Orvosi Hetilap, 1897. február (41. évfolyam, 6-9. szám)

1897-02-07 / 6. szám

1897. 6. sz. ORVOSI HETILAP csontos ankylosis folytán használható végtaggal távozott. Másik leány­nál a genyedés, az erőhanyatlás c­ombcsonkítást tett szükségessé, mibe nem egyezvén, gyógyulatlanul ment el. Harmadik esetben fiatal férfi, kinek tüdőiben infiltratio volt, negyednapra műtét után meghalt; a halál közvetlen oka sepsis volt. Egy leánynál a resectio után 3 héttel csonkítást kellett végeznünk, mire gyógyult. Egy férfinál a resectio után a heges szövetekből oly bő vérzés indult, a beteg oly anaemikus lett, hogy azonnal crombamputatiót kellett végeznünk ; a beteg meggyógyult. Gümős térdlábnál egyenesen c­ombcsonkítást 6 esetben végeztünk, lehetőleg mélyen; ebből egynél reamputatio vált szükségessé. Gyógyul­tak (3 férfi, 3 nő). A csonkítást általában kétidejű körmetszéssel végezzük, esetleg lebenynyel. Néha a csonthártyát és izomzatot is összevarrjuk, ha t. i. biztosra vehető a seb tisztasága, s üreg nem marad fenn; máskor csak a bőrt egyesítjük. Teljes zárás esetén többször annyira meggyűlt a bőr alatt a primaer váladék, hogy a prima egyesülést meghiúsította, ezért az alsó zugba többnyire kis gaze­csikot illesztünk, mit az első kötés­csere alkalmával rendesen el is hagyunk, így a szélek egyesülnek, a bőr nem emeltetik fel s a zúgban a kis üreg gyorsan kitelik. A térdresectiót rendesen lefelé domború lebenynyel hajtjuk végre. Az izvégek lefürészelése s a synovialis kiollózása után a csontvégeket egész vastagságukon vagy csak kéregrészü­kön át vezetett catgut-, selyem-, ezüst-öltésekkel rögzítjük, esetleg elefántcsontszeggel, hogy a contentiv kötés feltételéig helyt tartassanak; esetleg csak a csont­hártyát varrjuk köröskörül össze. A két sebzúgba rendesen gazét vagy draint illesztünk, mely néha a csont alatt egész keresztül megy. Az első kötés lehetőleg 8—12—14 napig marad ; azután a gypspólyakötésbe ablakot vágunk a sebkezelés végett; szükség szerint az egészet meg­újítjuk. Különös gondot fordítunk az általános állapot javítására. Necrosis tibiae, 1 fiúnál, valószínűleg csontvelőlob folytán, számos sipolylyal; a csontláda felvésése s a részben már levált sequesterek eltávolítása után a nagy üreg csak lassan telődott a beteg; javultan távozott. Arthritis uratica az öregujj-lábközépízületben, ólomeczetes boro­gatásra javult. (1 férfi). Caries pedis, 23 eset (10 férfi, 13 nő). Magára a talus volt beteg 3 esetben, hol is teljes resectióra kettőnél gyógyulás, egynél javulás állott be. A beteg calcaneust 3 esetben kaparták ki, mire javultak. Az os metatarsi I. a csonthártya lehető megtartásával resecáltatott 1 esetben­ gyógyult. A typikus resectiót a lábon 3 esetben végeztük; mindeniknél szerepelt a talus, ezenkívül a sarokcsont vagy más lábtő­­csont vagy a lábszárcsontok ízvégei. Egy nő gyógyult, 2 férfi javult. Egy nőnél, hol a talus, calcaneus és a két processus malleolaris volt beteg, Wladimirov-Mikulicz-féle osteoplastikus műtétet­ végeztünk. 8 hét után jó lábállással, de még némi mozgathatósággal a meghízott beteg javultan távozott. Alszárcsonkítást a lábcsontok kiterjedt cariese miatt 6 esetben végeztünk. Három férfi s 2 nő gyógyult, 1 férfi, kinél reamputatio is történt, fistulával javultan távozott. Két férfi és 2 nő műtétbe nem egyezvén, gyógyulatlanul ment el. Egy nőnél jodoform­­glycerint fecskendtü­nk a lábtőbe, javulás nem állott be. Végre 1 férfi, kinél fistula állott fenn, a kórházban orbánczot kapott s a bőrosztályra helyeztetett át. III. Álképletek: Granuloma plantae pedis 1 eset (nő), atheroma a térd belső oldalán 1 eset (férfi) , kiirtásra gyógyultak. Carcinoma papillare in regione inguin. Egy eset (férfi): kiirtás után pár hétre még nálunk kiújulás jött létre s a beteg gyógyulatlanul távozott, IV. Vegyesek. Genu valgum 2 fiatal embernél. Egyiknél, ki sütőlegény volt, többszöri redressement után elég jó állás jött létre; megfelelő gépezet méreteivel távozott. Másik csak kenőcsöt engedvén meg, gyógyulatlanul ment el. Egynél pes valgus állás, ferdén gyógyult bokatörés után , meg­felelő gép használatát ajánljuk s a beteg változatlanul távozott. Corpus alienum plantae­­ nőnél. Bemetszésre orsóvég tűnt elő. Gyógyult. Unguis incarnatus az öregujjon 9 eset (férfi). A benőtt körömrész és a megfelelő körömágy kimetszésére 2 gyógyult; harmadiknál a vég­­percz csontja kezelés folyamán lecsupaszodott, s a beteg még nem teljesen begyógyult sebbel javultan távozott. A körmöt késsel vagy alája szúrt ollóval vágtuk ki; a sebet 1—2 öltéssel kisebbítettük is. XI. Egyéb. Összesen 13 eset; ebből gyógyult 4, javult 3, gyógyulatlan 4, meghalt 2 eset. Gastroenteritis acuta 1 gyógyult. Typhus abdomin. 3, gyógyult 2, meghalt 1. Peritonitis perforativa 1 meghalt. Ascites, cyrrhosis hepatisnál 1 gyógyulatlan. Bronchitis acuta 1 gyógyult. Bronchitis chronica 3 javult. Nephritis chronica 1 gyógyulatlan. Tremor senilis 1 gyógyulatlan. Paralysis spinalis spastica 1 gyógyulatlan XII. Sine morbo, mint feisérő 29. (Folytatása következik.) 67 Apróbb klinikai, kórházi és magángyakorlati tapasz­talatok. Téli betegségek a stomatologikus gyakorlatban.1 Ar­cövy József ír„ egyet, tanártól. Uraim! Pascallal tartok, a midőn én is azt mondom: „Ne pas faire grand ce, qui est petit, ni petit ce, qui est grand“ (Pascal „Pensées“), a­mi magyarul annyit tesz: „Ne nagyítsuk a mi csekély és ne fitymáljuk a mi jelentős“. Az orvosi gyakorlatban számos oly apróság van, a­melyet tényleg nem szabad nagyítani. A klinikus számtalanszor lát oly eseteket, melyek látszólag nem tartoznak azon fejezetekhez, melyek bizonyos kórokat tárgyalnak és mindennek daczára épen ezen esetek, ezen apróságok a gyakorlatban számtalanszor képesek zavarba hozni a legjobb orvost is, a­ki pedig ismeri mind ama kórképeket, melyeket a tankönyvek és szakmunkák leirnak. Hogy egy mindennapi­g kivált a sebészeti praxisban előforduló­­ esetre rámutassunk : a beteg elmegy az orvoshoz fájdalmasságról panasz­kodik, ez megvizsgálja, nem talál semmit és azt mondja a beteg­nek, hogy nincsen semmi baja, hogy minden rendben van; a beteg azonban tovább panaszkodik, fájlalja valamelyik testrészét — „itt fáj“, „ott fáj“, — az orvos nem talál semmiféle objectíve kimutatható kóros elváltozást, és ha végre is szabadulni akar a betegtől, ráfogja, hogy ideges. Némelyik beteg, a­ki ideges akar lenni vagy inkább magát annak tartja vagy tartatni akarja, az orvos eme kijelentésébe belenyugszik, de a legtöbb beteg nem fogadja el az orvos eme kijelentését kórismének, miután így vélekedik: „a­mi ép, az nem fájhat“ és ebben tényleg igaza is van. És mi adja meg minderre a magyarázatot ? Azon körülmény, hogy az orvos az igazságot mindig csak nagy fejezetekben keresi, az apróságokra nem ügyel s így azután számtalanszor megtörténik, hogy a beteg, ha még oly nagy bizalommal viseltetik orvosa iránt, elégedetlenül távozik, elégedetlen az orvos ismereté­vel. Kétségbe nem vonhatjuk, hogy igenis a betegnek van igaza, nem pedig az orvosnak. Ilynemű incidens sokszor adja elő magát az orvosi gyakorlat­ban —­ így a stomatológiában is — s minthogy több mint egy évtized óta hasonló incidensekkel találkozni alkalmam nyílott, el­tökéltem magam, hogy egyszer ily társalgási formában kedves auditóriumom előtt el fogom mondani azon apróságokat, melyekre ráillik Pascal mondása, hogy „nem nagyok“ , de elég érdekesek­nek tartom azokat legalább arra nézve, hogy ép úgy foglalkozzék velük minden kartársam, mint a­hogy én voltam kénytelen velük foglalkozni, míg végre annak tudatára jutottam, hogy mi tulajdon­képpen eme apró bántalmak, eme panaszok lényege, a­melyekről itt szólni fogok. Sajátságos, hogy a tél bizonyos befolyással van arra, hogy egy csoportja a kellemetlenségeknek — de mondhatjuk bátran betegségeknek — előforduljon; inkább télen bizonyos okoknál fogva mint más évszakban. Megtörtént — jóval több mint 10 évvel ezelőtt — hogy téli időben több beteg azzal a panaszszal fordult hozzám, hogy metszőfogaik, majd mások, hogy a praemolarisok, kivételesen egy-két molaris, érzékenyek. A vizsgálat azonban azt derítette ki, hogy a panaszok­ fogak épek, sőt az esetek jelentékeny részében egyáltalán nem is tömöttek; a panasz tárgyát jobbára a metszők — úgy a felsők, mint az alsók — képezték és leginkább az inspirált hideg levegő volt a panasz előidézője; spontán fájdalomról kevés beteg tett említést, de ez is előfordult, habár csekély fokban. Elképzelhető, hogy ha ép fogakat látunk magunk előtt s minden vizsgálatot megejtünk az iránt, hogy valamely fog defec­­tust mutat-e, hogy nincs-e a pulpa occulte megrázkódtatva, nincs-e valamely traumatikus ok következtében — mint az rendesen tör­ténni szokott — támadt gangraena jelen, mert csak azt tételez­hetjük fel a külsőleg ép fogban — szóval minden betegségi jel ! I. Ilyperaemia pulpae. II. Neuralgia catarrhalis antic Highmorn (nátha után). III. Arthrorheumatismus maxillaris. IV. Rheumatikus (V) fogfájás. Előadatott 1896. január 28-dikán a téli félévet követő szünet alatt a fogászati klinikán alkalmazott orvosok kis számú auditóriuma előtt, klinikai causerie modorban.

Next