Orvosi Hetilap, 1878. szeptember (22. évfolyam, 35-39. szám)
1878-09-01 / 35. szám
730 Kórodai közlemények a sz. Rókus-kórház elmebeteg-figyelőosztályáról. x) Laufenauer Károly tr., egyetemi magántanár, orsz. tébolydás másodorvostól. I) Paraphasia. (Hemiplegia lateris dextin. Tabes dorsalis. Insufficientia bicuspidalis. Dementia minoris gradus). Kórtörténet. (Vége). Említést érdemel még ama tünemény, melyet paraphaticus kifáradásnak szeretnék nevezni. *) Henle J. Handbuch der systematischen Anatomie. Braunschweig 1871. 5-dik kötet 395 lap. 2) Zlobikowszky. Journal de 1’ anatomie. 1870/71. 602 lap. 3) Henle J. e. m. 5-dik kötet. 395 lap. 4) Turner. Natural History Review. 1864. 612 lap. Ugyanaz. Journal of Anat. 2 ser. Nr. VII. iot lap. 5) Gaillet. Bulletins de la soc. Anat. de Paris. 1856. 109 láp. 731 ani értesítéseiben, valamint általában a boncztant felölelő irodalomban az arczidegből származó fejbicczentőideg felemlítve nincsen, azért ezen ideg leírását és nyilvánosság elé hozatalátérdemesnek találtam. Az állszakideg (n. mylohyoideus) és nyelvideg (n. lingualis) között egyes boncznokok által érdekes összeköttetés van feljegyezve, melynek lényegét illetőleg eltérők a nézetek. Ugyanis, Sappey Ph. C. azt állítja, hogy az állszakideg (n. mylohyoideus) első ága, mely a törzs vastagságával körülbelül egyenlő, keresztülfúrja az állszakizmot, hogy a nyelvideggel anastomosisba lépjen. Sappey C. ezen összekötő ágat állandónak tartja). Zlobikowszky is mellette szól, sőt azt „fiés dento-lingual de Sappey“-nek nevezi és ugyancsak felemlíti, hogy két ágra oszlik, melyek egyike a nyelvideghez csatlakozik, másika pedig a Meckel-féle állalatti dúczba (ganglion submaxillare Meckelii) megy át* 2). Henle J. azonban tagadja ezen ideg állandóságát3) és Turner is csak változatnak tekinti, sőt utóbbi ezen összekötő ágat egy esetben az állszakizom átfuratása nélkül látta a nyelvideghez csatlakozni4). Gaillet szintén erősíti ezen tárgyalt anastomosist5). Ezen pontra nézve tizenegy fejen tett vizsgálataim folytán ezen összeköttetés állandóságát kétségbe kell vonnom, amennyiben csak egyetlen egyszer voltam képes jelenlétét kimutatni, mégpedig Sappey C. feljegyzése szerint. Ugyanis ezen esetben az állszakideg (n. mylohyoideus) közel eredéséhez ezen érdekes összekötő ágat (ramus anastomoticus) adta, mely egy milliméternyi vastagságú volt, s ennélfogva épen nem állott utána az állszakidegnek, sőt vastagságának majdnem megfelelt. Miután ezen ramus anastomoticus az állszakizmot átfúrta volna, az állalatii dúcz (ganglion submaxillare) alatt a nyelvideggel kötődött össze. Általában ezen összekötő ágat a fentebbiek után, csak varietásnak lehet tekintenünk. Egyébiránt az állszakizom gyakran van kitéve különféle képletek átfuratásának, így egy esetben az említett izom rostjai közé egy kis állalati mirígyrészletet láttam elhelyezve, mely a főmiríggyel csak laza összeköttetésben állott, melyből egy külön kivezető cső indult ki, mely az állszakizmot átfúrván, a ganglion submaxillare helyén a Wharton-féle nagy vezetékbe nyílott. Beteggel t. i. 5—10 perczig, tekintetbe véve a tárgyalt nehézségeket, még tűrhetően lehet beszélgetni, mert a folyó beszédben csak minden 3—4., gyakran 5—6. szót cserélgeti fel különféle torz alakzatokkal, s ha észrevette, hogy nem értettük meg, még ki is javítgatja magát. Ha azonban vele egy negyed óráig, vagy ezen túl is beszélgetünk, akkor betegnek már amúgy is szenvedett beszélő tehetsége még inkább hanyatlik, s az egyes szavak helyett sűrűen egymás után következő érthetlen torz alakzatokat hallunk, úgy hogy lehetetlen ezen össze vissza dobált és kuszált szavak chacsában kiigazodni. A paraphaticus kifáradás ezen szakában jelenlevő beszédzavart, méltán megilleti a choreatica paraphasia elnevezés, mely névvel Kussmaul a paraphasia legsúlyosabb alakjait jelöli. A beszéd pathologiájának, az aphasia-fajoknak tana meglehetősen ismert és biztos kórbonczi alapon nyugszik. Legújabban a clinicusok agyalapi beszéd centrumot vesznek fel, mely az ikertestek mögött kezdődik és a nyúlt agyban ott végződik, ahol a légzési mozgások központja fekszik. Az is kétségtelen, hogy az ízelt szavak képzésére nagy befolyása van a csikótt testnek, a belső tok azon részének, mely a sugaras koszorú talpának neveztetik, és a lencsemagnak is. A beszédzavarok létrejöttének egyik leggyakrabb forrása végül maga az agykéreg. Az első homloktekervény (más beosztás szerint a 3-dik), mely Broca-félének is neveztetik, eddig az egyes aphasia-fajoknál leggyakrabban találtatott kóros folyamatok által elváltozva. Kétségtelen azonban, hogy hasonló jelentősége van még a Sylivus-árok mélységének, s az azt környező fali, nyakszirti és halántéki tekervényeknek is. Azon kérdés, váljon az atacticus aphasiáknál, kizárólag a nyakszirti lebenyen keresendő-e a bántalmazás helye, még biztosan eldöntve nincs. A leíró agyszövettan SJ(Meynert), Hitzig és Fritsch vizsgálatai, nemkülönben az experimental agykiirtási vizsgálatok (Mank, Gudden) mindenesetre a mellett szólanak, hogy a homloklebeny motoricus, míg a fali és nyakszirti lebenyek inkább érző jellegűek, és így várható, hogy idővel nagyobb bonczolati materiale alapján az aphasiák localisatiója is ezen értelemben fog alakulni, amint erre már Wernicke-től) bírunk is egy ki részletet. Ma Kussmaul szerint csak annyit mondhatunk, hogy az atacticus aphasiánál kivétel nélkül majd a mellső agylebeny egyedül, majd pedig utóbbi a hátsó lebenyekkel együttesen találtatott bántalmazva; míg az amnestica aphasiánál majd a mellső, majd a hátsó lebenyek voltak egyedül bántalmazva. Esetünkben a paraphasiának kóroktani létrejötte eléggé világos. Az egyén szívbillentyűbajban és a környi üterek atheromatosus elváltozásában szenved, s így valószínű, hogy a paraphasia a bal Sylvius-árok egyik kisebb ágát elzáró embolus által okoztatik. Egy, üteres vér által nem táplált baloldali ellágyulási góczczal van tehát dolgunk, mely, tekintetbe véve az eddigi 1) Wernicke C. Der aphatische Symptomencomplex stb. Breslau. 1873.