Orvosi Hetilap, 1874. október (18. évfolyam, 40-43. szám)

1874-10-04 / 40. szám

779 780 Számát szaporítani, mely szám már most oly nagy, hogy lelki­­ismeretes történész vagy statisticusnak nagy fáradságába kerül, hogy az egyiket vagy a másikat el ne felejtse. Itt egynéhányat említeni akarok, így Liebreich módosítását, mely abban áll, hogy a metszés a szaruhártyában fekszik, kissé ívalakúlag, s iri­­dectomia-val összekötve vagy a nélkül vitetik véghez; azután Küchlernek haránt kihúzását (Querextraction), melynél a metszés a szaruhártya közepét találja; Charles Bell Taylor-extractio-ját a szivárványhártya megett és ezen hártya egy darabjának a ciliaris insertio-ján történő kimetszése után; továbbá Bribosia (Namurban) módszerét előleges toknyitással az át nem metszett szaruhártyán keresztül és a szarumetszéssel egy időben keresz­tülvitt iridectiomia-val; végül le Brun által felállított „extra­ction mediane a petit lambeau“, mely Liebreichétól csak abban különbözik, hogy a be- és kiszúrás helye a szaru és abban, hogy helyezkedése valamivel magasabban fekszik, mint a szaru közepe és domborúságával felfelé van irányozva. Sok más ke­vésbé lényeges modificatiót mellőzni, valamint tartózkodni aka­rok ezen módszerek különféle előnyei­ és hátrányainak kriti­kájától, már azért is, hogy a stati­stikai anyag nagyon is cse­kély, némely módszer felett pedig épen nincs statistika. Sőt inkább én a tisztelt szűkülés figyelmét egy más lényegesen különböző metszési módszerre akarom irányozni, mely Jaeger Ede tulajdona, melyet mi most másfél év óta majdnem kizárólagosan gyakorlunk, s mely eljárás nekünk egyelőre kielégítőbb eredményeket szolgáltat, mint az eddig alkalmazott más módszerek. Ezen metszési mód magában véve a szemészekre nézve sürgős szükség ugyan nem volt, miután a környi metszés az operált szemek veszteségi számát — mely oly nagy volt, míg­­ csak lebenymetszés volt gyakorlatban — oly jelentékenyen kiseb­bítette ; de a mi új metszési módszerünk épen úgy, mint Graefe metszése szükséges, csak más irányban fejlődött folyománya a szemműtétek Jaeger Frigyes által képviselt tanának , mint melynek tulajdonképi örököse, hű követője, fia és tanítványa Jaeger Ede. Miért is ezen módszer történeti jelentékenység által jogosított léttel bir, s ezenfelül —legalább az én szerény nézetem szerint — tökéletesebb fokú eljárás lévén, mint Graefeé, ennek egy irányban elébe, de semmi esetre utána nem helyezhető. Jaeger Ede a lebeny helyettesítésének szükségét más, ke­vésbé veszélyes eljárás által korán vette észre, daczára annak, hogy atyja házában oly nagy eredményeket észlelt, mint mi­­lyeket más műtevő lebeny által soha el nem ért. Jaeger Fri­gyes ugyanis csak 4%-ot vesztett, mi akkori időben mesés kis szám volt. Jaeger Fr. törekvéseit, az ő általa úgynevezett részletes kivételt a szaruba metszett vonalas seben keresztül lehetőségig nagy térre kiterjeszteni, már említem; s innen keletkeztek azon mathematicus és physicus különböztetések (distinctiók) a lebeny és a vonalos metszés között, melyekre Jaeger Ede ösztönözte­­tett, s melyek az ő székfoglaló iratában olvashatók,­­ nemkülön­ben e két metszésmódnak a szemre alkalmazásukban előnyei és hátrányai. Azért is már 1846-ban egy 11 millim. széles homorú lándzsát készíttetett, normális nagyságú hályogok kivételére alkalmas seb végbevitele végett; de a seb nagysága elégtelen lévén, s így ez úton kívánt czélját el nem érvén, 1865­ és 1866-ban a metszés helyéül a tülkhártyát választá és a ho­morú lándzsák egy egész lépcsőzetét (scala) készíttette 8-tól 16 mm.-nyi görbületi sugárral és 10—13 mm.-nyi szélesség­gel, melyek a nyak és nyélhez ferdén valának illesztve. Itt ezen a helyen kiemelhetem, hogy mint a mondottakból is vilá­gosan kitetszik, a lándzsás metszés prioritása Jaeger Edét és nem Weber Adolfot illeti. De az ezáltal nyert eredmények még roszabbak valának azoknál, melyeket a lebeny szolgáltatott, kü­lönösen ha vele a szivárványhártyametszést összekötő, mit éveknek jó sora óta tett. Már most 1865-től 1868-ig és azután 1870-től 1872-ig nagyszámú kivételes extractiót vitt ki Graefe szerint a várt siker nélkül; bárha a Graefe metszése szerinti műtétek szeren­csésebben végződtek, mint bármely más módszer szerint, mely rendes nagyságú hályogok eltávolítására alkalmas, mégis Jaeger Ede nem vola oly annyira kielégítve, mint más műtők, s külö­nösen a siker nem vola oly kedvező, mint melyet Jaeger a lebenyextractio után nyert, ha ezzel az irideetomia vala ösz­­szekötve. Ezért is azon tényből kiindulva, hogy két gömbszerűen görbült felületnek átmetszése egy síkban fekszik, 1872-ben egy új metszésmódot és pedig homorú ék alakú, a Beer-féléhez ha­sonló, de hengeresen görbített késsel kísértetett meg, s általa egyelőre kielégítő eredményekhez jutott. Szükséges vala a késnek hengeres görbítést adni, mivel gömbszerűen idomított műszer a szivárvány és lencse állása végett alkalmazható nem volt. Ezen metszésmód előnyei abban állanak, hogy alakja majdnem mathematikailag tökéletesen vonalszerű, hogy helyzése a szaru teteje, a szaruban magában van, hogy ennek követ­keztében nagyon kis mérvben tátong, továbbá hogy az előkamra és állandó szembelnyomás a metszés egész tartama alatt épen fenntartatnak, s hogy mi az említett körülményekkel, főkép a seb helyzetével összefüggésben áll, kevés hajlamot mutat üveg­test- és szivárványelőesésekre és friss beékelésre; további elő­nyei a gyógyulás per primam intentionem, s az e gyógyulás után netalán hátramaradó csekély görbülési rendellenességek, tehát csekélyfokú astigmatismus, a­minek szükséges következ­ményeként pedig a jobb láterő, a jobb látél származik. És valóban a mi jó és rendes módon gyógyult eseteink statistikája nagyon kitűnő látéllel dicsekedhetik, olyannal, mint milyent azelőtt nem észlelhettünk. (Folytatása következik). Ritka nagyságú m­ígykó, a húgyhólyag nyákhártyájának regeneratiója. Közli Weis Sándor tr. Az augustus-septemberi szünidőt Darányi János tr. Arad városa tiszti főorvosának magánkórházában töltvén, ott több érdekes műtétnek valók szemtanúja. E műtétek közül egyet a gyógylefolyással a végből óhajtók röviden közölni, mert tárgyát ritka nagyságú és súlyú húgykő képezte, s mert ezen eset mutatja, hogy mennyi és mily mélyen beható bántalmakat tűrhet el a különben oly érzékeny húgyhólyag, s hogy a szer­vezet egyes esetekben e nagymérvű behatásokra mily kevéssé hat vissza. Az eset következő: Augustus 30-kán Zakor Boldizsár, 30 éves, dohányültető vánszorgott a kórházba, s azon kéréssel nyitott be hozzánk, hogy „vágjuk ki kövét“, mert fájdalmait már nem tűrheti. Rövid kikérdezés után a beteget vizsgálat alá vettük. A meglehetősen jól kifejlett, de igen nagyon elso­­ványodott egyén görnyedve áll, arczkifejezése és nyögő hangja kínos fájdalmakat gyaníttat. Monya vékony, hosszú, kisfokú fitymaszer van jelen. A húgycsőből folyton penetrans ammonia­­szagú, véres húgy csöpög, mely a praeputium belső lemezét köröskörül kifekélyesí­tette. A kőkutaszszal a húgy­csövön aka­dály nélkül lehet áthatolni a hólyagszáj­adókig, itt azonban már a kutasz ellentálló, kemény, érdes akadályra talál, mely a hólyagba való hatolást lehetlenné teszi és a kutaszt tartó ujjaiban azon érzést gerjeszti, melyet rendesen nem igen kemény kőbe ütköző fémrúd szokott. Hogy a kő nagyságáról, annak alakjáról némi támpontokat nyerjünk, a vizsgálatot egyszers­mind per rectum vittük véghez. Ekkor tapasztaltatott, hogy a végbél mellső fala anynyira hát felé van domborítva a kő ál­tal, hogy az így képzett szórón csak bizonyos erővel lehet át­hatolni, hogy a kő határait sem felfelé, sem jobb-, sem bal felé elérni nem lehet. Ezen utóbbi leletből és azon körülmény­ből, hogy a kő akként valt a hólyagnyakba ékelve, miszerint azt onnét kimozdítani nem lehetett, azt következtettük, hogy a kő az egész húgyhólyagot kitölti, hogy igen nagy, s hogy úgy­nevezett pipakő, melynek makkja a hólyagszájadékba szorult, feje pedig a hólyag testét és alapját tölti ki. E szerint emberünknek önmagán tett kórisméjét csak helybenhagyhattuk. Az előzményekből megtudtuk, hogy beteg már 10 éves korában kezdett vizelési nehézségekben szenvedni.

Next