Orvosi Hetilap, 1875. március (19. évfolyam, 10-13. szám)

1875-03-07 / 10. szám

183 184 Mint említem, gyenge szülfájdalmaknál, nehogy a gátat és a többi lágy szülszerveket a koponya sokáig nyomja, ajánlva van a szülfogó alkalmazása. Úgyszintén ajánlatos a szülfogó alkalmazása fekvés­javítás végett, pl. a koponya haránt fekvésénél, de itt is a fekvés javítása után azonnal eltávolítandó a szülfogó, s a szü­lés további folyamatát a természetre kell bízni. A szülfogó alkalmazásánál a még nem eléggé kitágult gátnak hirtelen kellene kitágulni, mi pedig ritkán lehetséges, s így a gátnak repedni kell. Mit már több ízben hangsúlyoztam, kellő szülfájdal­­mak mellett akkor fogjuk legbiztosabban megóvni a gátat, ha kellő időt engedünk neki az egyenletes kellő kitágulásra. E végett czélszerű a szülfájdalmak alatt a gyermekkopo­nyát a keresztülmetszésnél visszatartani, úgy hogy a fájdal­mak szünete alatt a hüvelyzésben álljon meg, s csak a 3—4-dik fájdalomnál hatoljon rajta keresztül a koponya. Ezen eljárást gyakorolják a bécsi szülházban, s czél­­szerű­sége miatt követtem én is. A kivitel igen egyszerű: ha a szülőnő baloldalt fekszik, a szülész a jobb ágyszél mellett ülve, a bal kézzel, 2—3 újjal közvetlenül a gyermek fejre ellennyomást gyakorol, míg a jobb kézzel a gátat ellenőrzi. A szülőnő jobb oldalfekvésénél az eljárás ugyanaz, csak ellenkező kezekkel. . Ha már a fej minden akadályt szerencsésen legyőzött, a gyermek vállai még mindig gátrepedést okozhatnak, ha ezek kihatolása kellőleg ellenőrizve nincsen. Az egész eljárás igen egyszerű, a gátra gyakorolt gyenge nyomással a gáton fekvő vállat addig visszatartjuk, míg a másik a fanív elé nem hatolt; ezután a gyermek fejét, nyakát óvatosan előre emeljük, úgy hogy a gáton fekvő váll könyen kihatolhasson a gáton végig, míg a másik a fanív alá illeszkedve marad. Ezen elősorolt módszerek, eljárások többnyire elégsége­sek a gát megmentésére. Azért is csak akkor szabad a hüvelyrés véres műtéti tágításához (episiotomia) fogni, ha az említett éveljárások elégteleneknek bizonyultak. Michaelis ajánlatát —inkább be­metszeni a gátba, mintsem ezt megrepedni hagyni, minthogy vágott sebek könyebben gyógyulnak, mint a repedés által szár­­mazottak — kényelműnek tartom. Nagyon kétes, hogy váj­jon metszett sebek csakugyan könyebben gyógyulnak-e, mint a repedés által történtek, s azonkívül nem lehet oly könyű mindig a priori megállapítani, mely gát fog repedni és me­­lyik nem. Kétségkívül vannak esetek, hol a hüvelyzés és a gyer­mekfej közti térbeli aránytalanság oly nagy, hogy a gát megmentése végett véres műtét által kell a hüvelyrést tágí­tani. Melyek ezen térbeli aránytalanság okai, bőven elemez­tük a gátrepedés aetiológiájánál. Röviden ismételve ezek: a fej absolut nagysága, a hüvelyrés szűk volta, hegyes fanív, magas symphysis, a gát elszélesedése, széles feszes ligám, triangul. Végre ha a szülés lefolyását gyorsítanunk kell és így a hüvelyzés lassú kitágulását be nem várhatjuk, az episioto­­miához kell fognunk. Az episiotomia ellenei azáltal akarják ezen műtét szük­ségtelenségét bebizonyítani, hogy az episiotomia után is történhetnek gátrepedések. Történhetik ez minden esetre, de igen ritkán, s hol történik gátrepedés az episiotomia mel­lett, nem oly nagyfokú, mint ez különben episiotomia nélkül lehetett volna. S hogy az episiotomiánál a metszések tovább szakad­hatnak, az is igaz, de ez csak akkor történik többnyire, ha korán történtek a bemetszések. Annyi kétségkívül bizonyos az episiotomiáról, hogy ha nem is mindig, többnyire megakadályozza a gátrepedést, de mindig korlátozva a repedés kiterjedését Az episiotomia igen egyszerű: némelyek, különösen a német szülészek közül a bemetszést a gát közepén alkalmaz­zák. Én ez eljárást helytelennek tartom : a bemetszés a gát közepén, különösen ha a bemetszés nem kellő nagyságú, a magzat keresztülmetszésénél könyen tovább szakad és foly­­tatódhatik egészen a végbélbe. Továbbá a gát középső része kevésbé edénydús, s így a hegedési hajlam is kisebb lesz; ezenkívül a lochiak folytonosan áztatják a sebszéleket és a gyógyulást lassítják. Ezért is sokkal czélszerűbbek az oldalmetszések akár a nagy ajkakba, akár a gátba, minden oldalra egy-egy­es hüvelyk hosszú metszés, de a metszés a lágy részek leg­nagyobb feszülésekor történték, mert a lágy részek összehú­zódása után a metszés alig 14 hüvelyknyi hosszú. A bemet­szést csinálhatjuk akár bistourival, akár ollóval, hanem czél­­szerű a szülés befejezése után a sebszéleket fűzött vá­jattal (Knopf­ath­) összeilleszteni, melyet 48 óra után el lehet távolítani. (Folytatása következik). Máchik Béla tanár belkórodájából a kolozsvári ill. kir. tud. egyetemen. Kimutatás az 1873/4-diki tanévről. Közli Büchleb Ignácz ír., belgyógyászati tanársegéd. (Folytatás). 7. Emésztési szervek bánt­almai­ (27 férfi, 13 nő). Az emésztési szervek bántalmai közül fültőmirigyláb képvi­selve volt 1 (nő), mandolalob 4 (2 férfi, 2 nő), heveny gyomor­hurut 7 (4 férfi, 3 nő), gyomorfekély 1 (férfi), gyomorrák 5 (4 férfi, 1 nő), heveny gyomorbélhurut 15 (11 férfi, 4 nő), idült bélhurut 2 (férfi), sárgaság epekő által előidézve 2 (férfi), hashártyalob 3 (1 férfi, 2 nő) esettel. Ezek közt gyógyult 30 (20 férfi, 10 nő); javult 4 (3 férfi, 1 nő) ; gyógyulatlan elbocsáttatott 1 (nő); az osztályra áttétetett 3 (2 férfi, 1 nő); meghalt 2 (férfi). A fültőmirigylákban szenvedő nő betegségének 15-dik napján jött be a bal fültőtől egész az állcsúcsig terjedő daggal, hő este 39°6; 16-dik nap reggel 38 uta, este 39 °8; 17-dik nap reggel 38°2, este 39°6; 18-dik nap reggel 38°. Jobbekenések, jeges borogatások kísértettek meg, de a dag fluctuálni kezdett és felnyitás végett a sebészi osztályra tétetett át. A mandolalobban szenvedő 4 beteg (2 férfi, 2 nő) gyógyult. Három a betegség 3-dik, egy a 10-dik napján kereste fel a kórodét; kettőnél a mandolalob minden tünete nagy fokban ki volt fejlődve, egynél csekélyebb fokban, a láz mindhárom esetben hiányzott. A negyedik esetben, hol a tünetek nagyobb fokúak voltak, láz is jelentkezett és pedig a betegség 3-dik napján este a hő 39°6; 4-dik nap reggel 38°2, este 39°3 ; 5-dik nap reggel 38°7, este 38°4; 6-d­k nap reggel 37°ö, este 38°6; 7-dik nap óta rendes. A kezelés állott Priessnitz-féle kötésből a nyakra, jég­labdacsok adagolásában és ecsetelésben alumennel vagy nitras argenti­vel. A heveny gyomorhurut 7 esete (4 férfi, 3 nő) gyó­gyult. A tünetek, mint fejfájás, étvágytalanság, fájdalom a gyo­

Next