Orvosi Hetilap, 1877. április (21. évfolyam, 13-17. szám)

1877-04-08 / 14. szám

— 279 — 280 — adag­ra, csak hasi hagymásnál alkalmaztunk a megállapí­tott betegség első időszakában néha csak egy nap, néha 2—­3 nap is egymásután. Hatása kivált az első napon rendesen i°-nyi, ritkán volt több esése a hőmérséknek. A bekövetkezett székürülésektől sohasem láttunk káros hatást a hagymáz lefogására. Ezen szerre nézve is meg kell azonban jegyeznünk, hogy silány szervezetű egyéneknél azt sohasem használtuk. Más részről kimu­tatható és hosszabbra kiható hasznot tőle szintén nem láttunk. Nagy számokbani összehasonlításokra — minek Liebermeisterei — az egyetem korodájának szerfelett cse­kély anyaga módot nem nyújt. Ezeknél sokkal hatályosabb hőcsökkentő szer a kénsavas és sósavas chinal. 40—50 centigrammnyi adagok, vagy 15 centigramm bőr alá fecskendezve már képes 0,5—1 foknyi esést előidézni, mely 6—12 óráig eltart, míg egy, egész másfél grammnyi adagok 2—3 fokú hőleszállást is hoznak létre. Ily adagok mellett azonban, többször áll be hányás, szinte mindig igen erős fülzúgás, a deliriumok néha fokozódnak, álomkórosság, rángások, reszketegség többször észlelhetők, mind oly körülmények, melyek a tiszta áttekintéssel biró orvost nem tartóztathatják ugyan vissza attól, hogy a hol kell a h­inal nagy adagait nyújtsa; de mégis a képet kellemetlenné teszik, s ha egy és ugyanazon betegnél ezen eljárásnak ismételve kell történni, az elhatározás nem könyv, s a ki nem papirosra írott alakokkal, s nem is csak kórházi fegyelem alatt állókkal számol, hanem az élettel és gyakorlattal, az nem fogja túl csekélyre be­csülni ezen körülményeket. A chinal tudvalevőleg még más czélból is adatik hagymáznál, mely kevésbé tisz­­­­tázott, s tudományosan az „anyagcsere csökkenésének“ tényével fejeztetik ki, melynek alapjául sokszoros, de még mindig nem bevégzett vizsgálatok szolgálnak azon hatásra nézve, melyet a chinal egészségesek és betegek­nek anyagcseréjére gyakorol. Nem lehet kétkedni, hogy a chinal kissebb adagainak tartósabb használata jótéko­nyan hat a hagymáz lefolyására, azonban ezen hatás in­kább a gyakorlat adatainak nagyobb számcsoportok­ban való áttekintéséből tűnik ki, semmint az egyes eset lefolyásából és semmi esetre sincs eddig sem tér, sem szám, sem időbeli mértékünk ennek kimutatására. A­mi a hideg mosásokat és a hideg vizes begön­­gyöléseket illeti: ezek, mint közvetlen hőelvonó eljárások önként érthető hatást gyakorolnak. Azonban ezen hatás körül is elég bizonytalan forrásaink vannak és részem­ről azt hiszem, hogy hőcsökkentő tulajdonságaikról töb­bet tartottak, mint a­mennyit megérdemeltek. Nem aka­rom kétségbe vonni azt, mi minden lépten észlelhető, hogy a hideg mosások, borongatások, begöngyölítések a­ betegnek többnyire kellemes érzetet okoznak, néha a szunykóros állapotot is enyhítik; a­mi azonban a direct hőcsökkentő hatást illeti: erre nézve a kórodámon tett tüzetes hőmérések azt mutatták, hogy hagymázos beteg­nél begöngyölések által csak ritkán sikerül a hőmérséket egy, még ritkábban több fokra leszállítani; elég gyak­ran pedig a hőmérsék nem többet, mint 0.2—6.3°-ot esik; ha azután a beteg begöngyölve marad, már 1/2 —s/* óra múlva a hőmérsék ismét az előbbi magasságára emel­kedik, s — elég meglepőleg — ismételve tettem azon ta­pasztalatot, hogy némely esetben egy, az egész testre ki­terjedő hideg lemosás után a hőmérsék sokkal észrevehe­tőbb esést mutat, o.50-nyira, o.7°-nyira, sőt egy egész foknyit is, míg ugyanazon beteg vizes begöngyö­­lése által ennyi eredmény nem éretett el. Physikailag ezen dolgot nem épen nehéz megfejteni. A begöngyölt beteg egy telített vízgőz athmosphaerában fekszik, mely a további elpárolgást, valamint a hősugárzást akadá­lyozza, úgy hogy a hővesztés — bizonyos idő múlva — igen csekély értékre kell, hogy alászálljon. A vizes begön­­gyöléseknek kétségtelenül czélszerű hatása tehát minden valószínűség szerint a hőelvonáson kívül még valami egyébben is fekszik, erélyesebb hőcsökkentést pedig csak úgy eredményeznek, ha a vizes takarót gyakran változtatják, mi nem csekély alkalmatlansággal jár. A mondottakból nyilvános, hogy a vér hőemelke­désének felismert káros hatását a most elsorolt és mint­egy 4-5 évig szinte kizárólag alkalmazott hőcsökken­tők által csak igen ritkán voltunk képesek ellensúlyozni és hatásuk iránti várakozásaink csak kis mértékben teljesültek. Az első gyökeres eljárás, a­mely ez irányban nem mint új, hanem mint felújított módszer a hagymáz gyógyszerelésébe beiktattatott, a hideg fürdőknek és a zuhanyoknak Brand által gyakorlatba vett és Jürgensen által tudományos alapra fektetett alkalmazása volt. Ha­tása kézzel fogható, hőmérővel kimutatható; a követ­keztetések biztos alapot­­ nyerők lettek. Tagadhatatlan azonban, hogy ezen hőcsökkentő módszer mely a kór­házi gyakorlatban oly gyors elismerésre és kiterjedésre emelkedett, a magán­gyakorlatba és így az orvosok zömének hatáskörébe csak igen lassan és sok nehézség­gel tudott jutni. A hőcsökkentő eljárás kiterjedett hasz­nálata azon legújabb időre viendő vissza, mióta egy, a belgyógyászati történetben szinte példátlan öszvejátszása folytán a szerencsés körülményeknek az újabb kórtani felfogásból kifejlett követelés­e a vérhőmérséket leszállí­tani, csattanólag teljesítve lett, a salicylsav és kresotin­­sav hatalmas hőcsökkentő erejének felismerése által. Ezen két, a vegyészetben régebben ismert, de na­gyobb mérvben synthesis útján csak újabban előállított szer a hőcsökkentő hatás előidézésére és azon hatás eredményének felismerésére nézve annyit nyújtott, mint semmi más eljárás ezelőtt. A hideg és hűvös fürdők által képesek vagyunk a hagymázos beteg hőmérsékét a körülmények és a víznek hőfoka szerint majd 1/* , majd 1 sőt 2 °-nyira is leszállítani. A betegeknek közérzete rendesen szintén javul alatta , csak vérszegény betegek és erejükből igen kifogyottak hidegesznek meg kellemetlenül, az erőcsök­kenés növekedik, s a szívműködés a fenyegetőségig leszáll­hat ; azonban még ezen kellemetlen eseményeket is ren­desen elhárítja egy, a fürdőben, vagy a fürdő után al­kalmazott csésze b­en, vagy egy adag bor. A fürdők ál­tal előidézett hőcsökkentő hatás nem igen szokott 1—2 óránál tovább terjedni és mindenki, a­ki ezen módszert a czél tudatával használta, tudja, hogy a fürdőkádnak vízzel telve, mindig az ágy mellett kell állni, a betegnek 3—4, sőt többször naponkint fürdőbe tétetni, a­mi kórház­ban is terhes, míg a magán­gyakorlatban igen sok esetben kivihetetlen. Ott azonban, a­hol ezen módszer követke­­ z

Next