Orvosi Hetilap, 1897. február (41. évfolyam, 6-9. szám)

1897-02-14 / 7. szám

Negyvenegyedik évfolyam. 7. szám. Budapest, 1897. február 1£. ORVOSI HETILAP. A HAZA­ ÉS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KÖRBAVARLAT KÖZLÖNYE. Alapította Markusovszky Lajos dr. 1857-ben. KIADÓ TULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ: HŐG­YES ENDRE EGYETEMI TANÁR. EREDETI KÖZLEMÉNYEK Közlemény a budapesti k. m. t. egyetem (Réczey Imre ny. r. tanár) II. számú sebészeti karodájából. A nyak és a gége sérülésének 6 esete. Közli: Boross Ernő dr.e­mlítő. Még a kevésbbé művelt néposztály is jól tudja, hogy a nyakon az eléggé felületesen fekvő, könnyen hozzáférhető életfontos szervek, minek a nagy edények, átmetszése folytán bekövetkező rögtöni elvérzések és a gége vagy a légcső meg­nyitása által beálló fuladás gyors halált idéznek elő. Ez szolgálhat annak magyarázatául, hogy oly sok öngyilkos nagy vakmerőséggel és elszántsággal szolgáltatja ki a nyakát a beretva gyilkoló élének. Korodánkon rövid idő alatt 6 olyan egyén fordult meg, a­kik nyakuk átmetszése által igyekeztek földi létüket megrövidíteni. Az öngyilkos kéz rendszerint haránt vagy kissé ferde irányban szeli át a nyak lágyképleteit, majdnem mindig az Ádám csutka (prominentia laryngea) magasságában. Az öngyilkosok majdnem kivétel nélkül át­metszik a szakcsont és a pajzsporcz között elterülő membrana hyothyreoideát, a­mely metszés oly mélyre terjedhet, hogy a bárzsing is megnyílik, sőt a nyaki csigolyák is megsérülnek. Schüller 48 olyan esetet közöl, hol a bárzsing is a sérülés keretébe esett, s ezen 48 sérült közül csak 6 halt meg. Durham (Holmes System II. kötet) 158 olyan esetet közöl, hol az ön­gyilkos szándékkal ejtett seb közül 11 a szakcsont fölött volt, 26 a gyűrűporcz és a pajzsporcz között, 35 a pajzsporczon, 45 a légcsövön és 45 a szakcsont és a pajzsporcz között hatolt át a mélybe (Druitt: A sebészet kézikönyve). Szerencsére a beretva élének rövidsége folytán az oldalt fekvő s a prominentia laryngea magasságában a fejbiczentő izom által is jól eltakart nagy edények csak felette ritkán sérülnek meg. Valamennyi esetünkben a szakcsont és a pajzsporcz magasságában ejtette az életunt a harántirányú metszést. S bár a metszések elég mélyre terjedtek, a nagy edények és az azokat fedő rugalmas fejbeiczentő egyszer sem sérült meg. Minden egyes esetünkben előzetesen végzett tracheotomia után részint catgut, részint selyemfonállal egyesítettük a sérült porczseb felületeit. A porezfelületek egyesítése után a bőrsebet varrtuk össze selyem­mel. A sebvonal közepi, két esetben pedig annak széli részén keskeny jodoform-gaze csíknak rést engedtünk. Tápsondát egy esetben sem alkalmaztunk s a sérülteket mégis már az első napon folyékony tápanyagokkal tápláltuk. A beszédzavarok, rekedtség néhány napi fennállás után teljesen megszűntek. Egy esetben a légcsőcsapot (canulet) a sérülés utáni 2-dik hét végén hagytuk el. A kilenc­venes években a nyak sérüléseire vonatkozó egyik közleményben azt olvassuk, hogy mindazon esetekben, midőn a légcső vagy a gége át van metszve, a szétválasztott porezfelü­leteket összevarrni nem szabad. A közlemény ezt azzal indokolja, hogy a varrás daczára is belülről lég hatolhat a sebbe s a kötőszövet emphysemáját hozná létre, másrészt félő, hogy a varrás helyén heges összenövés keletkezik, a­mi lég­csőszűkületre adna okot. Helyesebb — úgy mondja a közle­mény — tehát sarjadzás általi gyógyulásra bízni a sebet s a légcső nyílását nem egyesíteni. Hogy mennyire nem komolyan fogja fel a közlő ezen állítását, mutatja az, hogy 6 sorral később már a következőket állítja „Még sokkal komplicáltabb lehet az eset az által, ha a légcső és a bárzsing is át van metszve; ilyenkor még azon veszély is járul a többiekhez, hogy a bárzsingból fertőző anyagok jutnak a légutakba, s hogy esetleg a bárzsingban is hegek s ennek következtében szűkületek maradnak vissza, minek elkerülése czéljából egye­sítjük a bárzsingot finom catgut-varrattal“. A közlés szerint tehát a gége és a légcsőben akkor keletkezik nagy heg és ennek folytán szűkület, ha a porczot varrattal egyesítjük; a bárzsingban pedig akkor, ha azt nem egyesítjük varrattal. Miután a sebek kezelésénél prima intenzióra törekszünk s azt is tudjuk, hogy mindenféle sebzésnél a sarjadzás s a heg­képződés csak egyfélekép megy végbe (t. i. mennél jobban tátongnak a sebszélek, annál több sarjszövet szükségeltetik a hiány kitöltéséhez, s minél több sarjszövet pótolja az eredetit, annál terjedelmesebb heg marad vissza), ezért minden esetünk­ben egyesítettük a porczot, hogy így közelítve a sebfelü­lete­­ket, kevés sarjképződése folytán csak kis heget kapjunk. Szűkület eddig még egyik esetünkben sem keletkezett. König s más sebészek is ellenzik ugyan a­ porezfelületek egyesítését egyes esetekben, de más okokból, így König azt állítja, hogy egyrészt bőr-emphysema jöhet létre, másrészt a porezfelületek nem pontos összeillesztése által légzési akadályok támadhat­nak, megjegyzi azonban, hogy az esetben, ha az átvágott porezfelületek erős tátongása folytán, az elvált részek között nagy hézag támad, épen a szűkületek kikerülése czéljából a porozok egyesítését okvetlen szükségesnek tartja. Hogy milyen complicatiókra ad alkalmat az és milyen fokú szűkületek támadhatnak, ha a porozokat nem egyesítjük, álljon itt illustrá­­lásképen az Eiselsberg königsbergi sebésztanár által csak nem régen közzé tett következő eset: Eiselsberg légcső resectiót volt kénytelen végezni egy olyan esetben, midőn az orvos az átvágott porozokat nem egyesítette s a sarjadzás által támadt heges szűkület következtében a beszédre egyáltalán képtelen beteg 6 hónapon át csak canale-lel volt képes lélegzeni, míg Eiselsberg végre műtéttel könnyített a beteg súlyos helyzetén. Miután Eiselsberg a légcsőből egynéhány porczot eltávolított s a tátongó légcsőporczokat catgut-varrattal egyesítette, a beteg már a műtét utáni 10-dik napon jól beszélt s néhány hét múlva canule nélkül lélegzett. Az eset röviden a következő: 39 éves egyén öngyilkossági szándékból vágta át a nyakát borotvával. A sérülés alkalmával csupán a bőr egyesíttetett selyemfonállal. Ötödnapra már légzési nehézségek lép­tek fel a betegnél, úgy hogy tracheotomiát végeztek rajta. Az ekkor alkalmazott canulet a beteg kénytelen volt állandóan viselni addig, míg végre Eiselsberg nem segített a betegen narcosis mellett végzett követ­kező operatióval. A bőr lepraeparálása és ajtószárnyszerű visszacsapása után, lefejtette a heges szövetbe benőtt szűkült légcsövet, majd a légcső alsó részéből 15 cm. hosszú, a felső trachealis végből pedig 2 cm. hosszú részt távolított el. A légcső erősen visszahúzódott két végét csak a fejnek erős előrehajtása által volt képes összehozni és catgut­­varrattal egyesíteni. A légcső hátsó falán belső, a mellső falon külső az összes rétegeken áthatoló csomós varratokat, végre az egész légcső körül circularis varratot alkalmazott. A visszacsapott bőrlebenyt végül szücsselyem-varrattal egyesítette. A műtétet megelőzőleg prophylactice laryngotomiát végzett és a készített nyíláson át a resectio helyén is túlélő canulet vezetett. A műtét utáni 4-dik napon a beteg szűkebb

Next