Orvosi Hetilap, 1885. augusztus (29. évfolyam, 31-35. szám)

1885-08-02 / 31. szám

877 idült paraldehyd-mérgezés eseteiben, midőn nyálaink hétszámra naponkint bódíttattak paraldehyddel, a vizelet-kiválasztás állandóan fokozott, a vizelet fajsúlya pedig állandóan alacsony volt; természetes azonban, hogy az állat jelentékenyen több vizet is fogyasztott el, mint nem mérgezett állatok. Paraldehyd-bódulat után különben az állatok általában szomjasok, mit legjobban kutyáknál észlelhetni, melyek, amint felébrednek, felkeresik víztartó edényüket. A vizelet-szaporodás magyarázata igen egyszerű. Meg kell csak emlékeznünk Dl. Bernard*) és Eckhard* 2) adataira, melyek szerint a vese edénymozgató idegének átmetszésére polyárra, ingerlésére a vizelet elválasztásának csökkenése áll be. A paraldehyd hódíti a veseedényzetet; szabad szemmel igen jól láthatjuk ezt akkor, ha a Sanders-Ezn-féle konyhasós langyos fürdőbe helyezett állatok hasíkét megnyitjuk a fehér vonal hosszában, a beleket ujjainkkal félretoljuk a bal oldali hasürfélből, és így a vesét a víz alatt láthatóvá tesszük, s ekkor mérgezzük meg az állatot nagyobb adag (4 gm.) paraldehyddel. A bódulat beálltával akkor, midőn a béledényzet is tágulni kezd, a vese is mind jobban és jobban pirosodik, a veseütét vastagodni kezd, s pulsatiója igen élénkké lesz. A paraldehydre észlelhető vizelet-szaporodás tehát edénymozgató befolyáson alapszik. X. Hogy mi a sorsa a paraldehydnek a szervezetben, arra nézve csak kevés felvilágosítással szolgálhatunk. A gyomorból, bélből, bőr alatti kötszövetből — úgy látszik — egészen változatlanul és gyorsan szívódik fel a vérbe, mely, ha az állatot paraldehyd-bódulat alatt véreztetünk el, igen intensív paraldehyd-szagú, s belőle nagyobb mennyiségű paraldehydet párolhatunk le. Ha a kibocsátott vért kevergetjük, a szag erősödik, de végre, midőn a vér már kihűlt, a paraldehyd-szag eltűnik. Hogy várjon a paraldehyd elég-e a szervezetben, vagy pedig változatlanul üríttetik ki, s ha elég, mennyi ég el, mindezt positív adatokkal pontosan eldönteni nem lehet. Tény az, hogy embernek, állatnak lehelete paraldehyd-bódulat alatt, de néha utána is néhány órán át (Konrád tr. embernél még másnap is észlelte) kellemetlen paraldehyd-szagú. Abból, mit Konrád tr. észlelt, hogy t. i. még másnap is ürít ki az ember a légzéssel paraldehydet, arra lehetne valószínűségi következtetést vonni, hogy a paraldehyd nem ég el a szervezetben, hanem az összes bevitt mennyiség ismét kiüríttetik. A paraldehyd kiürítése nemcsak a légzéssel történik, hanem a vizelettel is ; a bódulat alatt, vagy közvetlenül utána frissen bocsátott vizeletből ép úgy, mint a vérből paraldehydet lehet lepárolni. Nem kétlem, hogy embernél a nyállal, verítékkel szintén ürül ki paraldehyd a szervezetből. Nem mulaszthatom el felemlíteni, hogy a vértelenített agyból is képes voltam paraldehydet lepárolni. A teljes bódulatban fekvő kutyát lehetőleg elvéreztettem, úgy hogy megnyitottam a két czombateret, s a két fejüteret; az állat görcsök nélkül múlt ki és amint a szív megállt, kivettem az agyat, letisztogattam a lágy agyburoktól, eltávolítottam a telachorioideát, s a teljesen fehér, vértelen agyat vetettem lepárlásnak alá. Ennyi mindaz, mit Cervello adatainak kiegészítéseképen a paraldehyd élettani hatásáról elmondandó voltam. Amit a hypnotikus hatásra nézve a szivet, vérnyomást illetőleg Cervello felhozott, s amit a paraldehydet a chlorallal x) Cl. Bernard. Lemons sur les liquides de l’organisme. II. P. 163. és 169. 2) Eckhard. Beiträge zur Anat. und Physiol. IV. S. 164. 878 összehasonlítva megemlített, mindahhoz hozzá kell járulnom, bár a vérnyomást illetőleg, ha Cervello nagyobb adagokkal mérgezi állatjait, s állatokat kutyákat és nem nyálakat használ, nagyobb csökkenést kapott volna, mit a kifejlődő vasomotorikus hüdésből már a priori is kell következtetni. Közlemény az élet- és kórvegytani intézetből. A rákos betegek vérének vegyi vizsgálata. Mátrai Gábor Jr. tanársegédtől. A test külső, érzékeink által megközelíthető részein előforduló rák diagnosisa a legtöbb esetben elég könyű, míg ellenben az érzékeink által el nem érhető rákok tudvalevőleg a legnehezebb kórismészeti themát szokták képezni. Nem akarok egyebet említeni ennek igazolására, mint a gyomor, vagy a gége rákját. Örömmel üdvözölték tehát szakkörökben Freund bécsi orvostanhallgatónak az »Allgemeine Wiener Medizinische Zeitung« 1885-ik évi martius havában megjelent 9-ik számában közzé tett rövid közlését, mely elég számos kísérletek alapján azt véli megállapíthatni, hogy a rákos betegek vére mindig tartalmaz kimutatható mennyiségben cukrot, míg más betegek, vagy egészségesek vérének ez irányban történt vizsgálatánál mindig negatív az eredmény. Oly categorice, oly positivitással jön ez jelentve és oly nagy volt irányában az érdeklődés a gyakorlati orvostudományok majdnem minden terén, hogy mi, bár eddigi ismereteink alapján nem tarthattuk ezt valószínűnek, mindamellett szükségesnek láttuk a dolgot közelebbi vizsgálatunk tárgyává tenni. Nem tartottuk valószínűnek pedig azért, mert már évtizedek óta, mióta Claude Bernard híres theóriája a májczukor képzéséről és ezzel összefüggésben a diabetes oktanának kérdése felmerült, folyton vizsgálják a vért czukortartalmára, s a leghíresebb búvárok egyhangúlag oda nyilatkoznak, hogy a vér már normális viszonyok között is tartalmaz czukrot. Tiedemann és Gmelin kimutatták, hogy kutyák vérében és cylusában úgy szénhydrátok, mint fehérnye-táplálék mellett czukor található. Utánuk egy sereg észlelő hasonló eredményre jutott, így Thomson1), Magendie2), Frerichs3), Cl. Bernard stb. Ellenkező véleményen csupán Schiff4), M’Donnell5) és Pavy6) voltak, azonban ez utóbbi »Die Physiologie des Zuckers in Beziehung auf das Blut« czímű későbbi munkájában beismeri, hogy a vér czukortartalma sokkal nagyobb, mint azt előbb hitte. Az újabb vizsgálók közül megerősítik a czukor jelenlétét a vérben Bock és Hoffmann’), Abeles8), Kilz9), v. Mezing10), s mások. Az eddig felsorolt búvárok nagyobbára állatokon tették kísérleteiket, hogy azonban az ember vérében, mégpedig normális viszonyok között is előfordulhat a czukor, arra vonatkozólag szintén találunk adatokat az irodalomban, ugyanis C. Schmidt11), Abeles12), v. Mezing13) erre is kiterjesztették figyelmüket és az érvágások alkalmával nyert emberi vérben mindig találtak többkevesebb czukrot. Tekintet nélkül azonban ezen adatokra feladatommá tettem directe emberből származó véren vizsgálatokat tenni, vájjon igaz-e, hogy rákos betegek vérében mindig van jelen czukor kimutatható mennyiségben, míg más egyéneknél ez állandóan hiányzik, vagy más szóval lehet-e a rákot a vér vegyi vizsgálata által positive kórismézni. 1) Thomson. Philosophical Magazin. 1845. Vol. 26. 2) Magendie. Compt. rend T. 23., p. 187. 3) Frerichs. Handwörterbuch d. Pliysiolog. v. Wagner. Bd. III. S. 803. 4) Schiff. Unters, ü. d. Zuckerbildung in der Leber. Würzburg. 1859. 5) M'Donnell. Observations on the function of the liver. 1864. °) Pavy. Researches on the nature and treatement of Diabetes. 1869. 7) Bock és Hoffmann. Experimentalstudien ü. Diabetes. 1874. 8) Abeies. Der phys. Zuckergehalt d. Blutes. 1875. (Med. Jahrbücher.) 9) Külz. Arch. f. exp. Path. u. Pharmac. Bd. VI. S. 143. 10) v. Mezing. Arch. f. Anat. u. Physiolog. 1877. S. 379. 1[) C. Schmidt. Characteristik d. eped. Cholera. 1850. 12) L. c. 13) L. c. 380 1.