Orvosi Hetilap, 1884. január (28. évfolyam, 1-4. szám)
1884-01-13 / 2. szám
27 215 a hashártyaűr megnyitása nélkül. Míg az előbb említett esetben a daganat, fejlődése alatt belebújt a hashártya mögé, a most felhozott esetben a daganat azon üregbe hatolt, mely mintegy elő van írva a hólyag számára és azt úgy tágította ki, hogy benne helyt foglalhatott. A daganat kiirtása után a feladat csak az lett, hogy kitisztítsuk a maradt üreget és egyesítsük a hasfal-sebet. A nő gyorsan gyógyult és rövid idő múlva hagyta el a kórodát. Már ezekből is láthatják, hogy a hasdaganatok a szerint, amint egyik-másik helyen keletkeztek, más-más hely felé terjedhetnek, s nem tekintve a mobilis petefészekből kiinduló daganatokat, melyek a szabad hasüregben nőnek, a hasdaganatok fejlődése azon véletlen által van meghatározva, hogy honnan indult ki a daganat és hol talál kiterjedésére legkevesebb akadályt. A másik idetartozó eset, mely a dagok kiterjedése tekintetében érdekes, egy a múlt évtizedekben kedvelt színésznőn fordult elő, ki nagy daganattal a korodára felvétetvén, kitűnt, hogy voltak neki nagy cystái és azonkívül a bal széles szalag szétfeszített két lemeze közé sarcomatosus daganatok voltak lerakódva, melyek a méh, de még a hüvely mellé is lenyomultak a kis medenczébe. Miután azon tömlőket, melyek kiirthatók voltak, kiirtották, azon húsdagok kiirtása vált szükségessé, melyek a hüvely mellé terjedtek le. De ezek némelyike oly módon ékelődött be, hogy itt azon mód, amelylyel a sarcomákat burkaikkal szoktuk kiirtani, nem volt egészen alkalmazható, úgy hogy utoljára a kiirtáshoz kikaparó kanalat kellett használni. S minthogy a méh egy részét is el kellett távolítani, nem is zárhattuk be a sebet, ahogy szoktuk, hanem kénytelenek voltunk azon üregbe, honnan kiirtottuk a sarcomat, drain-csövet vezetni. Az első időben igen enyhe volt a lefolyás, később szűkülni kezdtek azon utak, melyeken át a kiürülésnek kellett történnie. De ezen hátrány a szűkült utak tágítása által el lett hárítva. A nő, ha jól emlékszem, néhány hó múlva hagyta el a kórodát és most is igen jó egészségnek örvend. Egy szóval: a hasban előforduló tömlős dagok előfordulnak úgy, mint egy loculamentumú, s mint polycysták, néha szövetkezésben sarcomákkal és megjegyzendő, hogy azon myofibromák is, melyek a méh falának különböző rétegeiben képződnek, különösen oly esetben, mikor a méh hashártya-borítékához közel esnek, úgy nőhetnek, hogy néha bámulatos dimensiókat érnek el. Talán 29 fontos volt gyakorlatomban előfordult ily daganat, mely uszodatulajdonosnő méhéből indult ki és melyet kiirtottam. A dag előzetesen egynéhányszor volt megcsapolva és literekre ment ki a folyadék. A műtét után kitűnt, hogy nem valóságos tömlő volt jelen, hanem a sárga enyvszerű folyadék a myofibroma ellágyulásából eredt. A nő évek előtt műtétezett és most is él. A három forrásbeli tömlők közül az első kettő, t. i. az egykamarájú és polycysta kocsányos daganatot képez, míg a méhből kiinduló tömlők kocsánynélküliek. Ezek különböző felülettel ülnek a méh testén vagy a méh szalagai közt, úgy hogy kiirtásuk egy külön eljárást és velebánást követel. Hogy akkor, midőn azon feltételekkel ismerkedtek meg, melyek alatt a hashártya sebzései veszélytelenekké álnak, a sebészek bátorsága a hasűri daganatok kiirtásában nőtt, az a dolog természetében fekszik. S midőn e műtéteket gyakrabban kezdték végrehajtani, különböző eljárások fejlődtek arra, hogy mily bánásmódokban részesüljenek a kocsányok, melyek által ezen daganatok kiindulásuk helyeivel összefüggnek. Miután e kocsányokon keresztül jelentékeny edények vezetnek az újdonképlethez, ennek egyszerűen lemetszése tehát nem volt eszközölhető, minthogy ez veszélyes vérzést eredményezett volna. E műtétes kivitelének első korszakában némely sebészek úgy jártak el, hogy megnyitották a hasat a symphysisig és miután a hólyag kiüríttetett, hogy a sebzés körébe ne jöjjön, megkisebbítették a tömlőt szúrcsapolás által, még pedig vastag szúrcsappal, hogy az minél gyorsabban történjék és mikor akkorára kisebbitetett az egy- vagy többrekeszű tömlő, hogy a dag kifért a hasseben, azt onnan kihozták, azután a tömlő leválasztása czéljából a kocsányt kapcsoló készülék által beszorították, majd a dagot a kapocs alatt leválasztották és a hasseb széleit a kocsányon alul és felül összevarrták. Nyilvánvaló, hogy e kezelésnek azon czélja volt, hogy miután a kocsánynak a leszorítás mögött levő része még élő marad, az adhaesiv láb útján odatapadjon a hasfalhoz és midőn leválik a lenyomott rész, a kocsány sarjai összekapaszkodjanak a hasfalsebből fejlődő sarjakkal, azután behegedjenek. Ezt a kocsány hasűrön kívüli kezelésének nevezték. A tapasztalás azt mutatta, hogy hol a hasseb elzárásának ezen módja vétetett foganatba, ezáltal a has oly lazán és gyengén záratott, hogy a műtétek után nagyon gyakoriak voltak a sérvképződések, így azután elég hamar több irányban létettek kísérletek arra, váljon nem lehetne-e a kocsánynak a hasfal-sebbe rögzítését mellőzni, továbbá mily módon kell a kocsányt kezelni, hogy az a hasürben elhelyezhető legyen. E czélra különböző eljárások támadtak. Az egyik abban állott, hogy midőn széles volt a kocsány, ezt több részre osztották olyképen, hogy kettős fonalat vezettek az egyes lekötendő részek közé és miután azokat lekötötték, levágatott a tömlő. Hogy ha aseptikusok voltak a lekötő anyagok, akkor az így kezelt esetek is gyógyultak. Mi 13 évvel azelőtt, midőn az asepsis tanának alkalmazása még csiráiban volt és valódi tiszta aseptikus kötszerek még nem álltak rendelkezésünkre, két esetben a műtétet a leszorító kacscsal végeztük. A leszorító kacs környékét tépéssel kellett beborítani és ez minden volt, csak nem aseptikus, s a két eset mindegyike sepsis folytán pusztult el. Azután, mikor megint alkalmas esetünk jött, oly változást csináltunk a műtéten, mely a műtét sikerére lényeges befolyással volt, úgy hogy a következő két eset, melyet két egymásutáni napon operáltunk, mindkettő gyógyult, pedig az egyiknek bilaterális tömlője volt. A változás, melyet a kocsány kezelésében tettünk, a következő volt. Elvégeztük a műtétet addig, míg a kocsány állott előttünk. Ezután segéd kezébe vétettünk 6—7 pince-t, mely műszer akkor már alkalmazásba jött és egy ily pince-szel megfogván egy kocsányrészt, ezalatt átvágtuk a kocsányt oly szélességben, mely a pince-szeli leszorításnak megfelelt. Azután a kocsánynak átmetszési felületén ha volt vérző edény, ezt lekötöttük. Ezen pincé-szel való fogást, átmetszést, lekötést folytattuk tovább, míg végre a tömlő teljesen leválasztva volt. Most levettük a kocsányról az első fogót és ha a kocsány seb