Orvosi Hetilap, 1898. március (42. évfolyam, 10-13. szám)
1898-03-06 / 10. szám
113 ORVOSI HETILAP 1898.10. sz. hullott. Budapest, 1807. XI.126-dikán. Hegyes Endre s. b., egyet. tanár, a Pasteur-intézet igazgatója A kutya tulajdonosa csak 1898. január 5-dikén vetette magát alá a veszettségellenes védőoltásoknak sok tétovázás után, a melyben ő még neje halála után is sok ideig megmaradt, dominálván gondolkozásában az a makacs elővéleménye, hogy az ő kedvencz ebe meg nem veszhetett, mely hiedelmében elősegítették őt az állatorvosi diagnosis positivitása, hogy a kutya nem volt veszett és az állatkísérletnek látszólagos negatív eredménye. Jelenleg e négyes, mint az egész eset áttekintéséből kétségen kívül kitetszik, veszett ebmarás-esetnek eddig elő csak a védoltás nélkül maradt tulajdonosnő lett az áldozata. # E különben egyszerű veszett ebmarás-eset érdekes és tanúságos a vele kapcsolatban felmerült körülmények folytán. A kutyatulajdonosok ilyetén makacs hiedelmével, hogy szeretett hű kutyájok, mely folytonosan szemük előtt van, nem veszettségben, hanem egyéb bajban pusztul el, gyakran találkozunk, így ez nem feltűnő a jelen esetben sem, annyival inkább, mert a maró állat gazdája kutyáját harapós természetűnek ismerte. Feltűnő azonban az állatorvosi szakértőnek kategorikus tagadása az óvatosabb orvosi szakértők véleményeivel szemben. A kutya rövid idő közben megmarta gazdáját és úrnőjét, hazulról elkóborolt és megmart még két más egyént, befogatása után egész nap marta vasketreczének rácsozatát, harmadnap reggelre megdöglött, bonczolatnál nem találtak érdemleges elváltozásokat: ezek mindmegannyi jelek, melyekből a bénulásba átmenő izgatott veszettség diagnosisát, ha nem teljes biztossággal is, de valószínűséggel fel lehetett volna állítani, minden esetre azonban semmi esetre sem lehetett azt kizárni. Azon körülmény, hogy a kutya gyomrában bonczolat alkalmával nem kapják meg az idegen anyagokat (szalmát, papírt, fadarabot stb.), nem zárja ki a veszettséget; laboratóriumban veszettség-vírussal inficiált és saját ketrectében megvesző állat gyomrában hiányzanak ez anyagok egyszerűen azért, mert az állatnak deliriuma alatt nem volt alkalma az anyagokat felfalni, ami tiszta háznál és szemétnélküli városban szabadon megvesző kutyákon is előfordulhat. A kutya farkán leirt genyedő folyamatot ez esetben halál okal felvenni alap nem volt, mert a belső szervekben kóros átrakodások nem találtattak; septikaemiának sem volt ok felvenni a folyamatot, mert ahhoz a lefolyás rövid volt és septikaemia alatt a dühös veszettség oly jellemző tüneményei, mint ezen állatnál mutatkoztak, jelentkezni nem szoktak. A veszettség diagnosisának állatorvosi kizárásánál nem ajánlható eléggé az óvatosság az állatorvos uraknak. Sajnosan tapasztaltuk a maró és elhullott állat veszettsége határozott kizárásának szomorú következményeit már több, a pozsonyihoz hasonló esetben, a midőn a megmart egyének a profilaktikus védoltást az állatorvosi nyilatkozat alapján elhanyagolták és csak akkor jelentkeztek a védoltásokra, a midőn a megmart egyének vagy állatok közül valamelyiken kitört a veszettség és reájuk nézve is kérdésessé lett a védőoltások sikeressége. Jelen esetben a maró állat veszett voltának kétségtelen bizonyítékát sajnos a megmart egyének egyikén kitört veszettség és nem az orvosi szakértők által veszettség gyanújában elhullott állat agyvelejéből tett próba-állatoltás adta meg. Az október 12-dikén megmart asszonyon már november 1-jén, tehát a marás utáni 20-dik, a kutya elhullása után a 14-dik napon már megjelentek a kitört veszettség prodromái: a maró kutya 16-dikán reggel hullott el, a bonczolat 17-dikén ejtetett meg, az állatorvosi akadémiához beküldött állat agyából végzett próba-nyúloltás negatívnak deklarált eredménye csak november 21-dikén, tehát a megmart asszony veszettségének kitörése után 21, a kutya elhullása után 36 nap múlva lett nyilvánvalóvá és ez is ellentétbe jutott az elhalt asszony velejéből a budapesti Pasteur-intézetben végzett próba-állatoltás eredményével, miután ez pozitívnak mutatkozott, amennyiben a november 10-én beoltott nyúl november 24-dikén, tehát az oltás után 14 nap múlva megveszett és november 26-dikán, tehát az oltás után 16 nap múlva elhullott. Ezen látszólag ellentmondó körülmények a próba-állatoltások értékességét látszanak defavoyálni és első pillanatra jogosultnak tüntethetik fel a Gyógyászat 8-dik számának első hasábján közölt következő reflexiókat: „Két érdekes okmány (a m. kir. állami bakteriológiai intézetnek és a budapesti Pasteur-intézetnek fennebb cursivbetűkkel közölt tudósításai az oltások eredményeiről) egymás mellé rakva közleményünk végén ily irányban tanuságosabb, mint egész statistikai táblázatok. Az egyik azt mutatja, hogy azon kutyánál, kitől a végzetes lefolyású lyssa az emberre átszármazott, teljesen megbízható vizsgálat sem találta a lyssa kórokozó anyagát; a másik pedig azt mutatja, hogy ezen látszólag ártalmatlan kutyától ragályozott és elhalt egyénnél a tudományos vizsgálat a rabies anyagát kimutathatta. Ily heterogén leletek egymás mellett azt bizonyítják, hogy a tudományos része a kérdésnek még távol áll a teljes tisztázástól . . . Szükséges azért, hogy e próbaoltásokkal közelebbről foglalkozzunk és a jelen esetben felmerült ellentétesnek látszó körülményeket kellőleg megvilágítsuk. Ezerekre menő, nálunk valamint más Pasteur-intézetekben végzett próbaoltásokból elvont tapasztalat az, hogy ha utcai veszettségben elhullott állat vagy veszettségben elhalt ember agyvelejéből kis részt 7°/00-es sósvízben vagy sterilizált húslevesben szétdörzsölünk és az így készült emulsióból néhány cseppet egy kinőtt nyúlnak agybunka alá fecskendezünk, az ilyeténkép inficiált nyúl 14—21 napi incubatio után megkapja a veszettséget és a betegség kitörése után 2—4 nap múlva elpusztul. A veszettség kitörésének tüneményei a nyúlnál — ilyen utczai veszettség vírussal való infectio után — többnyire nem vehemensek. Izgatottság sok esetben nem vagy alig mutatkozik. Gyors lesoványodás és bénulási tünemények a rendesek, melyek néha csak az élet utolsó 6—8 napjában mutatkoznak, úgy hogy aki nem ismeri a tüneményeket, nem gondol veszettségre; hogy azonban az állat veszettségben halt el, a továbboltás sikeressége bizonyítja. E próbaoltások eredménye annyira biztos, hogy 4—500 nyúl közül alig akad egy olyan, amely az infectio ellen immunisnak mutatkozik és a subduralis infectio után életben marad. A legritkább esetek közé tartozik az is, hogy az így megejtett fertőzés után a 14—21 napi incubatio ideje hosszabbra nyúlnék. 14 napnál rövidebb incubatio is rendesen csak akkor mutatkozik, ha a próbaoltás igen fiatal állatokon történik. E módszer tehát, ha az ember azzal az elővigyázattal él, hogy a vizsgálandó agyvelőből nem egy, hanem legalább két nyulat inficiál, absolut biztos annak a kimutatására, hogy a vizsgálat alá vett agyvelő veszett állattól vagy veszett embertől eredt-e ? A vizsgálat sikerének legelső feltétele természetesen az, hogy a trepanatio, az agyburok alá fecskendős, a trepanatio felett összevarrott bőrsebnek gyógyulása teljesen aseptikus legyen, valamint az, hogy a vizsgálat alá veendő agy is friss és egyéb fertőző anyagtól mentes legyen. Gyakorlatlan experimentator kezében a különben friss velővel való oltás, valamint a gyakorlott experimentator kezében a rohadt vagy egyébként inficiált velővel való fertőzés nem adja mega kívánt sikert, mert az állat vagy agyburokvérzés vagy agyburokláb vagy sepsis következtében a trepanatio után pár nap múlva elpusztul. A próbaoltás eredményének megítélésénél figyelembe veendő továbbá az is, hogy, mint számtalan idevonatkozó kísérlet kimutatta, az egészen friss és virulens veszett agyvelő, ha szabadon a levegőn áll, virulentiájából napról napra veszít, az állatot napról napra hosszabb incubatio után veszíti meg, utoljára pedig hatástalanná változik. Teljesen sikeres oltást tehát — ha a vizsgálandó agyvelő a levegőn áll — csak egészen friss veszett velővel való inficiálás ad. Ismét ezerekre menő kísérleti tapasztalat bizonyítja azonban azt is, hogy a veszett velő virulentiája változatlanul vagy alig elgyengülve eltartható heteken keresztül, ha a veszett állat velejét az ember 200-os carbolvíz-oldatban vagy felhevített és kihűtött, tehát sterillé tett glycerinben teszi el, amidőn azt a próbaoltás sikerességének kockáztatása nélkül lehet elküldeni