Orvosi Hetilap, 1878. március (22. évfolyam, 9-13. szám)
1878-03-03 / 9. szám
jebb nyomulásával a húgycső felső részlete kiegyenesedve, a fanízülethez szoríttatik, míg alsó részlete ledomborítva, kisebb sugarú félkörnek felel meg, mint szülés előtt. Ezáltal a húgycső lefolyásában csaknem derékszögű megtörést szenved, s ilyenkor csupán ruganyos húgycsappal, mely e megtörésnek megfelelőleg alkalmazkodik, végezhetünk csapolást. A gyermekágy első napjaiban a húgycső lefolyása a hólyag teltségi állapota szerint változtatja meghajtási irányát, név szerint üres hólyag mellett, midőn a méh is nehézkedésénél fogva valamivel mélyebben sülyed a medenczeűrbe le, a húgycső csaknem egyenes irányú mint nem terhes nőnél; telt hólyag mellett úgy ez, mint a méh is a medenczeűrben nem férvén el, a medenczebemenet felé emelkednek, úgy hogy ilyenkor nem ritkán a hólyagot a köldök, a méhfeneket pedig — többnyire jobb oldalt — csaknem a bordák magasságában tapinthatjuk. A húgycső ily esetben körszeletszerű meghajlást mutat, hasonlót ahhoz, mint amilyenben a terhesség vége felé találtuk azt. Akinek alkalma van gyermekágyasoknál húgycsapolást végezni, az könyen meggyőződhetik, hogy üres hólyagnál a csapot csaknem egyenes irányban kell bevezetni, míg telt hólyagnál a csap végével félkört írva le, juthatunk a hólyagba, így tehát a húgycső megtöréséről, vagy oly meghajlásáról, mely a vizeletet át nem bocsátaná, nem lehet szó; s ha léteznék ily megtörés, akkor minden gyermekágyas vizeletrekedésben szenvedne, főleg pedig minden többször szülő, mivel ezeknél a méhnek medenczeűrbe való lesülyedése kifejezettebb, rögzítő készülékei nagyobb lazultsága folytán, s így a húgycső megtörése nagyobb fokú lenne. A húgycső a szülés második időszaka alatt összenyomatásnak van kitéve. E nyomatás főleg a hólyag belső zárizmánál a legnagyobb, mert alsó része a fanív alatt a fancsontok felhágó ágai által némileg óvatik az előlfekvő magzatrész túlságos nyomásától, s a nyomás is, mit szenvednie kell, többnyire rövid ideig tartó. Nem lehet tehát felvenni, hogy ezen nyomatás a vizeletrekedés oka lehessen, mert a hólyag zárizmának nyomatása annak inkább hüdéses állapotát, s ebből következő vizelettarthatlanságot eredményezne. A húgycső nyakhártyája a terhesség alatt — midőn a szomszéd ivarszervekben is megnagyobbodott anyagforgalom van jelen — fellazulást és kis fokban túltengést mutat; e fellazulás szülés alatt, az előbb említett nyomás következtében korlátolt anyagforgalom folytán, még nagyobb fokú lehet, de oly fokot nem ér el, hogy ezáltal a húgycső ártére annyira szűkíttetnék, miszerint a vizelet kiürülése nem akadályozva, de még csak korlátolva is lenne. Az érintett okokban nem találhatjuk a vizeletrekedés okának kellő megfejtését; tett észleleteim tehát a valódi ok felderítésére irányultak. Kórodánkon ha gyermekágyasnál telt hólyagot találunk, felszólítjuk őt vizelésre, s ha ennek megkísérlése után magát arra képtelennek nyilvánítja, akkor vesszük csak a húgycsapot igénybe. Az észlelt 1325 gyermekágyas közül 600 először, 725 többször szülő volt. Az először szültek közül 212-nél, tehát több mint azokndánál kellett a gyermekágy első napjain vizeletrekedés miatt húgycsapolást végeznünk, míg a 725 többször szültnél csak 64 esetben, tehát az esetek 8°/%-ában. Az először és többször szültek közt létező feltűnő aránytalanságot a vizeletrekedés gyakoriságára nézve oly körülményben kell keresnünk, mely először szülteknél gyakrabban van jelen. Tudjuk, hogy ami először szülőknél a szülést hosszabbá teszi, az a szülutak előkészülése, kitágulása a születő magzat átnyomulására. A szeméremzés is — a lágy szülutak külső határa a szülés alatt nagy fokú kitágulást szenved, s ennek következtében nyakhártyájának berepedései, lehorzsolásai a legtöbb először szülőnél létrejönnek, mégpedig leginkább ott, hol a feszülésnek kevésbé ellenálló szövetek vannak, mint a gáton és a fanív alatt, a húgycsőszomszédságában. Ily sérülések kiinduló pontjai kisebb lábfolyamatoknak, melyek közvetlen csak a környezetre terjednek ki, s a sarjadzás felléptével megszűnnek, vagy pedig — kedvezőtlen körülmények közt — fertőzöttekké válván, nehezebb gyermekágyi megbetegedésekre vezethetnek. A lobos izgatottság a környi szövetekre kiterjedve, körébe vonja a húgycsövet is, s ennek következtében annak zárizmai kisebb, vagy nagyobb fokú túlműködési állapotba — zsongos összehúzódásba — hozatnak. A hólyag izmai működésével kiváltott ingerek a zárizmok zsongos összehúzódása által legyőzetvén, a vizelet kiürülése nem történhetik, vizeletrekedés jön létre és pedig a gyermekágy első napjaiban, midőn a jelzett sérülésekben a heveny lábfolyamat még székel, mely a sarjadzás beálltával szűnik, vagy oly mértékben kisebbedik, hogy a szomszédos képletekre — s így a húgycsőre — elveszti befolyását. Ha a sérülés fekélylyé változik, megszűnik heveny lobos jelentősége, s a hólyag izomzatának működése ekkor képes lesz legyőzni a zárizmok ellenállási képességét és rendes vizelés következik be. Hogy a szeméremrésen történt sérülésekre lehet az első napokban tapasztalt vizeletrekedés okát közvetve visszavinni, mutatja azon lelet, hogy az előszörszülteknél a vizeletrekedés 212 esetében 28-nál a húgycső mellett, 3-szor magán a húgycsövön — bulbus urethrae,— 16-nál a húgycső mellett és a gáton sérülés és 103 esetben gátrepedés volt jelen, 10-nél pedig függölyök és bujakóros fekélyek találtattak, melyek a szülés alatt horzsolást szenvedtek, s csak 22-nél nem lehetett a szeméremrésen, — illetőleg a hüvelybemenetnél látható sérülést találni; ezen leletek szerint a vizeletrekedésnek sérülésekkel való okozati összefüggése az eseteknek csaknem 90% -ban kimutatható volt. E tény ellen szólana talán az, hogy habár az először szülők legnagyobb részénél jönnek létre sérülések, mégsem következik be mindeniknél vizeletrekedés, azonban számításba kell vennünk, miszerint minden sérülés jelentőségére nézve az egyéni érzékenység a maga befolyását érvényesíti. Lássuk most a vizeletrekedés okait többször szülteknél, hol a szeméremrésen és hüvelybemenetnél sérülések oly ritkán fordulnak elő, kiknél gátrepedés is az eseteknek csak mintegy 40/%-ában történik.