Orvosi Hetilap, 1896. augusztus (40. évfolyam, 31-35. szám)
1896-08-02 / 31. szám
370 ORVOSI HETILAP 1896. 31. sz. gyermekeit immunizálni fogom, ha a szülők beleegyeznek. A többi falvakban azonban, mint a melyek sokkal nagyobbak, csak azokat, a kik diphtheriásokkal érintkezésbe jönnek (tehát a megbetegedettek testvéreit stb.) vagy a kik óhajtják. A kis-szokondi járványt a következő táblázat tünteti fel: halott közül 6 nem volt beoltva.Tehát 5 hónap alatt 120 gyermek közül megbetegedett 22, azaz 18 3%. A védőoltásokat csak vasárnapon lehetett végezni, munkanapon nem lett volna keresztülvihető. A falu derék papja által megmagyaráztattam a védőoltások czélszerűségét és azoknak ártalmatlan voltát és hogy az pénzbe nem kerül. Az összes gyermekek e napon meg lettek fürösztve, s mindazok, kiknek családjában az utóbbi időben diphtheria-megbetegedés nem fordult elő, a paplakban összegyűltek és általam beoltottak, a többiek otthon. A serum, a melyet használtam, Preisz-féle volt. Az 1 éven aluliak 1 kcm., az 1—3 ig 2 kcm., a 3 évnél idősebbek 3 kcm. serumot kaptak. A kor szerinti elosztást a következő táblázat mutatja : 0—1 1—3 3—5 5—7 7—14 17 21 22 38 16 gyermek kivételével— kik a mezőn voltak — a falu összes gyermekeit, azaz 11- et oltottam be. Ez történt szeptember 10- dikén. E naptól kezdve a megyei főorvosnak november hó 11- dikén kelt hivatalos jelentése szerint Kis-Szokondon — 2 hónap alatt — újabb megbetegedés csak 1 volt és pedig olyannál, aki vérsavóval praeventive beoltva nem lett. Ellenben a beoltottak közül egy sem betegedett meg. A kisszokondi járvány ez utolsó be nem oltott megbetegedésével megszűnt és pedig az ősz végén, a mikor a legtöbb megbetegedés szokott lenni. Ellenben a többi falvakban, ahol a faun összes gyermekei nem lettek praeventive beoltva, a diphtheria tovább uralkodott. A praeventive beoltottaknál semmiféle complicatio avagy reactio nem mutatkozott. Ha már most tekintetbe veszszük a fentebb vázolt nyomorúságos hygienikus viszonyokat s ha a járványtáblán végig tekintünk, úgy lehetetlen a járvány megszűnése és a prophylactikus oltások között a causalis nexust meg nem találnunk. S ha úgy a mások, mint az általam végzett védőoltások eredményét egyrészt, másrészt pedig a prophylactikus oltások teljesen ártalmatlan voltát veszszük tekintetbe, úgy csak egy conclusióra juthatunk és ez az, hogy minden diphtheria fertőzésnek kitett egyént praeventive be kell oltani, főleg ma, midőn erős concentratiójú serummal rendelkezünk, melyből 1—2 kcm. elegendő a hatás elérésére. Ami az immunitás tartamát illeti, arra vonatkozólag egybehangzók a vélemények, hogy az csak legfeljebb hetekre terjed ki. Ez okból azt szükség szerint esetleg meg kell újítani. Irodalom : Békái J.: A Beliring-féle savóval eddig elért eredményeim. Orvosi Hetilap, 1894. Békái J.: A Beliring-féle savóval elért eredményeim. Második előadás. Orvosi Hetilap, 1897. Baginsky: Die Serumtherapie der Diphtherie. Heubner: Klinische Studien über die Behandlung der Diphtherie. Tonlay: Diphtheria-ellenes gyógy- és védoltások Békésmegyében. Orvosi Hetilap, 1895. Deutsche Medizinische Wochenschrift 1894. és 1895. évfolyama. Jahrbuch für Kinderheilkunde utolsó 2 évfolyama. Lakosok száma Hó Meg- Meg- „ , , Visszabetegedett gyógyult , maradt Április8 3 5 — Május4 3 1 — Junius— — — — Julius1 1 — — Augusztus5 4 — 1 Szeptember (7 ig)4 2 2 — 22 138 1 Közlemény a budapesti k. m. tud. egyetem I. bel klinikájáról. Az anaemia befolyása a vizelet alkatára. Kovács József di. gyakornoktól. (Vége.) Hogy különben a chlorosis későbbi, illetőleg súlyosabb szakában a glomerulus hám szintén elveszti épségét, arra az ilyenkor a vizeletben megjelenő fehérjéből következtethetünk. Ezeket szem előtt tartva, chlorosisnál oly vizeletet kell várnunk, mely híg lesz és melyben a chloridok viszonya az achloridákhoz az előbbiek javára esik. A táblázatban igaz, mindezt nem találjuk meg így. A táblázatból ugyanis azt látjuk, hogy 2 chlorosisnál, amelynél a vér fagypontja úgy viselkedett mint a nephritisnél, tehát a 2 súlyos esetben várakozásunk ki lesz elégítve, ezeknél egyszersmind a vizelet mennyisége is meghaladja a normálist; a többi esetben csak elvétve találkozunk ilyen eredménynyel, ezekben az esetekben azonban a vizelet mennyisége is meg van szaporodva; a többinél legnagyobb meglepetésünkre azt látjuk, hogy a viszony az achloridok javára zavartatott meg. Ennek oka azonban megint másutt van. Az a viszony, melyet mi a vizeletben a chloridok és achloridok között keresünk és találunk, ugyanis nemcsak az anyagcserétől függő achloridáktól, sőt nemcsak a vesének épségi állapotától, hanem a vér áramlási sebességétől is függ, mert ettől fog függni a vérmennyiség is, mely a veséket átáramolja. Hogy chlorosisnál a veséket kevesebb vérmennyiség áramolja keresztül, arra több ok van: anaemikus egyéneknél általában kevésbbé energikus a szívműködés; Virchow14 szerint a legtöbb chlorosisnál hypoplasia arteriarum is van ; Trousseau15 szerint a vérmennyiség chlorosisnál egyáltalában csökkent; ezzel teljes összhangzásban van az, amit a glomerulus váladék mennyiségére vonatkozólag találtam. Korányi Sándor szerint kikiszámítva a glomerulus váladékot, valamivel a normálisnak felénél is kevesebbnek találtam. Ha pedig a glomerulusok kevesebb váladékot juttatnak a csatornácskákhoz, az természetszerűleg hosszabb ideig időzhetik ott, márpedig a resorptio a húgycsatornácskákban nemcsak a vesehám épségi állapotától, hanem az érintkezés idejétől is függ, mégpedig igen nagy mértékben, amint azt Ludvigi kísérlete mutatja. Ludvig ugyanis azt figyelte meg, hogy az ureter lekötése által a vizeletet a vesecsatornácskákba hosszabb ideig kényszerítve, mikép változik az ott meg. Ludvig a következő eredményre jutott: A húgycsatornácskákból leszivárgott vizelet az ureter lekötése után az idővel arányosan veszített nátriumchlorban és vízben, de nyert hugyangban és más specifikus húgyalkatrészekben. Esetünkben tehát nyilván szintén ez történik, hogy mindaddig, míg a vesehám alteratio nem súlyosabb jellegű, a kisebb áramlási sebességnek megfelelőleg a vizelet több natriumchlort s vizet veszít a húgycsatornácskákban és csak mikor a vesehám a degeneratio oly fokát érte el, mint a mi esetünkben, hogy a csökkent resorptiót már a hosszú idő sem képes compenzálni, akkor üríttetik sok és nátriumchlor gazdag vizelet. Hangsúlyoznom kell, hogy mindaz, mit itt mondtam, csakis a chloridok és a chloridák relatív viszonyára vonatkozik, mert végeredményben az idő sem az anyagcsere renyheségét, sem pedig a resorptio fogyatékosságát nem képes kompenzálni és az anaemikus betegek mégis csak híg vizeletet ürítenek. Az anaemiák kis „^/“-jának, hyposthenuriájának, oka kizárólag a vese fogyatékos működésében keresendő és chlorosisnál ebből a szempontból 3 fokot fogunk megkülönböztetni, mint az a táblázatból leolvasható; van egy chlorosis, melynél hyposthenuria még nincs, de előidézője, a molecularis oliguria már kezd jelentkezni; ennél a vér is alig mutat eltérést. Van egy chlorosis, melynél hyposthenuria már van és a vér szilárd molekulökben szegényebb még, tehát a veseműködés még nem annyira insufficiens, hogy a vesék ne volnának képesek a bomlási termékeket kiüríteni. És végül van egy chlorosis, melynél már nemcsak a húgycsatornácska hám, hanem a