Orvosi Hetilap, 1893. december (37. évfolyam, 49-53. szám)

1893-12-03 / 49. szám

584 ORVOSI HETILAP 1893. 49. sz. maradt, mihelyt a szereléssel felhagytak. Az eset később el­tűnt az észlelés elől és Henoch épen úgy sajnálta, hogy a gyermek sorsát tovább figyelemmel nem kisérhette, mint a­hogy ezt Hirschsprung a casuistica szempontjából teszi, annyi­val is inkább, hogy maga a kórkép, különösen keletkezése és oka előtte e miatt homályos maradt. Annál nagyobb érdeklődést keltett egy gyermek, ki hasonló tüneteket mutatva, előbb Henoch poliklinikájára hozatott, később pedig klinikájára vétetett fel. Hasonló észleletek ritka­sága miatt az esetnek casuistikus közlése is érdekkel bír, melyet még az a körülmény fokoz, hogy analóg esetek nélkül az észlelő orvos nem meri a helyes kórismét felállítani. Annál nagyobb köszönettel tartozom Henoch tanárnak, hogy épen ezen ritka esetet közlés és kidolgozás végett ren­delkezésemre bocsátotta. A szülők egészségesek. Öt testvér közül csak 1 él, de sem az, sem az elhaltak nem mutatták az alább leírandó bél­­elváltozás tüneteit. A szülés rendes időre következett be és akadály nélkül ment véghez. A gyermek jól táplált volt, de mindjárt szüle­tése után sárgás, olajszerű nyakot hányt, nem szopott jól és széket sem ürített. Már a 2-dik napon vették észre a has nagyobbodását, mely mindinkább növekedett. A 8-dik napon már a bőrvisszerek is láthatók voltak. A gyermeket ekkor orvoshoz vitték, ki nála — az anya állítása szerint — „has­víz kórt“ vett fel, és fehér olajos orvosságot rendelt, melynek használata után ürült első ízben nagymennyiségű szék. A székelés azonban az orvosság megismétlése daczára ismét meg­akadt és a has kerülete és feszessége újból növekedett. Az állapot ricinus,olaj, rheum, St. Germain-levelek, csőrék és sup­­positoriumok alkalmazása daczára sem javult, sőt egy ízben csak 14 nap múlva sikerült széket előidézni. Megjegyzendő, hogy egy más orvos a nagy halat angol­kór jelének tekintette és ellene csukamájolajat rendelt. 1892. május 3 án a gyermek 20-szor hányt, egészen el­­erőtlenedett. A hányás azóta 4­ 8, 14 napban egyszer jelent­kezett, a betegnek könnyebbülést hozva, úgy hogy jobban is ihatott, de mindennek daczára a soványodás napról napra észre­vehetőbb volt. Az eddig mindig pépes szék a hányás jelent­kezése óta darabossá lett, de csak 1893. január hava óta ér­zett bűzösnek. Az eset 1893. február elején került észlelés alá poli­­klinikai rendelés alkalmával, de csak 1893. márczius 7-én vétetett fel a klinikára, mikor a gyermek 1­/4 éves volt. A fejlettségében némileg visszamaradt, de még közepesen táplált betegen legfeltűnőbb jelenség gyanánt szembeötlöti az erősen elődomborodott, feszes tapintatú és dobos kopogtatású has, melynek kerülete a köldök magasságában 52 és alább a sym­physis és köldök közti távolság közepe táján 59 cm., ezzel szemben a mellkas körfogata csak 44—45 cm.-t tett ki. A bélcső 39 cm.-nyire vezethető be a végbélbe, a­nélkül, hogy akadályba ütköznek, s ezen keresztül sok gáz ömlik ki, mire a has feszessége is enged, és akkor nemcsak tapintani, hanem látni is lehet egyes bélkacsokat, melyek közül a colon trans­versum feltűnő térfogata által szembeötlik. Beöntések hatás­talanok, de kiemelendő, hogy a beönthető víz a rendesnél jó­val nagyobb mennyiségű. Az első szék alkalmával sok szür­kés sárga, részben pépes, részben formált bélsár távozott, mely­ben laposra nyomott, vagy vékonyra kihúzott, tehát szűkületre mutató darabok nem voltak láthatók. Márczius 19-ike óta a székelés önként is bekövetkezett, sőt márczius 22-én túl is, mely napon a gyermek szüleihez visszakerült, 2—3-szor jelent­kezett, azt halljuk azonban anyjától, hogy ezen idő óta az ürülék nyákos és bűzös lett és a gyermek étvágya daczára folyton apadt. Április 29-dikén a poliklinikára hozatott, miután meteoris­­musa ismét nagyfokú lett, de úgy e napon, mint május 4-dikén az irrigátor csövének magas bevezetése által sok szél és szék ürült, mire a has tetemesen lelapult; a gyermek ekkor még élénk volt. Május 9 dikén azonban magas láz jelentkezett, a gyermek nyögött és hasa — az önként bekövetkező többszöri székelés daczára, mely, mire különös súlyt fektetek, még rendes küllemű volt — erősen felfúvódott. Május 11­dikén gyakori hasmenés lépett fel, s a gyermek gyenge pulsussal, hűvös végtagokkal, beesett fontanellával hozatott be másodízben a klinikára. (Folytatása következik.) Közlem­ény a budapesti ,, Stefánia“ gyermek­­kórházból. A f’ostonyás tüdőlob intermittáló lázmenetű alakjairól, egy eset kapcsán. Közli Berend Miklós dr., kórházi segédorvos. (Vége.) Az általam a „Stefánia“ gyermekkórházban észlelt eset a következő : E. B., 41­ 2 éves, a szegényháztéri kisdedóvóban ápolt, addig teljesen egészséges gyermek, 1893. április 17-dikén este köhögés, láz, oldalszúrás tünetei közt betegedett meg, s 19-dikén vétetett fel a kórházba rostonyás tüdőlob kifejezett tüneteivel. A beszűrődés a bal alsó lebenyre volt lokalizálva. A léptompulat felső határa a tü­dőtompulattól el nem különíthető; lefelé a hátsó hónalj vonalban a X. borda felső széléig terjed, széle nem tapintható. Vizeletben kevés fehérje. Hőmérsék felvételkor reggel 38° C. (végbélhe), d. u. 40-2°. 20-dikán remittens láz, 21-dikén reggelre spontán leesés 37° C.-ra; teljes euphoria; physikális viszonyok változatlanul féml­ábának. Légvétel: Azérlökés alig szaporább valamivel a rendesnél, légzés nem fájdalmas. Ugyanezen napon reggel 10 órakor rázó hideg; d. u. 41*5: physikális viszonyok változatlanok. 22-dikén reggel 39° a h­ő­­mérsék, majdnem teljesen jó köz­érzet mellett; d. u. fokozott sub­­jectív panaszok ; d. u. 41'5° a vég­bélhe, a tömörülés határai válto­zatlanok. 13-dikán reggel euphoria; hömérsék 370; vizeletben sedi­ment. lateritium, vérben csekély leucocytosis. A tompulat csökkent; a hallgatódzási tünetek valamivel csökkent intensitásban fennálla­­nak. D. u. 1 órakor rázó hideg; 4 órakor a hömérsék újra 41°; a bal vállizület kissé fájdalmas, de nem duzzadt. 24-dikén reggel 37° a tempe­ratura ; vizeletben nagy mennyiségű­­ sedimentum ; a tompulat kisebbedett, úgy hogy a léptompulat felső határa a IX. bordán meg volt állapít­ható ; a hörgi légzés gyengült. Innen kezdve a mellkas felett talált kóros tünetek gyorsan fejlődtek vissza ; 26-dikán reggel már hörgi légzés nem volt hall­ható, csak számos hurutos zörej. Chinin vagy más antipyreticum az egész lefolyás alatt nem adagoltatott; a hőmérsék csökkentésére csak hideg borí­tások és 40'5°-on felül hideg begöngyölés lett alkalmazva. A lép az egész lefolyás alatt tapintható nem volt; léptáji fájdalmak, minőket heveny lépduzzanatoknál a gyermekkorban sokszor észlelünk, nem voltak jelen; a kóros tompulat eltűnte után a lép felső határa a IX. bordán, alsó határa a X. borda alsó szélén volt megállapítható, a bimbótól a XI. bordáig húzott vonalat befelé nem érte el. Sajnos, hogy plasmodium malariaera vizsgálat nem tör­ténhetett.­­­­ A leírthoz egészen hasonló esetet észlelt három év előtt magángyakorlatában Bókas tanár, mely esetről azonban pontosabb fel­jegyzések hiányzanak.

Next