Orvosi Hetilap, 1884. május (28. évfolyam, 18-21. szám)
1884-05-04 / 18. szám
475 hiánya miatt nem képes kivinni, ellenben még ekkor, ha ugyanazon mozgásokat előtte mutatjuk, azokat utánozza. Ezen körülmény azon gyanút keltette fel, hogy a Broca-féle hellyel határos halánték-lebeny kérge kezd a bántalomba bevonatni, miután az előbbeni motorius aphasiához most már oly tünetek szegültek, melyek a halló képzetek hiányára mutattak a hallás megtartása mellett, vagy más szóval a beszédhangok meghallása is elveszett. A bántalom kiterjedésére engedett következtetni különben az első napon észlelt roham is, mely után a jobb oldali félhüdéses állapot kifejezettebb lett. A harmadik napon már a bántalomnak ezen egy góczból való kiterjedésével sem elégedhettünk meg, mert mind a négy végtag gyengülése állott be, szívműködés feltűnően gyérült, a bal oldali arczideg területén paresis állott be és a bal láta, kitágulva, mozdulatlanul maradt. Fel kellett vennünk, hogy az agyalapon a bal agyféltekének megfelelőleg az agyhártyákban oly folyamat lépett fel, mely a mondott idegekre nyomást gyakorolt, a nyúltagyra pedig izgatólag hatott, miután a szívműködési gyérülést legkönyebben a bolyg-ideg, vagy nyúlt-agyi központja izgatásának tulajdoníthattuk. E folyamat csak sok lehetett, mely a Broca-féle helytől a Sylvius-féle árkon keresztül fokozatosan terjedt az agy alapjára. Ily felvételt a megelőző vérömleny jelenléte mellett minden nagyobb erőszak nélkül megengedhettünk magunknak. Végre az utolsó napon ez utóbbi kórisménk még határozottabb támpontot nyert a bal oldali arcz- és szemmozgató idegüdésének tüneteiben, a csuklásban és a szívműködés még erősebb gyérülésében, az émelygés és hányásban, valamint a tarkóizmok mérsékelt összehúzódottságában. A beteg halála előtt a kórisme a bal agyféltekére korlátolt agyhártyaláb felvételével lett kiegészítve. A november 17-én megejtett bonczolat alapján készített bonczjegyzőkönynvek az idegrendszerre vonatkozó részét a következőkben adjuk. A koponyaboltozat vékony, szivacsos, méretei jobbról balra 15 cm., mellről hátra 17 cm. A nyakszirtcsont erősen hátrafelé kidomborodott. A kemény agykér erősen feszült, a lágy agyburkok nedvdúsak, általában vérszegények. Jobb oldalt a domborúságon a lágy agyburkok közt kissé sárgásba játszó, áttetsző, átlátszó izzadmány; bal oldalt a lágy agyburkok zavarosak és nevezetesen az edények mentén kénsárga, merev, genyes csikók, melyek nevezetesen a Sylvius-árok szomszédságában egész lencsényi barna-vörös vérrögtömegtől áthúzódottak. A centrális gyrusok alapi része felett a lágyburkok jelentékenyen vastagodottak, szemcsések, tömöttebbek, sötét barnás-vörös véralvadékkal beszűrődöttek. A Broca-féle gyrus táján és nevezetesen annak sulcusában a lágy agyburkok és agy közt vérömlenyes izzadmány. Az egész bal hemisphaerát fedő lágy burkok belső felülete, nevezetesen az edények mentén számos mákszemnyi, szürkés-sárgás, tömött góczoktól áthúzódott. Az agy alapján, nevezetesen annak központi részén, továbbá a baloldalt a híd és bulbus felett a lágy agyburok erősen vastagodott, számos mákszemnyi összefolyt szemcsékkel és barnás- vörös véralvadékkal beszűrődött. Hasonló izzadmányok vannak a bal Sylvius-árokban. Mindezen tájak literei vastagodottak, s külhártyájuk egész kölesnyi sárga szemcsékkel ellátott. A híd felületes viszerei merev, barnás-vörös izzadmánnyal kitöltvék. Az agy vérszegény, nedvdús, lágyabb. A bal Sylvius-árokkal szomszéd gyrusok, nevezetesen a sziget és a felső halánték-gyrus, nevezetesen annak mellső része, erősen lágyalt, majdnem kocsonyaszerű, nedvdús, vérszegény. E helyeken a lágy agyburkok vérömlenye elterjed a szürke állomány legfelületesebb rétegeire, azonkívül a lágyalt fehér állományban egyes lencsényi barnás-vörös vérömlenyek. A jobb oldali gyrus uncinatusban mogyorónyi friss vérömlenyes gócz van és a körül ezen tekervény nagy fokban lágyult, sárgás, kocsonyás, fakó barnás-vörös pettyekkel beszórt. Ugyanez oldali láttelep hátsó részé- ben van a pedunculus felső részeibe átmenő, babnyi friss vérömlenyes csík, s a körül kocsonyás, véresen pettyezett agyszövet. A jobb hátsó ikertest szára duzzadt, szürkés, átlátszó, barnás-vörösen pettyezett, kocsonyaszerűen lágyult. A híd és a nyúltagy bal fele nagy fokban duzzadt, annak fehér rostjai kissé sárgultak, míg szürke állománya duzzadt, szürkés, barnás-vörös csíkokkal és foltokkal, továbbá egyes lencsényi feketés góczokkal kocsonyaszerűen lágyult. Ezen duzzadás és lágyulás a IV. agy-gyomrács bal oldali felére is folytatódik. A jobb tractus opticus, továbbá a bal olfactorius és trigeminus, főleg az agyból való kilépésüknél, erősen duzzadtak, az oculomotorius 3 mm. átmérőjű, sötét vörös, lágyult. A kórisme következően lett felállítva: Az agyhártyák félheveny gümőkórja, a bal félteke agyhártyáinak gümőkóros lábjával, a középi tekervények alsó részén, a Brocaféle lebenyen és a bal Sylvius-féle árok táján, továbbá az agy alapján, a Varoli-híd és nyúltagy jobb oldalán vérömlenyekkel. Vérömleny és agyláb a Varoli-híd és nyúltagy bal felében, továbbá a jobb gyrus uncinatusban és láztelepben, valamint a bal oldali szemmozgató idegben. Az agy vizenyős lágyulása a bal Sylvius-árok körében. A tüdőcsúcsok zsugora és félheveny gümőkórja ; a bal tüdőcsúcsban e mellett hörgtágulati üregek. A nagy ceplesz szemcsés gümőkórja és a vékony belekben gümős fekélyek. A bonczolat eredménye a kórismét részben igazolta, részben a bántalmak oly nagy terjedelmét tüntette fel, melyeknek felvételére az életben észlelt tünetekből feljogosítva nem voltunk, így a Broca-féle hely és a halántéklebeny bántalma, valamint a bal agyféltekét fedő agyhártyák lobja a bonczolat által is megerősítést nyert; ellenben az agyhártya-lobnak gümőkóros jellege az életben észlelt tünetek alapján felállítható annál kevésbé volt, mert a tüdőcsúcshurut mérsékelt tünetein kívül gümőkór felvételére egyedül az egyén roszul tápláltsága jogosíthatott volna fel. A jobb gyrus uncinatus és láztelep vérömlenyére a tünetek nem mutattak, ha csak a nehézkórszerű rohamot nem akarnék a gyrus uncinatus vérömlenyére (Meynert) visszavezetni. Ily rohamokat azonban kiváltani az agy más részének bántalma is képes lévén, egyéb góczbántalmak jelenléte mellett könyen más bántalomra vonatkoztathattuk a rohamot. A láttelepben létrejött vérömleny, mely az agykocsány sisakjába folytatódott, minden valószínűség szerint az élet legutolsó szakában jött létre, midőn már esetleges tüneteit felismernünk lehetetlen volt. Végül a cseplet és bélhuzam gümőkóros bántalmára semmiféle tünet nem utalt. Hiszen még hastáji fájdalomról sem panaszkodott a beteg, hasmenés pedig egyszer sem mutatkozott. Ha fájdalom felől kérdezősködtünk, a beteg mindig fejére mutatott. 47. A tüdőláb kóroktana. A budapesti kir. orvosegylet és a kolozsvári orvos-természettudományi társulatban tartott előadások után Purjesz Zsigmond tr. egyetemi ny. r. tanártól. (Vége.) Gyakran olvashatjuk, hogy ezen epidémiákban előforduló esetek súlyosabbak,hogy gyakran kifejezett asthenikus, typhosus jelleget öltenek magukra. Némely helyen ezt különösen a nyári tüdőlábok teszik (Berlin), míg más helyeken ezen jelleg állandó, hogy úgy a tömeges, mint szétszórtan fellépő tüdőlobok között mindig találkoznak egyesek, melyek asthenikus jelleggel bírnak(). Ezek ellenében már előbb azt láttuk, hogy a járvány alakjában fellépő tüdőlobok mindenben magukon viselhetik a közönséges tüdőlob jellegét (Kerschensteiner); hasonlókép nyilatkozik Pitikért3) »croupos tüdőlobra vonatkozó járványról, mely a közönséges tüdőlob typikus képe alatt folyván le, könyv és jóindulatú járványnak bizonyult.« Látunk tehát súlyos (asthenikus) eseteket járvány alakban uralkodni; de látunk ilyeneket elszórtan, különben jóindulatú (genuin) esetek közt fellépni; végre látunk epidémiákat, melyek az ú. n. asthenikus jellegből mit sem hordanak magukon. Hol van itt annak jogosultsága, hogy ezen eseteket a tüdőlábok sorából végkép kitiltsuk ? vagy hogy ezek kóroktani egységét kétségbe vonjuk ? Még ha igaznak bizonyult volna is — holott a felsorolt észleletek, melyeket csak időkimélésből nem szaporítottunk, ellene szólanak annak .— mindezen epidémiáknak azon feltűnő tulajdonsága, hogy vagy nagy majoritásukban olyankor léptek fel, midőn messzeterjedő typhus-epidemiák által előztettek meg, vagy ezek által követtettek, s így nem csekély számú észlelő által és bizonyára nem ok nélkül, keletkezési okokra nézve a genius typhosusra vezettetnek vissza. E nézet pedig annál jogosultabb, miután más észleletek is tesznek tanúságot a typhosus constitutio ily befolyásáról sporadi *) Leichtenstern 1. c. 603. o. 3) Berlin, klin. Wochschr. 1881. Nr. 40.