Orvosi Hetilap, 1882. február (26. évfolyam, 6-9. szám)

1882-02-05 / 6. szám

— — csupán ideiglenes eredményt vagyunk képesek kimutatni, úgy hiszem, összefügg a bántalomnak kevéssé, vagy alig ismert okta­nával. A bőrgyógyászok egy része, különösen a régi franczia iskola követői, mint Hardy, Hillerait, Fournier, Besnier, Lailler Doyon, Roston és Leloir, továbbá az angol bőrgyógyászok nagy része, így Jonathan Hutchinson, Herbert, Stowers stb. stb. azon nézetben vannak, hogy a kérdésben forgó bántalom a görvély­­kórral függ össze, s ennek a köztakarón jelentkező jóindulatú tü­nete, mint Besnier mondja, „serofuloderme“; a másik rész ellen­ben, élükön a bécsi oskola, Hebra és tanítványai, Kaposi, Neu­mann, Auspitz, Schwimmer, Pick és Lang, továbbá Vidal Páris­­ban, nemkülönben a kórboncznokok közül Virchow, Klebs, Cohn­­heim azt önálló újképletnek (morbus sui generis) tartják, melynek keletkezése okáról, mint már mondottam, igen keveset, illetőleg semmit sem tudunk, s mely a görvélykórral semminemű okozatos összefüggésben nem látszik lenni, mint ezt különben a kórodai tapasztalat szintén eléggé bizonyítja. Valamennyi bőrgyógyász elismeri, hogy a lupus elég szá­mos esetben fordul elő oly egyéneknél, kiknél a görvélykór valódi csalhatlan tünetei jelen vannak, azonban ezen esetleges­séget nem szabad, s nem lehet felhasználni azon czélra, hogy abból oly következtetést vonjunk, mint ezt a régi franczia iskola követői teszik, így nemcsak hogy a lupus-betegek legnagyobb részénél a görvélykór tünetei teljesen hiányzanak, s azok — nem tekintve bőrbántalmunkat — a legjobb egészségnek örvendenek, s viszont, mint ezt Kaposi helyesen megjegyezte, a görvélyesek legnagyobb számánál a lupusnak legcsekélyebb nyomát sem talál­hatjuk , hanem ezenkívül még ellene szól a kórodai tapasztalat, mennyiben a franczia iskola követőinek vallomása szerint a gör­vélykór ellen irányozott minden belső gyógykezelés teljesen ered­ménytelen, a kérdéses bántalomra semminemű közvetlen befolyással nincs, s csak is külső, helybeli kezelés által lehet sikert aratni. Meg­jegyezzük azonban, hogy vannak azért esetek, melyeknél a külső, helybeli kezelés mellett a belső sem mulasztható el, s elég sok­szor jó eredmény a két kezelési mód egyesítése által érhető csak el. Ezek különösen azon esetek, a­hol a lupus görvélykó­­ros, vérszegénye elsatnyult, roszul táplált egy­énen fordul elő ; itt azonban nem a lupust gyógyítjuk, illetőleg a megfelelő seny­­vet befolyásoljuk, hanem a gyengült és beteges szervezetet javít­juk belsőleg használt szerekkel, hogy a külső helybeli kezelés által annál gyorsabb és jobb eredményt érjünk el. Nem lehet a lupásra azt sem mondani, hogy a szülőktől öröklött bántalom, mert mint ezt Kaposi, nemkülönben Vidal számos tapasztalataik után említik, a bőrfarkassal bántalmazott szülők egészséges gyermekeket nemzenek, s viszont sohasem lehet kimutatni, hogy lupusszal bántalmazott gyermekek szülei hason bántalomban szenvedtek volna. Azon állítást, hogy" a bőr e megbetegedése talán a világrahozott syphilisnek, vagy a gümő­­kórnak a bőrön jelentkező tünete, és oly kevéssé fogja valaki támogatni, mint Rostannak azon comikus állítását, hogy bú és bánat, avagy ijedés idézheti azt elő. Rostan „Étude sur le traite­­ment comparé du lupus“ czímű dolgozatában említi, hogy egy nő, férjének halála feletti bánatában az arcz lupusa által lepetett meg, mely azóta, vagyis 21-dik évtől fogva még mindig tart. A dolgok ilyetén állása mellett kimondhatjuk, hogy a lupus származási okát nem ismerjük, továbbá az a görvélykórral nagy valószínűséggel össze nem függ, s végtére nem a világra­hozott bujakór vagy gümőkór tünete. El kell azonban ismernünk azon tényt, mint ezt Vidal is teszi, miszerint görvélykóros egyé­neknél az esetek legnagyobb részében a lupus roszabb alakját, a kifekélyesedő bőrfarkast találjuk. Ezeknek előrebocsátása után áttérek czikkem tulajdonképen­ tárgyára, a bőrfarkas (lupus vulgaris) kezelésének méltatására. Elég gyakran észlelhető, hogy az egy­es lupus-göbök az azokban önkényt fellépett regressiv metamorphosis útján tönkre­mennek, s csak csekély­ bemélyedés, vékony heg által jeleztetik a hely, a­hol egyszer a göb székhelye volt, de ezzel mint a tapasztalat bizonyítja, s mint ez eléggé ismeretes, a bántalom nem szűnt meg, mert újabb és újabb góczok lépnek fel, részint a tönkrement göbök szomszédságában, részint magában a gyógyult gócz hegében. A lupus önkényt fellépő gyógyulásának egy másik neme az, mely bekövetkezhetik, ha más közbejövő bántal­mak támadják meg a luposus beteget, ilyen különösen az orbáncz, melyet a francziák „erysipelas salutaire“-nek neveznek. Tagad­­hatlan tény, hogy az orbáncz lefutása után a lupus-göbök nagy része elég gyakran eltűnt, azonban ez nem mindig törté­nik ily simán, mert egyes esetekben megtörténik, hogy az or­báncz megöli a beteget, a­mint ezt a múlt nyár folyamában is volt alkalmam Kaposi tanár úr korodáján észlelnem, midőn egy, különben jó egészségnek örvendő fiatal luposus beteg a fellépett orbáncz következtében meghalt. Ezen esemény, habár ritkán tör­ténik, mégis, úgy hiszem, elég ok arra, hogy az erysipelas salu­­taire felléptét, a­mennyire lehet, megakadályozzuk. E két, és most leírt foly­amat útmutatásul szolgál arra nézve, mily irányba iparkodjunk a bőrfarkas kezelését és gyógymódját terelni, ez t. i. a regressiv metamorphosis elősegítése, illetőleg előidézése. Hogy ez a legjobb mód a kitűzött czél elérésére, s hogy mai napság is ez irányban történik a kezelés, azt a tár­gyalás folyamában alkalmam lesz kifejteni. A lupusnál már régi időktől fogva a kezelés kétféle : belső és külső. Mindkettőből meglehetős nagy számot ismerünk, s ha e hosszú soron végigtekintünk, azon meggyőződésre jutunk, hogy valamennyivel együttesen csak ideiglenes eredményt érhetünk el. A belső szerelést különösen azok alkalmazzák, kik a lupust előrement alkati bántalom, mint pl. görvélykór, vagy mint ez már mostanság nagyon ritkán történik, a világrahozott syphilisnek a köztakarón megjelenő tünetének tartják, vagy tartották. Ezen szereléssel részben a vérben, a szervezetben levő rész­anyagot, méh­ a bántalmat előidézi, részben a bántalom termékeit, a göbö­­ket akarták gyógyítani. Használták és használják részben most is e czélra a fódkészítmények legkülönbözőbb fajait, az arsent, higanyt, antimont, ként, s ez elemek különböző készítményeit, a csukamájolajt, a keseranyagok egész hosszú sorozatát, a leg­utóbbi időben (Besnier) pedig a iodoformot, anélkül azonban, hogy ezekkel valamely tevőleges eredményt, mint ezt egyhangú­lag valamennyien beismerik, képesek lettek volna elérni. Csak ha évekig vétettek egyesek a fennt említett szerek közül, külö­nösen a iodkészítmények, lehetett némi javulást észlelni, amennyi­ben egyes göbök a láttérről eltűntek; ezt azonban én nem a gyógyszer behatásának tudnám be, hanem az új képlet természe­tében levő fajlagos tulajdonságnak tekinteném, ugy­anis már fenn­­tebb említettem, minden szerelés nélkül is észlelhetjük, hogy a góczok bizonyos száma közelebbről meg nem határozható idő eltelte után regressiv metamorphosis útján tönkremegy. A belső kezelésnek csak úgy van helye és czélja, ha ezzel a tönkre­jutott, satnya szervezetet emelni, javítani akarjuk ; ezáltal azután elérjük azt, hogy a külső helybeli kezelés gyorsabb és jobb eredményt ny­újt. Ily szempontból kiindulva, a­mint ezt Hebra és tanítványai, nemkülönben Párisban Vidal teszi, a belső kezelés haszonnal lesz értékesíthető. Ha az egyén görvélykóros, az ismert közegészségtani szempontok tekintetbe vétele mellett, csukamáj­olaj, jódkészítmények és jódtartalmú ásványvizek alkalmazandók váltakozva ; vérszegény, rostul táplált, gyenge egyéneknél pedig tápláló ételek élvezete, száraz, világos lakás, tiszta üde levegő, vas és arséntartalmú készítmények adandók. Az ily módon kezelt betegeknél azután a külső, helybeli kezelés az esetek legnagyobb részében jó eredményt fog nyújtani. A belső gyógyszerelésnek a lupusnál csakis ily értelem­ben van haszna és észszerűleg csakis így alkalmazandó az. A külső, vagyis helybeli kezelés többféle módon vihető végbe: a) Hogy a resorbensekül ismert szerek által a kóros góczok zsiros elfajulását, s így azok felszívódását igyekezünk elérni, b) Az újképletnek különböző etető szerekkel szétroncsolása, c) Annak tüzes vassal kiirtása, d) A beteg bőrrészletnek késsel kiirtása és esetleg a képezett folytonossághiánynak befoltozása máshonnan vett ép bőrrészlettel. e) A Kaposi által úgynevezett mechanikus módszer, vagy a francziák szerint a lupus sebészi kezelése. E felsorolt öt kezelési módszer megítélésénél szem előtt tartandók az új képletnek könyv módon eltávolítása mellett a ki­­újulások felléptének lehetőleges megakadályozása, vagyis késlelte­tése, továbbá egy igen fontos társadalmi kérdés, t. i. minthogy­ a lupus leggyakrabban az arczon, tehát fedetlen testrészen fordul elő, sima, vékony, nyúlékony, a szomszéd szövettől — a­meny­nyire lehetséges — színre el nem térő, halavány, azzal egy síkban 119 I 20

Next