint az, mely a véredényekben van, a­mi arra mutat, h­o­g­y a here vér­edény­ei i­ge­n könyen átj­ár­h­ató­k és szű­rőkként működnek. Ha most ily keréken berlini kékkel beszúrtam, az ondócsatornák tokját gyűrűalakban találtam ké­ken belövelve, mit a tartalomtól világos színű szegély, a tok legbelső hártyája, választ el. Ezen képekből azt következtetem, hogy a nyirk­a vastagfalú ondócsatornákat nem­csak kör­ülfolyja, hanem magában az ondócsa­tornákat alkotó lemezek között is kering. Ez csak úgy történhetik, ha a külső lemezek, mint egyáltalán az endotheliális hártyák, helyenkint át vannak figyatva, melye­ken át a hártyák közötti hézagok egymással közlekednek. A legbelső hártya azonban tökéletes, mivel be az ondócsatornákba a kék soha sem hat. Az ondócsatornák tartalmát a körülfolyó nyirktól tehát egyedül egy hártya, — melyet a mirigycső saját hártyájának (membr. propria) akarok nevezni, — választja el, úgy hogy e tekintetben különbség a vékony vagy vastagfalú tokokkal biró ál­latok herecsatornácskái között nincsen. E tény igen fontos az ondóműködésre nézve, mert e nélkül nem volna magyarázható miként veszik fel az ondócsatornák szükségletüket a keringő nyirkból a vastagfalú csatornákkal biró állatoknál. Az ondócsatornák egész felülete érintkezik tehát egy vékony hártya közvetítése mellett a keringő nyirkkal. Az előny, mely ebből ered az, hogy a nyomás az egész csatorna lefutásában egyforma marad a tartalomra, a számos közlekedő úton át az egyenetlen feszülés csakhamar kiegyenlítődik, így az ondó el­vezetése, illetőleg kiürítése egyedül az elválasztás élénkségétől függ, míg ellenkezőleg, ha egyenetlen feszülés létrejöhetne, megtörténhetnék, hogy egy központibb részen nagyobb lenne a nyomás mint egy kerületin, mi a tartalom elvezetésére gá­­tolólag hatna. S most át kell térnem a nyirkutak kezdetének felderíté­­nek oly állatoknál, melyeknél a herecsatornácskák közötti te­rekben nem közönséges kötszövet, hanem az interstitiális sejtek nagy mennyisége foglaltatik. Ezek nyirkutairól mindeddig sem­mit sem tudtunk. Beszúrás általi belöveléseknél macska- és disznónál az anyag mindenfelé elterjed az interstitiális sejtek között. Úgy látszik tehát, hogy ezek egyes felületeikkel össze­­fekve úgy, mint a máj sejtek az epehajszáledé­­nyeket, képezik a kezdetleges nyirkutakat. Bi­zonyos az, hogy a szabályszerű sorrendben elhelyezett intersti­tiális sejtek között felosmiumsavval belövelt és Carminnal fes­tett készítményeken sokhelyt endothelsejtek által bérlelt réseket láthatni. Macskánál e tekintetben igen tanulságos képeket nyer­tem. Több ondócsatorna összeütközési helyén a felhalmozott in­terstitiális sejtek részint hossz, részint haránt irányban talált réseket hagynak szabadon, melyek széleit ha erős nagyítás­sal tekintjük, mindenütt felleljük az endothelímgvakat. Eré­sek tehát már a nagyobb nyirktörzseket képvi­selik, míg a finom nyirkutak az interstitiális sejtek között vannak. A sövényekben a közönséges ros­tos kötszövet is előfordul, úgy hogy itt a nyirkkeringésre nézve a viszony már olyan, mint a házinyúl stb-nél. A nyirk elvezetése a kezdetleges nyirkutakból az ondó­zsinór edényeibe a következőleg történik. S­aj­át fa­­­z­at­ok­kal biró nyirkedények a sövényekben, minőket az eddigi kutatók leírtak, nincsenek; a sövények­ben a nyirk csak oly endothelsejtekkel bevont kötszövetkötegek és hártyák között kering, mint a lebenykékben. A sövényekből a nyirk részint a Highmor-féle test, részint a rostos tok bel­­felületén létező laza alkatú endotheliális kötszövetbe jut, s in­nen a rostos tok állományában létező szabálytalan alakú nyirk­­edényekbe szedődik össze. Ezek a rostos tokot ferde irányban átfúrván, annak legfelületesebb rétegeiben és a savós hártya alatt oly dús hálózatot képeznek, hogy itt egy a szem edény­hártyájához hasonló erős fonat származik, melyben az edények több helyet foglalnak el, mint a köztük létező szövet. A ben­­levő billentyűk folytán az egész hálózat csomós külemi. Eb­ből a nyirk a vasfonatot­­ képező viszerek körül szedődik össze, s itt az ondózsinór külfelületén az egyes ágak lassan kint ösz­­szefolynak. Magában az ondózsinórban benn, a herétől jövő nyirkedények nincsenek. Könyen meggyőződhetünk erről oly here ondózsinórának harántmetszetén, melyen a vér- és nyirk­edények különféle színű anyagokkal lettek belövelve. A mellékhere nyirkedényei csekélyebb számúak, mint a herétől jövők, s az ondózsinórnak ellenkező felületén futnak, mint emezek. A vasfonat gyökénél a here és mellékherebeli nyirkedények több haránt ág által közlekednek. A végleges egyesülés az ondózsinórnak lágyékcsatornás részénél történik. (Folytatása következik). Kísérleti töredékek a choleraürü­lékeknek hatásáról az állatokra. Hőgyes Endre tr. gyógyszertani tanársegédtől. (Folytatás). E kísérletek közben az ürítékek górcsői vizsgálatával fog­lalkozván, magam sem kerültem el hogy a lélegzés által egyes részecskéket be ne szívjak. Nem vihetem másra vissza legalább azt a nyelvbevontságot, étvágytalanságot, nyomási érzést a fel­hasi tájon, kis fejfájást és éjjeli álmatlanságot, melyet jul. 26. óta tapasztaltam magamon. A székelésben zavar nem volt, a bélházam baja a szájtól csak a gyomorig terjedt. 28-kán félbe hagytam az ürülékek közelebbi górcsői vizsgálatát. 31-kén már nem volt semmi bajom. Hasonló emésztési zavarról értesített utólagosan Balogh tanár úr, ki 1866-ban Kolozsvárott a choleraürülékek górcsői vizsgálatával szinte foglalkozott, mi­közben huzamosabb ideig tartó és csak nehezen csilapítható hasmenést kapott. Rakita főorvos úr és segédjei szinte panaszkodtak a felől, hogy gyak­ran szenvednek bélhurutban. Mindezen észlelett adatok a mellett szólnak, hogy a cho­­leraürülék egyes részecskéi a légzési levegővel bejuthatnak vagy a tüdőn vagy — mi valószínűbb — a garaton át a szervezetbe és ott legalább is emésztési zavarokat okozhatnak. Hogy a gyökeres desinfectio a choleraürülékek e kárté­konyan ható tulajdonságát megsemmisíti-e? a VIII. sz. kísérlet azt látszik bizonyítani, hogy igen, azonban többször kell is­mételni meg e kísérleteket, hogy határozatra juthassunk ez iránt. A IX. és X. sz. kísérletnél a közönséges bélsár illetőleg rohadó folyadék részecskékkel teli légkör kártékony utóhatás nélkül volt az állatokra. Azonban kívánatos, hogy e kísérletek is minél többször ismételtessenek, még­pedig különböző ép és

Next