Orvosi Hetilap, 1885. október (29. évfolyam, 40-43. szám)

1885-10-04 / 40. szám

1133 nem kell tartanunk, hogy étető szerek alkalmazása által syphilist hoznánk létre, hanem az igen könyen megeshetik, hogy ezen el­járás folytán egészen téves, s így a betegre nézve helytelen kór­isme felállítására nyújthatunk alkalmat, így pl. a lágy fekély étető kezelés által oly művi átalaku­láson mehet keresztül, hogy az előbb felsorolt tünetekből könyen lehetne kemény fekélyre és indolens bubára következtetni. Minél közönyösebb szerekkel kezdjük meg a helyi gyógy­kezelést, annál tárgyilagosabban ítélhetjük meg a bántalmat fejlő­désében, a betegre semmi esetre sem háramlanak ebből káros követ­kezmények. Annak daczára, támaszkodva saját tapasztalataimra, nem osztozom azon orvosok véleményében, kik a másodlagos tünetek beálltáig, azaz 8-iő hétig, vagy még tovább is késnek az általá­nos kezeléssel. Sajnos, hogy az orvosi tudomány nem ismer gyógy­szert, mely által minden körülmények közt megsemmisíthető volna a már megtörtént fertőzés, s hogy nem vagyunk képesek a beteget a titkos utakon haladó és mégis észrevehetően terjedő vérmérge­zéstől megmenteni. Ezen őszinte vallomásunk a betegnek csakugyan nem szolgálhat vigaszul, ha tudományunk ezen tehetetlensége ellen panaszt emelne. Másrészt az orvos nem felelne meg kötelességének, sem pedig a gyógytanban követett elveknek, ha minden szerelés nélkül hagyná a beteget, s így semmi akadályt sem gördítene a méreg tovaterjedésének útjába. Ha a malarikus láz első rohamai lepik meg a beteget, vagy a tüdőinfiltratio első tünetei mutatkoz­nak a gümőkórosnál, ha a czukros hugyár kétségtelenné lesz a szenvedőnél, az ízületek bántalmazottsága kimutatható a köszvényes­­nél, váljon akkor is késünk a gyógykezeléssel azon időpontig, midőn a baj tovaterjedésének tetőpontját érte el ? Mind e felsorolt, valamint számtalan más esetben első teendőnk a felismert beteg­séget csírájában megfojtani és ezáltal a bántalom elterjedésének gátat vetni. Miért térjünk el épen a syphilisnél ezen eddig minden­kor előnyösnek bizonyult eljárásunktól? Talán azért, mert a baj kezdeti stádiumában testi fájdalmakat nem okoz ? Az ilyen eljárás nem felel meg sem az orvos feladatának, sem pedig azon tapasz­talati ténynek, miszerint kisebbfokú baj gyógyítása könyebb és biztosabb, mint az előrehaladotté. Ha figyelemmel kísérjük a bujakór azon alakjait, melyek a köztakaró és a nyakhártyák kiterjedt elroncsolásával, a csontok meg­támadásával és néha az életet veszélyeztető általános zavarokkal járnak (ily esetek rendesen kórházakban észlelhetők) és magunknak pontos tudomást szerzünk a baj kifejlődéséről, s gyógyításáról, azt tapasztaljuk, hogy az ily nagymérvű pusztítások oly egyéneknél léptek fel, kik vagy teljesen elhanyagolták a kezelést, vagy azt rendetlenül és elégtelen módon alkalmazták. Ezen esetek igen tanulságosak, amennyiben megmutatják, hogy a syphilis magára hagyva mily borzasztó mértékben terjed ki a szervezet minden egyes részére. Véleményem szerint tehát nincsen helye a kezeléssel való késlekedésnél­, ha már megállapítottuk az általános bujakór kórisméjét. Principiis obsta­t­a syphilis kezelésére is szól és ezen fel­fogás mindig hasznosnak fog bizonyulni. Évek hosszú során át mindig ezen elvnek voltam híve, s mondhatom, hogy a korai kezelés, tekintettel a betegség tartamára, a különböző visszaesésekre és a végleges gyógyulásra, mindig szebb eredményekkel jutalmazott meg, mint a későbben foganatosított. Mihelyt tehát a fertőzéstől számított 2—4 hét letelt és megálla­pítható az induratio kórisméje, akár van, akár nincsen fekélylyel kapcsolatban, s e szerint az egyszerű lágy fekélyt kizárhatjuk, vagy pedig annak keményedésbe való átmenetét kimutathatjuk, megkez­dem az általános gyógykezelést tekintet nélkül a szomszéd miri­gyek, vagy a köztakaró és nyákhártyák állapotára. Az általános kezelést mindaddig folytatom, míg gyógyeredmény nem mutatkozik és a beteg minden észrevehető kórtünettől megszabadultnak nem látszik. Ha már megállapodásra jutottunk a kezelés megkezdésének időpontjára nézve, akkor már tekintetbe vehetjük a használatos gyógyszereket és azok alkalmazási módjait. A gyógymódok sokfélék, de mindjár­t két csoportra oszthatók, ú. m. belsők és külsőkre. A belső gyógykezelés magában foglalja azon a belgyógyászatban használatos eljárásokat, melyek mind abban egyeznek meg, hogy a gyógyszereket a gyomorba, illetőleg a tápcsatornába juttatjuk, a külső pedig azokat, melyek a szereknek a gyomron kívül a szer­vezetbe való felvételét eszközük. Ide tartoznak a fürdők, bedör­­zsölések, bőr alá fecskendések stb. Egyik gyógymód ép úgy, mint a másik czélhoz vezet, csak az a kérdés, hogy melyik közülük a legjobb és legbiztosabb. Határozott feleletet erre nem adhatunk, mert egyiket sem tanácsos minden esetben kizárólag használni. Egyetlenegy gyógyszer és gyógymód is vezethetne eredményre, de minthogy különösen a higany­készítmények hosszas használata kimeríti a szervezetet, szükséges gyógyítás közben szüneteket tartani, részint hogy a gyógyeredményről meggyőződhetünk, részint pedig azon okból, hogy a kezelés folytán fellépő káros következményeket ne fokozzuk. Én pedig még azt is tapasztaltam, hogy a beteg sokkal jobban tűri a gyógykezelést, ha a gyógyszereket, esetleg gyógy­módokat is bizonyos időközökben változtatjuk. Áttérve a gyógymódok felsorolására, megkezdjük a legfonto­sabbal, ez a új higanykezelés. a) Belső higanykezelés. Azon belsőleg használt higany­készítmények, melyek a syphi­lis gyógykezelésében czélszerűeknek mutatkoznak, különfélekép jönnek alkalmazásba; számuk nem igen nagy, mert a még néhány évtized előtt használatos sokféle összeköttetések nagy mértékben egyszerűsíttettek. A tiszta higanyt tartalmazó szerek némelyike, mint a blue pills az angoloknál, a Plenk-, Belfost-, Sédillot-féle labdacsok (ing. hydrarg. cinereumból készített szer) stb. most már alig jönnek használatba. Igen nagy elterjedésnek örvendenek most a sublimat-készít­­mények, melyeket a legtöbb beteg igen jól tűr, s melyek sokkal ritkábban okoznak emésztési zavarokat, mint az előbb említettek bármelyike. A sublimatot különbözőképen rendelik az egyes orszá­gokban, de mégis leginkább oldatban, vagy labdacsokban ; utóbbiak határozottan előnyösebbek, amennyiben nem izgatják annyira a gyomor nyakhártyáját. Legnagyobb használatban voltak e század elején a Dzondi-féle labdacsok, melyek 0­003-tól 109 grammig fokozódó napi adagban valóban kitűnő hatásúaknak bizonyultak. Az összes többi sublimatlabdacs-összetételek hasonló minta szerint készültek, így Hufeland, Langlebert, Dupuytren, Mauriac stb. labdacsai, melyek mind 1—4 cgm-es napi adagban heteken át szedhetők, anélkül hogy a higany káros hatása lépne fel. A bécsi iskola a felsoroltakat, valamint a van Swieten-féle alcohol-oldatát is egyszerűsítette, mely utóbbi különösen Sigmund módosítása szerint (1­0:2000’0 vízre) részesült nagy tetszésben. Ehhez hasonló az általam gyakran használt rendelvény: Rp. Hydrarg. bichlorat. corros. o­i 5, solve in pauxillo aquae dest. extr. gentianae q. s. f. pil. nr. XXX. Consp. DS. 2-szer napjában egy labdacsot. Maximalis napi adagja 4­—5 labdacs, tehát 0’0­2—­ 0­ 03 gm. sublimat pro die. Gyenge emésztéssel biró egyének részul tűrik e szert, s azoknál körülbelül fél annyi ópiumot szok­tam hozzáadatni, mint a­mennyi a sublimat. Ezen gyógyszerrel 40* 1134

Next