Orvosi Hetilap, 1880. március (24. évfolyam, 10-13. szám)

1880-03-07 / 10. szám

közölve, a vizelet vizsgálatáról mit sem szól. Hogy külön­ben léteznek heveny lázas gyomorbélhurutok, melyek mind albuminuk­át mind lépdaganatot mutatnak, azt Botkin­nak egy jeles kis művéből, melyet nagy látkörű kórodai szellem leng át, tanulni alkalmam volt. (Die Contractilität der Mitz etc. 1874). Ő ezen köralakot azonban csak cholera-járvány előtt és után észlelte, mindannyiszor járványos kiterjedésben, s kedvencz esz­méje értelmében, mely szerint a különféle körfolyamatok különböző járványos befolyások által módosíttatnak, s hogy ezáltal még különféle fertőző kóroknak vegyülékei és fattyúalakjai támadnak, mondom ezen nézet értelmében a cholerához rokon betegségnek tartja ama heveny bél­hurutokat. A mi eseteinkre visszatérve, nem lehet azokat sem Fischt, sem Botkin említett esetei mellé sorozni, mivel sem lázasan, sem járványosan nem léptek fel ; az egyetlen lázas esetben csakugyan nem csak húgyfehér­­nyét, hanem lépdaganatot is találtunk. A többi esetekben a léplelet mellőzése alkalmasint negatív leletet jelent. Jövőre hasonló esetekben minden esetre a lépre is kellene ügyelni; meglehet, hogy nagyobb, s különböző helyeken gyűjtött kóranyag e tekintetben­ biztosabb eredményt fog szolgáltatni. Mint Fischt és az én észleleteimnek eredménye, kétségkívül áll az, miszerint vannak láztalan heveny gyomorbélhurutok, melyek a veséket bizonyos fokban bántalmazzák; ezen bántalom pedig vagy kizárólag hyalin hengerek és vesehám, részint fehérnyének a vize­letben való fellépéséből derül ki. Kérdés most, mi által okoztatik ezen esetekben a veséknek ezen kóros válto­zása ? Hogyha az ilyen kóralakok csupán járványos jelleggel és kiterjedésben fordulnak elő, s ha mint némely lázas esetekben történt, mindannyiszor heveny lépdaganat volna az albuminuria mellett kimutatható, akkor jogosítva volnánk, mint choleránál, vörhenynél, diphtheriánál, egyszerűen a fertőzést felelőssé tenni a vesék bántalmazásáért , miután minden egyes fertőző kór a mindennapi tapasztalat szerint bizonyos előszere­tettel más más terimbeles szervre gyakorolja befolyását. Botkin említett műve e tekintetben igen tanulságos fel­derítéseket ad. Már most a mi eseteink túlnyomólag egészen szórványos esetek, a­hol fertőzési lehetőségről alig szólhatunk. Valamennyi rögtön fellépő, bő és szapora hasmenéssel járt, némelyek a d­olerina képét adják. S noha eseteimben az albuminuria foka átlag arányos volt a tünetek hevességével, nem szabad szem előtt tévesz­teni, hogy oly észlelők, mint Lebert és Oppolzer járványos cholerináknál is hiában keresték a fehérnyét a vizeletben. Sőt az utóbbi nyomatékosan állítá, a­mint személyesen ajkáról hallottam, miszerint a cholera nostras az ázsiaitól az albuminuria hiánya által különbözik. Ebből legalább az következik, hogy a gyomorbél-tünetek foka nem felel meg mindig a vesebántalom fokának. Fischt azon magyarázatot igyekszik eseteire alkal­mazni, melyet Bartels a cholerával járó albuminuriára nézve felállított. Bartels ugyanis a cholera-vese boncztani változásait hasonlóknak tartja azokkal, melyeket Cohnheim kísérleti úton a veseedények ideiglenes lekötése által előhozott. Ezen búvár t. i. a vérkeringésből ideiglenesen kizárt vese duzzadását, mely vérnedv és vértestecseknek az edényfalon keresztül kivándorlásából ered, és ezen edényfalaknak táplálkozási zavarából magyarázza, mely a bennük történő vérkeringés megakadásának következ­ménye. Bartels már most azt hiszi, miszerint az üteres vérnyomás csökkenése, sőt majdnem megszűnése a cholera algid stádiumában, majdnem teljesen megakasztja a vérkeringést a vesékben, a­mi által a húgy­kiválasztás elapadása mellett hasonló változások jönnek létre a vese edényeiben, s másodlagosan szövetében, mint a veseedények kísérleti lekötése alkalmával Fischt az ő eseteiben a hengerek és hám felléptét a vizeletben szintén úgy igyekszik magyarázni, hogy a lágy és kicsiny ér­lökésben nyilvánuló csökkenése az üteres nyomásnak hasonló, bár minimális táplálkozási zavart idéz elő a veseedényekben, úgy hogy fehérnyetartalmú vérnedv izzad át rajtuk, mely a hengerek képződését okozza. Hozzá­teszi továbbá, miszerint eseteiben a vérnyomás ezen csökkenése, noha azok a collapsus tüneteit nem mutatták, abból magyarázható, h­ogy kizárólag kóros egyénekkel volt dolga, kiknél a szív erejének lankadása már csekélyebbszerű okok által is lehetséges. Az én eseteim ellenkezőleg jobbára virágzó élet­korban álló egyéneket illettek, kik azonban, mint említem, 9 eset közül 5-ben a collapsus tüneteit mutat­ták. Tehát csakugyan alig lehet kétség, hogy az albu­minuria oka tényleg az apadt vérnyomásban rejlett, mely a vér térfogatának a rögtöni és bő hasmenés általi gyors kissebbedése folytán jött létre. De hogy a vér­nyomásnak egyszerű, s többnyire nem is tetemes apadása már táplálkozási zavarokat okozzon a vese véredényeiben, oly­annyira, hogy fehérnye átiz­­adására adassák alkalom, ez nem igen látszik valószínűnek. Nagyobb fényt derít ezen folyamatok okbeli viszonyára egy újabban megjelent tanulmány Runeberg-től: „Ueber die pathologischen Bedingungen der Albuminurie“ (Deutsches Archiv 23. kötet). Szerző ugyanis az eddig uralgó nézettel szemközt kísérletileg bebizonyította, miszerint fehérnye oldatok annyi­val inkább hatolnak át állati hártyákon, minél kisebb az illető folyadék hydrostaticus nyomása, s ezen törvény által számos kísérleti és kórodai tényt derített fel, melyek az eddigi ellenkező nézet által kielégítő magya­rázatot nem nyertek. Nem volna helyén, hogy ezen érdekes fejtegetésekre itten kiterjeszkedjem, csak­ annak említésre szorítkozom, miszerint a szívbajoknál épen akkor lép fel a húgyfehérnye, midőn a vérnyomás csökkenése szembetűnővé válik. Szerző kísérletileg nyert törvénye által nemcsak a cholerával járó albuminuriát magyarázza, hanem azt is, mely egyszerű, sem járványos sem fertőző, de heves hasmenéseknél fordul elő, említvén idevágó eseteket Kjellberg és Körner-től, melyek részben teljes analógiát mutatnak az általam vázolt esetekkel. Azon tény, miszerint állati hártya kisebb nyomás alatt inkább ereszti át a fehérnyelarányt mint nagyobb nyomás alatt, igen szép összhangzásban áll Cohnheim ismert kísérleteivel, egy ütér ideiglenes lekötését, vagy egy végütér embóliáját illetőleg, a­hol a viszerekből visszaható vérnyomás bizonyára a rendesnél csak kisebb lehet, s mégis alakzott és alaktalan vérrészek átszivár­­gása a rendes eredmény. Csakhogy ezen beható folya­matoknál az edényfal mély változása jön létre, melyet a

Next