Orvosi Hetilap, 1873. december (17. évfolyam, 49-52. szám)
1873-12-07 / 49. szám
881 és laza vegyi összeköttetésben van, mely belőle sav hozzáadása nélkül kiszivattyúzható, hanem a benne szilárd összeköttetésben levő szénsav egy részét is. Miképen jön létre a szilárd vegyi leköttetésben levő CO* egy részének kiválasztása a tüdő hajszáledényeiben ? eddigele nincsen eldöntve. Gondolták (Schöffer), hogy a tüdőgyurmában képződik valamely sav, s az űzi ki a vérből a szorosabb leköttetésben levő C02-at. Ludwig és tanítványai vizsgálatai szerint úgy látszik, hogy a vérsejtek az elenynyel együtt kiváló részt foglalnak el azon mozzanatok között, melyek e CO2-kifejtési eszközük, mennyiben a szénsavat vegyületeikből képesek felszabadítani, úgy hogy valószínű, miszerint a COa-kiválasztás összefüggésben van az 0- egyidejű felvételével. Preyer e CO fejtő hatást a vörös vérsejtek oxyhaemoglobinjának tulajdonítja; mások azt mondják, hogy magából a vérsejtekből áll elő valamely sav, mely e C02 kifejtést okozná. Legyen egyik vagy másik tényező érvényes e C02-kiválasztásban, annyi tény, hogy a vörös vérsejteknek belégzés alkalmával a ma fenntebb jelzett fennakadások miatt az egyes szigetek ormain, elég idejük van, úgy egyfelől a tüdő gyurmájával szorosabb érintkezésbe jutni, mint másfelől a tüdő léghólyagcsáiból felvenni az előnyt és a CO* activ fejlesztésében részt venni. A fennebb leírt fennakadásokból kiderül továbbá az is, mennyire nem bírnak általános érvényességgel a keringő vér elemeire azon idő meghatározások, melyek az összes vérkeringés időtartamának kikutatása végett létettek. Azon idő, mely alatt a keringő vér bejárja egyszer a testet, Hering, Vierordt számításai szerint a különböző állatoknál 4,39" és 31,5" m. p. között váltakozik. Ez idő alatt kellene valamennyi vérsejtnek bejárni az egész vérkeringési pályát. Hogy azonban mily nagy időbeli eltérés lehet e felállított időaránytól, legalább egyes vérsejtekre nézve, mutatja azon körülmény, hogy egy-egy fennakadó sejtet néha 14 órán keresztül is lehet észlelni, folytonosan ugyanazon sziget ormon tapadva. (Folytatása következik.) Ey véletlenül megsértett vese kiirtása gyógyulással. Közli Brandt József tr. a kórodai sebészet ny. r. tra Kolozsvárt. Gyakran megtörténik az életben, s többször megtörtént már a tudomány terén is, hogy mit a lángszerír szaktudósok megkísérleni alig merészeltek, ugyanannak kivitele a szerencsés véletlennek egy pillanatnyi műbe került. E bevezető szavakkal kezdem meg esetemnek leírását, mely mai időben a sebészetnek különleges terén, hiszem, fontossággal bírhat ! Palkó István, 25 éves, nős, kiskapusi földmíves (Erdélyben) 1873 június hó 3-kán egyik ittas czimborája által mintegy félhüvelyknyi széles késsel, úgynevezett „bicsokkal“, bal rásztráján megszúratott. A sértést 4—5 prionra terjedő vérzés követte, de nyomban alkalmazott hideg borogatás által csakhamar megszűnt. Két - három óra lefolyásával a rásztrájon heves fájdalmaktól kísért köhögési rohamok leptek meg beteget, mire a keskeny sebnyíláson aránylag nagy terméjű, hússzerű tömeg tömált ki, s állítólag egy lakás által mindjárt visszahelyeztetett. A későbbi köhögési rohamok e tömeget csakhamar ismét kitolták, s a beteg ezen állapotban 1873 június 4-kén este, sértés után 24 órával, kórodásra hozatott. A közép termetű beteg jól táplált, egészséges színezetű, rajta vérvesztésnek nyoma sem látható. Kopogtatás és hallgatódzás által belszerveiben rendellenességre nem találtam. Bal rásztráján, épen az utolsó álborda alsó szélén, 9 c. m. hosszú és 6 c. m. széles, lapos, kerekded, állományára nézve tömör, hússzerű daganat fekszik. Színezete pirosas. Egyenetlen felülete lapos, s különösen közepén öblös; belőle — későbben még tüzetesebben leírandó — szalmasárga, átlátszó folyadék szivárog folytonosan ki. Szélei szintén egyenetlenek, ittott kievődvek. Alsó felülete, mely inkább domborúltabb, sima hártyával van fedve ; e hártyának színezete helyenkint sötétveres, majd halványabb. Különösen egy krajczárnyi területű, sötétpiros szigetecske tűnik fel, melyben, közelebbről szemlélve, léghólyagokat tartalmazó vérömlenyre ismerünk. Említett sima hártya több helyen meg van szakadva, de különösen a daganat szélein. Az alsó felület közepéből mintegy 7 c. m. körfogatú kötelék húzódik a hasfalon létező sebnyíláson befelé, miáltal a kocsányos daganat gomba alakját tünteti elénk. E kötelék szintén el van látva sima hártyával; rajta több szakadás látható, melyekből már említett sárgás folyadék szivárog ki. A kötelék meglehetős tömör állományúnak mutatkozik; tapintásra benne több köteget lehet megkülönböztetni; e kötegek valószínűleg véredények voltak, habár rajtuk érlüktetést nem éreztem. A hasfali seb az utolsó álborda alsó szélén fekszik, hoszsza 3 c. m., szélessége 1 % c. m. Mindenütt egyenes szélei a kötelék folytatását mintegy körülövezni látszanak; a seb mélye is szalmasárga átlátszó folyadékot tartalmaz. A daganat maga vizsgálat alkalmával egyenlő szilárd, terimbélszerű állományúnak mutatkozott. Tapintásra nem fájdalmas, csak alkalmazott húzás okozott fájdalmat, a kocsány és hasfali sebszéleknek megfelelőleg. Alakjára nézve, megtekintve egyenetlen széleit és felületét, hasonlított a bonczolatok alkalmával közönségesen félbe vágni szokott vese alakjához; sőt valószínű előttem, miszerint e dag felületén fenntebb jelzett színkülönféleségek a labor és a kéreg állományának feleltek meg. A hasfali sebnek szélei érintésre érzékenyek, mondhatni fájdalmasak, míg többi részletei épen nem; sőt ezek érzéketlenek voltak. A seb mélysége — mennyiben azt, pusztán szemmértékre szorítkozva, megmérhetem — csak pár vonalnyira terjedhetett; pontosabb mérést, mint lehetőleg káros következményű behatást, szándékosan mellőztem, különben sem helyeztem kórismét tekintetben reá fontosságot. A sebszélek közvetlen szomszédsága egészen rendes, innen hátfelé azonban a bal ágyék, illetőleg bal vese táján észrevehetőig határolt, a kitömült részlet nagyságának megfelelő, tojásdad alakú horpadásra találtam. A hasfajzat kopogtatásra mindenütt rendes hangot adott. A daganat, kocsánya felett, különösen ennek hossztengelye körül könyen mozgatható vala, s a betegre nézve nem fájdalmas ; csak midőn a kocsány rongáltatván, mintegy meghoszszabbult, panaszkodott a beteg a sebszélek szomszédságában jelentkező fájdalmakról; a daganat maga azonban semmi érzékenységgel sem bírt. E szerint a vese táján előforduló, különösen a vesék lobos folyamatait kísérő heves fájdalmak nem itten, hanem a szomszéd részletekben, nevezetesen a vesekehelyben és húgyvezérekben fészkelhetnek. A daganatból, illetőleg annak felületéről kiszivárgó, időszakonkint tiszta, átlátszó cseppekké alakult, később sárgás színt váltó folyadékot, melynek naponkénti mennyisége mintegy 20 grm-ra gyűlt, physikai, vegytani és görcsövi úton megvizsgálva, következő eredményre jutottam. A folyadék hosszabb időn keresztül nyugalomban állván, benne meglehetős nagy üledék képződött, s ennek nyákos és laza összeállású állománya piros csikókkal és foltokkal volt áthúzva. A frissen felfogott folyadék naponta kétszer vizsgáltatott meg, fajsúlya 1.042 és 1.052 közt ingadozott, s fehérnyét, nyákot nagy mennyiségben, s kevesebb haemoglobint tartalmazott; a hugyangnak csak nyoma volt feltalálható. Vegyhatása hevenyen, valamint 49* 882