Orvosi Hetilap, 1878. szeptember (22. évfolyam, 35-39. szám)

1878-09-01 / 35. szám

730 Kórodai közlemények a sz. Rókus-kórház elme­beteg-figyelőosztályáról. x) Laufenauer Károly tr., egyetemi magántanár, orsz. tébolydás másod­orvos­tól. I) Paraphasia. (Hemiplegia lateris dextin. Tabes dorsalis. Insufficientia bicuspidalis. Dementia minoris gradus). Kórtörténet. (Vége). Említést érdemel még ama tünemény, melyet para­­phaticus kifáradásnak szeretnék nevezni. *) Henle J. Handbuch der systematischen Anatomie. Braunschweig 1871. 5-dik kötet 395 lap. 2) Zlobikowszky. Journal de 1’ anatomie. 1870/71. 602 lap. 3) Henle J. e. m. 5-dik kötet. 395 lap. 4) Turner. Natural History Review. 1864. 612 lap. Ugyanaz. Journal of Anat. 2 ser. Nr. VII. iot lap. 5) Gaillet. Bulletins de la soc. Anat. de Paris. 1856. 109 láp. 731 ani értesítéseiben, valamint általában a boncztant fel­ölelő irodalomban az arczidegből származó fejbicczentő­­ideg felemlítve nincsen, azért ezen ideg leírását és nyil­vánosság elé hozatalát­­érdemesnek találtam. Az állszakideg (n. mylohyoideus) és nyelvideg (n. lingualis) között egyes boncznokok által érdekes össze­köttetés van feljegyezve, melynek lényegét illetőleg el­térők a nézetek. Ugyanis, Sappey Ph. C. azt állítja, hogy az állszakideg (n. mylohyoideus) első ága, mely a törzs vastagságával körülbelül egyenlő, keresztülfúrja az áll­­szakizmot, hogy a nyelvideggel anastomosisba lépjen. Sappey C. ezen összekötő ágat állandónak tartja­). Zlo­­bikowszky is mellette szól, sőt azt „fi­és dento-lingual de Sappey“-nek nevezi és ugyancsak felemlíti, hogy két ágra oszlik, melyek egyike a nyelvideghez csatlakozik, másika pedig a Meckel-féle állalatti dúczba (ganglion submaxillare Meckelii) megy át* 2). Henle J. azonban tagadja ezen ideg állandóságát3) és Turner is csak válto­zatnak tekinti, sőt utóbbi ezen összekötő ágat egy eset­ben az állszakizom átfuratása nélkül látta a nyelv­­ideghez csatlakozni4). Gaillet szintén erősíti ezen tárgyalt anastomosist5). Ezen pontra nézve tizenegy fejen tett vizsgálataim folytán ezen összeköttetés állandóságát kétségbe kell vonnom, a­mennyiben csak egyetlen egyszer voltam képes jelenlétét kimutatni, még­pedig Sappey C. feljegyzése szerint. Ugyanis ezen esetben az állszakideg (n. mylo­hyoideus) közel eredéséhez ezen érdekes összekötő ágat (ramus anastomoticus) adta, mely egy milliméternyi vastagságú volt, s ennélfogva épen nem állott utána az állszakidegnek, sőt vastagságának majdnem megfelelt. Miután ezen ramus anastomoticus az állszakizmot átfúrta volna, az állalatii dúcz (ganglion submaxillare) alatt a nyelvideggel kötődött össze. Általában ezen összekötő ágat a fentebbiek után, csak varietásnak lehet tekintenünk. Egyébiránt az állszakizom gyakran van kitéve különféle képletek átfuratásának, így egy esetben az említett izom rostjai közé egy kis állalati mirígyrészle­­tet láttam elhelyezve, mely a főmiríggyel csak laza összeköttetésben állott, melyből egy külön kivezető cső indult ki, mely az állszakizmot átfúrván, a ganglion submaxillare helyén a Wharton-féle nagy vezetékbe nyílott. Beteggel t. i. 5—10 perczig, tekintetbe véve a tárgyalt nehézségeket, még tűrhetően lehet beszélgetni, mert a folyó beszédben csak minden 3—4., gyakran 5—6. szót cserélgeti fel különféle torz alakzatokkal, s ha észrevette, hogy nem értettük meg, még ki is javítgatja magát. Ha azonban vele egy negyed óráig, vagy ezen túl is beszélgetünk, akkor betegnek már amúgy is szenve­dett beszélő tehetsége még inkább hanyatlik, s az egyes szavak helyett sűrűen egymás után következő érthetlen torz alakzatokat hallunk, úgy hogy lehetetlen ezen össze vissza dobált és kuszált szavak chacsában kiigazodni. A paraphaticus kifáradás ezen szakában jelenlevő beszédzavart, méltán megilleti a choreatica paraphasia elnevezés, mely névvel Kussmaul a paraphasia legsúlyo­sabb alakjait jelöli. A beszéd pathologiájának, az aphasia-fajoknak tana meglehetősen ismert és biztos kórbonczi alapon nyugszik. Legújabban a clinicusok agyalapi beszéd cen­trumot vesznek fel, mely az ikertestek mögött kez­dődik és a nyúlt agyban ott végződik, a­hol a légzési mozgások központja fekszik. Az is kétségtelen, hogy az ízelt szavak képzésére nagy befolyása van a csikótt testnek, a belső tok azon részének, mely a sugaras koszorú talpának neveztetik, és a lencsemagnak is. A beszédzavarok létrejöttének egyik leggyakrabb forrása végül maga az agykéreg. Az első homloktekervény (más beosztás szerint a 3-dik), mely Broca-félének is neveztetik, eddig az egyes aphasia-fajoknál leggyakrabban találtatott kóros folyamatok által elváltozva. Kétségtelen azonban, hogy hasonló jelentősége van még a Sylivus-árok mélységének, s az azt környező fali, nyakszirti és halántéki teker­­vényeknek is. Azon kérdés, váljon az atacticus apha­­siáknál, kizárólag a nyakszirti lebenyen keresendő-e a bántalmazás helye, még biztosan eldöntve nincs. A leíró agyszövettan SJ(Meynert), Hitzig és Fritsch vizsgálatai, nemkülönben az experimental agykiirtási vizsgálatok (Mank, Gudden) mindenesetre a mellett szólanak, hogy a homloklebeny motoricus, míg­ a fali és nyakszirti lebenyek inkább érző jellegűek, é­s így vár­­ható, hogy idővel nagyobb bonczolati materiale alapján az aphasiák localisatiója is ezen értelemben fog alakulni, a­mint erre már Wernicke-től­) bírunk is egy ki részletet. Ma Kussmaul szerint csak annyit mondhatunk, hogy az atacticus aphasiánál kivétel nélkül majd a mellső agyle­beny egyedül, majd pedig utóbbi a hátsó lebenyekkel együttesen találtatott bántalmazva; míg az amnestica aphasiánál majd a mellső, majd a hátsó lebenyek voltak egyedül bántalmazva. Esetünkben a paraphasiának kóroktani létrejötte eléggé világos. Az egyén szívbillentyűbajban és a környi üterek atheromatosus elváltozásában szenved, s így valószínű, hogy a paraphasia a bal Sylvius-árok egyik kisebb ágát elzáró embolus által okoztatik. Egy, üteres vér által nem táplált baloldali ellágyulási gócz­­czal van tehát dolgunk, mely, tekintetbe véve az eddigi 1) Wernicke C. Der aphatische Symptomencomplex stb. Breslau. 1873.

Next