Orvosi Hetilap, 1879. április (23. évfolyam, 14-17. szám)
1879-04-06 / 14. szám
agyhártyalobok vizsgálata adhatna csak kellő alapot. Enélkül a priori meglehetősen valószínűtlennek látszik lenni e nézet, mert ha így volna, úgy minden gerinczagyhártyalobnak másodlagos elfajulást kellene maga után vonni, mi pedig nincs úgy. Miután így a kórboncztani folyamatot, úgy hiszem okadatolva, levezettem, mielőtt az érzés és az összrendezetlenség közötti viszonyra térnék át, szükségesnek tartom a megbetegedett részek élettani működésére is kitérni. Annál is inkább, mert e működés és az összrendezetlenség közötti összefüggés már ebben magában hatalmas érvet nyerene. Schiff gerinczagy-átmetszési kísérletei adták meg, úgyszólván az alapot e kötegek működésének ismeretéhez is. E kísérletek eredményeként legyen elég csak a következő alaptételeket kiemelni: hogy a hátsó fehér kötegek alápérzéki benyomásokat vezetik túlnyomólag ; hogy a szürke állomány fájdalmi benyomásokat vezet; hogy ez utóbbi bizonyos fokig helyettesítőként léphet fel a hátsó fehér kötegek átmetszése után; végül, hogy a hátsó fehér kötegek központ felé (agy felé) haladó rostokat tartalmaznak. Flechsig lényegileg hasonlóan nyilatkozik, csakhogy ő a tápérzéket vezető rostokat inkább csak a Gohl-féle kötegekbe helyezi, míg a Burdach-féle kötegek szerinte, valamint Charcot és Pierret szerint is azon rostokat vezetnek, melyek az izomöszrendezetlenséget szabályozó központokhoz haladnak. Azonban Flechsig is központ felé haladó rostrendszernek tartja e kötegeket. Ezzel ellenkezőleg Friedreich 1) és Erb* 2) központfutó rostokat helyeznek e kötegekbe, melyek az agyi (Varosi-híd, ikertest, agyacs) összrendezési központokból vezetnék a szükséges ingert az izmokhoz. Szerintük tehát nemcsak mozgási, érzési, edénymozgató, elválasztási és táplálási, hanem még összrendezési külön idegek is lennének. De bármennyire kecsegtető is ily felvételt bármennyire megkönyítené is az a leglényegesebb tünet, az összrendezetlenség értelmezését; ily centrifugális rostok jelenléte a hátsó kötegekben minden bonczos élettani alapot nélkülöz. Az élettani kísérleteken kívül ugyanis ily felvétel ellen Flechsig közvetlen és biztos eredményű boncztani vizsgálatai szólanak. És végül, hogy a másodlagos elfajulásra térjek ismét vissza, e kötegekben lefelé haladó másodlagos elfajulást eddig még senki sem észlelt, ellenben annál biztosabban felfelé haladót, így a hátsó gyökök és a gerinczagy haránt átmetszésénél mindig csak az átmetszett gyökök és szelvény feletti részben találhatni a hátsó kötegekben és pedig felhágó elfajulást, — soha sem lehágót! Ha a körülményt nem akarjuk véletlennek tekinteni, úgy mégis csak kell, hogy a vezetési irány és az elfajulás menete közt bizonyos összefüggést vegyünk fel akkor, midőn a mozgatag (centrifugal) gerinczagyi rostoknak lehaladó elfajulása szintén ismerve van. Ismert dolog előttem, hogy az idegrostok elfajulását közbevetett dúczsejtek megakadályozni képesek, így agyi bántalmaknál a lehaladó elfajulás csak a mellső és oldalsó kötegekben marad, anélkül, hogy a körzeti idegek az elfajulásban egyelőre résztvennének; de másrészről az is, hogy a gerinczagyi mellső szürke oszlopok dúczsejtjeinek tönkrejutásával (pl. poliomyelitis anteriornál), vagy a mellső gyökök átmetszése után soha sem az agy felé menő, hanem a körzetre elágazó idegrostok fajulnak el, tehát ismét a vezetési iránynak megfelelőleg. Ezek szerint tehát kimondható, hogy a gerinczagyi hátsó fehér kötegek érzési rostokat vezetnek, hogy e rostok centripetalis irányban haladnak, hogy a Gohl-féle kötegek hosszú, a nyúltagyig terjedő, ellenben a Burdachféle kötegek legalább túlnyomólag rövid „társulási“ rostokat tartalmaznak ; végül, hogy a szürke állomány főleg fájdalmi érzést vezet, de — mint ezt Friedrich is a leghatározottabban kimondja — képes a hátsó fehér oszlopok működését helyettesítőleg közvetíteni. És most áttérek az összrendezetlenség (ataxia) levezetésére. A gerinczagy-sorv (tabes dorsalis), mozgási összrendezetlenség (ataxia locomotoria), gerinczagyi hátsó fehér kötegek szürke elfajulása (degeneratio grisea tractuum posteriorum medullae spinalis) mind ugyanegy bántalomnak különböző szempontból való megnevezése; s mind e nevek által jelzett ugyanegy bántalomnak fő tünetéül valamennyi szerző az izomműködési összrendezetlenséget emelik ki. A Charcot-ból származó „ataxie locomotrice progressive” főleg a járási összrendezetlenségre vonatkozik, és a régibb szerzők a „tabes dorsalis“ tünetei között tényleg ezt tartották a leglényegesebbnek és pathognosticusnak. Újabban főleg Leyden óta általában izomműködési összrendezetlenségről, szorosabban mozgási összrendezettlenségről szól a legtöbb szerző. Friedreich már fenntebb jelzett munkáiban a tulajdonképi mozgási összrendezetlenségen kívül — motorische Ataxie — még egy nyugalmi összrendezetlenséget statische Ataxie — vesz fel. Míg a mozgási összrendezetlenség akaratlagos, czélzott izomműködéseknél, mozgásnál jelentkezik , addig a statikus összrendezetlenség nyugalmi állapotban állásnál, ülésnél, a végtagoknak bizonyos helyzetben tartásánál stb. észlelhető. Az előbbinél a czélirányos mozgás az izmok czélszerűtlen, egyenlőtlen működése, beidegzése folytán „zickzack“ (Erb) irányban kivitt, zavart leszen. Az utóbbinál a törzs, fej, végtagoknak nyugalmi állapotban tartása az izmok folyton változó beidegzési foka miatt esékeny, ingatag. Ezen összrendezetlenségi féleségekhez, vagy jobban mondva féleségek alá sorolja Friedreich a beszélési, nyelési, szemmozgási összrendezetlenséget is, melyek közül főleg a szem szintén bírna mozgási és nyugalmi összrendezetlenséggel a szóbanforgó bántalomnál. És épen ez összrendezetlenség lefejtése képezi a „tabes“ tanának sarkpontját. E tekintetben felidézett és folytatott tollharcz képviselői a legellentétesebb elvek köré csoportosultak. Ez idő szerint legelterjedtebb és legtöbb pártolóval bir Leyden nézete, mely szerint az összrendezetlenség az érzés csökkenésétől függ általában, a bőr és izomérzésétől különösen. Ez elmélet szerint az érzés által ellen- *) Friedreich : Virch. Arch. 26, 26, 68. 2) Erb : Krankheiten d. Nerv. syst.