Orvosi Hetilap, 1875. május (19. évfolyam, 18-22. szám)

1875-05-23 / 21. szám

403 404 csomós és nyolc­as varratot, mint a csapos és szűcsvarratot, mindegyiket igen nagynevű sebészek ajánlata folytán, mindegyiket sikerrel és sikertelenül, anélkül, hogy eddig csak egy ily eljárási fölényt tudott volna magának a többi felett kivívni. A csomós varratot már G­uillemeau honosítá meg a gátrepedés műtéténél, s utána igen gyakori haszná­latnak örvendett a gátvarratnál. Újabb időben alkalmazták a csomós varratot Dieffenbach hágcsós var­rata alakjában (treppenförmige Nahti), felváltva használ­ván mély, kettős fonalú és felületes egyszerű varratokat. Ez eljárás azonban — mint maga Dieffenbach képtelen be­vallani — igen sok esetben elégtelen a sebfelületek kellő módon összetartására, s azért a feszülés megszüntetésére Dieffenbach két oldalmetszést ajánl a gát bőrében. Ugyanily csomós varratokból áll: R i­­­g­e­n ú. n. belső varrata* I 2), melyhez egy mindkét végén tűvel ellátott fonalat használ; a beszúrást a sebfelületen teszi a bőrszél mellett közvetlen, s a kiszúrást a hüvely fakhártyáján jó távol a sebszéltől; a fonal­­végek azután a hüvelyben Desault-féle kacsszorítóban rög­­zíttetnek. E varrat csomózásánál tehát a hüvely fakhártyája hosszredőkbe húzatik össze a sebvonal mellett3). Sokban ha­sonló ehhez Simon eljárása4) is, ki szintén mélyebb hüvely­varratokat és felületes bőrvarratokat alkalmazott. Bár ez eljárások a belső sebszéleknek gondos egyesítése által főleg a hüvelyváladékot akarják a sebtől távoltartani, kivitelükben mégis — főleg a kacsszorítók használata miatt — igen al­kalmatlanok. Koser­­ ez eljárást annyiban kényelmesebbé tette, hogy a kacsszorítókat elhagyta és fémhuzalokat alkal­mazván, ezek végeit a hüvelyben összesodorta. Wutzer6) és Holst7) egy nagy görbe sebészi tűvel mindkét sebfelület körül vezetik a fonalat úgy, hogy a sebben sehol sem fek­szik a fonál szabadon. Küchler ú. n. kettős varratát8) úgy alkalmazza, hogy előbb a sebfelületek felöl a hüvely­­széleket egyesíti nyakhártyavarratokkal (melyeknek azután ki kell genyedniök) és azután mély varratokkal egyesíti a sebfelületeket. Végre Weber() nemcsak a 3 szögű sebfelü­letek minden egyes szélét egyesíti külön varratokkal, hanem még egy varrattal a c­ombok belfelületét is egymáshoz tartja. Ezen műtétmódok, bár szerzőik több sikeres esetet tud­nak eljárásuk mellett felmutatni, eltekintve egyesek más­nemű hátrányaitól, mindazon közös hátrányban osztoznak, mely szükségképen a csomós varrat természetében fekszik. Mivel ugyanis a csomós varratnál a fonál a két sebfelületen átvezettetvén, lefutásában kört ír le és a csomózásnál e kör annál kisebb lesz, minél erősebben húzatik meg a csomó, azért szükségkép mindazon lágy rész, mely e körön belül fek­szik, összenyomatik, s pedig a seb fenekétől felfelé, a felszín felé. Ezen összenyomatás következtében tehát a sebfelületek legmélyebb és legfelületesb részletei közelednek egymáshoz, s középrészletük ezáltal helyéből kinyomatik úgy, hogy bár a kétoldali sebfelületek legmélyebb és legfelületesebb része­i köl­­csönösen pontos érintkezésbe is jönnek egymással, mégis közép­­részleteik egymást pontosan nem érinthetik. Oly esetekben tehát, hol nem nagyon mélyen kell a varratot alkalmazni, hol nem vastag réteget akarunk ezen körbe foglalni, igen helyén evő a csomós varrat, mivel a sebfelületek legmélyebb és legfe­­ületesebb részeinek közeledése nem vonja maga után a sebfe­­ületek középrészleteinek oly nagyfokú eltávolodását, hogy ezáltal kölcsönös érintkezésük meggátoltatnék. De a­hol mélyebb és nagyobb kiterjedésű sebfelületeket akarunk egye­síteni, sőt talán olyan sebfelületeket, melyek minden olda­­ukon szabad felszín által határoztatnak, — mint a teljes gátrepedés sebfelületei is, — ott bizonyára nem sok sikert fogunk a csomós varrattól várhatni. Mert, ha a sebfelülete­ket mélyre vitt csomós varratokkal egyesítjük, — mint ezt Dieffenbach hágcsós varrata és Küchler kettős varrata teszi,­­ akkor a fenntebb felhozott okok miatt már magában a csomós varratban fekszik a középrészetek össze nem tapadásának oka. Csak kivételesek és főkép szerencsések lehettek azon esetek, hol ez eljárások czélhoz vezettek. Hogy Ri­gen, Roser, Wutzer és Holst eljárásai, kik az egész sebfelületet befoglalják a varratba (sőt Wutzer fo­nalát úgy akarja vezettetni, hogy sehol szabadon ne legyen a sebfelületen látható), legkedvezőbbek arra, hogy a csomós varratok említett hátrányai legnagyobb mértékben érvényre jussanak, s azért a sebfelületek gyors hegedésére legkeve­sebb biztosítékot adnak, azt könyű átlátni. Ha pedig ezen hátrányokon azáltal akarunk segíteni, hogy felületes varratokkal egyesítjük a sebfelületeket minden határukon (tehát a gátrepedés sebfelületeit a hüvely, gát és végbél fe­lől), mint ezt Simon és Weber teszi, úgy a sebfelületek­nek ezen részletei egyesülhetnek ugyan, de a középrészletek, melyek összetartását e felületes varratok nem eszközölték, össze nem tapadnak, s már nem egy esetben ezen körülmény volt a műtét sikertelenségének oka. A csomós varrat tehát oly czélokra, mint a gátvarrat műtété, egészen ki nem elégítő, s azért már Rouxi­ alkal­mazta e műtétnél a csapos varratot, mely tulajdonképen a gátvarratnál örvendett mindig leggyakoribb használatnak; talán épen azon tapasztalat alapján, hogy a mélybe vitt csomós varratoknál a sebfelületek középrészletei nem elég pontosan illeszkednek össze. A csapos varrat hatása ugyanis épen oda van irányozva, hogy inkább a sebfelületek közép­részeit hozza egymással pontosabb érintkezésbe, míg a sebszé­lekre nem gyakorol elég nagy nyomást. Szükségesnek látták azért a műtők a sebszél­eket még eze­nfelül csomós varratok­kal egyesíteni. R­o­u­x-val együtt és utána használták a megrepedt gát újbóli egyesítésére a csapos varratot Du­­parcque2), Baker Brown3), Davidson4) Bian­­gini, Trabue, Schuh5), Petrequin, Rosero) és mások. Bár a csapos varrat a csomós varrat hátrányainak kiegyenlítését veszi czélba, s felületes csomós varratokkal !) Dieffenbach, Operat. Chir. Bd. I. p. 619. (1845). *) Dieffenbach Operat. Chir. Bd. I. p. 637. (1845). — Gemeins. Zeitsch f Geburtskunde III. p. 161 és Neue Zeitschr. f. Geburtskunde. Bd. III. 1. p. 65. *) Bust, Handbuch d. Chirurgie. Bd. XIV. p. 343. 4) Verhandlungen d, Gesellsch. f. Geburtsk. in Berlin. 1868. p. 76. 5) Böser, Anat. Chirurg. 1864. p. 535. 6) Wutzer, Günther Leitfaden z. d. Operat. II. Th. 1861. p. 74. ’) Monatschr. f. Geburtskunde. Bd. XXI. p. 303. 8) Kücbler, Die Doppelnaht zur Damm-Scham-Scheidennaht etc. Erlangen 1863. •) Deutsche Klinik. 1867. Nr. 34. *) Behrend, Eepert. d. Journ. 1834. I. p. 450. II. p. 413. és 1835. I p. 90. — Medicin. Zeitung d. Ausland. 2. Jahrgang. Nr. 11, 12, 13. 2) Duparcque F. Histoire complete des ruptures ot des dechirures de l’utérus, du vagin et du perinée. Paris 1836. « 3) Chir. Zeitschr. 1854. Heft 2 és Verhandlungen d. Ges. f. Ge­burtskunde. Bd. VI. p. 139. 4) Schuh, Abhandlungen aus dem Gebiete d. Chir. und Operations­lehre. Wien 1867. p. 446—455. 5) Davidson, The Lancet II. 1839. Nr. 7. 6J Eoser, Anat. Chir. 1864. p. 535 és Verhandlungen d. Ges. für Geburtskunde. Bd. VI. 1852. p. 87.

Next