Orvosi Hetilap, 1886. március (30. évfolyam, 10-13. szám)

1886-03-07 / 10. szám

257 - - 258 Ezen eset kapcsán először is azon kérdés merül fel, mi volt az oka az alsó végtagok spastikus görcseinek, továbbá a vizelet és végbél tarthatatlanságának ? Miután mindezen tünetek a tömlő feszülésének megszüntetésekor mindannyiszor elmúltak és a tömlő megtelésekor ismét beköszöntöttek, úgy hiszem, nem kereshetjük azok okát valamely állandó szövet-elváltozásban, hanem legvaló­színűbbnek azt tartom, hogy a tömlő megtelésekor a gerinczagy kemény burka a közlekedő nyíláson át a felhalmozódó folyadék által erősen rongáltatott, s miután ez a harántlyukakon keresztül kilépő idegekre átterjed, ezeknek gyökeit ilyenkor magával lefelé húzta, úgy hogy az idegek az említett helyeken mintegy beszöge­­lést szenvedve, vezetőképességüket a feszülés tartamára elvesztet­ték. Amint a feszülés megszűnt, helyreállott a vezetőképesség, s a hüdési és izgatási tünetek eltűntek. A második tünemény, amely gondolkodásra indít, az, hogy ezen gyermek olyan jól tűrte a tömlő tartalmának kibocsátását, sőt daczára annak, hogy a közle­kedő nyilason át a műtét egész folyamában időről-időre, különö­sen hányáskor­­a chloroformtól­, köhögéskor nagyobb mennyiségű agyvíz szivárgott, semminemű ideges tüneményeket, úgymint söpört, convulsiót stb. nem tüntetett fel, úgy­hogy ezen tünemény legalább is megfontolóvá teszi azon állítást, hogy más hasonló esetekben a műtét alatt bekövetkezett hirtelen halál az agyvíz kifolyásának következménye. Közlemények a kolozsvári egyetem általános kórtani és gyógyszertani intézetéből. Jegyzetek a paraldehydról. Harmadik czikk. A paraldehyd szerepe brucin-, thebain-, picrotoxin-, chlorbaryum- és physostigmin-mérgezésnél. Bókát Árpád tanár és Tóthmayer Ferencz tanársegédtől. (Folytatás.) III. Picrotoxin és paraldehyd. Az anamirta cocculus gyümölcsének hatóanyaga, az erősen mérgező picrotoxin, melyet sem az alkaloidok közé nem lehet sorozni, mint azt első előállítója, Pierre Boullaul) tette, sem sav­nak nem tekinthetjük, mint azt Pelletier és Couerben) akarták, nem ritkán szolgáltatott alkalmat embert illető halálos mérgezésekre. Angliában, Amerikában a picrotoxint sörök keserítésére gyakran használják, annyira, hogy F­ückigert) egy sörfőzést tanító munká­ban egyenesen ajánlva találta (­Morrice. Treatise on Brewing.). Picrotoxin juthat különben oly halak élvezése után is az emberi szervezetbe, melyek az anamirta gyümölcseivel voltak fogási czél­­ból mérgezve. Van az irodalomban oly eset is leírva, melyben cubeba-borssal cserélték össze az anamirta gyümölcsét, s ennek következtében egyszerre több egyénnél fejlődött ki a mérgezés; más helyen olvassuk, hogy az említett gyümölcscsel keserített pálinka élvezése hatott mérgezőleg. Az anamirta gyümölcsét és a picrotoxint gyógyszerként is alkalmazzák, részint külsőleg, részint belsőleg, nem ugyan nálunk, hanem Angliában, s még inkább Amerikában; ennélfogva gyógyszeres mérgezésekre is nyílott alka­lom.). A tinctura cocculi tetvek, kosz, tároló sömör ellen hasz­­náltatik Angliában és az Újvilágban, és úgy a picrotoxinnal készült kenőcs is. Belsőleg a picrotoxint, amint azt Stillé és Maisch nagy gyógyszertanában olvassuk, végtaghű­déseknél, a hólyag-, valamint a végbél zárizmának hüdéseinél, epilepsiánál, gyermekek eclampsiá­­jánál, choreánál, bulbar paralysisnél, valamint éjjeli izzadásnál is adagolják, s nem ritkán aránylag igen nagy adagban­). Embernél az eddigi adatok nyomán két darab gyümölcsöt, vagy a gyümölcs porából 2­­/2 gm-ot erősen mérgező, néha halálhozó adagnak tekinthetünk, míg a picrotoxinból 0­ 0 2 gm. már igen súlyos mérgezési tüneteket idéz elő. A mérgezés tünetei embernél hányás, fájdalom az alhasban, lágy székürülések, szédülés, aggódó érzés, viaszhalavány arcz, nagy szomjúság, sápor, deliriumok, erős convulsiók. Állatoknál sokkal jellegzőbb mérgezési tünetek észlelhetők: hányás (kivéve persze nyulaknál, mely állatok hányni nem tudnak), hasmenés, nyáladzás, remegés, eleintén rángások a rágó- és tarkóizmokban, majd igen heves általános cronikus és tonikus görcsök, gyakran igen jellegző kényszermozgások, mint mutatómozgás, manégemozgás, úszómozgás, előrefutás, hátramozgás, dyspaoikus légzés, a szívmozgás gyakoriságá­nak leszállása, s a reflex-tevékenység hanyatlása, glott­s-görcs, lázatágulás, s a mérgezés előhaladottabb állapotában edény­görcs. A halál rövid idő múlva általános convulsiók között áll be. A picrotoxin hatásának lényegét illetőleg az adatok teljesen rendezve, s egymással összefüggésbe hozva mindezideig még nin­csenek. Falck, Roeber, Crichton Brown, Chirone és Testalj vizsgá­latai nyomán körülbelül a következőképen fogalmazhatjuk a hatás magyarázatát. Tagadhatatlan, hogy a picrotoxin a nyúltvelő összes köz­pontjait izgatja, így a légzési, szívgátló, edénymozgató és görcs­központot­ izgatja egyszersmind a Letschenow-féle reflex-gátló köz­pontot is. De azt sem tagadhatni, hogy a picrotoxin a nagy agy egyes részeinek izgalmát is előidézi, még­pedig előbb, mintsem teljes hatása a nyúltvelőre kifejlődnék. Crichton Brown azt találta, s mi csak megerősíthetjük észleleteit, hogy az egyes testrészek görcsös mozgásai bizonyos sorrendet követnek. Először a fülek, s a fej görcsös mozgásait látjuk jelentkezni, majd a szemhéjak, száj, s a mellső végtagok kényszermozgásai fejlődnek ki, azután a hátsó végtagokon észleljük ugyanezt; erre opisthotonus, nystagmus, s végre általános görcsök állanak be. Crichton Brown szerint a picro­toxin először a közép-agyú tér területének idegközpontjait izgatja, még­pedig kezdetben a nagyagy homloklebenye alsó felületének motorius központját (fül-, fejmozgások), nemsokára ezen központ köze­lében levő egy másik helyet, melynek izgatására különben is a szemhéjak, száj, mellső végtagok mozgása áll be, majd a nevezett ütér végágainak területén levő hátsó végtag-központot izgatja, s csak később hozza a picrotoxin izgalmi állapotba az ikertesteket (opisthotonus), az agyacsot (nystagmus), s végre a nyúltvelőt (ált. convulsiók, dyspnoea, szívverés gyérülése, edénygörcs). Ellenméreg gyanánt embernél a morphiumot és chloralhydratot (Crichton Brown és Amagat3) ajánlják, s így reményünk volt arra, hogy mint dynamikus ellenméreg a paraldehyd is be fog válni. Nyulaink mérgezésére forró vízben oldott picrotoxint hasz­náltunk, mely a Gehe-féle gyárból származott. Az oldatot az állat bőre alá fecskendeztük. A legkisebb halálos adagot illetőleg nem ') Stíllé and Maisch. The National Dispensatory. Third ed. 1156. lap. 2) Falck. Deutsche Klinik. 1853. Nr. 47—52. Roeber. Archiv f. Anat. und Physiol. 1869. P. 38. Crichton Brown. British Med. Journ. 1875. (l). 409, 442, 476, 506, 540. Chirone és Testa. Ann. univ. di med. 1880. P. 289. 3) Amagat. Journ. de thérap. T. 3. Nr. 14. és Jahresber. über die Fortsch. der Pharmacogn., Pharmacie und Toxicol. 1876. P. 619. 10* *) Boullay. Journ. Pharmac. 5. I. 3) Pelletier és Couerbe. Ann. et China, de Phys. T. 54. P. 181. 3) Flückiger. Hdb. der Pharmacognosie. 1883. 4) v. Tschudi. Die Kokkelskörner und Pikrotoxin. 1847. St. Sailen. Frank's Magazin. Bd. I. P. 717. Taylor. On Poisons. Third, edit. 1875. P. 678. Medical News. XLIII. P. 485. Van Hasselt. Handleiding tot de vergiftl. Uebers. Husemann. Bd. I. S. 581.

Next