Orvosi Hetilap, 1874. május (18. évfolyam, 18-22. szám)

1874-05-03 / 18. szám

335 336 sötétebb kékbe játszó helyek, mint gombostűfej- egész lencse­­nagyságú vérömlenyek a nyomásra nem távoznak; a szemek köthártyája vérdús, a lágy szájpad, a mandolák és a torok falai igen vérdúsak, kissé dagadtak, s nagy mennyiségű üvegszem­­ nyál­kát választanak el; a mell vizsgálata egyszerű tüdőhurutot derít fel; a beteg rendkívül nyugtalan, s csodálkozva nézi bőre színének elváltozását, mit eddig még nem vett észre ; mint legtürhetlenebb és legaggasztóbb jelenséget azonban a torkában levő nyákképződést jelöli meg, mely őt megfujással fenyegeti. Belsőleg mákonykészítményt csilapítóul, külsőleg timsó­oldatot toroköblintőül rendelvén a betegnek, eltávoztam-Egy óra múlva ismét megtekintvén őt, a fennt leírt álla­potot súlyosbodva találtam. A beteg nagyfokú láza daczára ülő helyzetben nagy mohósággal öblögette torkát, nyugtalansága és aggodalma még magasabb fokra hágott, hangja fátyolozott, beszéde nehézkes, köthártyái vérrel aláfutvák, a bőrpir sötétebb színezetet öltött, s különösen a hason fekete-vörös, hol most pont- és lencsenagyságú foltok helyett úgyszólván az egész felü­letet bevonó egyetlen vérömleny van jelen, mely mindkét ol­dalt az ágyékon át a keresztcsontig, s a lágyékon át a c­omb belső felületére terjed ki, széleit vérömlési foltok és pontok képezvén. A többi testrészeken is szórványos vérömlenyfolto­kat látni. Öt órakor jelentette az ápolónő, hogy a beteg meghalt. Az utolsó pillanatban is ült még, midőn egyszerre vér tolált ki száján, ő ijedten kapott a körülötte foglalkozó ápolónő ruhá­jához és lefordult ágyáról. Mire felemelték, meg volt halva. A padozaton egy pocsolya vér maradt. Midőn a hullát másnap ismét megvizsgáltam, az általános bíborpirt nem találtam többé, csak a vérömlenyek látszottak. Oltva volt-e az egyén vagy nem, azt nem tudom. 2. eset. Ezt is a wiedeni kórház ugyanazon belgyógyá­szati osztályán észleltem. Három-négy nappal az első eset után egy 15—16 éves, kissé gyönge alkatú, s roszul táplált leány vétetett fel nagyfokú keresztfájással. A bőr vörhenyhez hasonló pirosságot mutatott, melybe az alhas táján néhány el nem nyomható vérfolt vegyült. E vérfoltok lassan kint szaporodtak és három nap alatt az egész bőrön elterjedtek, mialatt foghús- és orrvérzés lépett fel, s a székelet és vizeletben is vér mutat­kozott. Harmadnap a biboroi­ teljes eltűnése után középmennyi­­ségü stb. gümőcsék és hólyagcsák voltak láthatók, s ötödnap nagy terjedelmű, égetés okozta hólyagokhoz hasonló, szederjesen foltozott sárgás hólyagok léptek fel. Az egyik alkaron például az egész singcsonti oldal egy egyetlen lecsüngő nagy hólyagot képezett, mely ollóval felmetszetvén, vérrel kevert, zöldes-sárga folyadékot ürítetett ki. A torok falai igen vérdúsak, duzzadtak, s hólyagcsákkal majd tüszőkkel megrakva voltak; a tüdőben hurut, később vizenyő lépett fel, s a beteg az első napokban rendkívül nyugtalan, később apathicus volt. Ily tünetek közt következett be hatodnap a halál. Be volt-e az egyén oltva, nem tudom. 3. eset. Ugyanott észleltem 1873. április havában. Egy 16 éves, igen jól alkotott és táplált szobaleány nagyfokú lázzal, vérdús közhártyákkal és torokfalakkal, s az egész bőrre kiter­jedő bíborpirral vétetett fel. Ez esetet első tekintetre, s még azután is három napig a vörheny legtisztább clinicus képének neveztük. De mennyire csodálkoztunk negyednap, midőn a pir egy éjjelen át teljesen eltűnt, s helyette sűrű vetés módjára piros gümőcsék keltek ki. Az alhas, különösen lágyéktájak vérömlési pontokkal voltak behintve. Ezek alkalmasint már egy vagy két nappal előbb is jelen voltak, de figyelmünket kikerülték. A beteg azonnal a szom­széd kórházba vitetett át, hol többé észlelésemen kívül esett. Csak annyit tudtam meg felőle biztosan, hogy rövid idő múlva meghalt. 4. eset. Egyike azon pár esetnek, melyben a járvány 1872-ben nálunk egyelőre csak bemutatta magát. S. W., 40 éves, kisded korában beoltott ácsmester, 1872. jun. 8-kán lett roszül, étvágyát elvesztve, s borzongással válta­kozó hőséget és nagy keresztfájást érezve. Én harmadnap jun. 10-kén hivatván hozzá, a következő állapotban találtam. Zömök termetű, jól táplált, jó alkatú férfi, nagyfokú láz, gyors érvelés, nagy nyugtalanság, vérdús közhártyák, rózsapiros bőr, s itt-ott pont- és lencsenagyságú, nyomásra el nem tűnő vérömlenyfoltok. E vérömlenyek úgyszólván szemlátomást szaporodtak, úgy hogy a beteg két nap múlva tetőtől talpig sűrűn foltozott volt. E foltok színe a talpon és tenyeren kék, egyebütt violaszín volt. Június 12-kén délután szétszórt gümőcsék és hólyagcsák, melyek részint a még fehér borhelyek szőrgyökéből, részint egyes vérfoltok közepéből emelkedtek ki. Ezen állapotban sem a diagnosis sem a prognosis felől nem voltam kétségben. Ez utóbbi a lehető legkedvezőtlenebb volt, bár az erőteljes munkaszerető férfi a nagy életveszélyről, sőt egyátalán a súlyos bajról tudni sem akart, s igen türelmet­lenül várta a napot, melyben ismét felkelhet, s félbeszakított munkáját folytathatja. J u­n. 14. A láz jelentékenyen alábbszállt. J u­n. 15. A vérfoltoktól eltekintve, úgy tűnik fel a beteg, mint a­ki könyv szétszórt himlőben a hólyagcsák opálosodási stádiumához érkezett. A beteg visszanyerte nyugalmát, de annál nagyobb volt türelmetlensége a nagy idővesztés miatt; az étvágy javult és a láz úgyszólván megszűnt. J­ú­n. 16-kán nagy meglepetésremre felöltözve és széken ülve találtam a beteget. E rendzavarásért megróván őt, azt válaszolta, hogy én hiába mondom neki, hogy ő nehéz beteg, ő érzi legjobban, mi baja van. Ha a lépés nyomásától talpa és a szerszám nyomásától tenyere nem fájna, úgy akár mind­járt dologba mehetne. Csak talpa és tenyere volna tiszta, úgy a többi vérfolt és az a pár pattanás nem akadályozná őt semmiben. A beteg valóban semmi aggasztó tünetet sem mutatott. Rendes hőmérsék, tiszta nyelv, meglehetős étvágy, teljes nyugodtság. Három nap múlva a küteg, a­nélkül, hogy becsületes genytüszökké változott volna, töpörödni és száradni kezdett, mint ezt alacsony­ fokú himlőnél vagy ú. n. himlőcsénél gyakran tapasztaljuk. A vérömlenyek a zúzódási és egyéb vérömlenyek módjára az ismert színváltozásokon mentek keresztül. A beteget többé semmi módon sem lehetett ágyban és szobában visszatar­tani, azért megengedtem neki, hogy a kertben sétáljon és virá­gokat ápoljon, meggyőzvén őt előbb arról, hogy munkába semmi esetre sem mehet, hanem akarja hogy munkatársai mind meg­szökjenek előle. A lehámlás igen lassan ment végbe. Jul. elején az egyén teljesen egészséges volt. Most folytatólag az 1873-ban észlelt 12 eset leírására térünk, melyek sorát a himlőismétlő leányka nyitotta meg. (Folytatása következik). Jegyzetek a strassburgi nőgyógyászati korodából. Jármai László tr.-tól, Strassburgban. (Folytatás). 42 éves, férjezett polgárnő jött be mártius elején vidékről a kórodéba. Két gyermek anyja, az utolsó 5 év előtt született; havadzása az előbbi években rendes volt, de 4—5 éve nagy vérzésekben szenved, melyek nagyobbára a menstruationalis typust megtartják ugyan, de azonkívül is jelentkeznek. A nő sápadt, anaemicus színezetű, de még elég jó erőben van. A méh combinált vizsgálatnál a symphys­is felett kitapintható, s némileg nyomásra fájdalmas , belső vizsgálatnál a külső méh­száj mintegy 2—3 centiméternyire nyílt, s rajta át gömbölyded, nyakhártyával fedett kemény tapintatú test mutatkozik, mely a méh rendes állása mellett nem mozgatható, míg ha a mellső méhajkat horoggal rögzítjük, az idegen test mozgatag és fel­tolható ; a kutaszt a méhüregbe nem lehet bevezetni. Gusserow a valószínűségi kórismét nyakhártya-polypusra állapító, azonban hogy kórisméjét biztosítsa, az eshetőleges műtét kivitelére okvetlen szükségessé vált a méhszáj és nyakcsatorna tágítása. Ő a tágításnak szivacskúp segélyével nem barátja, s a méhszáj bemetszését, mint hamarább czélhoz vezető, s a vérzésen kívül semmi egyéb kellemetlen eséttől nem kísért műtéti eljárást tartja a jelen esetben kiviendőnek. A beteg elbódíttatott, nem annyira a műtét fájdalmassága , mint egyéni idegessége és nagy félénksége miatt.

Next