Orvosi Hetilap, 1880. június (24. évfolyam, 23-26. szám)

1880-06-06 / 23. szám

54i Ezeken kívül a haematoxylint szintén használtam, kivált azon előnye miatt, hogy igen gyorsan, mondhatni pillanat alatt hat. Hogy az egyes izomelemeknek egymástól szétválását elérhes­sem, a készítményt nyál és Müller-féle folyadék elegyébe, vagy máskor a szokásos 2o°/C-ás légénysavba áztattam több órán át. Ha a leírt módokon kezelt, s szétszafatolás által nyert készítményeket elzárni kívántam, azokat glycerinbe tettem. A szívfonatból eredő idegágak a nagy viszerekkel a szív­falra jutván, itten felületesen közvetlenül a pericardium alatt fut­nak le, s ezen idegek lefutásában vannak a dúczok elhelyezve. A nagy viszereknek pitvarba benyílási helyét véve vizs­gálat alá, itt határozottan én is, úgy mint Dogiel kisebb nagyobb idegsejthalmazokat találtam, melyek az idegrostok között el vannak helyezve. A dúczsejthalmazok az idegrostok között mintegy fész­ket képeznek, melyhez és melytől az idegrostok nyalábjai folyta­tódnak tova. Az idegrostok, melyek között a dúczsejtek feksze­nek, vagy melyek a dúczsejt-fészekhez eljutnak, illetőleg ettől tova folytatódnak, határozottan velős hüvely nélküli úgynevezett Re­­mak-féle idegrostok ; a velős hüvellyel bíró idegrostok között ideg­sejteket egy esetben sem találtam. A mellékelt t­ ábra a nagy viszerek benyílása közelében levő dúczsejteket, a­mint ezek az idegrostok között elhelyezve vannak, tüntetik fel. Az egyes idegsejteket illetőleg, ezek különböző nagyok, s szemcsés protoplasmával és maggal, valamint magcsával is bírnak. A dúczban levő idegsejtek inkább szegletesek, mintsem kerekde­­deknek mondhatók. A legtöbb esetben a sejteken nyúlványokat észrevenni nem lehet; úgy látszik, hogy ezen sejtek szorosan egymás mellett fekszenek anélkül, hogy egymás között, vagy az idegrostokkal, melyek között elhelyezve vannak, összeköttetésbe lépnének. Azonban ha az idegsejteket szétczafatolás által külön­választjuk, nem ritkán sikerül ezeken nyújtványt, de mindenkor csak egyet találni. Kölliker és Dogiel a béka dúczsejtjeit is uni­poláris sejteknek találta, mely leletet Beale-lel szemben én erő­síthetem. A látszólagos apoláris alak tehát csak a sejtek esetleges fekvésétől lehet feltételezve. Ezen ez alapon mondhatjuk, misze­rint a szívállományban előforduló két vagy több nyúlványos sejtek a legnagyobb valószínűséggel nem léteznek­). A dúczok elhelyezését a szívben tekintve, ezek nem — mint Remak tévesen említi — az izomzatban vannak elhelyezve, hanem mint Dogiel helyesen kiemeli, az izomréteg felett a szív­burok alatt fekszenek. Ha a szívből az üres viszer benyílási helye közelében egy darabot kimetszünk, s erről a pericardiumot csipesz segedelmével óvatosan levonjuk, a levont szívburokhártya­­darabkán látni lehet idegsejt-csoportulatokat a netalán levált izom­rostokkal együtt. A pitvarfalon is úgy egér-, mint patkányszíveken az ideg­rostok között elhelyezett idegsejt-halmazokat észleltem. Itt is a sejtek alakját, nagyságát, valamint a sejthalmazok elhelyezését ille­tőleg ugyanaz áll, a­mi fenntebb elmondatott. Azon ismert körülmény, hogy meghalt állatok jobb szívfül­­eséje többnyire hosszasan lüktet, még miután a szívműködés kü­lönben már régen megszűnt, ezen fülese gondos vizsgálatára in­dított. Remak itt az izomzatban ír le egy idegdúczot (borjúban). Schklarewski a jobb fülesében előforduló idegdúcztelepről említést Klug. nem tesz, míg Dogiel a jobb szívfülese alapján létező idegdúcz­­csoportokat említ (kutyában). Az általam vizsgált állatoknál dúcz­­sejthalmazokat találtam a fülesének a szívtől eltekintő felületén, közel a fülese csúcsához és igen felületesen, közvetlenül a pericar­dium alatt elhelyezve. A dúczsejthalmazokhoz itt is velőnélküli idegrostnyalábok folytatódnak. A dúczsejtek közül a legtőle lát­szólag nyúlvány nélküli, szemcsés protoplasmával és nagy maggal biró sejt, melyek között két maggal biró sejtek is találkoznak ; ezeken kívül azonban határozottan láthatók oly sejtek, melyek körte- vagy bunkóalakúak, s tisztán kivehető, a protoplasmából folytatódó nyúlvánnyal bírnak. A 7. ábrában a jobb szívfülcse említett helyéről vett ilyen dúczsejteket mutatok be. A pitvarok közötti válaszfalban szintén találtam dúczsejteket. A dúczok itt is felületesen fekszenek közvetlen az endocardium alatt, s velős hüvelynélküli idegrostok között vannak elhelyezve. A pitvarokat elválasztó válaszfalon úgy Remak-féle, mint velős hüvellyel biró idegrost-nyalábokat észleltem. Ezen idegrostok közül a velős hüvelynélküliek között idegsejteket egészen a pitvar­válaszfalnak gyomorválaszfalba átmeneti helyéig lehet követni. A­mi a szívgyomrok között levő válaszfalat illeti, nevezett emlősök szívének többszöri gondos átvizsgálása után sem voltam képes dúczsejteket találni. Végül a gyomrok és pitvarok közötti határon bellül hason­lón felületesen elhelyezett dúczsejthalmazokat láttam. Az idegeknek a szívizom rostjaiban való végződés módjának kimutatása rekesztheti be csak az idegelemekre vonatkozó vizs­gálatot. Az idegvégződés mikéntjének kérdése azonban napjaink­ban még jobbára megoldatlan , míg egyrészt ez irányban eddig még kevés vizsgálat létetett, másrészt a tett vizsgálatok eredmé­nyei sem igen összhangzók. Kölliker­ 1­. békán tett vizsgálatai sze­rint a szívizomrostokban az idegek végződése hasonló a sima izomsejteknél jelenlevő idegvégződéshez ; Krauser 3 4) szerint az ide­gek mozgató véglemezekkel végződnek a szívizomzatban ; Sch­weig­­ger-Seidel*) vizsgálatai értelmében a finom idegrostok közvetle­nül az összhatékony állománnyal lépnek érintkezésbe. Langer­­hansi) hasonlólag ilyen finom idegszálaknak az izomsejtekkel közvetlen összeköttetését veszi fel. Mindezen vizsgálati eredmények azonban épen nem mond­hatók az emlős állatok szívét illetőleg biztosaknak, annyival in­kább nem, mivel nagyrészt a fejlettség alantabb álló lényeknél tett vizsgálati adatok lettek átvéve magasabb fajú állatokra. Friss patkány-, vagy egérszívből kimetszett darabot nyál és Müller-féle folyadék elegybe, vagy 20°/C-os légénysavba több órán át áztatva, az izomsejtek könyen válnak szét egymástól, s ilyen­kor az izomrost­okban végződés néha észlelhető lesz. Egy ily al­kalommal patkányszív bal fülcséjéből nyert készítményen a 3. áb­rában előtü­ntetett alakokat nyertem. Mint látni lehet, ezen képek *) Kölliker Gewebelehre. 1867. 580. 1. 2) Krause, die Anatomie des Kaninchens. 1868. 178. 1. 3) Stricker, Handbuch der Lehre von den Geweben. 1871. 187, 1. 4) Virchow’s Archiv. 58. k. 65. 1. I. ábra. II. ábra. III. ábra. E szerint alaptalan a legtöbb életbuvár azon felvétele is, hogy a vagus rostjai a szívben elhelyezett gátló idegdúczokban végződnek; az ideg­elemek élettani működését illető jelenlegi ismereteink alapján legalább fel nem tehető, hogy az idegsejt ezen egyetlen nyúlványa is valamely vagus­­róst végága legyen. Ezen tárgyra különben más alkalommal még visszatérek­. 542

Next