Orvosi Hetilap, 1876. december (20. évfolyam, 49-53. szám)
1876-12-03 / 49. szám
nak a köldökön túl, balfelé tekeszerűen kiemelkedő bal része sokkal ruganyosabb, kevésbé ellentálló. Ezen utóbbi résznek bal határa csak homályosan tapintható ki a bal rásztrás felé, mely alá azonban mégis nyúlni látszott, míg jobb határa a dagtömegnek keményebb jobboldali részétől élesen kitapintható, de nem mély barészda által volt elválasztva. Tapintásra az egész képlet, főleg pedig annak jobb fele élénken fájdalmas volt, az alsó szél inkább ledomborodott, tisztein kitapintható és domborúbb a bal mintsem jobboldali részében. Kopogtatásra a jobboldali keményebb rész egészen tompa hangot adott, míg a baloldali erősen tompított dobos hangot, mely a plessimeter mélyebb benyomására kissé élesebben dobossá lett. Jobboldalt a tompulat teljesen egybefolyt a többi mástompulattal, melynek felső határa egészen vízszintes vonalban a gerinczoszlopig volt kijelölhető. A felhasi dagnak főleg baloldali része mind megtekintésre, mind tapintásra egészen tömlő benyomását tette, úgy hogy közel állott felvenni, hogy egy a máj bal lebenyében elhelyezett bárkonytömlővel van dolgunk; más részről a bár tompultan hallható dobos hang bárkonytömlő-felvételével csak nehezen volt kiegyeztethető, bár ha nem volt képzelhetetlen az eset, hogy a tömlő megett és körül elhelyezett légtest gyomor és belek adják kopogtatás alatt a dobos hangárnyalatot. Ily kétes viszonyok között tovább kutatva, a víztömlőrezgés kerestetett. Tapintásra ilyen nem találtatott, midőn azonban a kopogtatással egyidejűleg a dag felett hallgatóztam, minden kopogtatási ütés után egy második, a kopogtatási hangnál tompább, mély hang volt hallható, mely a kopogtatási ütés után észrevehetőleg hosszú időközre következett be, mi azon felvételre utalt, hogy a tömlőszerü képletben híg bennék foglaltatik, mely a kopogtató ütés által hullámmozgásba hozatván, a tömlő falai által visszavettetik, s a visszaverődési hullám hangjának késlelt bekövetkezése a hullám útjának hosszára, illetőleg a tömlőnek nagyságára engedett következtetni. Egy további vizsgálati eljárás abból állott, hogy a beteggel vizet nyeletvén, a tömlő felett hallgatództam, midőn a nyelési kortyogás igen élesen és tisztán volt hallható, s a jobb bordaív környékén is igen keveset vesztett élességéből. Főleg ezen utóbbi tünemény folytán abban kellett megállapodnom, hogy a tekeszerű baloldali dagrész nem más, mint a gyomor, s ezen felvétellel összhangzásban volt a dag kérdéses részének a következő napok alatt történt fokozatos lapulása. Nem volt ugyan képzelhetlen, hogy esetleg jelenlevő bárkonytömlő szintén fokozatosan lelapuljon, ha az netalán átsikadva a gyomor- vagy bélürbe kiürülendett; másrészt a dagnak a lelapulás után is oly tisztán voltak kivehetők határai, — a bal határt kivéve, mely a bordaív alá húzódott, a mint puffadt gyomornál történni nem szokott. Azonban a többi körülmények számbavételével a mellett kellett megállapodnom, hogy a dag a gyomor által képeztetik, a sajátságos alak megfejtésére pedig azon lehetőséget emeltem ki kórodai előadásomban, hogy a szívbántalom folytáni pangás következtében megnagyobbodott már jobb oldalról, a szív súlya által lenyomott rekesz viszont felül és hátulról nyomván előre a gyomrot, ha ez nem egész mellső falával egyenletes színvonalban domborul ki, hanem csak egy részével törülőalakban, annak oka az lehet, hogy esetleg hashártyaláb-képződmények folytán alakúit gyűrűszerű hézagon kell áttolulnia. A betegségnek rövid napokra terjedő lefolyása alatt a dag baloldali része után a jobboldali is kezdett valamit veszteni domborúságából és feszességéből, ekkor azonban a jobboldali fél nyert fokozatosan olynemű ruganyosságot, mely szerecsendiámáinál legalább is szokatlan, úgy hogy tekintetbe véve még a nagy fájdalmasságot, egy netalán itt székelő májtályog eshetőségére is kellett gondolni; ennek felvétével azonban ellenkezett minden lázas mozgalom és minden sárgaság hiánya. A beteg October 25-kén meghalt és a bonczolat elég sajátságos leletet nyújtott. A felhasi dag csakugyan a hullában már lelapult szerecsendiómás coltal képeztetett, melynek bal lebenyét a most már szinte lelapult gyomornak egy része sarlóalakúlag úgy fedte, hogy a másik része a máj megett, a máj bed széle pedig mintegy a gyomor behajlásába behüvelyezve feküdt. A máj alsó széle alatt pedig a felhason harántul át vonulva, a nagy cseplet egy feszes redőt képezett; ez ugyanis úgy a bal mint a jobb rásztrás fedrati hashártyához feszesen oda volt nőve, s az egész cseplet egy redőbe felvonva, kötényszerűleg kifeszítve, minek következtében a gyomor előfekvő része mintegy gyűrű által volt elfűzve a többi gyomortól, mely gyűrűnek jobb szélét a máj, alsó ívét a feszes cseplezredő képezte, míg felül a tért a mélyen álló rekesz fedte, baloldalt pedig a megnagyobbodott lép határolta. Midőn ekként az egész zavaros ügy teljesen kielégítőleg megoldottnak letszett, akkor a jobboldali falzati hashártyához szinte öbb helyen odanőtt mély kivétele után azon meglepetésben részesültem, hogy ezen szervnek leghátsó, közvetlen a gerincoszlophoz ütődő részén egy vastag kötszövetágyba fektetett, jó ökölnagyságú burkonytömlőre találtunk, mely alatt a májszövet atrophilák és a burkonytömlő felső része a máj felső lapjával egy színvonalat képezett. Igen természetes, hogy ezen itt fekvő burkonytömlő kórjelt nem adott, s így sejthető nem volt, míg az, mi a felhasban burkonytömlő gyanánt imponálhatott volna, tüzetesebb megfigyelésnél egyébnek, t. i. előtolált gyomornak volt felismerhető. Utólagosan azonban azt kell következtetnem, hogy nagy részben a gerinczoszlophoz támaszkodó bárkonytömlő okozta, miszerint az általa előrenyomott máj domború felületének oly nagy részével feküdt a hasfalhoz, valamint a máj feszességének csökkenésével nyomásra észleltetett sajátságos ruganyosság is kétségtelenül annak volt tulajdonítandó, hogy a tömött májra gyakorolt nyomás a megette fekvő, ruganyos bárkonytömlővel közöltetett. A fül idült genyedése és kezeléséről. Lichtenberg Köbnél tr. fülorvostól Budapesten. Idült genyedések a fülben, melyek a doboz és a dobhártya heveny lábjainak következményei és „fülfolyás“ (otorrhoea) név alatt ismeretesek országszerte, közönségesen úgy orvosok, mint laikusok által igen csekély bajnak tartatnak. Azért e rövid értekezésben feladatul tűztem magam elé egyszerű és érthető módon e betegség természetét kifejteni, s azon okokat megismertetni, miért nem szabad azokat soha se elhanyagolni, hanem ellenkezőleg a leglelkiismeretesebb és leggondosabb kezelés alá venni. A doboz idült gengedését igen gyakran összezavarják a külső hangvezeték idült genyedésének igen ritka bántalmával. Többször volt alkalmam tapasztalni, hogy csak külső hangvezetéki fülfolyás kórismertetett, míg valóban dobüzbeli genyedés dobhártya átsikasztással volt jelen, s ha sikerült meggyőzni a beteget bajának komolyságáról, abban öntudatosan nagyobb gond és szorgalom ébredt fel a baj gyógyítására, így