Orvosi Hetilap, 1878. február (22. évfolyam, 5-8. szám)

1878-02-03 / 5. szám

85 A bonczolatból nem lehetett a halál leg­közelebbi okát kimagyarázni, mert sem a szájár-nyákhártya, sem a belek lobos állapota és elfekélyesedése nem volt elegendő a halál előidézésére. Az agy és gerinczagy vérszegény­sége megfelelő volt az egész testben mutatkozó nagyobb­­fokú vérszegénységnek, melyet valószínűleg nagy rész­­ben a higany behatásából kell magyaráznunk, miután az előrement vérveszteség nem volt oly fokú, hogy abból ily nagy anaemiát ki lehetne magyarázni. Váljon a beál­lott és a halált előidéző felhágó büdöst a higany direct úton, vagy indirect, vérszegénység folytán okozta-e, vagy pedig az függetlenül a higany behatásától egyéb viszonyokból fejlődött, arra válaszolni nem vagyok ké­pes. Az agy- és gerinczagy hevenyen és később b­rom­­savas káliumban megkeményítve a górcső alatt sem mu­tattak rendellenességet, úgy hogy a felhágó heveny hűdésnek bonczi lelete ez esetben is negatív volt. A vér górcső alatt szintén rendes viszonyokat mutatott. A bonczolat egy oly tünetet is mutatott, mely ed­dig hasonló anyaggal történt mérgezéseknél leírva nem volt, s ez a tüdők alsó környi részeiben, továbbá a gyo­morban és a szívburok alatt nagyszámú kisebb véröm­lenyek jelenléte. Az általam észlelt két esetben tehát a visszahajlás kisebbedése, majd teljes megszűnte rövid idővel a kór kezdete után fellépett, a 2-dik esetnél ezenkívül még teljes anaesthesia is fejlődött. A szájür önszenvi nyáktelepei : leucoplakia buccalis. Schwimmer Ernő egyetemi magántanártól. Lefolyás. Az előbbiekben azon tünetekről és elváltozásokról tettem említést, melyek a nyelv és a szájür leucoplac­ állapotának bizonyos időszakaiban észleltetnek, a kórál­lapot azonban egyéb kóralakokhoz képest nem marad folyvást in statu quo, hanem rendesen lassú tovaterjedés­ben és kifejlődésben mindig nagyobb tért szokott elfog­lalni, s ily módon a tüneteiben is változó kórfolyamat ki­menetele előre meg nem határozható, s mi nem vagyunk képesek a bántalom első kitörésénél annak lefolyását már előre meghatározni, minthogy a kóralak kifejlődésé­nek bármelyik stádiumában az állapot éveken át állhat fenn, vagyis további elváltozásokba megyen át. A ta­pasztalat legalább azt mutatja, hogy a szájürbeli nyákhár­­tyabaj vagy visszaképződik, vagy súlyos elváltozásokba fordulhat, melyek a kóralak minőségéhez képest fontos és az életet veszélyeztető folyamat fellépését okozhatják. Ezek szerint a bántalom kimenetelére nézve 1- szer mint közönyös, vagy jóindulatú és 2- szer mint roszindulatú kóralakot tekinthetjük, s ezen módosításokhoz képest a tünetek e bántalomnál is különfélék lesznek. I) A közönyös, vagy jóindulatú Leucoplakia. Ezen kóralak bizonyos idő letelte után olyformán visszafejlődhetik, hogy a kóros lakhártya rendes küle­­mét ismét visszanyerheti, de ha ezen ritkább esély nem is áll be, akkor megtörténhetik, hogy ezen helyi bánta­lom olyan alakba megy át, mely a betegnek szerveze­tére semmi roszindulatú befolyástól sincs kisérve. A visszafejlődés menetelét nem lehet mindig követni, miu­tán a beteg, ha épen állapota roszabbra nem fordul, idővel megszokja a kisfokés elváltozásokat, főkép akk­or, ha alanyi kellemetlen tünetek nem háborgatják a szájür­beli nyákhártya rendes működését. Két esetben azonban (7-dik és 10-dik kóreset) mégis képes voltam az állapot javulását látni és a kóros nyáktelepek, (melyek csaku­gyan igen vastag felrakodásokat nem mutatnak) vissza­fejlődéséről meggyőződni. A bántalom mind a két esetben 2—3 évig elég kifejlődött alakban állott fenn, de mind a­­két esetben egy időben gyomorbántalom is volt jelen, melynek javulása, úgy látszik, a szájar állapota és p. in­kább a nyelv, mint a pofa nyákhártyájára is határozott befolyással volt. A Leucoplakia javulása oly módon áll be, hogy a sejthámképződés, mely bizonyos kiterje­dést ér el, előre nem határozható időszaktól fogva nem mutat semmi hajlamot a megvastagodásra, vagy tova­terjedésre, s a tiszta fehér foltok és felrakodások lassan­­kint egyenletes fehéres színezetüket elvesztik, átlátszó kékesfehéres színbe mennek át, s sima felülettel végkép a rendes színű fakhártya folytonosságában elenyésznek. Az előbb jelentkező ízlelési zavarok, valamint a fájdal­mas tünetek a színezet javulásával egy időben is javul­nak és a nyákhártya visszanyeri rendes minőségét és érzékenységét. A nyelv mindig nagyobb hajlamot mutat a javulásra mint a többi nyákhártya, de az észlelők na­gyobb része ezen, a kifejlődést illetőleg kedvező kimene­telről alig tesznek valamely említést és a köralakot nagyobbrészt mint rész kimenetellel végződőnek tekin­tik. De ha tökéletes és a leírt módon létrejövő javulás nem is állana be gyakran, a szóban levő bántalmat még akkor is jóindulatúnak kellett tartanunk, ha a többször említett lemezekből kinövések fejlődnek, melyek kifejlődé­­sük és alakzatukra inkább mint lefolyásukra nézve ha nera­­is mint közömbös, de mégis mint jóindulatú elváltozások jelentkeznek, ezek alatt a szemölcsökből kifejlődő jó­indulatú szemölcsdagok (Warzen) érthetők. Ezekkel kö­zeli rokonságban állanak a tulajdonképeni szemölcsdagok (papilloma), melyek a jó- és roszindulatú képletek közt állanak, de szövettani elváltozások folytán némikép is összeköttetésben hozattak a rákos képletekkel, miután ez utóbbiak néha papillomákból fejlődtek. Egy esetet észleltem (3-dik kóreset), ahol a psoria­ticus telepekből szemölcsdag képződött, mely új képlet most már a 4-dik évben áll fen, anélkül hogy a nyelven, vagy a szervezetben valamely kóros befolyás mutatkoz­nék. A Leucoplakiának hasonló állapotokba, t. i. szemölcs­­dagokba átváltozása nem látszik ugyan gyakran előfor­dulni, bár a kóros telepek mindig lobos folyamatból fej­lődvén, egy időben, s a­mint az előbbiekben is kiemeltem, a nyákhártyaszemölcsök nagyobbodásával és néha azok túltengéseivel járnak, úgy hogy ezek helyenkint mint gombostüfejnyi, vagy még nagyobb elszigetelt és a felü­letből kiemelkedő pontok találhatók. Ha tekintetbe vesz­­szük, hogy a gyakori ingerek, melyeknek a kórtelepek alá vetvék, nagyobbrészt roszindulatú dagképződések­­vagy fekélyesedésekre nyújtanak alkalmat, akkor csak bi­zonyos, a szövetben rejlő hajlamot kell okolnunk ama viszony felderítésére, hogy miért fejlődnek gyakrabban rést, mint jóindulatú álképletek. A szemölcsdagok, me­lyek az utóbbiakhoz tartoznak, mint olyan képletek hosszasan állhatnak fenn és kérdéses, váljon azokból ve­szélyes dagok fejlődnek-e vagy sem, miután azok termé­szetüknél fogva csak kisebb fokú kellemetlenséggel jár­nak. A nyelv szemölcsdagjai általában nem szoktak ily­­módoni elváltozásokból fejlődni, hanem efféle újk­épletek egyszerűen mint szemölcstúltengések sejthámmegvasta­­godás nélkül szoktak jelentkezni. Esetemben ez irány­ban az állapot a rendestőli eltérésben állott, s magam azon helyzetben voltam a kórlefolyást elég hosszú időn át megfigyelni és a Leucoplakia jelenlétéről tudomást sze­rezni, még mielőtt a túltengési állapot fejlődött ki. Kí­vánatos lett volna ugyan a kórismének helyes és minden 5* 86

Next