Orvosi Hetilap, 1887. augusztus (31. évfolyam, 32-35. szám)
1887-08-07 / 32. szám
1035 1036 kerületén lépnek fel és dudoros kiemelkedésekként jelentkeznek, melyek fennálló képben — mint Nieden mondja — egy fénylő sarjadzó felületnek gyönyörű képét nyújtják, mely felület messze az üvegtestbe benyúló, félgömb alakú dudorokból áll, tehintve számtalan, kis, csillogó, majdnem zsírcseppekhez hasonló csomócskákkal. Úgy látszik, mintha gelatin volna, csúcsa tűvel megszúrva és mintha minden tűszúrás helyén egy csepp folyékony gelatin nyomult volna elő. Hasonlóképen írja le ezen elváltozást Hirschberg és egyik tanítványa. Látható tehát, hogy a Hutchinson-féle betegség ezen képhez semmiben sem hasonlít. Tapasztalatlan vizsgáló, ha először látná a Hutchinson-féle megbetegedést, choroiditis centralis areolarisra gondolhatna, de a macula körüli symmetricus fekvés, ennek sértetlensége mellett, a festenykarima hiánya, valamint a többi kórodai jel, megvéd a tévedéstől. Ha tehát Hutchinson leírása nem vonatkozhatik choroidealis bántalomra, úgy csakis retinalis bántalomról lehet szó. Akkor pedig semmi esetre sem lehet lobos folyamat, mert a lázidegkorong, mely minden retinitisnél belevonatik a lobos folyamatba, teljesen ép, épúgy a reczehártya peripheriája is. Ha a betegség helyét tekintjük, úgy a szemtükri vizsgálat szerint, a folyamat csakis a retina középső lemezében székelhet, a nagy edények alatt. Továbbá a betegség folyamán fellépő gyakori vérzések már azon gyanút ébresztik, hogy eseteinkben ütér-megbetegedéssel van dolgunk , amivel összefüggésben lehet az egész folyamat keletkezése. Kórodai tapasztalatok tanúsítják, hogy arteritikus elváltozások a réczehártya edénytörzseiben elég gyakoriak, amennyiben bujakórnál, általános arteriosclerosisnál, Bright-kórnál edényrepedések és vérzések a reczehártyában észleltetnek. Mindazonáltal be kell vallanunk, hogy legalább az arteriosclerosist illetőleg még kevés kórbonctani vizsgálat létezik, mely a kórodai tény számára az oly szükséges boncztani alapot szolgáltatta volna (Poncet, Wedl és Bock). Legjobban lettek tanulmányozva a Bright-kórnál előforduló arteritikus elváltozások. Károly bajor herczeg ugyanis újabb művében kiderítette, hogy veselobnál főleg a reczehártya, de a szem más hártyáinak ütereiben lobos folyamat fordul elő, mely az edények eldugulásához és a hártyák elfajulásához vezethet. Ennélfogva a priort nem lehet kétségbe vonni, hogy általános atheromatosisnál a reczehártya legcentrálisabb edényterületében is a sárga folt körül arteritikus elváltozások, kisebb edénytörzsek másodlagos eldugulásával képződhetnek. Ha már most szem előtt tartjuk a Hutchinson által hangsúlyozott és általam minden esetben fellelt symmetricus fekvést a fovea centralis körül és megtekintjük e remek képet Müller Henrik-\ö\, mely az inficiált macula lutea tájékát mutatja, úgy nem utasíthatom el magamtól a feltevést, hogy a fehér góczok elrendeződése a macula lutea üteres edény törzsének boncztani elrendeződésével szorosabb összefüggésben áll. Márpedig tudjuk, hogy azon szövetben, melyhez a retina legközelebb áll és melynek fejlődéstanilag csak része, t. i. az agyban fehér lágyulások előfordulnak, combinálva atérmegbetegedésekkel, de nem mindig szívbajokkal. Ezen lágyulási góczokban, mint Recklinghausen könyvében mondja (Alig. Path. S. 346) a hajszáledények és a legkisebb üterek — a hozzátartozó ütértörzsek eldugulásával vagy a nélkül — egynemű finoman szemcsés anyaggal vannak kitöltve. Lehetségesnek tartom tehát, hogy Hutchinson eseteiben, valamint saját eseteimben a retinalis üterek megbetegedésével van dolgunk, melynek következtében a macula lutea üzerecskéi eltömültek, környékén számos lágyulási gőcz keletkezett, melyeknek az edénytörzs boncztani elrendezésének megfelelőleg, a macula lutea körül körben kell sorakozva lenniök. Természetes, hogy ez csak feltevés marad addig, míg nem rendelkezünk bonczleletekkel; még kevésbbé felelhetek arra a kérdésre, hogy az atheromatosus bántalom gyakorisága mellett, miért találkozunk a leírt retinalis lelettel oly ritkán ? Ezen és más kérdések megfejtése a jövő számára lesz fentartva, a jelennek feladata, a kérdéseket felvetni és a megfejtésükhöz szükséges anyagot előkészíteni. Közlemény a budapesti egyetem gyógyszertani intézetéből. Kisérletek a chloroformnak bőr alá fecskendésével. Tóth Lajos tr. egyetemi magántanártól.1) (Vége.) Kísérletek. 7. kísérlet. 1884. márczius 6-án 9 óra 45 perczkor 1600 gm. súlyú nagy fekete nyúlnak bőre alá 1 kcm. chloroform fecskendeztetett. Az állat 10 óra múlva bódult, de nemsokára magához tér, vizeletet csak 8-dikáról 9-dikére éjjel bocsátott. A vizelet mennyisége 80 kcm. savi kémhatású, 1024 fajsúlyú, igen sok húgysavas sót, fehérnyét, vérfestenyt tartalmaz. Phosphatok csökkenteknek látszanak. Górcső alatt igen sok húgysavas és felhámhenger, vesefelhámsejtek és tömérdek bacterium látható, noha a vizelet savi kémhatású. 10-én 70 kcm, egészen normális kinézésű, 1014 fajsúlyú és kevés fehérnyét tartalmazó vizelet. 13-án 75 kcm. 1021 fajsúlyú vizelet, mely fehérnyének a nyomait még mindig tartalmazza. 18-án 54 kcm. 1042 fajsúlyú savi kémhatású zavaros vizelet, fehérnye nyomai. Nagymennyiségű üledék, sok húgysavas só, igen sok felhámhenger, sok bacterium. 20-án 34 kcm. zavaros, sötét sárgás-barna, 1049 fajsúlyú vizelet. 25-én 21 kcm. zavaros, barnás sárgás, 1051 fajsúlyú, savi kémhatású vizelet, fehérnye nyomai. 26-án 22 kcm. ugyanolyan természetű, 1050 fajsúlyú vizelet, fehérnyének nyomait még mindig tartalmazza. — Az állat a kísérlet alól kivétetett. 2. kísérlet. 1884. márczius 6-án 1700 gm. súlyú nagy fehér nyúlnak bőre alá 1 kom. chloroform fecskendeztetett be. Az állat egészben véve jól érzi magát, észrevehető bódulat nem állott be. 8-dikáig este nem vizelt, mígnem az arra következő éjjel 40 kcm. vizeletet ürített. A vizelet savi, fajsúlya 1028, aratok megszaporodottak, fehérnye kimutatható, phosphátok csökkentek, vérfestény nincs. A górcsői lelet megfelel az előbbinek. 14-én az állat súlya 1460 gm., 15-én, 5 nap múlva, no kcm. vizeletet bocsát, a vizelet savi, fajsúlya 1037, igen sok húgysavas só, phosphatok csökkentek, vér és epefestenyek nincsenek, fehérnye azonban kimutatható. 21-én 60 kcm. barnás zavaros vizelet, fajsúlya 1044, vér nincs, igen sok húgysavas só, fehérnye kimutatható. 26-án 52 kcm. 1042 fajsúlyú zavaros vizelet, melyben fehérnye kimutatható. Az állat tovább nem észleltetett. 3. kísérlet. 1885. január 4-én 9 */* órakor 720 gm. súlyú fehér nyúlnak bőre alá 2 kcm. chloroformot fecskendeztem. Az állat hőmérséke 3 9 ‘ 40 C. A bódulat csak 111 óra múlva következik be. Újabb 10 percz múlva az állat rángatódzik, kezd kissé magához térni, de rögtön újra elbódul. 9 óra 25 perckor a hő 38'2. 9 ó. 50 p. a hő 36' o, az állat kissé ébredezik, de rögtön újra mély bódulatba merül. 10 ó. 15 p. a hő 35 ‘4° a kilégzett levegő chloroformszagú, a mellső végtagok folytonosan ütemesen mozognak. 10 ó. 30 p. a hő 34'9°, az állat lassan légzik cyanoticus, rángások nem mutatkoznak, bódultan fekszik. A hólyagból kinyomott vizelet fehérnyét tartalmaz, mely eczetsav- és ferrocyankaliummal kimutatható. Az állat a bódulatból nem jött magához és a délután folyamában elhalt. Bonczlelet. Az agy vérszegény. A tüdők kissé vérdúsak. A szív petyhüdt, részben alvadt, részben híg szennyes ibolyaszínű vért tartalmaz. A májba bemetszéskor a késre finom zsírréteg rakódik le. Vesék kissé duzzadtak, feltűnő macroscopicus változá s) Lásd OHL, 1887 . 30. szám.