Orvosi Hetilap, 1877. október (21. évfolyam, 40-43. szám)

1877-10-07 / 40. szám

829 830 heg átmetszetében fehér, tömött,­­egynemű, vérszegény és a bőr, valamint a legkülsőbb bőralatti zsírszövet helyét foglalja el. A szeméremtáj majdnem szőrtelen, a szűrőr húsmaradványokat mutat. Belvizsgálat: A koponyatető vastagfalú, tömött ; a homlok­csont külfelülete a már említett heges behuzódásnak megfelő­­leg egy, az oldalcsontok nyilvarratszéle két, ujjbenyomáshoz hasonló bemélyedést mutat, ugyanitt a csont tömött, fehér kékes ; a csonthártya megvastagodott, a fejbőr a heggel és a csonttal szo­rosan összenőtt ; a kemény agykér feszült, a belső agykéreg vérszegények ; az agy kissé duzzadt, vérszegény, nedvesebb, tész­tapuha, kanyarulatai kissé lelapították. Az agyüregekben mintegy t­eakanálnyi tiszta, sárga savó ; a pajzsmirigy felényivel megnagyob­bodott, göcsös, enyvtartalmú; a gége, légcső- és garat nyákhártyája nagyfokú viszeres belöveltséget mutat. Mindegyik mellkasfélben körülbelül egy liternyi, sárgásvereses, gyér rostonyaczafatokkal vegyített savó. Mindkét tüdőcsúcs légtelen, száraz, szürkés-sárgás, szívós, kifejezetlenül szemcsés. A jobb tüdő alsó karélya kissé összenyomott, ép úgy mint a jobb tüdő maradéka és a bal felső karély sok zavaros, finoman habzó savót ömlesztő dudoros, különben mint a bal alsó karély mérsékesen vérrel ellátott és valamivel tömöttebb. A bal alsó karély finomul habzó, tiszta savót tartalmaz. A szív mérsékelten összehúzódott megnagyobbodott, különösen hosszátmérőjében; izomzata barnaveres, tömöttebb ; a balgyomrocs sima falzata egy harmaddal vastagabb, az izomkö­­tegek azonban vékonyabbak, a szívüregek, különösen a bal szív­­gyomrocs kitágulva. Az aorta, melynek belhártyája, különösen a felhágó részben néhány kölesmekkoraságú, fakósárga dudort mutat, egész lefutásában vékonyabb falzatú és valamivel szűkebb. A szívüregekben feketebarna, alvadt vér. A hasür 1/2 kiló tiszta savat tartalmaz; a máj nagy, rendesnél tömöttebb, barnaveres, átmetszett muskátdióhoz hasonló rajzolatot mutat, mely a máj­­viszereknek vérrel túlteltségén alapszik ; a máj szélei kerekde­­dek, tokja tejszerűn homályos; a domborulat 2 helyén, jobb és baloldalt, nem messze a felfüggesztő szalagtól egy-egy félmogyo­­ró mekkoraságú bemélyedés látható, hol is a tok a legfelületesebb májterimbél rovására kártyapapír vastagságot meghaladó sugaras h­eget mutat. Az epehólyagban középmennyiségű, nyúlós, barna epe. A lép felényivel megnagyobbodott, barnaveres, tömött. Gyomor és belek gázoktól kissé kitágítva. A gyomor nyákhártyája halavány, kissé vastagodott, a vékony belek nyákhártyája mérsékes viszeres belöveltséget mutat, a vastagbélé duzzadt, kásásszerűen leválaszt­ható, viszerei nagy fokban vérrel teltek. A belek űrében pépes, folyós és nyáko­s, halványsárga bélsár. Mindkét vese petyhüdt, kéreg állománya széles­edett, vérszegény, csak a Malpighi-féle gomolyokban vérdús, szürkés enyvszerű alapon chamoix-sárga pontokat és csíkokat mutató, kaparásra dúsabb, zavaros nedvet ömlesztő. A laborok viszonylag vérdúsak. A húgyhólyagban ke­vés zavaros húgy; a méh majdnem gyermekded, nyákhártyája, valamint a hegnélküli ránczdús hüvelye halványveres ; a haránt­­nyílású méhszájban szívós nyáktömesz; a petefészkek laposak, tüszőszegények, a kürtök hosszúk, kanyarulatosak, szabad alhasi nyílásaik czafrangjaiban kis kölelmekkoraságú sárgás mész­töredékek. Diagnosis : Cicatrices syphiliticae hepatis, integumenti commu­nis ad frontem, verticem, scapulas, nates, dorsum, anum et femur utrumque, defectus laminae externae calvariae tres post gummata syphilitita. Insufficientia aortae, subsequente dilatatione activa cor­dis praecipue sinistri. Nephritis parenchymatosa subacuta. Pneu­monia caseosa apicum pulmonum , pneumonia crouposa bilatera­lis in stadio resolutionis. Hydrops ascites et oedema extremitatum inferiorum. Pleuritis seroso-fibrinosa bilateralis. (Syphilis tarda, prima ilt fertur symptomata anno aetatis decimo referens.) A bonetvizsgálat tehát megerősítette az élőben megállapí­tott kórismét és az abból folyó jóslatot. Az épen közölt eset ugyan több érdekes mozzana­tot nyújt, melyek a figyelmes olvasó előtt önként merülnek fel, azonban legyen szabad különösen 2 pontra figyelmeztetnem és azokhoz néhány utóbírálati megjegy­zést csatolnom. 1. Ezen halálos kimenetelre hajlandó bujakóros m­egbe­­tegedés szerzett vagy öröklött bántalomnak tekintendő-e ? Ezen kérdésre a legjobb felvilágosítást a betegnek kórelőzménye és szüleinek egészségi állapota nyújthat­nák, azonban ezt illetőleg a betegtől semmi pontos adat­nak birtokába nem juthattunk. Beteg csak annyiról ér­tesített, hogy atyját születése után rövid időre, anyját gyermekkorában veszíti el; emlékezete szerint már 10- dik életévétől kezdve beteg ; akkoriban mindkét alszárán fekélyek léptek fel, melyek sokáig tartottak és a tartós gyógykezeléssel daczoltak, míg végre a jelenleg is lát­ható hegképződéssel végződtek. A beteg továbbá állítja, hogy lassan kint hasonló bántalom lepte meg a végtagok többi részeit, valamint a törzset is, úgy hogy ezen bi­zonytalan adatok után is nagy valószínűséggel az alkati bujasenyv korai fellépését jogosan vehettük fel. Hogy váljon zsengébb korában nem voltak-e jelen bujakóros tünetek, a­felől sajnos, nem nyerhettünk felvilágosítást; azonban a lehető pontos és beható vizsgálat kideríti, hogy sem a szüzeknek mutatkozó nemző­részek, sem a megközelíthető nyákhártyákon előre ment bántalomnak jelei nem valónak kimutathatók; rajta anyaghiányokat vagy hegeket sehol sem találhattunk. Ezen mozzanatok már magukban véve elég nyomó­sak, azonban még nyomatékosabbak azok, melyek a szervezet megbírálásánál szemünkbe ötlenek. A 23 éves beteg nő, éretlen, szenvedő, 13—14 éves leány külemét viselte. Az emlők majdnem teljesen kifejletlenek valának, a szeméremdomb szőrtelen, a szüzőr majdnem egészen ép, a csontalkat nyúlánk, a felső metszfogak jellegzetes örökölt bujafenyvnél legelőször Hutchinson, azután későbbi észlelők (Baumler, Zeissl) által is talált, jelen esetben igen kifejezett alakítással bírtak. Ha még ehhez a bel­­szerveknek, nevezetesen a máj és vesék kétségtelen bu­jakóros megbetegedését, valamint a már gyermekkor óta fennálló bőrbántalmat vesszük, akkor valóban elég támpontunk van arra nézve, hogy ezen egész kóros fo­lyamatot, mely csak egy későbbi életszakban az azt fel­­tételező súlyos következményi bajok csoportozata által végződött halálosan, örököltnek tekintsük. 2. Milyen volt a halálos kimenetelt felté­telező vesebán­­talom magatartása ? Mint tudva van, már előbb észleltek alkati buja­kórnál vesebántalmakat, (Bayer), azonban csak Virchow *) és Beer2) beható vizsgálatai derítették ki tüzetesebben ezen bántalmak lényegét, mint melyeknek legfeltűnőbb elvál­tozása, az edények keringes elfajulása tűnt ki; ez­ később a vesebujakor mintegy szabályos rendellenességé­nek tekintetett. Hogy azonban ezen rendellenesség nem mindig egyedülinek mutatkozik, már más észlelők által is meg lett erősítve és saját, több tekintetben is érdekes esetünk górcsői leletében mutatkozik. Eltekintve a helyenkint fennálló edények kerinyés elfajulásától, az idült terimbeles veselob jellegzetes képe mutatkozott a gyurmaközti kötszeres helyenkinti túltengése és a Malpighi-féle go­moly­ok egyi­dejű zsugorodásával; ezenkívül számos helyen mérsékelt nagyításnál kölesnyi göbök valának észlelhetők, melyek 1) Archiv f. pathol. Anatomie XV. p. 232, 319 2 Ziemssen. Handbuch. Leipzig 1875. IX. I. 41840‘

Next