Orvosi Hetilap, 1876. augusztus (20. évfolyam, 32-35. szám)

1876-08-06 / 32. szám

­ 669 — 670 — Mielőtt az imént vázlatosan közölt négy eset taglalá­sába bocsátkoznám, szükségesnek tartom kimutatni azt, hogy e négy esetben fennálló bánt­alom e közlemény czímé­­vel azonos, azaz hogy az esetek mindegyikében csakugyan vándorléppel van dolgunk. Ennek bizonyítása ezen és ha­sonló esetekben nem nagy nehézségekbe ütközik, mert a vándorlép túlnyomó többségénél M­osier azon utasítása „Die Diagnose der Wandermilz von anderen Unterleibstu­moren stützt sich auf die charakteristische Milzform und den Mangel der Milzd­ropfung an der normalen Stelle“ va­lóban érvényes, s e két körülmény nyomán helyes kórismét állítani nem nehéz. De ha ama nyilatkozat az esetek több­ségére alaposan vonatkozik is, azért marad még az esetek egy csoportja, melyben ép az említett két körülmény, s kü­lönösen a léptompulatnak hiánya képes helytelen kórismére indítani és azt támogatni. Nagyon is elvezetne tárgyunktól, ha a lépnek még ez idő szerint sem tökéletesen m­eghatár­­zott kontatási viszonyaira, e bonyolódott viszonyokból fejlő­dött schematicus adatokra és inkább elméleti feltevésekre, mint gyakorlati eredményekre akarnék áttérni; elégségesnek tartom itt azon, többé-kevésbé ismert körülményektől függő lehetőséget felemlíteni, hogy a léptompulat a lép rendes helyzetekor is hiányozhat, s hogy más­részt vannak esetek, melyekben vastag hasfalak és egyéb körülmények miatt, még a leggyakorlottabb kéz sem képes a különben talán igen jellemzetes dagon e sajátlagosságokat kideríteni. Ezeket tartva szem előtt, a vándorlép kórisméjét nem lehet minden esetben könyvnek, az említett két körülmény alapján mindig biztosnak mondani. Könyűnek találtuk és biztosnak mondhatjuk azt a mi eseteinkben, hol az említett nehézségekkel nem találkoztunk, s a M­os­­­er-féle utasítást mintegy kiegészítő körül­mény állott rendelkezésünkre. Annak ellenőrzése t. i., hogy a léptompulatnak hiánya csakugyan a lépnek hiányán ala­pul, s hogy ennek megfelelőleg akkor ha a lépnek vélt dag a lép helyére tolható, itt a megközelítőleg rendes határok között tompulatot képes előidézni. Az első esetben a dagnak alakja, annak nagysága folytán vesztette el jellemzetes alakját, míg ezzel szemben ép a nagyobbodás által lettek határozottabban kitapintathatókká az egyes jellemzetes be­vágások ; hiányzott a léptompulat, s előállott, ha ama­dagot a lép helyére illesztettük. A második esetben csakis az ellenőrizhető kontatási viszonyoknak köszönhetjük a kór­ismét, mert a majdnem határozatlan alakú, dudoros dag önmagában semmi jellemzőt el nem árult. A harmadik eset­ben a babéhoz hasonló alakkal bíró dag valamivel biztosabb alapot szolgáltatott a kórismére, noha ép a babaiak tette szükségessé, hogy a hasfalak vastagságát véve számba, a dagnak saját nagyságára annál nagyobb súlyt fektessünk, mely elővigyázat nélkül vándorvesét is vándorlépnek tart­hatnánk. A negyedik esetben a dagnak alakja alig volt érté­kesíthető, s inkább annak némileg jellemzetes fekvése és a kontatási viszonyok állapíták meg a kórismét. Eseteink mindegyike érdekes adatokat szolgáltat a vándorlép létrejövési módját illetőleg, mely eddigelé csak hiányos és téves feltevéseken alapszik. E kérdés felderítésé­hez hozzá nem járulnak, s tüzetesebb kórokok által feltéte­­lezvék azon ritka esetek, melyekben a lép valamely külbe­­hatás folytán hagyta el rögtön — ha nem is a bántalom ké­sőbbi fejlődésének és lefutásának megfelelő mérvben — helyét. Hogy a lépnek ily külbehatás által okozott nagyobb fokú helyváltozásait Mosler miért nevezi — mintegy megkülön­böztetésül a többi, más tényezők közbenjárása folytán tá­madt vándorlépektől — e­r­ő­m ű v­­­e k n­e­k (mechanische Ent­­stenungsweise), nem igen látható be, mert — mint később majd kiderül — a lépnek helyváltozása egyáltalán csak erőművi úton jön létre. Az ilynemű esetek igen ritkák, s különösen csak kettő érdemel említést. Az egyiket Rezek közlötte, melyben a vándorlép azáltal támadt, hogy az illető beteg egy lépcsőről esett le, a másodikban pedig egy fiatal nő, kocsijával felfordulva, közvetlen a bukás után érezte ha­sában a dagot, melyet később P­­­r­o t­a i­s vándorlépnek ismert fel, s nnoly bántalmazó rögtöni keletkezését tekintve, lépficzainnak (luxatio lienis) nevez. A mi eseteink közül a második sorolandó e csoportba, hol a lép határozottan az ökölleli rúgás alkalmával hagyta el helyét. Azon esetekben, melyekben e kóroktani mozzanatot ismerjük, a vándorlépnek támadása további fejtegetésre nem szorul. Nem úgy áll a dolog ott, hol kimutatható ily mozzanat hiányában, e bántalmat inkább mint önként létrejöttét kell tekintenünk, a­hol tehát az illető viszonyok magyarázatára bő alkalom és sok irány kínálkozik. Ily esetekben a vándor­lépt­­ek létrejöttét Die ti — ki azon, mai nap már tévesnek bizonyult feltevésből indult ki, hogy vándorlép csak a nő­nemnél fordul elő — a szalagok aránylagos gyengeségéből és engedékenységéből magyarázta. Die ti ezen okadatolása, egyéb viszonyoktól eltekintve, már csak azért is téves, mert helytelen azon,különben még néhány év előtt általános érvé­nyű állítás, hogy a szóbanforgó bántalom csak a nőnemnél volna észlelhető. Hiteles adataink vannak, ha nem is nagy számban, hogy a vándorlép férfiaknál is előfordul, mint ezt a mi első esetünk is bizonyítja, mely e körülmény által külö­nös jelentőséget nyer. Az említett magyarázatnak alapja tehát megingott. De D­ie­ti nézetének többi részletei is tévesek, amennyiben azokat kórboncztani tények nem támogatják. A kórboncztan ugyanis a gyengeség és engedékenység szem­pontjából nem ismer különbséget a férfi- és nőnem zsi­­gerrögzítő szalagai közt. Ha egyes szalagoknál itt-ott a nemhez kötött ily különbségek észleltettek, úgy azok a nemtől függő, különböző fokú functionális viszonyokban lel­ték magyarázatukat; de hiányzik az ok és ennek megfelelő­leg maga a tény is oly szalagoknál, melyeknél a nemmel járó functionális különbségek nem léteznek, tehát a zsiger­­rögzítő szalagoknál. Dietl magyarázata ellen szól azon körülmény is, me­lyet ő nézete mellett hozott fel érvül, t. i. a nem. Mert, ha a vándorlép csakugyan gyenge és engedékeny szalagok­nál jön létre, ily szalagok pedig csak a nőnemnél fordulnak és fordulhatnak elő, azaz ha a szalagok ezen sajátságai és a nem közt csakugyan valamely okozatos viszony áll fenn, akkor a nem és a szalagoknak ama sajátságai között is va­lami számbeli aránynak kellene léteznie, azaz a nőnemnél sokkal gyakrabban kellene észlelnünk vándorlépet, mint ezt tényleg észleljük. A­mint tehát egy­részt a gyenge és enge­dékeny szalagok a nőnemnek nem kiváltságai, úgy más­részt a vándorlépnek sem képezik károkat. Nézetem szerint a vándorlép keletkezésénél szereplő boncztani és egyéb viszonyok sokkal bonyolódottabbak, mint­sem hogy ily általános irányú magyarázattal beérnek, mely­nek értelmében a lép ott, hol a szalagok gyengék és enge-32*

Next