Orvosi Hetilap, 1897. február (41. évfolyam, 6-9. szám)
1897-02-07 / 6. szám
1897. 6. sz. ORVOSI HETILAP csontos ankylosis folytán használható végtaggal távozott. Másik leánynál a genyedés, az erőhanyatlás combcsonkítást tett szükségessé, mibe nem egyezvén, gyógyulatlanul ment el. Harmadik esetben fiatal férfi, kinek tüdőiben infiltratio volt, negyednapra műtét után meghalt; a halál közvetlen oka sepsis volt. Egy leánynál a resectio után 3 héttel csonkítást kellett végeznünk, mire gyógyult. Egy férfinál a resectio után a heges szövetekből oly bő vérzés indult, a beteg oly anaemikus lett, hogy azonnal crombamputatiót kellett végeznünk ; a beteg meggyógyult. Gümős térdlábnál egyenesen combcsonkítást 6 esetben végeztünk, lehetőleg mélyen; ebből egynél reamputatio vált szükségessé. Gyógyultak (3 férfi, 3 nő). A csonkítást általában kétidejű körmetszéssel végezzük, esetleg lebenynyel. Néha a csonthártyát és izomzatot is összevarrjuk, ha t. i. biztosra vehető a seb tisztasága, s üreg nem marad fenn; máskor csak a bőrt egyesítjük. Teljes zárás esetén többször annyira meggyűlt a bőr alatt a primaer váladék, hogy a prima egyesülést meghiúsította, ezért az alsó zugba többnyire kis gazecsikot illesztünk, mit az első kötéscsere alkalmával rendesen el is hagyunk, így a szélek egyesülnek, a bőr nem emeltetik fel s a zúgban a kis üreg gyorsan kitelik. A térdresectiót rendesen lefelé domború lebenynyel hajtjuk végre. Az izvégek lefürészelése s a synovialis kiollózása után a csontvégeket egész vastagságukon vagy csak kéregrészükön át vezetett catgut-, selyem-, ezüst-öltésekkel rögzítjük, esetleg elefántcsontszeggel, hogy a contentiv kötés feltételéig helyt tartassanak; esetleg csak a csonthártyát varrjuk köröskörül össze. A két sebzúgba rendesen gazét vagy draint illesztünk, mely néha a csont alatt egész keresztül megy. Az első kötés lehetőleg 8—12—14 napig marad ; azután a gypspólyakötésbe ablakot vágunk a sebkezelés végett; szükség szerint az egészet megújítjuk. Különös gondot fordítunk az általános állapot javítására. Necrosis tibiae, 1 fiúnál, valószínűleg csontvelőlob folytán, számos sipolylyal; a csontláda felvésése s a részben már levált sequesterek eltávolítása után a nagy üreg csak lassan telődott a beteg; javultan távozott. Arthritis uratica az öregujj-lábközépízületben, ólomeczetes borogatásra javult. (1 férfi). Caries pedis, 23 eset (10 férfi, 13 nő). Magára a talus volt beteg 3 esetben, hol is teljes resectióra kettőnél gyógyulás, egynél javulás állott be. A beteg calcaneust 3 esetben kaparták ki, mire javultak. Az os metatarsi I. a csonthártya lehető megtartásával resecáltatott 1 esetben gyógyult. A typikus resectiót a lábon 3 esetben végeztük; mindeniknél szerepelt a talus, ezenkívül a sarokcsont vagy más lábtőcsont vagy a lábszárcsontok ízvégei. Egy nő gyógyult, 2 férfi javult. Egy nőnél, hol a talus, calcaneus és a két processus malleolaris volt beteg, Wladimirov-Mikulicz-féle osteoplastikus műtétet végeztünk. 8 hét után jó lábállással, de még némi mozgathatósággal a meghízott beteg javultan távozott. Alszárcsonkítást a lábcsontok kiterjedt cariese miatt 6 esetben végeztünk. Három férfi s 2 nő gyógyult, 1 férfi, kinél reamputatio is történt, fistulával javultan távozott. Két férfi és 2 nő műtétbe nem egyezvén, gyógyulatlanul ment el. Egy nőnél jodoformglycerint fecskendtünk a lábtőbe, javulás nem állott be. Végre 1 férfi, kinél fistula állott fenn, a kórházban orbánczot kapott s a bőrosztályra helyeztetett át. III. Álképletek: Granuloma plantae pedis 1 eset (nő), atheroma a térd belső oldalán 1 eset (férfi) , kiirtásra gyógyultak. Carcinoma papillare in regione inguin. Egy eset (férfi): kiirtás után pár hétre még nálunk kiújulás jött létre s a beteg gyógyulatlanul távozott, IV. Vegyesek. Genu valgum 2 fiatal embernél. Egyiknél, ki sütőlegény volt, többszöri redressement után elég jó állás jött létre; megfelelő gépezet méreteivel távozott. Másik csak kenőcsöt engedvén meg, gyógyulatlanul ment el. Egynél pes valgus állás, ferdén gyógyult bokatörés után , megfelelő gép használatát ajánljuk s a beteg változatlanul távozott. Corpus alienum plantae nőnél. Bemetszésre orsóvég tűnt elő. Gyógyult. Unguis incarnatus az öregujjon 9 eset (férfi). A benőtt körömrész és a megfelelő körömágy kimetszésére 2 gyógyult; harmadiknál a végpercz csontja kezelés folyamán lecsupaszodott, s a beteg még nem teljesen begyógyult sebbel javultan távozott. A körmöt késsel vagy alája szúrt ollóval vágtuk ki; a sebet 1—2 öltéssel kisebbítettük is. XI. Egyéb. Összesen 13 eset; ebből gyógyult 4, javult 3, gyógyulatlan 4, meghalt 2 eset. Gastroenteritis acuta 1 gyógyult. Typhus abdomin. 3, gyógyult 2, meghalt 1. Peritonitis perforativa 1 meghalt. Ascites, cyrrhosis hepatisnál 1 gyógyulatlan. Bronchitis acuta 1 gyógyult. Bronchitis chronica 3 javult. Nephritis chronica 1 gyógyulatlan. Tremor senilis 1 gyógyulatlan. Paralysis spinalis spastica 1 gyógyulatlan XII. Sine morbo, mint feisérő 29. (Folytatása következik.) 67 Apróbb klinikai, kórházi és magángyakorlati tapasztalatok. Téli betegségek a stomatologikus gyakorlatban.1 Arcövy József ír„ egyet, tanártól. Uraim! Pascallal tartok, a midőn én is azt mondom: „Ne pas faire grand ce, qui est petit, ni petit ce, qui est grand“ (Pascal „Pensées“), ami magyarul annyit tesz: „Ne nagyítsuk a mi csekély és ne fitymáljuk a mi jelentős“. Az orvosi gyakorlatban számos oly apróság van, amelyet tényleg nem szabad nagyítani. A klinikus számtalanszor lát oly eseteket, melyek látszólag nem tartoznak azon fejezetekhez, melyek bizonyos kórokat tárgyalnak és mindennek daczára épen ezen esetek, ezen apróságok a gyakorlatban számtalanszor képesek zavarba hozni a legjobb orvost is, aki pedig ismeri mind ama kórképeket, melyeket a tankönyvek és szakmunkák leirnak. Hogy egy mindennapig kivált a sebészeti praxisban előforduló esetre rámutassunk : a beteg elmegy az orvoshoz fájdalmasságról panaszkodik, ez megvizsgálja, nem talál semmit és azt mondja a betegnek, hogy nincsen semmi baja, hogy minden rendben van; a beteg azonban tovább panaszkodik, fájlalja valamelyik testrészét — „itt fáj“, „ott fáj“, — az orvos nem talál semmiféle objectíve kimutatható kóros elváltozást, és ha végre is szabadulni akar a betegtől, ráfogja, hogy ideges. Némelyik beteg, aki ideges akar lenni vagy inkább magát annak tartja vagy tartatni akarja, az orvos eme kijelentésébe belenyugszik, de a legtöbb beteg nem fogadja el az orvos eme kijelentését kórismének, miután így vélekedik: „ami ép, az nem fájhat“ és ebben tényleg igaza is van. És mi adja meg minderre a magyarázatot ? Azon körülmény, hogy az orvos az igazságot mindig csak nagy fejezetekben keresi, az apróságokra nem ügyel s így azután számtalanszor megtörténik, hogy a beteg, ha még oly nagy bizalommal viseltetik orvosa iránt, elégedetlenül távozik, elégedetlen az orvos ismeretével. Kétségbe nem vonhatjuk, hogy igenis a betegnek van igaza, nem pedig az orvosnak. Ilynemű incidens sokszor adja elő magát az orvosi gyakorlatban — így a stomatológiában is — s minthogy több mint egy évtized óta hasonló incidensekkel találkozni alkalmam nyílott, eltökéltem magam, hogy egyszer ily társalgási formában kedves auditóriumom előtt el fogom mondani azon apróságokat, melyekre ráillik Pascal mondása, hogy „nem nagyok“ , de elég érdekeseknek tartom azokat legalább arra nézve, hogy ép úgy foglalkozzék velük minden kartársam, mint ahogy én voltam kénytelen velük foglalkozni, míg végre annak tudatára jutottam, hogy mi tulajdonképpen eme apró bántalmak, eme panaszok lényege, amelyekről itt szólni fogok. Sajátságos, hogy a tél bizonyos befolyással van arra, hogy egy csoportja a kellemetlenségeknek — de mondhatjuk bátran betegségeknek — előforduljon; inkább télen bizonyos okoknál fogva mint más évszakban. Megtörtént — jóval több mint 10 évvel ezelőtt — hogy téli időben több beteg azzal a panaszszal fordult hozzám, hogy metszőfogaik, majd mások, hogy a praemolarisok, kivételesen egy-két molaris, érzékenyek. A vizsgálat azonban azt derítette ki, hogy a panaszok fogak épek, sőt az esetek jelentékeny részében egyáltalán nem is tömöttek; a panasz tárgyát jobbára a metszők — úgy a felsők, mint az alsók — képezték és leginkább az inspirált hideg levegő volt a panasz előidézője; spontán fájdalomról kevés beteg tett említést, de ez is előfordult, habár csekély fokban. Elképzelhető, hogy ha ép fogakat látunk magunk előtt s minden vizsgálatot megejtünk az iránt, hogy valamely fog defectust mutat-e, hogy nincs-e a pulpa occulte megrázkódtatva, nincs-e valamely traumatikus ok következtében — mint az rendesen történni szokott — támadt gangraena jelen, mert csak azt tételezhetjük fel a külsőleg ép fogban — szóval minden betegségi jel ! I. Ilyperaemia pulpae. II. Neuralgia catarrhalis antic Highmorn (nátha után). III. Arthrorheumatismus maxillaris. IV. Rheumatikus (V) fogfájás. Előadatott 1896. január 28-dikán a téli félévet követő szünet alatt a fogászati klinikán alkalmazott orvosok kis számú auditóriuma előtt, klinikai causerie modorban.