Orvosi Hetilap, 1873. december (17. évfolyam, 49-52. szám)

1873-12-07 / 49. szám

881 és laza vegyi összeköttetésben van, mely belőle sav hozzá­adása nélkül kiszivattyúzható, hanem a benne szilárd össze­köttetésben levő szénsav egy részét is. Miképen jön létre a szilárd vegyi leköttetésben levő CO* egy részének kiválasztása a tüdő hajszáledényeiben ? eddigele nincsen eldöntve. Gondolták (Schöffer), hogy a tüdőgyurmában képződik valamely sav, s az űzi ki a vérből a szorosabb leköttetésben levő C02-at. Ludwig és tanít­ványai vizsgálatai szerint úgy látszik, hogy a vérsejtek az elenynyel együtt kiváló részt foglalnak el azon mozza­natok között, melyek e CO2-kifejtési eszközük, mennyiben a szénsavat vegyületeikből képesek felszabadítani, úgy hogy való­színű, miszerint a COa-kiválasztás összefüggésben van az 0- egyidejű felvételével. Prey­er e CO­­ fejtő hatást a vörös vérsejtek oxyhaemoglobinjának tulajdonítja; mások azt mond­ják, hogy magából a vérsejtekből áll elő valamely sav, mely e C0­2 kifejtést okozná. Legyen egyik vagy másik tényező érvényes e C02-kivá­­lasztásban, annyi tény, hogy a vörös vérsejteknek belégzés alkalmával a ma fenntebb jelzett fennakadások miatt az egyes szigetek ormain, elég idejük van, úgy egyfelől a tüdő gyurmájával szorosabb érintkezésbe jutni, mint másfelől a tüdő léghólyagcsáiból felvenni az előnyt és a CO* activ fej­lesztésében részt venni. A fennebb leírt fennakadásokból kiderül továbbá az is, mennyire nem bírnak általános érvényességgel a keringő vér elemeire azon idő meghatározások, melyek az összes vérkeringés időtartamának kikutatása végett létettek. Azon idő, mely alatt a keringő vér bejárja egyszer a testet, He­ring, Vierordt számításai szerint a különböző állatok­nál 4,39" és 31,5" m. p. között váltakozik. Ez idő alatt kellene valamennyi vérsejtnek bejárni az egész vérkeringési pályát. Hogy azonban mily nagy időbeli eltérés lehet e fel­állított időaránytól, legalább egyes vérsejtekre nézve, mu­tatja azon körülmény, hogy egy-egy fennakadó sejtet néha 14 órán keresztül is lehet észlelni, folytonosan ugyanazon sziget ormon tapadva. (Folytatása következik.) Ey véletlenül megsértett vese kiirtása gyógyulással. Közli Brandt József tr. a kórodai sebészet ny. r. t­ra Kolozsvárt. Gyakran megtörténik az életben, s többször megtörtént már a tudomány terén is, hogy mit a lángszerír szaktudósok megkísérleni alig merészeltek, ugyanannak kivitele a szerencsés véletlennek egy pillanatnyi műbe került. E bevezető szavakkal kezdem meg esetemnek leírását, mely mai időben a sebészetnek különleges terén, hiszem, fon­tossággal bírhat ! Palkó István, 25 éves, nős, kiskapusi földmíves (Er­délyben) 1873 június hó 3-kán egyik ittas czimborája által mintegy félhüvelyknyi széles késsel, úgynevezett „bicsokkal“, bal rásztráján megszúratott. A sértést 4—5 prionra terjedő vér­zés követte, de nyomban alkalmazott hideg borogatás által csakhamar megszűnt. Két - három óra lefolyásával a rászt­­rájon heves fájdalmaktól kísért köhögési rohamok leptek meg beteget, mire a keskeny sebnyíláson aránylag nagy ter­méjű, hússzerű tömeg tömált ki, s állítólag egy lak­ás által mindjárt visszahelyeztetett. A későbbi köhögési rohamok e tömeget csakhamar ismét kitolták, s a beteg ezen állapotban 1873 június 4-kén este, sér­tés után 24 órával, kórodásra hozatott. A közép termetű beteg jól táplált, egészséges színezetű, rajta vérvesztésnek nyoma sem látható. Kopogtatás és hallgatódzás által belszerveiben rendelle­nességre nem találtam. Bal rásztráján, épen az utolsó álborda alsó szélén, 9 c. m. hosszú és 6 c. m. széles, lapos, kerekded, állományára nézve tömör, hússzerű daganat fekszik. Színezete pirosas. Egye­netlen felülete lapos, s különösen közepén öblös; belőle — későbben még tüzetesebben leírandó — szalmasárga, átlátszó folyadék szivárog folytonosan ki. Szélei szintén egyenetlenek, itt­­ott kievődvek. Alsó felülete, mely inkább domborúltabb, sima hártyával van fedve ; e hártyának színezete helyenkint sötétveres, majd halványabb. Különösen egy krajczárnyi területű, sötétpiros szi­getecske tűnik fel, melyben, közelebbről szemlélve, léghólyago­kat tartalmazó vérömlenyre ismerünk. Említett sima hártya több helyen meg van szakadva, de különösen a daganat szélein. Az alsó felület közepéből mintegy 7 c. m. körfogatú kö­telék húzódik a hasfalon létező sebnyíláson befelé, miáltal a kocsányos daganat gomba alakját tünteti elénk. E kötelék szintén el van látva sima hártyával; rajta több szakadás látható, melyekből már említett sárgás folyadék szivárog ki. A kötelék meglehetős tömör állományúnak mutatkozik; tapintásra benne több köteget lehet megkülönböztetni; e köte­­gek valószínűleg véredények voltak, habár rajtuk érlüktetést nem éreztem. A hasfali seb az utolsó álborda alsó szélén fekszik, hosz­­sza 3 c. m., szélessége 1 % c. m. Mindenütt egyenes szélei a kötelék folytatását mintegy körülövezni látszanak; a seb mé­lye is szalmasárga átlátszó folyadékot tartalmaz. A daganat maga vizsgálat alkalmával egyenlő szilárd, terimbélszerű állományúnak mutatkozott. Tapintásra nem fáj­dalmas, csak alkalmazott húzás okozott fájdalmat, a kocsány és hasfali sebszéleknek megfelelőleg. Alakjára nézve, megtekintve egyenetlen széleit és felületét, hasonlított a bonczolatok alkalmával közönségesen félbe vágni szokott vese alakjához; sőt valószínű előttem, miszerint e dag felületén fenntebb jelzett színkülönféleségek a labor és a kéreg állományának feleltek meg. A hasfali sebnek szélei érintésre érzékenyek, mondhatni fájdalmasak, míg többi részletei épen nem; sőt ezek érzéketle­nek voltak. A seb mélysége — mennyiben azt, pusztán szemmértékre szorítkozva, megmérhetem — csak pár vonalnyira terjedhetett; pontosabb mérést, mint lehetőleg káros következményű behatást, szándékosan mellőztem, különben sem helyeztem kórismét te­kintetben reá fontosságot. A sebszélek közvetlen szomszédsága egészen rendes, innen hátfelé azonban a bal ágyék, illetőleg bal vese táján észrevehetőig határolt, a kitömült részlet nagy­ságának megfelelő, tojásdad alakú horpadásra találtam. A hasfajzat kopogtatásra mindenütt rendes hangot adott. A daganat, kocsánya felett, különösen ennek hossztenge­lye körül könyen mozgatható vala, s a betegre nézve nem fáj­dalmas ; csak midőn a kocsány rongáltatván, mintegy meghosz­­szabbult, panaszkodott a beteg a sebszélek szomszédságában jelent­kező fájdalmakról; a daganat maga azonban semmi érzékeny­séggel sem bírt. E szerint a vese táján előforduló, különösen a vesék lobos folyamatait kísérő heves fájdalmak nem itten, ha­nem a szomszéd részletekben, nevezetesen a vesekehelyben és húgyvezérekben fészkelhetnek. A daganatból, illetőleg annak felületéről kiszivárgó, idő­­szakonkint tiszta, átlátszó cseppekké alakult, később sárgás színt váltó folyadékot, melynek naponkénti mennyisége mintegy 20 grm-ra gyűlt, physikai, vegytani és görcsövi úton megvizsgálva, következő eredményre jutottam. A folyadék hosszabb időn keresztül nyugalomban állván, benne meglehetős nagy üledék képződött, s ennek nyákos és laza összeállású állománya piros csikókkal és foltokkal volt áthúzva. A frissen felfogott folyadék naponta kétszer vizsgáltatott meg, fajsúlya 1.042 és 1.052 közt ingadozott, s fehérnyét, nyákot nagy mennyiségben, s kevesebb haemoglobint tartalmazott; a hugyang­­nak csak nyoma volt feltalálható. Vegyhatása hevenyen, valamint 49* 882

Next