Orvosi Hetilap, 1876. augusztus (20. évfolyam, 32-35. szám)
1876-08-06 / 32. szám
669 — 670 — Mielőtt az imént vázlatosan közölt négy eset taglalásába bocsátkoznám, szükségesnek tartom kimutatni azt, hogy e négy esetben fennálló bántalom e közlemény czímével azonos, azaz hogy az esetek mindegyikében csakugyan vándorléppel van dolgunk. Ennek bizonyítása ezen és hasonló esetekben nem nagy nehézségekbe ütközik, mert a vándorlép túlnyomó többségénél Mosier azon utasítása „Die Diagnose der Wandermilz von anderen Unterleibstumoren stützt sich auf die charakteristische Milzform und den Mangel der Milzdropfung an der normalen Stelle“ valóban érvényes, s e két körülmény nyomán helyes kórismét állítani nem nehéz. De ha ama nyilatkozat az esetek többségére alaposan vonatkozik is, azért marad még az esetek egy csoportja, melyben ép az említett két körülmény, s különösen a léptompulatnak hiánya képes helytelen kórismére indítani és azt támogatni. Nagyon is elvezetne tárgyunktól, ha a lépnek még ez idő szerint sem tökéletesen meghatárzott kontatási viszonyaira, e bonyolódott viszonyokból fejlődött schematicus adatokra és inkább elméleti feltevésekre, mint gyakorlati eredményekre akarnék áttérni; elégségesnek tartom itt azon, többé-kevésbé ismert körülményektől függő lehetőséget felemlíteni, hogy a léptompulat a lép rendes helyzetekor is hiányozhat, s hogy másrészt vannak esetek, melyekben vastag hasfalak és egyéb körülmények miatt, még a leggyakorlottabb kéz sem képes a különben talán igen jellemzetes dagon e sajátlagosságokat kideríteni. Ezeket tartva szem előtt, a vándorlép kórisméjét nem lehet minden esetben könyvnek, az említett két körülmény alapján mindig biztosnak mondani. Könyűnek találtuk és biztosnak mondhatjuk azt a mi eseteinkben, hol az említett nehézségekkel nem találkoztunk, s a Moser-féle utasítást mintegy kiegészítő körülmény állott rendelkezésünkre. Annak ellenőrzése t. i., hogy a léptompulatnak hiánya csakugyan a lépnek hiányán alapul, s hogy ennek megfelelőleg akkor ha a lépnek vélt dag a lép helyére tolható, itt a megközelítőleg rendes határok között tompulatot képes előidézni. Az első esetben a dagnak alakja, annak nagysága folytán vesztette el jellemzetes alakját, míg ezzel szemben ép a nagyobbodás által lettek határozottabban kitapintathatókká az egyes jellemzetes bevágások ; hiányzott a léptompulat, s előállott, ha amadagot a lép helyére illesztettük. A második esetben csakis az ellenőrizhető kontatási viszonyoknak köszönhetjük a kórismét, mert a majdnem határozatlan alakú, dudoros dag önmagában semmi jellemzőt el nem árult. A harmadik esetben a babéhoz hasonló alakkal bíró dag valamivel biztosabb alapot szolgáltatott a kórismére, noha ép a babaiak tette szükségessé, hogy a hasfalak vastagságát véve számba, a dagnak saját nagyságára annál nagyobb súlyt fektessünk, mely elővigyázat nélkül vándorvesét is vándorlépnek tarthatnánk. A negyedik esetben a dagnak alakja alig volt értékesíthető, s inkább annak némileg jellemzetes fekvése és a kontatási viszonyok állapíták meg a kórismét. Eseteink mindegyike érdekes adatokat szolgáltat a vándorlép létrejövési módját illetőleg, mely eddigelé csak hiányos és téves feltevéseken alapszik. E kérdés felderítéséhez hozzá nem járulnak, s tüzetesebb kórokok által feltételezvék azon ritka esetek, melyekben a lép valamely külbehatás folytán hagyta el rögtön — ha nem is a bántalom későbbi fejlődésének és lefutásának megfelelő mérvben — helyét. Hogy a lépnek ily külbehatás által okozott nagyobb fokú helyváltozásait Mosler miért nevezi — mintegy megkülönböztetésül a többi, más tényezők közbenjárása folytán támadt vándorlépektől — erőm ű ve k nek (mechanische Entstenungsweise), nem igen látható be, mert — mint később majd kiderül — a lépnek helyváltozása egyáltalán csak erőművi úton jön létre. Az ilynemű esetek igen ritkák, s különösen csak kettő érdemel említést. Az egyiket Rezek közlötte, melyben a vándorlép azáltal támadt, hogy az illető beteg egy lépcsőről esett le, a másodikban pedig egy fiatal nő, kocsijával felfordulva, közvetlen a bukás után érezte hasában a dagot, melyet később Pro ta is vándorlépnek ismert fel, s nnoly bántalmazó rögtöni keletkezését tekintve, lépficzainnak (luxatio lienis) nevez. A mi eseteink közül a második sorolandó e csoportba, hol a lép határozottan az ökölleli rúgás alkalmával hagyta el helyét. Azon esetekben, melyekben e kóroktani mozzanatot ismerjük, a vándorlépnek támadása további fejtegetésre nem szorul. Nem úgy áll a dolog ott, hol kimutatható ily mozzanat hiányában, e bántalmat inkább mint önként létrejöttét kell tekintenünk, ahol tehát az illető viszonyok magyarázatára bő alkalom és sok irány kínálkozik. Ily esetekben a vándorléptek létrejöttét Die ti — ki azon, mai nap már tévesnek bizonyult feltevésből indult ki, hogy vándorlép csak a nőnemnél fordul elő — a szalagok aránylagos gyengeségéből és engedékenységéből magyarázta. Die ti ezen okadatolása, egyéb viszonyoktól eltekintve, már csak azért is téves, mert helytelen azon,különben még néhány év előtt általános érvényű állítás, hogy a szóbanforgó bántalom csak a nőnemnél volna észlelhető. Hiteles adataink vannak, ha nem is nagy számban, hogy a vándorlép férfiaknál is előfordul, mint ezt a mi első esetünk is bizonyítja, mely e körülmény által különös jelentőséget nyer. Az említett magyarázatnak alapja tehát megingott. De Dieti nézetének többi részletei is tévesek, amennyiben azokat kórboncztani tények nem támogatják. A kórboncztan ugyanis a gyengeség és engedékenység szempontjából nem ismer különbséget a férfi- és nőnem zsigerrögzítő szalagai közt. Ha egyes szalagoknál itt-ott a nemhez kötött ily különbségek észleltettek, úgy azok a nemtől függő, különböző fokú functionális viszonyokban lelték magyarázatukat; de hiányzik az ok és ennek megfelelőleg maga a tény is oly szalagoknál, melyeknél a nemmel járó functionális különbségek nem léteznek, tehát a zsigerrögzítő szalagoknál. Dietl magyarázata ellen szól azon körülmény is, melyet ő nézete mellett hozott fel érvül, t. i. a nem. Mert, ha a vándorlép csakugyan gyenge és engedékeny szalagoknál jön létre, ily szalagok pedig csak a nőnemnél fordulnak és fordulhatnak elő, azaz ha a szalagok ezen sajátságai és a nem közt csakugyan valamely okozatos viszony áll fenn, akkor a nem és a szalagoknak ama sajátságai között is valami számbeli aránynak kellene léteznie, azaz a nőnemnél sokkal gyakrabban kellene észlelnünk vándorlépet, mint ezt tényleg észleljük. Amint tehát egyrészt a gyenge és engedékeny szalagok a nőnemnek nem kiváltságai, úgy másrészt a vándorlépnek sem képezik károkat. Nézetem szerint a vándorlép keletkezésénél szereplő boncztani és egyéb viszonyok sokkal bonyolódottabbak, mintsem hogy ily általános irányú magyarázattal beérnek, melynek értelmében a lép ott, hol a szalagok gyengék és enge-32*