Orvosi Hetilap, 1877. október (21. évfolyam, 40-43. szám)
1877-10-07 / 40. szám
829 830 heg átmetszetében fehér, tömött,egynemű, vérszegény és a bőr, valamint a legkülsőbb bőralatti zsírszövet helyét foglalja el. A szeméremtáj majdnem szőrtelen, a szűrőr húsmaradványokat mutat. Belvizsgálat: A koponyatető vastagfalú, tömött ; a homlokcsont külfelülete a már említett heges behuzódásnak megfelőleg egy, az oldalcsontok nyilvarratszéle két, ujjbenyomáshoz hasonló bemélyedést mutat, ugyanitt a csont tömött, fehér kékes ; a csonthártya megvastagodott, a fejbőr a heggel és a csonttal szorosan összenőtt ; a kemény agykér feszült, a belső agykéreg vérszegények ; az agy kissé duzzadt, vérszegény, nedvesebb, tésztapuha, kanyarulatai kissé lelapították. Az agyüregekben mintegy teakanálnyi tiszta, sárga savó ; a pajzsmirigy felényivel megnagyobbodott, göcsös, enyvtartalmú; a gége, légcső- és garat nyákhártyája nagyfokú viszeres belöveltséget mutat. Mindegyik mellkasfélben körülbelül egy liternyi, sárgásvereses, gyér rostonyaczafatokkal vegyített savó. Mindkét tüdőcsúcs légtelen, száraz, szürkés-sárgás, szívós, kifejezetlenül szemcsés. A jobb tüdő alsó karélya kissé összenyomott, ép úgy mint a jobb tüdő maradéka és a bal felső karély sok zavaros, finoman habzó savót ömlesztő dudoros, különben mint a bal alsó karély mérsékesen vérrel ellátott és valamivel tömöttebb. A bal alsó karély finomul habzó, tiszta savót tartalmaz. A szív mérsékelten összehúzódott megnagyobbodott, különösen hosszátmérőjében; izomzata barnaveres, tömöttebb ; a balgyomrocs sima falzata egy harmaddal vastagabb, az izomkötegek azonban vékonyabbak, a szívüregek, különösen a bal szívgyomrocs kitágulva. Az aorta, melynek belhártyája, különösen a felhágó részben néhány kölesmekkoraságú, fakósárga dudort mutat, egész lefutásában vékonyabb falzatú és valamivel szűkebb. A szívüregekben feketebarna, alvadt vér. A hasür 1/2 kiló tiszta savat tartalmaz; a máj nagy, rendesnél tömöttebb, barnaveres, átmetszett muskátdióhoz hasonló rajzolatot mutat, mely a májviszereknek vérrel túlteltségén alapszik ; a máj szélei kerekdedek, tokja tejszerűn homályos; a domborulat 2 helyén, jobb és baloldalt, nem messze a felfüggesztő szalagtól egy-egy félmogyoró mekkoraságú bemélyedés látható, hol is a tok a legfelületesebb májterimbél rovására kártyapapír vastagságot meghaladó sugaras heget mutat. Az epehólyagban középmennyiségű, nyúlós, barna epe. A lép felényivel megnagyobbodott, barnaveres, tömött. Gyomor és belek gázoktól kissé kitágítva. A gyomor nyákhártyája halavány, kissé vastagodott, a vékony belek nyákhártyája mérsékes viszeres belöveltséget mutat, a vastagbélé duzzadt, kásásszerűen leválasztható, viszerei nagy fokban vérrel teltek. A belek űrében pépes, folyós és nyákos, halványsárga bélsár. Mindkét vese petyhüdt, kéreg állománya szélesedett, vérszegény, csak a Malpighi-féle gomolyokban vérdús, szürkés enyvszerű alapon chamoix-sárga pontokat és csíkokat mutató, kaparásra dúsabb, zavaros nedvet ömlesztő. A laborok viszonylag vérdúsak. A húgyhólyagban kevés zavaros húgy; a méh majdnem gyermekded, nyákhártyája, valamint a hegnélküli ránczdús hüvelye halványveres ; a harántnyílású méhszájban szívós nyáktömesz; a petefészkek laposak, tüszőszegények, a kürtök hosszúk, kanyarulatosak, szabad alhasi nyílásaik czafrangjaiban kis kölelmekkoraságú sárgás mésztöredékek. Diagnosis : Cicatrices syphiliticae hepatis, integumenti communis ad frontem, verticem, scapulas, nates, dorsum, anum et femur utrumque, defectus laminae externae calvariae tres post gummata syphilitita. Insufficientia aortae, subsequente dilatatione activa cordis praecipue sinistri. Nephritis parenchymatosa subacuta. Pneumonia caseosa apicum pulmonum , pneumonia crouposa bilateralis in stadio resolutionis. Hydrops ascites et oedema extremitatum inferiorum. Pleuritis seroso-fibrinosa bilateralis. (Syphilis tarda, prima ilt fertur symptomata anno aetatis decimo referens.) A bonetvizsgálat tehát megerősítette az élőben megállapított kórismét és az abból folyó jóslatot. Az épen közölt eset ugyan több érdekes mozzanatot nyújt, melyek a figyelmes olvasó előtt önként merülnek fel, azonban legyen szabad különösen 2 pontra figyelmeztetnem és azokhoz néhány utóbírálati megjegyzést csatolnom. 1. Ezen halálos kimenetelre hajlandó bujakóros megbetegedés szerzett vagy öröklött bántalomnak tekintendő-e ? Ezen kérdésre a legjobb felvilágosítást a betegnek kórelőzménye és szüleinek egészségi állapota nyújthatnák, azonban ezt illetőleg a betegtől semmi pontos adatnak birtokába nem juthattunk. Beteg csak annyiról értesített, hogy atyját születése után rövid időre, anyját gyermekkorában veszíti el; emlékezete szerint már 10- dik életévétől kezdve beteg ; akkoriban mindkét alszárán fekélyek léptek fel, melyek sokáig tartottak és a tartós gyógykezeléssel daczoltak, míg végre a jelenleg is látható hegképződéssel végződtek. A beteg továbbá állítja, hogy lassan kint hasonló bántalom lepte meg a végtagok többi részeit, valamint a törzset is, úgy hogy ezen bizonytalan adatok után is nagy valószínűséggel az alkati bujasenyv korai fellépését jogosan vehettük fel. Hogy váljon zsengébb korában nem voltak-e jelen bujakóros tünetek, afelől sajnos, nem nyerhettünk felvilágosítást; azonban a lehető pontos és beható vizsgálat kideríti, hogy sem a szüzeknek mutatkozó nemzőrészek, sem a megközelíthető nyákhártyákon előre ment bántalomnak jelei nem valónak kimutathatók; rajta anyaghiányokat vagy hegeket sehol sem találhattunk. Ezen mozzanatok már magukban véve elég nyomósak, azonban még nyomatékosabbak azok, melyek a szervezet megbírálásánál szemünkbe ötlenek. A 23 éves beteg nő, éretlen, szenvedő, 13—14 éves leány külemét viselte. Az emlők majdnem teljesen kifejletlenek valának, a szeméremdomb szőrtelen, a szüzőr majdnem egészen ép, a csontalkat nyúlánk, a felső metszfogak jellegzetes örökölt bujafenyvnél legelőször Hutchinson, azután későbbi észlelők (Baumler, Zeissl) által is talált, jelen esetben igen kifejezett alakítással bírtak. Ha még ehhez a belszerveknek, nevezetesen a máj és vesék kétségtelen bujakóros megbetegedését, valamint a már gyermekkor óta fennálló bőrbántalmat vesszük, akkor valóban elég támpontunk van arra nézve, hogy ezen egész kóros folyamatot, mely csak egy későbbi életszakban az azt feltételező súlyos következményi bajok csoportozata által végződött halálosan, örököltnek tekintsük. 2. Milyen volt a halálos kimenetelt feltételező vesebántalom magatartása ? Mint tudva van, már előbb észleltek alkati bujakórnál vesebántalmakat, (Bayer), azonban csak Virchow *) és Beer2) beható vizsgálatai derítették ki tüzetesebben ezen bántalmak lényegét, mint melyeknek legfeltűnőbb elváltozása, az edények keringes elfajulása tűnt ki; ez később a vesebujakor mintegy szabályos rendellenességének tekintetett. Hogy azonban ezen rendellenesség nem mindig egyedülinek mutatkozik, már más észlelők által is meg lett erősítve és saját, több tekintetben is érdekes esetünk górcsői leletében mutatkozik. Eltekintve a helyenkint fennálló edények kerinyés elfajulásától, az idült terimbeles veselob jellegzetes képe mutatkozott a gyurmaközti kötszeres helyenkinti túltengése és a Malpighi-féle gomolyok egyidejű zsugorodásával; ezenkívül számos helyen mérsékelt nagyításnál kölesnyi göbök valának észlelhetők, melyek 1) Archiv f. pathol. Anatomie XV. p. 232, 319 2 Ziemssen. Handbuch. Leipzig 1875. IX. I. 41840‘