Orvosi Hetilap, 1888. október (32. évfolyam, 41-44. szám)

1888-10-07 / 41. szám

1321 össze, eredményeik közt lényeges különbséget bizonyára nem találunk. Már­pedig az kétségtelen, hogy azok a sebészek, kik mint Lawson Tail vagy Ban­ocki­, kezeik, műszereik s a hasüreg mosására sem használnak egyebet semmi módon nem sterilizált tiszta víznél,­­ minden esetben visznek a hasüregbe microorga­­nismusokat, s a legtöbb esetben kórnemzőket is, de azért eseteik túlnyomó többsége ép oly simán gyógyul meg hashártyálob közbe­jötte nélkül, mint Lister leghűbb követői közül akármelyikéi. Ezek szerint a sebfertőzőknek a hasűrbe jutása magában véve még nem elégséges a genyedő hashártyalob létrehozására; ellenben az átható bélsebzések eseteiben — mindig Grawitz-al okoskodva — meg volna a genyedő peritonitis keletkezésére meg­­kívántató két feltétel, t. i. a bélsebzés és a pyogen-gombák fel­tételezett jelenléte. S e szerint minden ily esetben múlhatatlanul be kellene következnie a genyes hashártyalobnak, kivéve ha a bél­tartalomnak a hasüregbe jutása után közvetlenül, vagy csak nagyon rövid idő elteltével végzett műtét alkalmával sikerülne a hashártyát a fertőző anyagtól úgy megtisztítni, hogy arról úgyszólván az utolsó microorganismust is eltávolítsuk. Köztudomású dolog, hogy ez mily nehéz, csaknem kivihetetlen feladat. A hashártya mechanikai — mosás által történő — meg­tisztítása complicalt boncztani viszonyainál fogva csaknem a lehe­tetlenséggel határos ; hogy pedig az az eljárás, melyet a test más részein végzett műtéteknél oly jó eredményekkel veszünk foganatba, t. i. a sebben maradt csíroknak fertőtlenítő szerekkel való elölése vagy szaporodásképtelenné tevése — mily kétes értékű szer a hashártyán belül, azt mindennél ékesebben szólóan bizonyítja az a körülmény, hogy az alkalmazandó fertőtlenítő szer iránt még min­dig nem tudtunk megállapodásra jutni. Azok az antisepticumok, melyeket nagyobb mennyiségben is a mérgezés aggálya nélkül mernénk az oly hirtelenül felszívó hashártyára vinni, bactériumölő hatásukra nézve is megbízhatlanoknak bizonyultak. S innen van az, hogy komoly sebészek is, kiknek az ismert jó fertőtlenítők mellett, az új antisepticumok után való futkosás különben nem képezi kenyerét: nem fáradnak ki a hassebészet számára mindig más és más fertőtlenítők ajánlásában. A legutolsó — ha jól tudom — a salicylsav gyenge, 1:300 oldata volt, hanem a kórnemzőket biz­tosan megölő, de azért az emberre nagyobb mennyiségben is ártalmatlan panacea mindeddig felfedezve még nincs. Hátra volna még az alapos drainage, mint oly eljárás, mely a test más helyeinek sebzései után az asepsis nem sikerülte esetére súlyosabb következmények ellen mégis meg szokta védeni a szer­vezetet ; csakhogy oly óriási felületnek, mint a minő a hashártya, genyedése a legjobb alagcsövezés mellett is rendkívül súlyos bán­­talom , de különben is a hashártya üregének kielégítő drainage-a eddig azon nyílt kérdések közé tartozik, melyek még megoldásukra várnak. Nyilvánvaló, hogy ez a tényállás rendkívül bénító hatást kellett hogy gyakoroljon, és tényleg gyakorolt is, a cselekvésre. Mert mi haszon háramolhatnék oly műtét végrehajtásából, mely sikerülte esetén is az illető számára csak oly végtelenül kicsiny esélyeket nyújt ? Azt az egyént, kinek akármely ok következtében béltartalom szennyezte be hashártyájának nem valamely elzárt részét, hanem szabad peritonaeumát, a sebészet legújabb időszakáig bízvást elveszett egyénnek tarthattuk. S mégis a gyakorlat — különösen a legújabb gyakorlat — nem igazolta a bélsebzési esetek e sötét jóslatát; mindinkább szaporodik azon szerencsés esetek száma, melyekben az idejekorán végzett hasmetszés, a bél sebének vagy sebeinek pontos egyesítése s a hashártyának a béltartalomtól való megtisztogatása által sike­rült a sebesült életének megmentése. Hogy ez így van, annak értelmezéséhez talán a fennebbiek is járulnak valamivel. A sebző műszer mindenesetre vihet fertőző organismusokat a hasüregbe is; de ha tekintetbe vesszük a bac­­teriológiai laboratóriumok azon tapasztalatát, hogy milyen nehezen sikerül a kísérleti állatnak már bőralatti sejtszövetébe is oltani tiszta tenyészetbe mártott késsel, ha a kés számára előlegesen szélesebb utat nem készítettünk , akkor nem szabad túlbecsülnünk a vastag hasfalzaton át szúró s ez útjában megtérült műszernek a hashártyát fertőző hatását sem. A lövegek köztudomás szerint többnyire asepticusak , a­mi pedig a főtényezőt, melytől legjobban szoktunk tartani, a kiömlött béltartalmat illeti: arról a fennebbiek után azt kell hinnem, hogy sebfertőzőket többnyire szintén nem tartalmaz. S ezek szerint a sebzett belű egyénnek, kinek hashártyájára béltartalom­ ömlött, nem kell hashártyalábot kapnia, s élete meg­mentésére sok esélyt adhatunk az illetőnek, ha el tudjuk hárítani róla az őt talán egyedül fenyegető, mindenesetre legközvetlenebbül fenyegető veszélyt: a béltartalomnak csak a hashártya által történő felszívódásából eredő heveny septicus mérgezést. Mert az kétséget nem szenved, hogy az a halál­ok, melynek a béltartalommal beszennyezett hashártyájú egyén már oly rövid idővel a sebzés utáni­ áldozatául esik, és oly kevéssé hashártya­lob, mint az a körfolyamat, mely némely hasdaganat kiirtása után az első 24 órában öli meg a beteget, a­nélkül hogy a hashártya­lobnak akár az élőben kórodai, akár a halál után boncztani tünetei megvolnának, s melyet egy időben hibásan neveztek el legheve­nyebb hashártyalob: péritonite foudroyante-nak. Az egyik ép oly kevéssé hashártyalob, mint a másik, lévén az a­septicus anyagok­nak nagy mennyiségben hirtelen történt felszívódásából származott heveny sepsis. Ezzel a körfolyamattal szemben azonban szerencsére már nem vagyunk oly tehetetlenek, mint a genyedő hashártyalábbal szemben. Mert ennél már nem függ a jó siker attól a körülmény­től, hogy meg tudtuk-e tisztítani a hashártyát a fertőző anyag legutolsó — górcsős — részecskéiből is, hanem áll erre nézve az az elv, hogy »so und so viel Milligramme Promain tödten so und so viel Kilogramme Menschen«.2) Vagyis : ha lehetőleg rövid idővel a sebzés után hasmetszést végezünk, a bél sebét pontosan egyesítjük, s a hashártya üregét igen gyenge fertőtlenítő szerrel — alighanem legczélszerűbben steril vízzel­­— lehető legszorgosabban kimossuk, akkor az illető­nek felgyógyulására annyival több esélyt adunk, a­mennyivel keve­sebb idő telt el a sérülés időpontja és a műtét végrehajtása között. Szándékosan hangsúlyoztam eddig, hogy a bélhuzam folyto­nosságának csakis traumatikus eredetű megszakadásait értem, s nem szóltam egyszersmind a fekélyek következtében létrejött bélátfúró­­dásokról is. Ezek egészen külön említendők fel azért, mert Noth­­nagels) vizsgálatai szerint e tekintetben egészen más megítélés alá esnek. A nevezett búvár ugyanis arra az eredményre jutott, hogy — a vérhas súlyosabb alakjainál előforduló véres-genyes és genyes­­nyákos székürülésektől eltekintve — genyes váladék a belek hurutos-lábos folyamatainál határozottan a kivételek közé tartozik.4) Olyan genytermelés, mint a minővel pl. a genyes hörglob vagy hólyaglob jár, nem fordul elő a beleknek sem heveny, sem akár már több héten át tartott idült hurutjainál. Ellenben igenis elő­fordul a belek fekélyedési folyamatainál, és csakis ezeknél úgy annyira, hogy Nothnagel a székürülésekben talált genyet a bél­­fekélyedés biztos jelének tekinti. E tétel megfordítását — hogy t. i. a bélfekélyek mindig genyedéssel járnának — helytelennek tartja, annyi azonban vizs­gálataiból kétségtelenül kiderül, hogy a bélfekélyedési esetek egy részét genyedő láb kíséri. Nyilvánvaló, hogy ha ilyen fekély tört át a hashártyába, és ha a béltartalomnak a hasüregbe ömlésén kívül a genyedő láb a fekély széleiről terjed tovább a hashártyára, akkor — az átsikadás előtt történt eltákolódás kedvező esetét le­számítva — az ilyen eset megmentésének a hasmetszés bár még mindig egyedüli, de csak nagyon kicsiny esélyeit biztosíthatja. Ellenben a bélsebzések eseteiben az elmélettel összevág a gyakorlat abban, hogy az eredmények azon arányban javulnak, a­mely arányban a sebészek bátrabban kezdenek hozzányúlni e különben oly kétségbeesetteknek tartott esetekhez is. S az ered­mények bizonyára még sokkal jobbak lesznek, ha a bélsebzések gyakran oly homályos tünetei mellett nem várjuk be azt az idő- ') Inaugural address on Listerism. 1887. és One hundred consecutive cases of abdominal section. The Lancet 1887. márcz. 12. és 19. Egy jól észlelő sebész állítása szerint, ha a béltartalom bőven ömölhet a szabad hashártya üregébe, akkor a sebesültek 8 óránál tovább nem élnek. 2) Volkmann: 1887. évi német sebészeti Congressus. 3) Beitr. z. Phys. u. Path. d. Darmes. Berlin 1884. *) 1. c. 107. 1. 1322

Next