Orvosi Hetilap, 1888. március (32. évfolyam, 10-13. szám)
1888-03-04 / 10. szám
289 keztetésekre jut, levezetésében többször nagyon közelednék az érzés elváltozásának agyi eredetéhez, ha az eddig bevett nézetek uralma nem kényszerítené a gerinczagyi localisatio felvételére. Észleleteiben úgy találja, hogy a tabeses érzéselváltozások nagy részének közös alaptulajdonsága az ítélet zavara látszik lenni. *) Nézete szerint az ítélet egységes tulajdonsága szellemi életünknek s ezen tulajdonság a tabeses betegeknél, mint azt az ép bőrrészletek vizsgálása mutatja, nem szenvedett. A megtámadott bőrterületeken ellenben a betegek a leggyengébb érzési ingereket is jelzik, csakhogy tévesen, más alakban mint az alkalmazva lett; ezen tévedés gyakran befolyásolható az által, hogy mi a beteg figyelmét bizonyos irányba tereljük (pl. egyszerű tapintási behatásnál azt kérdezzük, váljon forró-e vagy hideg), de máskor minden figyelmeztetés nélkül is nem a megfelelő érzési alak jut öntudatra. Ezen perversitások nem az érzés quantitatív csökkenéséből származnak, mert a leggyengébb érzési ingerek is élénk és a beteg szempontjából tiszta érzési észrevevést okoznak.* 2) B. Stern levezetéseiben (amelyekben ugyan a gerinczagyi localisatio nem jut magyarázatra) azt hiszem a kiindulási pont hibás, mert ha az, amit mi ítéletnek nevezünk, talán philosophiai szempontból egységes is, a localisatio tekintetéből annak nem nevezhető. Igaz, hogy mi ugyanazon érzési benyomást nyerjük, ha a lábunkat éri valamely meleg tárgy, mintha azt a kezünkre helyezzük, igaz, hogy a vörös színt látterünkben mindenütt (amennyire egyáltalában ezen szín érzése kiterjed) egyenlőnek találjuk, de abból még nem következik, hogy ítélőképességünket pl. a hő behatása iránt csupán alsó végtagunkra nézve el ne veszíthessük, amint jól tudjuk pl. a színérzés egyes színekre, vagy valamennyire agykéreg sértése folytán látterünk egy részéről eltűnhet a nélkül, hogy a látás többi tényezője változást szenvedne ezen területen. Az ítélet a bejutott ingerületek felett agykérgünk associaló (ezen esetben talán helyesebben volna mondva dissocialó) működésének eredménye: a jelen érzéki észrevevését összehasonlítjuk a múltból vett képekkel; ezen összehasonlítás a bejutott összetett érzési ingerületnek az egyes érzési fajokra való felosztása által történik, s az által, hogy ezen egyes érzési fajok a megfelelő helyen, mely azok megértésére képes, öntudatra jutnak. Ezen működés az associaló rostoknak a szerepe, ha ezeknek ingerelhetősége csökken úgy az ítélet szenved, az illető egyén az ezen elváltozásnak megfelelő területen egyik-másik faját az érzési észrevevésnek nem ismeri fel többé, vagy alkalmassá lesz a suggestióra,amint az a tabeses betegek érzési vizsgálatánál gyakran észlelhető. Emellett azonban a quantitatív elváltozások is fontosak, de ezekre épen az a jellemző — legalább gyakran —, hogy a különböző qualitásoknak megfelelőleg ugyanazon területen különböző fokú quantitativ módosulások támadnak. Végre ha az anaesthesiás foltok, melyeket egyes tabes betegeknél észlelünk tényleg összefüggnének a gerinczagy bizonyos elfajult rostkötegével, úgy ezen foltoknak állandóaknak kellene lenni, a mint állandó a gerinczagyban egyszer elfajult idegrostok sorsa; már pedig megtörténik, s többször volt alkalmam észlelni, hogy az anaesthesia eltűnik s helyébe ismét a normális érzés tér vissza. Bergert több esetet ismertetett, melyekben az anaesthesiás helyeken az érzés megújult nemcsak a bőrön, hanem a mélyebb rétegekben is, daczára a betegség folyton súlyosbodó előrehaladásának ; két ilyen esetben a bonczolás is igazolta a hátulsó kötegek elfajulásának jelenlétét. Gyógyulásra képes anaesthesiás foltok peripherias idegdegeneratióból is származhatnak, de csupán akkor jogos ilyennek felvétele, ha az anaesthesia arányos vizsgálatnál minden érzékenységi fajra egyenlően kiterjed. Valószínűnek látszik tehát, hogy ezen változó jellegű érzékenységi elváltozások a központi idegrendszer múló zavaraitól függenek, azaz oly kóros folyamattól, mely restauratióra képes, míg az egyszer elfajult rostokról tudjuk, hogy azok többé nem regenerálódhatnak. (Folytatása következik.) ') id. P- 498-2) Az érzésnek vizsgálata többnyire nagyon egyenlőtlen eszközökkel történik: enyhe érintés az ujjal, vagy szerecsettel a tapintás vizsgálására, míg a hőérzés kémlésére csaknem forró vízzel telt üveg, vagy igen megmelegített nagyobb fémlap használtatik, tehát aránytalanul erősebb behatás ; ilyen viszonyok közt természetes, hogy az érzékenység gyengülésénél gerinczagyi vagy peripheriás ok folytán is előfordulhat, hogy a tapintási behatást a beteg nem érzi meg, míg a hő vagy fájdalmas ingert igen. Tabesnél azonban elég gyakran előfordul, hogy a tapintást megérzi a beteg, míg a hőt nem . . . stb. Ilyen vizsgálatoknál súlyt kell fektetni a kisérletek arányosságára. 3) L. a hypnotismusról írt értekezésemet. Orvosi Hetilap, 1885. 290 Közlemény Kézmárszky Tivadar egyetemi ny. r. tanár I. szülészeti és nőgyógyászati kórodájából. Az eclampsia és albuminuria kóroktanához. Lantos Emil, tr.2) (Folytatás.) Átruházhatjuk-e a mondottakat a puerperalis albuminuriára s ha igen, hogyan egyeztethetjük össze vizsgálataink eredményét eme kóroktani tényezőkkel ? A terhességi vesének manap már a búvárok legnagyobb részétől észlelt vérszegénysége, amint arról már fennebb megemlékeztünk, csupán a vesék üteres vérszegénységére vezethető vissza. Hogy az mechanikus okoknak kifolyását nem képezheti, arról meggyőznek a boncztani viszonyok, úgy hogy sokkal finomabb, szemmel nem észlelhető változásoknak kell az üteres vérszegénységben közrejátszani. Spiegelberg, mint első, (Lehrbuch der Geburtshilfe. 2-te Aufl. p. 514) az eclampsia azon eseteiben, melyek nephritisre nem voltak visszavezethetők, a veseüterek visszahajlási görcsét vette fel az albuminuha lényegének; utána főleg Cohnheim (Allgem. Path. 2-te Aufl. II. p. 312) hangoztatta e nézetet. Ezen ütérgörcs vagy legalább is szűkülés kétségkívül vasomotorkus izgalom következménye. Frankenhäuser »Die Bewegungen der Gebärmutter« czímű értekezésében (Jenaische Zeitschrift f. Med. u. Naturwissenschaft. I. Band 1. Heft) a méh idegei és a veseganglionok közti egyenes összefüggést kimutatván, az üteres áramnak szűkítése, illetőleg a fehérnyevizelés a terhes méhből kiinduló s a sympathicus útján a vesék edénymozgató idegeire terjedő visszahajlási izgatás kifolyásának tekinthető. A már említett veseleleten kívül e nézet mellett szólnak : 1. Sokkal gyakoribb a fehérnyevizelés szülőknél, mint terheseknél, ami abban találja magyarázatát, hogy szülés alatt a méh erélyesebb összehúzódásba és feszülésbe jutva a méh falában lefutó idegvégágakat nagyobb inger éri. 2. Először terhesek, illetőleg szülőknél gyakrabban fordul elő, minthogy I. párák méhfalai a feszüléssel szemben nagyobb ellenállást képesek kifejteni; ezen ellenállás idegimpulzus gyanánt hat. 3. Érett szüléseknél úgyszintén ikerszülésnél azért gyakoribb a fehérnyevizelés, mert az aránylag sokkal nagyobb test erősebben feszíti a méh falát. 4. Hosszantartó szülés, hosszabban tartó ingert képezve, a fehérnyevizelés létrejövetelét elősegíti. 5. A szülés művi befejezése nem tekinthető egyébnek, mint egy oly idegingernek, mely a méh és vese edénymozgató idegei között úgyis fokozott visszahajlási izgékonyságot csak növeli; ennek megfelelően a fehérnyeszázaléki szám aránylag igen magas. 6. Fehérnyevizelés I. páráknál leggyakrabban a 15—20-ik életévig fordul elő, nyilván a fiatal kor adta nagyobb ingerfogékonyság kifolyásaként; multiparáknál a 30—35-dik életév között észlelt absolut gyakorisága pedig arra vezetendő vissza, hogy nagyobbrészt ez életkorba estek a legfejlettebb magzatokat szolgáltató III—V-szer szülők. 7. A fehérnyének aránylag gyors eltűnése a vizeletből az ideginger megszűnéséből magyarázható. 8. *) Centralblatt f. Nervenheilk. 1880. 2) L. az Orvosi Hetilap 7. számát.10