Orvosi Hetilap, 1887. március (31. évfolyam, 10-13. szám)
1887-03-06 / 10. szám
289 fokozott mennyiségben kell fejlődniük, és fokozott hatásuk a bélmozgások tekintetében ily esetekben akárhányszor a bántalomnak igen élénk tünetét képezi. A felsorolt kísérleti adatok alkalmasak arra, hogy segélyükkel sok esetben a bélhuzamnak mozgó rendellenességeit értelmezhessük; az esetek bizonyos számában ezen okokat több-kevesebb joggal gyaníthatjuk s maradnak esetek, amelyekben az okok felismerhetők nem lesznek. A bélgázoknak a bélmozgásra hatásában azonban — mintegy közbeiktatott — más tényezők is szerepelhetnek. Eldöntöttnek mai napig még egyáltalában nem tekinthetjük azon kérdést, váljon a keringési viszonyoknak, véráram gyorsaságának, az edények, különösen az üterek árterének, az elválasztási viszonyoknak stb. milyen befolyása van a bélmozgásra. De a különben legeltérőbb kísérleti eredményekből ténynek derül ki az, hogy a keringési viszonyok, jelesül az edények árterének átmérője csakugyan van hatással a bélmozgásokra, e tekintetben pedig ismét nem hallgathatjuk el azon befolyást, melylyel épen a szénsav bir az edények átmérőjére. Skorzewsky nem curazisált házinyulak fülén és curarisált békák nyelvén végzett kétrendbeli kísérleteket, melyeknek eredménye az, hogy a házinyulaknál szénsav behatása alatt az üterek átmérője átlag 24 , 6 % -kal, békánál 18 2 °/o -kal öregbedett, míg ellenben a visszerek átmérője házinyulaknál átlag 17 , 4 °/C -kal, békánál 10'2°/C-kal kisebbedett. E változás a szénsav behatásának megszűnése után is hosszabb ideig eltartott. Egyéb gázokkal végzett ellenőrző kísérletek bizonyították, hogy az említett változások csakugyan a szénsav által hozattak létre. Külön e czélból berendezett kísérletek feladata lesz megállapítani, hogy Skorzevvsky ezen tapasztalatai bírnak-e és milyen érvénynyel és bárcsak közvetett befolyással is a bélmozgásokra. Ha a bélgázoknak, nevezetesen a szénsavnak hatása így talán szélesebb alapra talál, úgy másrészről a fennebb idézett kísérleti adatokból további gyakorlati következtetéseket is vonhatunk le. A bélgázok mennyisége, t. i. nemcsak némely hasmenéssel egybekötött bélbántalomnál fokozott, de lehet az fokozott oly rendellenességeknél is, amelyek nem tekinthetők a szó teljes értelmében vett bélbántalomnak, sőt találhatjuk ezen fokozódásnak okát azonfelül még a gyomorban, sőt még általános táplálkozási vagy beidegzési viszonyokban is. (Vége következik.) Közlemény a budapesti kir. m. t. egyetem kórboncztani intézetéből.1) Az idegelfajulás- s újraképződésről. Irta Tangl Ferencz orvostanhallgató. (Folytatás.) b) A periphericus csonkvég traumaticus degeneratiója. A csonkvégek változását közvetlenül a leszorítás után már érintettem a leszorított hely leírásánál. A rostvégeket kitöltő szemcsés velőtömeg később ugyanazon sorsra jut, mint a velő a rost többi részében ; benne is kisebb-nagyobb cseppek lépnek fel, melyek még később szintén felszivatnak, úgy hogy alig ismerhető fel a határ a paralyticus s traumaticus degeneratio között, minthogy mindkettő ugyanazon végeredményre vezet. Némely rostban azonban úgy látszik, mintha a degeneratio kezdetén még a rostvégekben levő szemcsés velőtömegen túl a velő szétesése egy darabon lassabban történnék, mint távolabb a peripheria felé. ) Lásd az Orvosi Hetilap 1887. 5. számát. 290 — — Fontosak a tengelyfonál változásai. Hogy a leszorítás után a rostvégekben, a szemcsés velőtömegben, mint teljesen elkülönzött szalag megvan, arról már más helyen volt szó. A 2. napig a peripheria felé ép tengelyfonálba folytatódik, de ezen időtől fogva többnyire csak bizonyos távolságig találunk látszólag legalább ép tengelyfonalat , azon túl már csak darabokat (paralyticus degeneratio). Gyakori lelet az, hogy a csonkvégben megvan a tengelyfonál gomolyaggá összegöngyölődve, s hogy a leszorítás helyén át szakadatlanul követhető a centrális csonkba, a peripheria felé pedig megszakadva, többnyire kihegyesedve végződik. (7. ábra 11.) Tovább a peripheria felé csak tengelyfonál-darabokat találunk. Voltak rostok, hol a tengelyfonál a periphericus csonkvégben megvolt még a 6. napon is, a leszorítás helyén pedig ketté volt szakadva. Sok rostban ilyenkor már nem volt meg. Hogy mi történik később a tengelyfonállal a periphericuscsonk végében s pedig speciálisan azon rostokban: 1. melyekben a leszorítás helyén a tengely fonál nem szakadt ketté; 2. melyekben a tengelyfonál ketté szakadt s a csonkvégekbe visszahúzódott, 3. melyekben a tengelyfonál nem szakadt meg — a zúzás helyén — s a periphericus csonkvégben összegöngyölődve megvan, arra feleletet nem adhatok még, mert sikeres tengelyfonálfestés útján csak a legutóbbi időben jutottam ez adatokhoz s így hosszabb időre kiterjedő észleleteim nincsenek. Csak az első esetre nézve mondhatom némi valószínűséggel, hogy az ily rostokban a tengelyfonál a periphericus csonk végében sem degenerál, mert már a 9. napon új rostokat lehet találni a régiekben s nem gondolható, hogy ha a 6. napon még megvolt a régi tengelyfonál, az a 9. napig tönkrement s helyébe már is új tengelyfonál nőtt volna. De kérdés most, váljon nem lehetetlenség-e az, hogy a periphericus csonk végében a tengelyfonál hosszabb ideig marad meg vagy talán egyáltalában nem degenerál, míg távolabb a körzet felé tönkremegy. E tények valószínű magyarázata nézetem szerint nem oly távol fekvő: az összenyomott, de ketté nem szakadt tengelyfonalon át a centrum trophikus behatását gyakorolhatja ugyan, de csak igen korlátozott mértékben, minek következménye az lesz, hogy azon csekély távolságban, melyre a centrum akadályozott trophicus hatása a leszorítás helyén túl még kiterjed, a tengelyfonál nem degenerál. Azon túl pedig, minthogy a centrum hatása addig már nem terjedhetett, a paralyticus degeneratio beáll. Nem lehetetlen továbbá, hogy a leszorításkor még ketté nem szakadt tengelyfonál csak később, midőn a degeneratio a periphericus csonkban már megkezdődött, szakadt ketté a leszorított helyen s az ilyen tengelyfonál tovább fog megmaradni a periphericus csonk végében. Az imént felsorolt leletek igen valószínűvé teszik, hogy a leszorított ideg degenerátiója lényegesen függ a zúzás fokától, s hogy különbségek vannak igen erős s gyengébb zúzások okozta változások között, mely különbségek tanulmányozására az előttem ismeretes szerzők nem voltak tekintettel. Annál fontosabbnak tartom ezek vizsgálatát, minthogy eddigi tapasztalataim szerint is nem tarthatom lehetetlennek, hogy nem igen erős leszorításoknál a tengelyfonál a periphericus csonknak talán egész terjedelmében vagy legalább annak nagyobb részében nem degenerál. Mindenesetre figyelemre igen méltó Erb azon állítása, hogy egyszerű összenyomás s zúzás után a tengelyfonál megmarad, míg nehéz sértések, különösen idegdarab-kimetszések után a tengelyfonál is tönkre megy a degeneratio folyamában.1) Ép úgy vizsgálatot kíván a zúzási hely kiterjedésének befolyása a degeneratióra és regeneratióra, valamint azon még nem eléggé tanulmányozott esetek is, melyekben az ideget úgy szorítjuk le, hogy a fonalat el nem távolítjuk. Felemlítettem mindezen nyílt kérdést, melyekre nagyobbrészt vizsgálataim folyamában jutottam, mert azt gondolom, hogy a zúzott ideg degenerálási és regenerálási folyamatának helyes s igaz megítélésére s az ítélet alapos általánosítására megoldásuk okvetlenül szükséges. Minthogy pedig ezeket mindeddig még nem tanulmányozhattam, minden állításom kisebb-nagyobb valószínűségét csak erősen leszorított idegeken tett észleleteimre építhettem, s csakis ezekre vonatkoztatom. Mielőtt a centrális csonk változásaira térnék át, egy-két *) Erb. Ziemssen Handbuch d. spec. Path. u. Ther. 12. k. 374. 1. 10*