Orvosi Hetilap, 1887. március (31. évfolyam, 10-13. szám)

1887-03-06 / 10. szám

289 fokozott mennyiségben kell fejlődniük, és fokozott hatásuk a bél­mozgások tekintetében ily esetekben akárhányszor a bántalomnak igen élénk tünetét képezi. A felsorolt kísérleti adatok alkalmasak arra, hogy segélyükkel sok esetben a bélhuzamnak mozgó rendellenességeit értelmezhessük; az esetek bizonyos számában ezen okokat több-kevesebb joggal gyaníthatjuk s maradnak esetek, a­melyekben az okok felismer­hetők nem lesznek. A bélgázoknak a bélmozgásra hatásában azonban — mint­egy közbeiktatott — más tényezők is szerepelhetnek. Eldöntöttnek mai napig még egyáltalában nem tekinthetjük azon kérdést, váljon a keringési viszonyoknak, véráram gyorsaságának, az edények, különösen az üterek árterének, az elválasztási viszonyoknak stb. milyen befolyása van a bélmozgásra. De a különben legeltérőbb kísérleti eredményekből ténynek derül ki az, hogy a keringési viszonyok, jelesül az edények árterének átmérője csakugyan van hatással a bélmozgásokra, e tekintetben pedig ismét nem hallgat­hatjuk el azon befolyást, melylyel épen a szénsav bir az edények átmérőjére. Skorzewsky nem curazisált házinyulak fülén és curarisált békák nyelvén végzett kétrendbeli kísérleteket, melyeknek ered­ménye az, hogy a házinyulaknál szénsav behatása alatt az üterek átmérője átlag 24 , 6 % -kal, békánál 18­ 2 °/o -kal öregbedett, míg ellen­ben a visszerek átmérője házinyulaknál átlag 1­7 , 4 °/C -kal, békánál 10'2°/C-kal kisebbedett. E változás a szénsav behatásának meg­szűnése után is hosszabb ideig eltartott. Egyéb gázokkal végzett ellenőrző kísérletek bizonyították, hogy az említett változások csak­ugyan a szénsav által hozattak létre. Külön e czélból berendezett kísérletek feladata lesz megállapítani, hogy Skorzevvsky ezen tapasz­talatai bírnak-e és milyen érvénynyel és bárcsak közvetett be­folyással is a bélmozgásokra. Ha a bélgázoknak, nevezetesen a szénsavnak hatása így talán szélesebb alapra talál, úgy másrészről a fennebb idézett kísérleti adatokból további gyakorlati következtetéseket is vonhatunk le. A bélgázok mennyisége, t. i. nemcsak némely hasmenéssel egybekötött bélbántalomnál fokozott, de lehet az fokozott oly rend­ellenességeknél is, a­melyek nem tekinthetők a szó teljes értelmében vett bélbántalomnak, sőt találhatjuk ezen fokozódásnak okát azon­felül még a gyomorban, sőt még általános táplálkozási vagy beideg­­zési viszonyokban is. (Vége következik.) Közlemény a budapesti kir. m. t. egyetem kór­­boncztani intézetéből.1) Az idegelfajulás- s újraképződésről. Irta Tangl Ferencz orvostanhallgató. (Folytatás.) b) A periphericus csonkvég traumaticus degeneratiója. A csonkvégek változását közvetlenül a leszorítás után már érintettem a leszorított hely leírásánál. A rostvégeket kitöltő szemcsés velőtömeg később ugyanazon sorsra jut, mint a velő a rost többi részében ; benne is kisebb-nagyobb cseppek lépnek fel, melyek még később szintén felszivatnak, úgy hogy alig ismerhető fel a határ a paralyticus s traumaticus degeneratio között, mint­hogy mindkettő ugyanazon végeredményre vezet. Némely rostban azonban úgy látszik, mintha a degeneratio kezdetén még a rost­végekben levő szemcsés velőtömegen túl a velő szétesése egy darabon lassabban történnék, mint távolabb a peripheria felé.­ ­) Lásd az Orvosi Hetilap 1887. 5. számát. 290 — — Fontosak a tengelyfonál változásai. Hogy a leszorítás után a rostvégekben, a szemcsés velőtömegben, mint teljesen elkülönzött szalag megvan, arról már más helyen volt szó. A 2. napig a peripheria felé ép tengelyfonálba folytatódik, de ezen időtől fogva többnyire csak bizonyos távolságig találunk látszólag legalább ép tengelyfonalat , azon túl már csak darabokat (paralyticus dege­neratio). Gyakori lelet az, hogy a csonkvégben megvan a tengely­fonál gomolyaggá összegöngyölődve, s hogy a leszorítás helyén át szakadatlanul követhető a centrális csonkba, a peripheria felé pedig megszakadva, többnyire kihegyesedve végződik. (7. ábra 11.) Tovább a peripheria felé csak tengelyfonál-darabokat talá­lunk. Voltak rostok, hol a tengely­fonál a periphericus csonk­végben megvolt még a 6. napon is, a leszorítás helyén pedig ketté volt szakadva. Sok rostban ilyenkor már nem volt meg. Hogy mi történik később a tengelyfonállal a periphericus­­csonk végében s pedig speciálisan azon rostokban: 1. melyekben a leszo­rítás helyén a tengely fonál nem szakadt ketté; 2. melyekben a tengelyfonál ketté szakadt s a csonkvégekbe visszahúzódott, 3. melyekben a tengelyfonál nem szakadt meg — a zúzás helyén — s a periphericus csonkvégben összegöngyölődve megvan, arra feleletet nem adhatok még, mert sikeres tengelyfonálfestés útján csak a legutóbbi időben jutottam ez adatokhoz s így hosszabb időre kiterjedő észleleteim nincsenek. Csak az első esetre nézve mondhatom némi valószínűséggel, hogy az ily rostokban a tengely­fonál a periphericus csonk végében sem degenerál, mert már a 9. napon új rostokat lehet találni a régiekben s nem gondolható, hogy ha a 6. napon még megvolt a régi tengelyfonál, az a 9. napig tönkrement s helyébe már is új tengelyfonál nőtt volna. De kérdés most, váljon nem lehetetlenség-e az, hogy a periphericus csonk végében a tengelyfonál hosszabb ideig marad meg vagy talán egyáltalában nem degenerál, míg távolabb a körzet felé tönkremegy. E tények valószínű magyarázata nézetem szerint nem oly távol fekvő: az összenyomott, de ketté nem szakadt tengelyfonalon át a centrum trophikus behatását gyakorol­hatja ugyan, de csak igen korlátozott mértékben, minek következ­ménye az lesz, hogy azon csekély távolságban, melyre a centrum akadályozott trophicus hatása a leszorítás helyén túl még kiterjed, a tengelyfonál nem degenerál. Azon túl pedig, minthogy a centrum hatása addig már nem terjedhetett, a paralyticus degeneratio be­áll. Nem lehetetlen továbbá, hogy a leszorításkor még ketté nem szakadt tengelyfonál csak később, midőn a degeneratio a peri­phericus csonkban már megkezdődött, szakadt ketté a leszorított helyen s az ilyen tengelyfonál tovább fog megmaradni a peri­phericus csonk végében. Az imént felsorolt leletek igen valószínűvé teszik, hogy a leszorított ideg degenerátiója lényegesen függ a zúzás fokától, s hogy különbségek vannak igen erős s gyengébb zúzások okozta­­ változások között, mely különbségek tanulmányozására az előttem­­ ismeretes szerzők nem voltak tekintettel. Annál fontosabbnak tar­tom ezek vizsgálatát, minthogy eddigi tapasztalataim szerint is nem tarthatom lehetetlennek, hogy nem igen erős leszorításoknál a tengelyfonál a periphericus csonknak talán egész terjedelmében vagy legalább annak nagyobb részében nem degenerál. Minden­esetre figyelemre igen méltó Erb azon állítása, hogy egyszerű összenyomás s zúzás után a tengelyfonál megmarad, míg nehéz sértések, különösen idegdarab-kimetszések után a tengelyfonál is tönkre megy a degeneratio folyamában.1) Ép úgy vizsgálatot kíván a zúzási hely kiterjedésének befolyása a degeneratióra és regenera­­tióra, valamint azon még nem eléggé tanulmányozott esetek is, melyekben az ideget úgy szorítjuk le, hogy a fonalat el nem távolítjuk. Felemlítettem mind­ezen nyílt kérdést, melyekre nagyobb­részt vizsgálataim folyamában jutottam, mert azt gondolom, hogy a zúzott ideg degenerálási és regenerálási folyamatának helyes s igaz megítélésére s az ítélet alapos általánosítására megoldásuk okvetlenül szükséges. Minthogy pedig ezeket mindeddig még nem tanulmányozhattam, minden állításom kisebb-nagyobb valószínűségét csak erősen leszorított idegeken tett észleleteimre építhettem, s csakis ezekre vonatkoztatom. Mielőtt a centrális csonk változásaira térnék át, egy-két *) Erb. Ziemssen Handbuch d. spec. Path. u. Ther. 12. k. 374. 1. 10*

Next