Orvosi Hetilap, 1893. szeptember (37. évfolyam, 36-39. szám)
1893-09-03 / 36. szám
427 ORVOSI HETILAP 1893. 36. sz. ról, mely egy kétéves, különben egészséges fiúcskáról szólott, kinek bal szemhéját illeti az anomalia s ugyanazon prosis van jelen. A mi a jelenség okát illeti, Helfreich s utána Bernhardt állították, hogy ezen abnormitás az agysisak felett a Sylviusféle zsilip kezdetének fenekén elhelyezett oculomotorius-mag elülső a szemhéjemelő és a felső egyenes szemizmot innerváló részének hiányos beidegzésén és a 3 dik és 5-dik agyidegpárok abnormis összeköttetésén alapul. Helfreich szerint ily esetekben a szemhéjemelő izom a szemmozgató, az arcz s a háromosztatú idegek által idegeztetik be. Egy eset kivételével azonban az illető szemhéjnak mozgása mindig csak a rágással jelentkezett együtt s nem beszéd közben; így tehát, igaza van Bernhardtnak, hogy a facialisnak e jelenség magyarázatában szerep egyáltalán nem tulajdonítható, hogy a trigeminus és az oculomotorius között van csak az összeköttetés, a mellett az a körülmény, hogy egyes esetekben jelentkeztek a szemhéjmozgások az állnak oldalra való tolásánál is, szintén csak bizonyító erejű, mert hisz az állnak ezen mozgásait a röpizmok végzik, melyeket szintén a trigeminus 3-dik ága innervál s ép úgy rágó-izmok, mint a biventer, a mylo és a geniphyoideus. Adamok a jelenséget a szeműrben létrejövő visszeres pangás eredményének tekinti s úgy magyarázza, hogy valahányszor a rágó-izmok összehúzódnak, ezen összehúzódás következtében a rajtuk futó és a szeműr visszereivel összeköttetésben levő vénákra kisebb-nagyobb nyomás gyakoroltatik, mely nyomás hoz létre pangást a szeműrben. E magyarázatokkal szemben Hőgyes Imr. e jelenséget mint reflexfolyamatot fogja fel, mely az alsó állkapocs ízületéből vagy a labyrintből váltathatik ki. Ez érdekes magyarázat jogosultságában csak nyer, ha számba veszszük, hogy e jelenség irodalma immár két esettel rendelkezik, melyeknél e rendellenes mozgás az illető szemhéj prosisa nélkül észleltetett, s hogy publikálva lett egy eset, hol az abnormitás mindkét szemhéjon jelen volt. Goldzieher tr. első ilyen esetét szintén reflex úton létrejött „hunyorítási görcsnek“ tekintette. Stellwagt már 1868-ban megjelent munkájában említi, hogy gyakran észlelte a szemhéjak görcsös összehúzódását a trigeminus elágazási területén gyakorolt nyomásokra fellépni s a szemhéjgörcs addig tartott, míg maga a nyomás. Ami e jelenség statistikáját illeti, eddig 12 eset lett közölve; 7 esetben nő és 5-ször férfi volt az észlelés tárgya; 8 esetben a bal, 3 esetben a jobb s egy esetben mindkét szemhéjon volt jelen az abnormitás. A rendellenesség valamennyi eddig észlelt esetben veleszületett volt, kivéve a Helfreich által közölt, két esetet, melyekről Helfreich közleményében semmi felvilágosítást a jelenség keletkezési idejére vonatkozólag nem találunk. A phthisis és tuberculosis közötti viszonyról. Karika Antal dr.-tól. Mióta tudva lett, hogy a gümőkórt a gümőbacillusok idézik elő, Niemeyer azon állítása, hogy a tuberculosis és phthisis különböző kórfolyamatok, úgy látszik teljesen feledésbe ment. Jelenleg tüdőgümőkór és tüdőphthisis általánosan egy értelemben használtatik, s legfeljebb azon különbséget teszik köztük némelyek, hogy a gümőkór magas fokát nevezik phthisisnek. Niemeyernek azonban az én meggyőződésem szerint is igaza van. A gümőkór és phthisis noha egymással szoros viszonyban állanak, egymástól mégis különböző eredetű s természetű körfolyamatok. A két különböző kór gyógymódjának is e szerint különbözőnek kell lenni, s épen ezen különbségnek figyelembe nem vétele fő oka annak, hogy sem a gümőkór, sem a phthisis ellen nem vagyunk képesek mindeddig sikeres gyógymódot ! Stellwag : A gyak. szem.tkönyve. 1868. 721. 1. megállapítani. Különösen az újabb időben több tekintélyes gyógyász által megkisérlett s ajánlott gyógymódok meghiúsulása, melyek mindnyájan egyedül s egyoldalúlag a gümőbacteriumok elpusztítása által vélték a gümőkór gyógymódjának kulcsát megtalálni, ösztönöz arra, hogy szaktársaim az itt említett tévedésük iránt felvilágosítandó kísérletet tegyek a gümőkór és phthisis közt létező viszony felderítésére, mit hogy könnyebben elérhessek, szükségesnek látom tüzetesen kifejteni, hogy nézetem szerint miben áll s honnan ered a szoros értelemben vett gümőkór, s a tulajdonképeni phthisis. A felett vitatkozni, hogy a gümőkór kifejlődésének főokai a glimobacteriumok, mai nap már nem lehet. Az e tekintetben létrejött általános megállapodáshoz ennélfogva egyelőre csak az a megjegyzésem van, hogy nézetem szerint a glimőbacteriumok nem egyedüli, s nem mindenkor elsőd okai a gümőkórnak. Azon mód felett, melylyel a bacteriumok a gümősödési folyamatot előidézik, még eltérők a nézetek. E részben legvalószínűbbnek tartom, mint már mások is megjegyezték, hogy a gümőbacteriumok promainje az általa közvetlen érintett edénymozgatós tápidegekre, sőt ha a bacteriumok nagyobb tömegben támadják meg a szervezetet, vagy ha a gümőkór előfeltételei nagyobb mértékben megvannak valamely szervezetben, hosszabb vagy rövidebb idő alatt az összes tenyész-idegrendszerre gyengítőleg, bénítólag hat. Az edénymozgatós tápidegek gyengülése az edényfalak ellazulását, ez pedig a vérsavó alkatrészeinek átszüremkedését vonja maga után, s az így képződött sajátnemű izzadmány szolgáltatja a bacteriumok továbbfejlődése részére a szükséges tenyészanyagot (Nähr Boden). A promainnek tehát az a rendeltetése, hogy általa a bacteriumok a nekik megfelelő tenyészanyagot előállítsák, amely szervezetben ezen tenyészanyagot nem képesek előteremteni, vagy azt már készen fel nem találják, abban nem képesek megélni, de ennek folytán, mivel a tenyészanyagul szolgáló izzadmányból képződik a gümőanyag, gümőkórt sem képesek előidézni. Nézetem szerint tehát a gümőkór fejlődésmenete a fertőzésből származó esetekben főbb vonásaiban a következő: A bacteriumok promainje valamely — még nem eléggé ismert módon — a táp és edénymozgató idegek erélyét lehangolja. Az idegerély hanyatlásának physiologiai következménye az általuk beidegzett edényfalak ellazulása. Ennek ismét kétféle következménye van, ú. m. : először az ellazult edényfalak a vérnyomás következtében kitágulnak, s ennélfogva az inficiált egy vagy több kisebb-nagyobb területen passiv vérpangás vagy láb keletkezik; másodszor az ellazult és kitágult edényfalakon a vértömeg némely alkatrészei átszüremkednek, mely sajátnemű izzadmányban a bacteriumok a tenyésztésükre szükséges anyagot nyerik, s a melyből egyszermind folyósabb alkatrészei felszivatván, az elhaló bacteriumok maradványaiból a gümőanyag képződik, melyből ismét a gümőkór későbbi ismert phasisai fejlődnek. A gümőkór kifejlődésében e szerint leglényegesebb változások az idegerély elgyengülése s az edényfalak kitágulása, illetőleg az ebből keletkező passiv lob. Ezek képezik a gümőkór alapját, a bacteriumok csak mint serkentő okok szerepelnek, a gümőtelepek pedig mint kórtermények tekintendők. A gümőkór azonban akár az itt előadott, akár más módon keletkezzék is, magában véve még nem phthisis. Ha a phthisis szó értelmét, ami a szervezet anyagának többé-kevésbbé gyors felemésztődését jelenti, betű szerint veszszük is, a phthisis elnevezés formailag csak akkor illeszthető a tuberculosisra, mikor ennél az említett elsoványodás nagyobb mérvben bekövetkezett. De phthisis név alatt mégis különös sajátnemű elsoványodást értünk, mert a szervezet anyagának több más betegségek folytán előidézett sorvadását nem nevezzük phthisisnek. Ismeretes továbbá, hogy a tuberculosis hosszabb ideig fennállhat, mint ezt számos önként gyógyult gümőkóreset bizonyítja, anélkül, hogy hozzá phthisis járulna, míg másrészről a phthisis is fennállhat tuberculosis nélkül, mint ezt számos sorvadt külemás méltán phthisikusnak nevezett egyénen tapasztaljuk.