Orvosi Hetilap, 1878. január (22. évfolyam, 1-4. szám)
1878-01-13 / 2. szám
2324 latot pedig többször kivinni nem lehettett — vesebántalmat illető kórismét sem állapíthattunk meg). Majd szétszorulás, majd hasmenés van jelen. A beteg lázas. A hőmérsék 39—39-5° közt változik. A bőr forró, száraz. A leírt állapottól június 10-kén semmi eltérő nem mutatkozik. Június II-kén. Beteg a kérdéseket jobban felfogja, azokra gyorsabban felel és több szóval rendelkezik. Junius 12-kén. Beteg igen nyugtalan, fejfájásának határozott jeleit adja kezével integetvén ; alsó végtagjai a bokák körül vizenyősen szüremkednek be. Hőmérsék rendesre szállt le. Érverés még szapora, 108 percenkint. Június 13-kán. A jobb arcfélen a hűdési tünetek mindinkább kidomborodnak. A nyelv kinyújtásnál kissé jobbra tér el. A jobb felső végtag mozgása korlátoltabb, rajta a hajlítok állandó összehúzódása kifejezettebb. Nyelés nehéz; folyadékok könyen visszabuolyannak. Fejfájás fokozott; miatta a beteg nyugtalan, gyakran felsikolt. Hő nem emelt. Érverés 112. Légzés 24. június 14-kén. Tegnapi állapot. Június 15-kén. A lázák tágultsága és a hűdések állandók. A zsugor mind a fel, mind az alvégtagon kifejlettebb. Éjjel néhányszor csuklott a beteg, továbbá nagyfokú hasmenése volt. A székürülések nyákasak és vérrel kevertek. A végbélben erős székinger és fájdalomról panaszkodik. Beszéd ismét nehezebb. Hő 374. Érverés 100. Légzés 20. , Június 16-kán. Éjjel gyakori hasmenés, úgyszólván negyed óránként. A székürülés szenyesbarna, vérrel kevert, szerfelett, bűzös ; sok fehérnyét tartalmaz, továbbá górcső alatt bélhámsejtek, vér és genysejtek, s phosphorsavas ammoniakmagnesia regeczek láthatók. Délután a hasmenések ritkábbak, de az erőltetés megvan. A légzés nehéz. A hosszú belégzésnél a torkolati árok és a kulcs feletti tájak erősen bemélyednek. Kilégzés rövid, lökemszerű. Beteg hörög. A tüdők felett mindenütt nagyszámú nedves szörészörejek hallhatók. Hő 37•20. Érverés 100. Légzés 32. A tüdővizenyő mindinkább fokozódván, beteg este 8 órakor meghalt. A gyógyeljárás a kórnak és tüneteknek megfelelőleg hányoztatott. A fejre hideg, majd jeges borongatások, belsőleg hűsítő szerek (Haller-féle sav) alkalmaztattak a láz és nagy fejfájások idejében. A hasmenések felléptével előbb nyákos főzetek majd vashólyag-oldat adagoltattak belsőleg; ez utóbbi akkor midőn a székürülések véresekké váltak. Ugyanekkor kemnyecserék és pedig a nagy erőltetések felléptével mákonyfestvénnyel alkalmaztattak. A beteg a leírtak szerint a bántalmak egész sorozatát rejti magában. Ezek közt első helyet foglal el minden esetre, mely miatt a beteg kórházba vitetett, s mely a szellemi és beszélő tehetség lefokozásának, meg a jobb féloldali hűdésnek okát látszik magában foglalni. Ha a hüdést tekintjük, azt kétségtelenül központinak, illetőleg agyinak kell első tekintetre tartanunk. Azért a büdös elterjedése a test egyfélére szorítkozik; mert mind az arczon, mind a végtagokon csak tökéletlen ; mert egyedül a mozgatag kört érte, az érzés mindenütt bántalmatlan lévén ; mert az ingerületnek az érzidegekről a mozgóidegekre való átterjedése — tehát a visszahajlás — (a hüdési oldalon) jelentékenyen fokozott, mert sem az idegek sem az izmok villamos izgékonysága nem csökkent, sőt mint láttuk, a bevezetési áram iránt fokozott. Hogy azonban a bántalom helyének közelebbi meghatározásához juthassunk, szükséges a hűdések mellett a többi — az idegkörben jelentkező — tüneteket is mérlegelnünk. Ily tünet a beszélőképesség csökkenése, illetőleg hiánya. A beteg szellemi tehetsége nem oly sokban korlátolt, hogy a beszédképtelenséget e korlátoltságnak tulajdoníthatnék ; mert a beteg egészen jól értett és egészen közönséges dolgokat sem képes kifejezni, miért is gyakran boszúságba jön, hogy fogalmainak megértetésére szavakat nem képes találni ; végre megelégszik a megmaradt néhány szó újra ismétlésével. Gondolatköre elég széles és helyes irányú, mi kitűnik onnan, hogy szükségleteit bal keze intésével mindig ki tudja fejezni, s ha e közben valamelyik megmaradt szóra van szüksége, azt ki is mondja. Ez utóbbival ki van egyszersmind az is zárva, mintha a betegnél a hangképzés — tehát esetleg gége-, torok-, vagy szájbántalom folytán — volna megsemmisülve. Ő hangoztatni, szótagolni egészen jól tud, noha az igen lassan történik. Az eddigi ismeretek szerint a beszédképtelenség — ha az nem a szellemi tehetség, hallás, vagy hangképzés hiányán alapszik, mint jelenleg is — az agyban többnyire a Reil-féle sziget bántalmazottságával esik össze, és szabadjon még hozzátenni, hogy ez összeesés gyakrabban észleltetett a baloldali sziget bántalmazottságánál. Ezt megjegyezve és miután a hüdést agyi eredetűnek mondók, a jobboldali hüdés okát — az idegrostok kereszteződés folytán — a bal agyfélbe kell helyeznünk ; erőltetés nélkül e két bántalom okát az agy baloldali féltekéjében kereshetjük. Miután továbbá tudjuk, hogy a Rheil-féle sziget, meg a nagy mozgatag központi dúczok egymás szomszédságában feküsznek, feltehetjük, hogy egy és ugyanazon bántalom érte mind e részeket, hogy tehát egy gócbántalom képezi okát mind a hűdésnek, mint a beszédképtelenségnek. Hogy a kór végokának meghatározásához juthassunk, szükséges egy részről a beteg korát és kórelőzményeit, más részről a szív és véredényrendszer vizsgálatánál nyert tüneteket figyelembe vennünk. A beteg 30 éves, — tehát még fiatal, — megelőzőleg betegeskedett, s lázas volt ugyan, de a büdös és beszédképtelenség rögtön egy éjjel álom közben lépett fel. E tények míg egy részről arra utalnak, hogy a bántalom heveny és rögtön fellépő, minőt a vérömleny és véredénydugulás (embolia) okoznak (nem említve a tüneteiben múlékony vérszegénységet és vérbőséget stb.), más részről legnagyobb valószínűséggel ki is zárják a vérömlenyt és a véredénydugulás (embolia) mellett szólanak. A szívvizsgálata a kéthegyü billentyű elégtelenségét, s a véredényeké ezeknek épségét mutatta ki, amint ez utóbbi már a beteg korából is következtethető volt. S ha már előbb nagy valószínűséggel vehettük fel a véredénydugulást, most ez épen a kéthegyü billentyű elégtelenségében megerősítést nyert, mert igen könyen képzelhető, hogy az elégtelen billentyű — többnyire — érdes széleire lerakodott rostonyaczafatok a véráram által elsodortatva, az ütérrendszerbe vitetnek, hol azután valamelyik kisebb ütésbe beleszorulva, fennakadnak. Minthogy pedig jelenben a sziget és ennek környéke bántalmazott, s e tájat a Sylvius-féle árok ütere látja el vérrel; épen ez ütér, vagy ágaiban kelle a dugasznak fennakadni. Az ütér-eldugulás után, ha csak oldallagos vérkeringés által a vértelenség lehetőségig hamar ki nem egyenlíttetik — amint az jelenben sem történt — először táplálkozási hiány és utána ennek szükséges következ