Orvosi Hetilap, 1875. október (19. évfolyam, 40-44. szám)

1875-10-03 / 40. szám

helyütt tekintélyesen meggyarapszik, s a kis, elágazó sejtek abnormis felhalmozódása folytán valódi húsdagos kinézést nyer. Ha e dagot legelébb azon helyen vizsgáljuk, hol az a tülkhártyával szorosan összefügg, e hártyát túlnyomó nagy ré­szében rendesnek találjuk. Azon metszeteken, melyek a festeny­­hártyát és a sugaras testet is érték, e képleletek szintén nem mutatnak semmi rendellenest. A tülkhártya legfelsőbb rostré­tege azonban közvetlen az új képletbe megy át, mennyiben a legfelsőbb rostpamatok meghasadozva és szétkúszálva látszanak, ívalakúan hajolnak előre s a dag gerendázatába követhetők. A tülkhártya és az új képlettel közös egész határtér igen erősen edényzett; mérsékelt árterű litereket, úgyszintén tág edényeket és vértől dagadó csöveket találhatni itt. Ezen határtér alap­­jelleme határozottan húsdagos, kissejtű, hálószerűen elrendezett szövetből áll az, mely mint említve volt, edényzett, azonban csakhamar oly gerendázattá rendeződik, mely a később leírandó felhámszerű sejtoszlopokat tartja. Ezen kissejtű szövetben még világosan kivehetők a tülkhártya rostpallantai, melyek csak mélyebben, a dag belsejében enyésznek el. E határtér némely helyein a húsdagos (sarcomatosus) szövet közt, mintegy elszórva, egyes felhámgömböket találunk. Az alveolaris, vagy hogy a Rokitansky-féle megnevezéssel éljek, likacsos (aveolaris) szerke­zet, csak inkább a dag közepe felé válik kifejezetté. Igen érdekes a porczhártya felső szélének szemlélése. A fenntvázolt határréteg bizonyos területen összefüggésben áll a sajátképein állománynyal (substantia propria), mely néhány rostot küld hozzá. A mellső ruganyos hártya (membrana elastica anterior, Bowmann-féle hártya) azonban, lefejtve, a dag szövetében fekszik, ezáltal teljesen bezárva. Az új képlet ele­mei ezen egészen változatlan kinézésű hártya mindkét felületé­vel a legszorosabban összefüggnek Az üveghártya ezután sok­szorosan ránczolt, majd épszög alatt meghajlik, s a porczhártya felület legnagyobb részét rendes módon bevonja. Az egész imént ecsetelt kép csak úgy értelmezhető, hogy a dag eleinte a Bowmann-féle hártya és a sajátképein állomány közé hatolt, az előbbit eltolta alapjáról, s mintegy magába felvette. Az üveghártya ezen tulajdonáról, hogy újképződésű (neoplasticus) szövet által körülburjánozva, rendes szerkezetét, vagy helyeseb­ben szólva, szerkezetlenségét megtartja, később alkalmunk lesz szólni. Mi a dag határrétegét a porczhártya felé illeti, azon ré­szeken, hol a Bowann-hártya a porczhártyára fekszik, gyenge, jobbatlan orsóalakú sejtek által képzett szövetből áll az, mely tűvel szétszedett készítményeknél a hártyához tapadva marad. A porczhártya felháma hiányzik , csak egyes helyeken láthatni e szövetben belül felhámsejt-göböket, a­nélkül, hogy eredéküket a rendes porczhártya-felhámból kimutatni lehetne. Némely pon­ton az üveghártya szétszakadt, s a repedéseken a porcz­hártya állo­mányából rostok bújnak elő, hogy a dag gerendázatába menjenek át. A porczhártya saját állománya, mennyire ez haránt met­szetekből megítélhető, rendes; a fix testecsek szépen láthatók, feltűnő egyedül az, hogy a mellső rétegekben számos porcz­­hártyatestecset észlelhetni két vagy több maggal. A dag gerendázatát legjobban tanulmányozhatni, ha lehető nagy és délsős irányban vezetett, úgyszintén lehetőleg a porcz­és tülkhártyával összefüggő metszeteket készítünk, s azután párolt vízzel félig telt kémpohárban rázzuk. Ezáltal minden, nem a szerkezethez tartozót könyen elmosunk, s a készítmény ekkor igen szép, s a haránt metszeten hálóalakban mutatkozó gerenda- és lemezrendszert tüntet fel, melyen már erősebb nagyítás nélkül is constatálhatjuk a tűsk- és porczhártyával a szoros összefüggést. Nem szükséges különösen kiemelni,­ hogy e képet, mint a keresztmetszetben mutatkozó csőrendszer reánk való benyomását kell képzelnünk, mely a­dag felhámos részét, hüvelyként, magában tartja. E csövek falai részint­ apró sejtü sűrü szövetből, részint keményebb kötegekből állanak, melyek, finomabb és hosszú rostocsokra különíthetők szét, s melyeknek összefüggése a fennt leírt, szétzilált, áttört és a­dagba folyta­tott tülkhártya-rostokkal szorosan meghatározható. Azonkívül véredények is vannak köztük, melyek azonban a felület felé gyérebbek é­s szűkebbek lesznek. Új képletünk második és nem kevésbé fontos részét teszik a beágyazott sejtes elemek. Valamennyien kifejezett felhám­­jelleműek. Legelőbb is ezek képezik az új képlet egész felüle­tét, s részint megszarusodott, részint a közönséges felhám kille­­mével bíró réteg gyanánt mutatkoznak. E réteg folytatódik a mélybe, egész sejtoszlopokat képez, ezek közül egyesek a felü­lettől nem messze végződnek, s edénykacsok által vétetnek körül, mások ismét a dag egész vastagságán áthatolnak, s csak a szemteke falán levő határszö­vetben végződnek. Nagy számban vannak közöttük az ú. n. felhámhagymák, azaz oly sejtcsopor­tok, melyek egy központi mag körül körkörösen vannak elhe­lyezve. Nevezetes, hogy közel a felületes felhámréteg alatt nagyobb rétegben rovátkolt sejtek találhatók, melyeken e ro­­vátkoltság igen szépen kifejezett, s melyek már hyalin kinézé­sük által kitűnnek. A dag belsejében azonban nem lehet többé ily rovátkolt sejtrétegeket feltalálni. Folyományok. Ha az imént leírt dagot megnevezni akarjuk, tekin­tettel szerkezetére, mely gerendádat és felhám eredetű sejt­tartalomból tétetik össze, a rákok osztályához, s különösen rákfélékhez kell sorolnunk azt. Nem mulaszthatjuk el azon­ban az alkalmat, a dag lehető kiindulópontját megbeszélvén, tekintetet venni az egész idevágó fejezet irodalmára is. S itt legelőször meg kell említenünk, hogy nem igen nagy esettan mellett a dagalakok rendkívül nagy száma észlel­tetek a porezhártyán, bizonyítékául annak, hogy a kórboncz­­tan ama fejezete hivatott búvár által önállóan átkutatott, gazdag anyag alapján nem lett újra átnézve. Valamint a a szemben bennlevő dagok chapsába, melyeket sokáig a leg­különbözőbb czímek alatt soroltak elő és írtak le, Knapp, Hirschberg és mások alapos dolgozatai gyújtottak némi vi­lágot, kiket mint kalauz és mester Virchow vezetett; úgy azt hisszük, hogy perezhártyadagok tana is meg fog ros­táltatni, mi pedig úgy a gyakorlati műtől mint tiszta el­méleti szempontból nagy jelentőségű. Ha nem tekintjük itt azon dagokat, melyek a szemte­kében nőve, onnan előtörnek, s a porczhártya helyét elfog­lalják, legelőször az új képletek azon osztálya ötlik szemünkbe, melyek természete és jelentősége Rybar­ beható vizsgálatai óta tökéletesen ismeretes. Ezek ugyanis bőrdagok (Dermoide), melyek szerkezete, mint már a Virchow által elfogadott ne­vük is kifejezi, a rendes bőr alkatát utánozza. Ezen, ruga­nyos rostok, feszes kötszöveti rostok, hajtüszők és zsírsejtek csoportjaiból álló dagok gyakran tekintélyes nagyságot ér­nek el, magától érthetőleg egész jóindulatúak és legfelebb a látást akadályozó szépségi okoknál fogva eshetnek a műtő kése alá. Állatszemeken, úgy látszik,­ nem ritkán fordulnak *) *) Prager Vierteljahrsschrift. 1853.

Next