Orvosi Hetilap, 1893. augusztus (37. évfolyam, 32-35. szám)

1893-08-06 / 32. szám

380 ORVOSI HETILAP 1893. 32. sz. lesz az egész chromatin állomány, ezt a paraplasma vissza­húzódása követi, miáltal a sejt széle egyenetlen csipkézett lesz. Különleges elváltozások: a vacualisatio. Az első kisérleti nyúl gerinczvelejében nagyon ritkán találhattam fel, ellenben a másodikban és a tengeri malaczéban gyakran, a­minek okáról alább lesz szó. A vacuola mint hosszúkás piskóta, vagy kis köralakú festetlen világos folt tűnik elő a sejttestben. Pathologikus jelentőségét sok neves búvár kétségbe vonta (­Charcot stb.) s kezelés által létrejöttnek tartja. A finom szemcsés szétesés. Míg több szerző különféle mérgezéseknél gyakran találta a degeneratio e nemét, addig tetanusnál a legritkább elváltozások közé tartozik. A chromatin finom szemcsékre esik szét, a paraplasma hullámzatos lesz, benne néha még egy-két egészen tönkre nem ment chromatin­­rög látható. Ezen elváltozási formához hasonló másik degenera­tio is észlelhető néha, melyet a sejt nagy gömbös szétesésének lehet nevezni. Ennél a sejt egyik részében szabályos gömb­­alakú- meglehetősen nagy sötétvörösre festődő (magenta) szem­csék lépnek fel. Gyakran a nyúlványokban is látni ilyenforma degeneratiót, csakhogy a gömbös szemcsék valamivel kisebbek. Homogén duzzadást oly értelemben mint azt Schaffer és Friedmann leírták, az első kísérleti nyúlban egyetlen egy eset­ben láttam, ellenben a másodiknál és a tengeri malacznál ez a degenerátiók egyik legáltalánosabb formája volt. Általában ez utóbbi állatok központi idegrendszerében az elváltozások sokkal nagyobb fokúak voltak mint az első kísérleti nyúléban. Ennek okát postmortalis elváltozásokban kell keresnünk. A jegyzőkönyvekből ugyanis kitűnik, hogy a második nyúlás a tengeri malacz halála és központi idegrendszerük alkoholba tevése között legalább 15 óra telt el, míg az első nyúlé már 3 órával a halál után conserválva lett. És bár Sarbó vizsgá­latai szerint normális körülmények között a házi nyúl gerincz­agyi idegsejtjei még 24 órával a halál után sem vesztik el ép struktúrájukat, ezt semmiesetre sem állíthatjuk a tetanussal inficiált­­állatok idegsejtjeire nézve, mert a tetanikus vírus még a halál után is folytatja szövetroncsoló munkáját. Az idegsejtek sclerosisát és pigment degeneratióját, továbbá idegrostbeli, kötőszöveti vagy glia elváltozást sohasem láttam. A magban fellelhető finom szemcsék, halo­vány foltok nem tekinthetők degeneratióknak, mert ép idegsejtek magjai­ban is láthatók. Biztosan degeneratiónak csak azt az elváltozási formát tarthatjuk, a­melynél a magban 8—15 sötét, meglehetősen nagy gömbszemcse lép fel. A magcsa is degenerálódhatik: vagy sorvad, vagy halványan festődik határozatlan körvonalak­kal vagy — s ez a legritkább — 2—3 szemcse lép fel benne. A nyúltvelő magvainak idegsejtjeiben semmi különös elváltozás nem látható; néha a sejtek duzzadtak, de nagyobb fokú degenerá­tiók­ nincsenek bennük. Az ép idegsejtek structurális differentiái már arra utalnak, ho­gy a­ sejtek histochemice is különböznek egymástól; még inkább szól e mellett a degenerátiók sokfélesége. Csak ezen körülményből magyarázható, hogy a tetanikus vírus egyik sejtje pl. duzzasztólag, a másikra zsugorítólag hat. Witkowsky,­ Nissl­ és mások már kifejezésre juttatták azon közelfekvő gondolatot, hogy a sejteknek histochemiai illetve morphologiai differen­­tiája functiójuk kü­lönféleségével van összefüggésben. Vizsgá­lataim főbb eredményei röviden összefoglalva a következők: 1. A tetanikus vírus az idegsejtekben elváltozásokat hoz létre. 2. Ezen elváltozások kétféle módon jönnek létre: a) a nedv­­keringésbe jutó virus a pericelullaris űrökben directe érintkez­vén az idegsejttel, degeneratiót hoz benne létre; p) a tetanikus virus egy része az idegrendszer mentén haladva a tengelyszál­­nyulvány közvetítésével a sejtbe jut és így okoz szétesést. 3 . A tetanikus méreg az állat halála után m­ég folytatja destruáló munkáját, mely leginkább az idegsejtek nagyfokú vacuoli­­satiájában és homogén duzzadásában nyer kifejezést. fi 1 Witkowsky.:. Arch, für Psychiatr. XIII. 3. 2 Nissl: loc.cit. Közlemény az egyetemi II. belklinikáról. Az arczideg viszonyáról a könnyelválasztáshoz. Jendrassik Ernő dr., egyetemi magántanártól. (Vége.) Az ingvitorlák állásában némi különbség mutatkozott, a mennyiben a naratív jobb oldali jóval tágabbnak tűnt fel, s az uvula baloldalra látszott húzódva. Hangadásnál vagy erőmstvi ingerlésnél az iny vitorla mozgása az első pilanatra a két oldalon csaknem egyenlőnek látszott, s csak ismételt megfigyelés mellett tudtam észrevenni, hogy ezen műveleteknél, s főleg az­t mondásá­nál az iny vitorla a bal oldalon magasabbra emekedett, mint a jobbon, s a szájon át való erősebb kilehelésnél a jobb oldal némileg emelkedni látszott, míg a bal inkább oldalra tért. Ezen viszonyok azonban csak igen gondos vizsgálatnál voltak észrevehetők s miután eleinte a figyelmet elkerülték, s a többi tünet, mint fentebb fel van sorolva, határozott felvilágosítást nem nyújtott: a bántalom székhelyét a jelen esetben kezdet­ben a for­ stylomast, közelében véltem felvehetőnek. Ezen fel­vétel később tévesnek bizonyult s itt csak azért beszélem meg bővebben, mert az ing vitorla mozgásának és beidegzésének kérdése még nincsen végleg tisztázva. Az ingvitorla egyik szár­nyának izomzata oly szorosan összefügg egymással, sőt az ellenkező oldaléval is, hogy főleg oly egyéneknél, kiknek mélyebben lelógó ingvitorláik vannak, az egyik oldal felől a másik is igen nagy fokban mozgathatóvá válik. Ezen betegnél hasonló viszonyok mutatkoztak az áll izomzatában is: a jobb quadrat, és levat, menti igen súlyosan el voltak fajulva, úgy hogy oly galvánáram, a­mely az ép oldalon már erős rángást váltott ki (K 2-5 MA), ezen oldalon még teljesen hatástalan maradt (csak 4-2 MA-nél jelentkezett az első AR, s KR pedig csupán 6—7 MA-erejű áramerőnél mutatkozott igen kifejezett vontatott alakban; farados árammal összehúzódás az ép oldalon 106 mm., a beteg oldalon 88 mm.-nél volt kiváltható). Ha ezen árammal (2-5 MA) azonban az ép oldalon ingereltünk, akkor az izomrángások alatt a jobb alsó ajakfél is erősen mozgott és pedig ép oly rövid rángási alakban, mint a bal oldalon, jeléül annak, hogy ezen látszólagos mozgás ugyanazon baloldali izmok műve volt, s jeléül annak, hogy ezen egyénnél a középvonalban közel álló izmok egymással szorosabb összeköttetésben vannak (a bőr és kötőszövet összetapadása által) mint a legtöbb embernél. Végre az a körülmény, hogy a nyitott száj mellett való erőltetett ki­­lehellésnél a beteg oldal feljebb emelkedett, mint az ép, arra mutat, hogy ezen lejebb sü­lyedt oldalon a m. tensor veli palat, nemcsak széthúzza, hanem emeli is az ingvitorlát. Ezen izom, mint ismeretes, a trigeminus harmadik ágától nyeri idegét. Miután a facialis hozzáférhető izmai mind teljesen és nagyon súlyos alakban bénultak, úgy vélem, hogy a garat­emelő izmok is teljesen elvesztették akaratlagos mozgási képes­ségüket, s csak az ellenoldali izmok és némileg a feszítő izom működése következtében látszik, bár csekélyebb mértékben mint az ép oldalon, mozgási (emelési) képesség az ing­vitorla jobb felében. Hasonló viszonyokat az ingvitorlák izomzatában már több ízben láttam. Ezen beteg is könnyen volt sírásra indítható; ekkor könnyei csak az ép szeméből jöttek, jobb szeme „nem sírt“. A beteg kötőhártyái elég haloványak voltak rendes állapotban ; ha orra elé mustárolajat tettem, úgy a leghatározottabban állt elő a következő jelenség: bal szeme megtelt könnyekkel, a kötőhártyája élénk vörös lett, pedig a beteg az olaj behatása alatt ezt becsukta volt, míg félig nyitva maradt jobb szemén a kötőhártya is halavány maradt, könnyelválasztás sem jelent­­kezett. Azóta e viszonyokat folyton figyelemmel kisértem s a kísérleteket igen sokszor ismételtem. * * * Ezen esetekkel szemben a facialis­ bénulásnak túlnyomó számában azonban, daczára a teljes arczidegbénulásnak, a könnye­­zés mindkét oldalt egyenlő mértékben történik, s mustárolaj vagy más izgató szer is mindkét szem kötőhártyájára és könny­mirigyére egyenlően hat. Ezen körülményből arra kell gondol­

Next