Orvosi Hetilap, 1875. október (19. évfolyam, 40-44. szám)
1875-10-03 / 40. szám
helyütt tekintélyesen meggyarapszik, s a kis, elágazó sejtek abnormis felhalmozódása folytán valódi húsdagos kinézést nyer. Ha e dagot legelébb azon helyen vizsgáljuk, hol az a tülkhártyával szorosan összefügg, e hártyát túlnyomó nagy részében rendesnek találjuk. Azon metszeteken, melyek a festenyhártyát és a sugaras testet is érték, e képleletek szintén nem mutatnak semmi rendellenest. A tülkhártya legfelsőbb rostrétege azonban közvetlen az új képletbe megy át, mennyiben a legfelsőbb rostpamatok meghasadozva és szétkúszálva látszanak, ívalakúan hajolnak előre s a dag gerendázatába követhetők. A tülkhártya és az új képlettel közös egész határtér igen erősen edényzett; mérsékelt árterű litereket, úgyszintén tág edényeket és vértől dagadó csöveket találhatni itt. Ezen határtér alapjelleme határozottan húsdagos, kissejtű, hálószerűen elrendezett szövetből áll az, mely mint említve volt, edényzett, azonban csakhamar oly gerendázattá rendeződik, mely a később leírandó felhámszerű sejtoszlopokat tartja. Ezen kissejtű szövetben még világosan kivehetők a tülkhártya rostpallantai, melyek csak mélyebben, a dag belsejében enyésznek el. E határtér némely helyein a húsdagos (sarcomatosus) szövet közt, mintegy elszórva, egyes felhámgömböket találunk. Az alveolaris, vagy hogy a Rokitansky-féle megnevezéssel éljek, likacsos (aveolaris) szerkezet, csak inkább a dag közepe felé válik kifejezetté. Igen érdekes a porczhártya felső szélének szemlélése. A fenntvázolt határréteg bizonyos területen összefüggésben áll a sajátképein állománynyal (substantia propria), mely néhány rostot küld hozzá. A mellső ruganyos hártya (membrana elastica anterior, Bowmann-féle hártya) azonban, lefejtve, a dag szövetében fekszik, ezáltal teljesen bezárva. Az új képlet elemei ezen egészen változatlan kinézésű hártya mindkét felületével a legszorosabban összefüggnek Az üveghártya ezután sokszorosan ránczolt, majd épszög alatt meghajlik, s a porczhártya felület legnagyobb részét rendes módon bevonja. Az egész imént ecsetelt kép csak úgy értelmezhető, hogy a dag eleinte a Bowmann-féle hártya és a sajátképein állomány közé hatolt, az előbbit eltolta alapjáról, s mintegy magába felvette. Az üveghártya ezen tulajdonáról, hogy újképződésű (neoplasticus) szövet által körülburjánozva, rendes szerkezetét, vagy helyesebben szólva, szerkezetlenségét megtartja, később alkalmunk lesz szólni. Mi a dag határrétegét a porczhártya felé illeti, azon részeken, hol a Bowann-hártya a porczhártyára fekszik, gyenge, jobbatlan orsóalakú sejtek által képzett szövetből áll az, mely tűvel szétszedett készítményeknél a hártyához tapadva marad. A porczhártya felháma hiányzik , csak egyes helyeken láthatni e szövetben belül felhámsejt-göböket, anélkül, hogy eredéküket a rendes porczhártya-felhámból kimutatni lehetne. Némely ponton az üveghártya szétszakadt, s a repedéseken a porczhártya állományából rostok bújnak elő, hogy a dag gerendázatába menjenek át. A porczhártya saját állománya, mennyire ez haránt metszetekből megítélhető, rendes; a fix testecsek szépen láthatók, feltűnő egyedül az, hogy a mellső rétegekben számos porczhártyatestecset észlelhetni két vagy több maggal. A dag gerendázatát legjobban tanulmányozhatni, ha lehető nagy és délsős irányban vezetett, úgyszintén lehetőleg a porczés tülkhártyával összefüggő metszeteket készítünk, s azután párolt vízzel félig telt kémpohárban rázzuk. Ezáltal minden, nem a szerkezethez tartozót könyen elmosunk, s a készítmény ekkor igen szép, s a haránt metszeten hálóalakban mutatkozó gerenda- és lemezrendszert tüntet fel, melyen már erősebb nagyítás nélkül is constatálhatjuk a tűsk- és porczhártyával a szoros összefüggést. Nem szükséges különösen kiemelni, hogy e képet, mint a keresztmetszetben mutatkozó csőrendszer reánk való benyomását kell képzelnünk, mely adag felhámos részét, hüvelyként, magában tartja. E csövek falai részint apró sejtü sűrü szövetből, részint keményebb kötegekből állanak, melyek, finomabb és hosszú rostocsokra különíthetők szét, s melyeknek összefüggése a fennt leírt, szétzilált, áttört és adagba folytatott tülkhártya-rostokkal szorosan meghatározható. Azonkívül véredények is vannak köztük, melyek azonban a felület felé gyérebbek és szűkebbek lesznek. Új képletünk második és nem kevésbé fontos részét teszik a beágyazott sejtes elemek. Valamennyien kifejezett felhámjelleműek. Legelőbb is ezek képezik az új képlet egész felületét, s részint megszarusodott, részint a közönséges felhám killemével bíró réteg gyanánt mutatkoznak. E réteg folytatódik a mélybe, egész sejtoszlopokat képez, ezek közül egyesek a felülettől nem messze végződnek, s edénykacsok által vétetnek körül, mások ismét a dag egész vastagságán áthatolnak, s csak a szemteke falán levő határszövetben végződnek. Nagy számban vannak közöttük az ú. n. felhámhagymák, azaz oly sejtcsoportok, melyek egy központi mag körül körkörösen vannak elhelyezve. Nevezetes, hogy közel a felületes felhámréteg alatt nagyobb rétegben rovátkolt sejtek találhatók, melyeken e rovátkoltság igen szépen kifejezett, s melyek már hyalin kinézésük által kitűnnek. A dag belsejében azonban nem lehet többé ily rovátkolt sejtrétegeket feltalálni. Folyományok. Ha az imént leírt dagot megnevezni akarjuk, tekintettel szerkezetére, mely gerendádat és felhám eredetű sejttartalomból tétetik össze, a rákok osztályához, s különösen rákfélékhez kell sorolnunk azt. Nem mulaszthatjuk el azonban az alkalmat, a dag lehető kiindulópontját megbeszélvén, tekintetet venni az egész idevágó fejezet irodalmára is. S itt legelőször meg kell említenünk, hogy nem igen nagy esettan mellett a dagalakok rendkívül nagy száma észleltetek a porezhártyán, bizonyítékául annak, hogy a kórboncztan ama fejezete hivatott búvár által önállóan átkutatott, gazdag anyag alapján nem lett újra átnézve. Valamint a a szemben bennlevő dagok chapsába, melyeket sokáig a legkülönbözőbb czímek alatt soroltak elő és írtak le, Knapp, Hirschberg és mások alapos dolgozatai gyújtottak némi világot, kiket mint kalauz és mester Virchow vezetett; úgy azt hisszük, hogy perezhártyadagok tana is meg fog rostáltatni, mi pedig úgy a gyakorlati műtől mint tiszta elméleti szempontból nagy jelentőségű. Ha nem tekintjük itt azon dagokat, melyek a szemtekében nőve, onnan előtörnek, s a porczhártya helyét elfoglalják, legelőször az új képletek azon osztálya ötlik szemünkbe, melyek természete és jelentősége Rybar beható vizsgálatai óta tökéletesen ismeretes. Ezek ugyanis bőrdagok (Dermoide), melyek szerkezete, mint már a Virchow által elfogadott nevük is kifejezi, a rendes bőr alkatát utánozza. Ezen, ruganyos rostok, feszes kötszöveti rostok, hajtüszők és zsírsejtek csoportjaiból álló dagok gyakran tekintélyes nagyságot érnek el, magától érthetőleg egész jóindulatúak és legfelebb a látást akadályozó szépségi okoknál fogva eshetnek a műtő kése alá. Állatszemeken, úgy látszik, nem ritkán fordulnak *) *) Prager Vierteljahrsschrift. 1853.