Orvosi Hetilap, 1897. december (41. évfolyam, 49-52. szám)
1897-12-05 / 49. szám
1897. 49. sz. ORVOSI HETILAP ehhez a górcsői vizsgálat s az egyszerű vagy dupla festési módszer. A magam részéről azonban a gonococcus-kolóniákat csak akkor tartanám kétségtelennek, ha minden kísérletező a tenyésztése által nyert gonococcus-koloniák valódiságát emberre való átoltás által próbálná ki. Ilyen emberen végzett próbaoltások történtek már, s miután bizonyító értékük ekként kétségtelenné vált, a további hasonló oltásokat feleslegesnek tartják, én azonban a teljes meggyőzés alapfeltételének tartom, hogy saját kolóniáinak valódiságáról mindenki meggyőződjék. Ezen okból végeztem én is átoltást emberre a tenyésztési kísérletek közepette. Emberhús-glycerinagazon kitenyészett gonococcus-kolóniáknak 4-dik generatiójából ugyanis, mely 1 napos volt, oly módon végeztem az átoltást, hogy a tiszta cultúrából egy platinkacs segélyével keveset lekapartam s az így lekapart részletet a húgycsőben s a cervicalis csatornában szétkentem. Az oltás eredménye positiv volt, a mennyiben 48 óra múlva, midőn a beteg újból jelentkezett, a húgycsőnek s cervixnek váladéka tele volt gonococcusokkal, holott előbb ezeknek nyoma sem volt az említett váladékokban. A beteget 2 hét múlva láttuk csak ismét, s az ezen alkalommal vett cervicalis váladékban igen sok gonococcust láttunk a górcső alatt: a húgycsövet nem vizsgáltuk ekkor. Hat hónap múlva azonban már sem az urethra sem a cervix váladékában gonococcust kimutatni nem tudtunk, jóllehet gonorrhoeaja ellen, legalább haltunkkal, kezelésben nem részesült. Ezen oltás által, mint látjuk, a betegnek nem okoztunk nagy bajt, s meggyőződést szereztünk gonococcus-kolóniáink valódiságáról. A kolóniák morphologiáját s a megfelelő mikroskopikus vizsgálatot így megjegyezhettük magunknak s későbbi eseteinknél ezt magunk előtt látva jól felhasználhattuk. (Folytatása következik.) A véna-sebek bevarrásáról mint a vérzés csillapításának egy ritkábban használt módjáról, Csikós Sándor dr.-tól Debreczenben. Szíves engedelmükkel egy nőt mutatok be, akit ezelőtt néhány hóval a debreczeni kórházban sikerrel operáltam meg. E nő régóta szenved különböző sebészeti bajokban. 5— 6 évvel ezelőtt az orrán lévő krajczárnyi epitheliomaszerű, kifekélyesedett, növekedő, s minden gyógyítási kísérletnek makacsul ellentálló képletét égettem le thermocauterrel, mint a bégből látszik, sikerrel. Később, talán 4 évvel ezelőtt a nyaka jobboldalin lassanként kis almanagyságúra nőtt struma cysticumot távolítottam el, szintén sikerrel. Akkor gyógyulása után bemutattam az egyesületben, annak az illustrálására, hogy a legkedvezőtlenebb körülmények között is végezhetünk, aránylag súlyos műtéteket, jó sikkerrel. A műtétnél, amelyet egy sötét kicsiny szobában hajtottam végre, Tihanyi dr. segédkezett, rajta kívül senki, még laikusok sem voltak jelen. Később a bal keze fejét és ujjait teljesen ellepték az itt keletkezett tuberculotikus fekélyek. E fekélyek oly ijesztő alakot öltöttek és a kézi ujjak kinézését annyira megváltoztatták, hogy voltak operateurök, akik a sebek gyógyulását csak az alkar-amputatio árán vélték elérhetőnek. Amint a hegekből látszik, e sebek, minden műtét nélkül, teljesen meggyógyultak. A múlt ősz felé a kemény szájpadon egy 1*5 cm. átmérőjű lyuk keletkezett. Megfelelő gyógyítás mellett, ez is operativ nélkül meggyógyult. Végre a régi struma műtét hege fölött a pajzsmirigy megmaradt részében egy újabb elfajulás keletkezett. Felül egy keményebb, diónagyságú göb s ez alatt egy gesztenyenagyságú cysta támadt. A télen, 1896. deczember 21-dikén távolítottam el a pajzsmirigy elfajult részét. A nyakon látható vízszintes, vonalszerű heget a régi s a függőlegest az újabb műtét eredményezte. Az első műtétnél a daganat vízszintes irányban, az utóbbinál inkább függőleges irányban fejlődött. Az első műtét alkalmával struma cysticummal volt dolgom, értágulás és összenövések nélkül; míg másodszor nem csupán struma cyslicumot, hanem vele egyidejűleg struma parenchymatosumot is kellett kiirtanom, s nagyobb mérvű összenövésekre és értágulásokra kellett elkészülnöm. Ezért, s mivel egy 67 éves asszonynál a hegek iránya, szépségre való tekintetből, úgy sem fontos, a metszést függőlegesen, az erekkel párhuzamosan vezettem. A műtét nem volt könnyű. Erős összenövések voltak mindenfelé s az erek nagyon ki voltak tágulva. Különösen a vena jugularis, melyhez a struma hozzá nőtt, hüvelykujjnyi vastag volt. Látjuk, mint hömpölygött benne a vér minden lélegzetvételnél s némi aggodalommal gondoltunk a sérüléséből keletkezhető veszedelmekre. Szinte felesleges hangsúlyoznom azt, hogy a műtét nemcsak nagyon fáradságos, hanem veszélyes is volt. Nem ezért irányítottam figyelmüket erre a 7 nap alatt per primum meggyógyult esetre. A műtét fáradságos volta, veszélyessége és szép sikere magában véve még nem jogosít fel erre; de bemutatom azért, mert ebben az esetben a vérzés csillapításának egy olyan módszerét alkalmaztam, amely talán olyanok előtt, akik a sebészettel vagy annak újabb irodalmával nem foglalkoznak különösebben, ismeretlen lehet. Említettem, hogy a struma a kitágult vena jugularishoz szorosan hozzánőtt. A leválasztáskor, bármily óvatosan és körültekintéssel végeztük azt, az ér fala egy helyen beszakadt. Az eret, miután sérülésére előre elkészültünk, ujjal a berepedés fölött és alatt lenyomtuk s igyekeztünk reá egy nagyon ritkán sikerülő oldalligatúrát alkalmazni. A vérzés csillapult, a sebet bevarrtuk s kötést tettünk reá, de szerencsére még a kötés befejezése előtt a beteg erős köhögési és hányási rohamot kapott. A ligatúra lepattant s a vér az egyes öltések között szinte sugárban tört elő. Erre a sebet pillanat alatt feltártam, az eret összenyomattam s a vért a sebből kitakarítottam. Ekkor láttuk, hogy az ér falán, hosszában, a beszakadásból kiindulva 15 cm. hosszú repedés támadt. A vér, ha az ér falára gyakorolt nyomást lazítottuk, borzalmasan ömlött. Legegyszerűbb lett volna a szokott módon az eret kétszeresen lekötni s a két ligatura között átmetszeni. De nem tartottam czélszerűnek. Hirtelen eszembe jutott, hogy 1882-ben a Ildik berlini sebészeti congressuson Gluck állati kísérletekről számolt be, a melyeknél az ereket hosszában vagy keresztben felmetszette s újra bevarrta, a nélkül, hogy a vérkeringésére ártalmas thrombusok keletkeztek volna. Ajánlotta az eljárás megkísérlését embereken is. Sőt Block kísérletei alapján arra a következtetésre jutott, hogy ily módon nagyon ritkán, rendkívül kedvező körülmények között, esetleg a szív átható sebét is meg lehet gyógyítani. Később a XI. berlini congressuson Schede, az erek oldal ligaturája fölött folytatott discussio alkalmával, már a vena femoralis bevarrt és meggyógyult sebéről referált. Sőt 1892-ben az Archiv f. Chirurgie 43. kötet 338. s következő lapjain azt mondja, hogy az ő osztályán a vena sebek bevarrása annyira mindennapi, közönséges, vérzést csillapító eljárás, hogy a reá vonatkozó eseteket nem is jegyzik külön fel. Emlékezetből 25—30 esetet említ, amelyek között legérdekesebb a vena cava vesekiirtás alkalmával keletkezett sérülésének a sikeres bevarrása. Ez az eset valószínűleg jó ideig unicum marad! Tichon (Chirurg. Annales 1894 p. 916) kísérletileg foglalkozott, kiváló jó eredményekkel, a véna sebek bevarrásával. Heidenhein (Centralblatt f. Chirurgie 1895 p. 1113) pedig már artéria-varrásokkal foglalkozik s közöl 2 idegen és egy saját idevonatkozó esetet. Nem tudom, várjon e műtéti eljárást Schedevel oly csekélynek, oly mindennapinak tartják-e, hogy vele foglalkozni vagy ha foglalkoztak, eseteiket közölni nem tartják érdemesnek. Vagy pedig technikailag annyira nehéznek, eredményeit annyira hihetetleneknek s hasznát annyira problematikusnak gondolják-e, hogy meg sem kisértették. Felolvastatott a debreczeni orvos-gyógyszerész-egyesület 1897. márczius 6 dikán tartott ülésében. 591