Orvosi Hetilap, 1880. szeptember (24. évfolyam, 36-39. szám)
1880-09-05 / 36. szám
827 tincseppeket ivott, mitől állítása szerint oly fokozott vizelés állott be, hogy néhány hónap múlva a hasvízkór egészen elmúlt, s egészsége is lassan kint helyreállott. Ezen idő óta a két lágyéksérvet, s egyéb apróbb bajokat leszámítva, melyeket főleg a hasában visszamaradt daganatok —ezeket most már maga is értette és ki tudta tapintani — okoztak, tűrhető egészségnek örvendett. A lágyéksérvek, minthogy folytonosan nehéz munkát kellett végeznie, mindig nagyobb dimensiókat vettek. A nő vagy épen nem használt, vagy igen tökéletlen sérvkötőket alkalmazott, melyek legtöbb esetben nem tartották vissza a sérveket, de úgy látszik, hogy a sérvkötőt akkor is reászorította, mikor a sérv nem volt eléggé visszahelyezve, s ezáltal oly izgalmat tartott fenn a sérvtömlő belső felülete és a bél közé, hogy jobb oldalt a sérv odanőtt a sérvtömlőhöz, s így jött létre jobb oldalt egy mozgatlan odanőtt sérv. Múlt évi augustus 25-én rögtön hivattam az úgyis szomszédságomban lakó nőhöz, kit ágyban fekve, heves fájdalmak közt, erős hányás-ingertől és csuklástól gyötörtetve találtam. A környezet azt beszélte el, hogy ezen bajt megelőző napokban, minthogy fogadott leánya gyermekágyban feküdt, neki kellett mindent végeznie ; ekkor megerőltette magát, s sérve bal oldalt annyira kijött, hogy azt most már nem bírta visszahelyezni. A beteget gyorsan megvizsgálva, csakugyan a bal lágyéktájon egy, a lágyékcsatorna irányának megfelelőleg majdnem két ökölnyi nagyságú, hosszúkás, mintegy körtealakú, tömött, ruganyos daganatot találtam, mely a sérvtömlő vékony falain át a bélkacsok kanyarulatát látni és érezni engedé, s a ruganyos tapintat, a nyomás után korgás és a dobos kongtatási hang semmi kétséget nem engedett a fölött, hogy ezen daganat sérv. A has meteoristicus állapotban felfújt és feszült, beteg nagy fájdalmakról panaszkodik, melyek a daganatból a keresztcsont és az ágyék felé sugárzanak ki. Folytonos csuklás és gyakori hányinger sőt hányás is, az arca kissé összeesett, ólomszürke színezetű. A jobb oldali sérv odanőtt és mozgathatlan, petyüdt, többé vissza nem helyezhető, de a bélsárra nézve a keringés teljesen szabad. Legkisebb kétség sem foroghatott fenn az iránt, hogy itt kizárt sérvvel van dolgom. Emiatt azonnal siettem a visszahelyezést megkísérteni, mi azonban egyáltalán nem sikerült, s miután hosszú időn át folytatva, a betegnek fájdalmai nagy mértékben fokozódtak, a visszahelyezés további kísérletétől elálltam, s a sérvre meleg pépeket rakva belsőleg potiotiv, morphiummal, jéglabdacsok és jégbe hűtött sodavíz-ivás a betegnek állapotát másnap reggelig elég tűrhetővé tették. A kereszttájnak magasra helyezése és langyos fürdők, dohánycserék, valamint újabb visszahelyezési kísérletek mind eredménytelenek voltak, mi miatt azután más ügytársakat is kértem tanácskozmányba, kik szintén eredménytelenül kísérlettém meg a visszahelyezést, úgy hogy már ekkor kilátásba lett helyezve a sérvműtétét, mint egyedüli eszköz a beteg életének megmentésére. Minthogy azonban a beteg állapota a fennt említett kezelés mellett elég tűrhető volt, a fájdalmak szűntek, vagy legalább is lényegesen enyhültek, a csuklás és hányás is ritkán mutatkozott, bélsárhányás meg épen egészen hiányzott, s főleg a kizárt sérven a helybeli tünetek nem mutattak sem lobot, sem a kezdődő üszkösödés nyomait, a sérvműtétellel 5 napig vártunk. A visszahelyezés ezen idő alatt több orvostársam által és gyakran ismételve kísértetett meg eredmény nélkül; erre én további kísérletektől elálltam attól tartva, hogy a sok nyomás folytán sok és gyors üszkösödés állhat elő, mi azután a műtét kivitelét lehetetlenné teheti. A negyedik napon este, midőn a beteget meglátogattam, a collapsus első jeleit láttam nem kis megdöbbenésemre fellépni, s már boszankodtam, hogy annyi ideig vártam a műtétellel, vagy jobban mondva hagytam magamat orvostársaim által a műtéttől visszatartani, s már lemondtam azon reményről, hogy másnap még életben találjam a beteget, s ha igen, a műtéttől sem sokat várhattam. A daganaton azonban sem láb, sem üszkösödés nem mutatkozott, s ezt kedvező jelnek tartván, erélyes izgató szereket adtam, minek csakugyan kedvező eredménye volt, mert másnap reggel, azaz 5-dik napon a beteget frissnek, elég erősnek találtam, az érlőkés erős, a collapsusnak semmi nyoma, s a daganaton semmi kedvezőtlen változás nem mutatkozott, mi miatt egy perczig sem késtem a műtétes véghezvitelével. Nem hagytam magamat tovább senki által sem visszatartani, s miután a szükséges segédlet együtt volt, azonnal a műtétel kiviteléhez fogtam. A műtét részletes leírásától, mint úgy is eléggé ismert valamitől megkímélem az olvasót, s csak annyit említek meg, hogy cseplet nem volt a sérvtömlőben, s a bélkacs lemeztelenítése után a szer átmetszése roppant nehézségekkel járt, mert felette erősen volt a bélkacs körülszorítva, s a közönséges sérvmetesznek csak türelmes és óvatos előre tolása után sikerült az ismételt apró bemetszések után. A bélkacs, mert egyéb nem volt a sérvtömlőben, minthogy teljesen ép és egészségesnek találtatott, minden nehézség nélkül könyen volt visszahelyezhető. A seb kétharmadrészben egyesíttetett és antisepticus kezelés mellett gyönyörűen kezdett gyógyulni. A beteg a műtétet kitűnően tűrte, a kizárt sérvet követett súlyos tünetek azonnal megszűntek, s a beteg már néhány nap múlva igen jól érezte magát, láz csak az első néhány napon, 39°-nál nem több volt, fájdalom úgyszólván semmi. Hányás, csuklás rögtön megszűnt, székürülés műtét után harmadnapra ricinusolaj és csőre alkalmazására szépen bekövetkezett, úgyszintén szélürülések is történtek, úgy hogy a meteorismus szintén gyorsan szűnt. Már két hét múlt el a legszebben, s már kezdtem a műtét szerencsés sikerültének örülni, midőn egyszer este sürgősen hívnak azon rémítő hírrel, hogy a beteg iszonyúan vérzik. Midőn a beteg ágyához értem, őt valóban halálsápadtan egy tócsa vérben fekve találtam. Idő nem volt a vizsgálatra, a vér a seb alsó nyílásából úgyszólván patakban folyt ki, sötét feketésvörösen. Ezt látva, azonnal újjal comprimáltam a czombateret, mire a vérzés rögtön megállott; ezalatt ferrum se squichloratumot hoztak, s az Esmarch-féle kaucsuk pólyák és vashólyagos oldatba mártott vattatömesz segélyével a vérzést azonnal sikerült elállítani. El voltam határozva másnap a kötés eltávolítása után a vérzés kútforrását közelebbről szemügyre venni, s ha vérzés ismétlődne, a vérző edény lekötését eszközölni. Szerencsére azonban erre nem volt szükség, mert a kötés levétele után vérzés többé nem mutatkozott. Nagyobb biztonság miatt a végtag gyenge körülszorítása még néhány napon át folytattatott. E vérzés nézetem szerint visszeres volt, mutatta azt a sötét szín, s azon folytonosság, mellyel az folyt, valóban valamely nagyobb bőrvisszérből eredhetett, mert a műtétei alatt semmi nagyobb véredény átmetszve nem lett. E vérzés azonban mindenesetre talányszerű marad, minthogy a beteg példás nyugodt magaviselete traumaticus eredetre nem enged következtetni. Hogy ezen vérzés úgy a seb gyógyulását késleltette, mint a beteg erejét, mely a legkielégítőbb volt, tönkretette, azt felesleges sokat fejtegetni. Én csak attól féltem, hogy a sebürben levő híg vér visszafoly a hasürbe, vagy a véralvadék, bomlásnak indulva, septikus infectiót fog maga után vonni. Köszönet a Lister-féle sebkezelésnek, nem történt septikus infectio, s a seb teljes gyógyulása, mely ezentúl semmi által nem lett zavarva, az ötödik hét végén teljesen bekövetkezett. A beteg azonban sehogy sem akart erőhöz jutni, sápadt, sovány, sorvatag maradt, az étvágy csak lassan javult, nagyfokú meteorismus zaklatta zavart székürüléssel, mi hol székszorulással, hol hasmenéssel váltakozott. Ehhez járultak még az iszonyú hasfájdalmak, melyek a köldök körül voltak concentrálva, s conica-szerű rohamok alakjában jelentkeztek. Képzelhetni, menynyire késleltették ezen zavarok a beteg javulását. Csőrék, ricinusolaj, később ópiumcseppek fodormenta-olajjal kissé szüntették ugyan ezen rohamokat, de mégis csak mindig jelentkeztek azok. A has puffadt, dobos kongtatása mellett azonban alsó peripheriájában némi fluctuatiót is lehetett érezni; az asszony mindig cadectikusabb kinézést mutatott, roszul aludt, étvágya alig volt, s most már a láz is újra mutatkozott, mely reggel 38, este 39 és néhány tized közt váltakozott. A fájdalmi rohamok ritkábbak lettek, de a hasvizkór tünetei mindig élénkebben léptek előtérbe, míg végre a beteg maga is gyanítani kezdte, hogy hasvizkór kezd nála fejlődni, s ezt a körülményt előtte többé titkolni nem is lehetett. Amint az izzadmány szaporodott, növekedtek a beteg szenvedései, fuladás, erős szívdobogás, köhögés, erős gyomornyomás étkezés után és az alszár pedematosus megdagadása szomorú látványt nyújtottak. Nevezetes körülményként meg kell említenem, hogy azon a helyen, hol a kizárt sérv volt, s hol a seb már régen be volt gyógyulva, újra a sérvhez hasonló daganat lépett fel, mely nyomásra eltűnt, szóval új sérv képződött, azon- 828