Orvosi Hetilap, 1882. június (26. évfolyam, 23-26. szám)

1882-06-04 / 23. szám

557 55§ az agy szürke állományának változékonyságában keresi, s minthogy az agylebenyek tekeredései szürke anyagban gazdagok, a súlyos rángási rohamok indító góczaiként tekintette azokat, míg a­­gyengébb rohamok okát a csíkolt testekbe helyezi, hol szintén sok a szürke állomány. J. Hughlings Jackson, kórodai észleletei felett okos­kodva jutott azon gondolatra, hogy az agy, s kivá­­lólag a lebenyek tekeredéseinek szürke állományában keresse az idült általános rángások okát. Bennem pedig kísérleteim eredményei támasztottak hasonló feltevést, vala­mint mások is találkoztak, kik kísérleti irányban haladva, hasonló véleményt fogadtak el; azonban még mindig vannak búvárok, kik az adatoknak ügyes csoportosítása által az agylebenyek kéregállományától elvitatni akar­ják azon különös sajátságot, hogy idült alakban fellépő általános rángási rohamok indító góczául szolgáljon. Újabb időben mindinkább szaporodnak a kórodai tapasztalatok, melyek a nehézkóros rohamok és az agy­lebenyek kéregállománya közti összefüggésre látszanak mutatni. S többek között azok számára, kiknek a fran­­czia irodalom nem hozzáférhető, figyelmeztetek S. Exner t­r.-nak „Untersuchungen über die Localisation der Func­tionen in der Grosshirnrinde des Menschen“ (Bécs, 1881 W. Braumüller) könyvében Boyer, Charcot és Pitres eseteire (37, 42). Loew és Bokorny vizsgálatai (Pflüger Archiv-jának XXII. köt. 503­­. és XXV. köt. 150 1.) amellett látszanak szólani, hogy az élő fehérnyének, a sejtek képzőanyagának lényeges alkotórésze aldehyd, még pedig amidosavak aldehyd-csoportjaiból (valószínűn tizenkettőből) lehet az összetéve, s ezeknek könyv mozgékonysága az életet, eltoló­dása pedig a halált eredményezi. Ekként az életerő, lénye­gében az összetett aldehyd-csoportból álló tömecsek teszt erejére vezethető vissza. Az aldehyd-csoportok továbbá a nagy mozgékonyságon kívül abban is hasonlítanak a kép­­zőanyaghoz, hogy a levegő előnyével közvetlenül könyen egyesülnek. Az utóbbi az előbbiektől abban különbözik ugyan, hogy szénsav képzése mellett szakadatlanul bom­lik és újraképződik; ez azonban egyszerű tömörülési folyamatnál aligha lesz egyéb. Legalább azon könyvség mellett, melylyel a hasadógombák a legegyszerűbb anyagokból fehérnyét képeznek, nem igen vehetni fel, hogy a sejtek képzőanyaga valami nagyon összetett gyö­­kökből álljon. Általában a sejtek, így a kéregállomány­­beli idegsejtek képzőanyagában az aldehyd-csoportú tömecsekben a lehasadások és újraképződések, midőn a tömörülési folyamatot lehetőleg a káliumsók végezik, élénk mozgásokkal járhatnak, melyek esetleg szokatlanul elevenek lehetnek. Ezek után a genuin, vagyis idiopathikus nehézkóros rohamok olyanok lennének, melyekben az agytekeredé­­sek idegsejtjei képzőanyagában a tömecsek igen esékeny egyensúlyban vannak, úgy hogy rendezkedésük könyen változik, mi sok eleven erő kiszabadulásával jár. S míg egyrészről a tömecsek újabb rendezkedése az eszmélet elvesztését okozza, másrészről a szabaddá levő eleven erő a testben általános izomrángásokat eredményez. Az izmok ezen szerfelett fokozott erőkifejtése pedig hőemelkedéssel, így tehát az egész testben eleven erő képződésével van egybekötve. Ezen okoskodás ellenében felvethető, hogy ily esz­­menettel lehet ugyan fejtegetni az egyes nehézkóros rohamok lefolyását, de ezeknek évek hosszú során át ismétlődését, valamint örökölhetőségét értelmezni nem lehet. Azonban épen úgy, mint gyenge izmú szülőknek satnya gyermekeik, erőteljeseknek pedig kifejlett izmok­kal bíró ivadékaik születhetnek ; hasonlóképen lehetséges, hogy epileptikus agybéli protoplasmája apa, vagy anya hasonló összetételű idegsejtekkel bíró nemzedékek létre­hozásához járuljon. Ellenben azzal, hogy mily módon törté­nik az öröklés, jelenleg nem foglalkozhatni. E kérdés csak akkor lesz majd megoldható, ha ismeretes lesz előttünk, hogy a barázdált pete egyenlő kinézésű sejtjeinek egyik csoportjából miért lesz izom, a másikból ideg, a harma­dikból vér, s így tovább. Az idevonatkozó vizsgálatoknak nem is az a czélja, hogy mindent megfejtsünk, hanem törekvéseink e tárgynak, mely majdnem hozzáférhetlennek látszott, kísérleti úton megközelítésére irányozzák. Az epileptikus rohamoknak egy másik neme az, mely­ben azok az idegrendszer körzetéről indulnak ki, a test­nek bármely részén, mely az agy kéreg­állománybeli gó­­czain kívül esik. Azokat kísérletileg is előidézhetjük, mint­­ ezt Brown Sequard tette. E czélból legalkalmasabbak a tengeri malaczok, azután a házi nyulak, melyek a ge­­rinczvelő átmetszése után oly rohamokra hajlandókká válnak. Későbbi vizsgálatok azonban kiderítették, hogy a gerinczvelő szürke állományának sértése nehézkóros­­ rohamokat nem idéz elő, s ezek kiváltása­­legtöbb való­színűséggel annak felső kötegeinek a 7-dik háti és 3-dik ágyékcsigolya közti átmetszése után sikerül, míg onnét elő-, vagy hátrafelé történő metszések után a siker kevésbé megbízható. A rohamok bekövetkezésére idősebb állatok­nál inkább számíthatni mint fiataloknál, s a sértés nagy­ságával arányban előbb vagy utóbb, közönségesen 4-­5 hét múlva szoktak megjelenni. Nevezetes, hogy ilyenkor a sértésnek megfelelő oldalon az arcz és a nyak azon táján, mely a háromosztatú, továbbá a 2. és 3. tarkóideg által láttatik el fájdalmatlanság lép fel, míg a reáható ingerek­­ nehézkóros rohamokat váltanak ki. Ezen táj epileptogen melléknevet visel. A gerinczvelő sértése tehát epileptogen táj előidézése által közvetve nemzi azon rohamokat. A túlsó oldal megfelelő helyén fokozott érzékenység van­­ jelen. A nehézkóros rohamok azután ismétlődhetnek, sőt a nehézkóros állatok ivadékai nem egyszer ily bántalom­­ban szenvedő magzatokat szülnek. Azonban nemcsak a gerinczvelő, hanem az ülidegnek, vagy gyökerének, ritkábban térdüli belső ágának meg-, vagy átmetszése, vagy bárminő megsértése szintén létrehozza az epileptogén tájat, ennek rohamnemző sajátságával. S az idő, mely erre, a műtéteitől számítva, szükséges, hat napnál nem szokott kevesebb lenni, azonban tíz hét is lehet. E rohamok mindaddig tar­tanak, míg a sértés meg nem gyógyul. Hogy pedig ez embernél sincs máskép, azt mutatja Poincare által felho­zott azon eset, melyben c­ombtörés folytán az ülideg megsérülvén, nehézkóros rohamok léptek fel, s ezek csak akkor maradtak el, midőn a callus képződésének befejezése után azon ideg többé nem izgattatott. (Lepons sur la Physiologie.Paris p. 13. Bailliére 1874. II. köt. 83. és 84. 1.) Az epileptogen tájnak a sertés oldalán képződése

Next