Orvosi Hetilap, 1898. április (42. évfolyam, 14-17. szám)

1898-04-03 / 14. szám

1898. 14. sz. ORVOSI HETILAP a relativ halálozás, mely feltűnően esett volna, úgy bizonyára senkinek sem lenne joga a diphtheria-ragály enyhüléséről beszélni akkor, a­mikor a halálozási százalék a megbete­gedéseknek 67% át tette ki. A serum alkalmazásának idejével egybevágólag azon­ban úgy a megbetegedések, mint a halálozások száma roha­mosan fogyni kezdett. Hogy a betegedések száma évről évre így csökkent, ehhez természetesen a serumnak semmi köze. L­e, hogy várjon a halálozás a serum alkalmazása nélkül is így fogyott volna-e? azt az alábbiak fogják a legjobban meg­világítani. Minek utána már fentebb kimutattam, hogy milyen volt a serum előtti évek absolut halálozása, vizsgáljuk meg azt is, milyen volt a serumévek relatív halálozása? (III. tábla.) 1895- ben serummal kezeltetett 83, meghalt 12 = 14% 1896- ban „ „ 75, „ 16 = 21% 1897- ben „ „ 76, „ 13 = 17% Ugyanezen időszak alatt a serummal nem kezeltek halálo­zási aránya volt: 1895- ben 224 serummal nem kezelt közül meghalt 136 = 60% 1896- ban 105 „ „ „ „ „ 58 =--55% 1897- ben 66 „ „ „ „ „ 33 = 50% Minthogy tehát az 1895.s 1896. és 1897. években serummal nem kezeltek halálozási százaléka nem, vagy csak alig-alig mutat jobb viszonyokat ahhoz képest, mint a­milyen halálozási viszonyok (II. táblán 1891-től 1894-ig) közvetlenül a serum alkalmazása előtti években mutatkoztak, ezek után alig hinném, hogy akadna valaki, a­ki Szegeden a diphtheria­­ragály számba vehető enyhülését elhitetni s állítását objectiv alapokon megindokolni is tudná ! Nem volna pedig megindokol­ható annyival kevésbbé, mert az a körülmény, hogy a bete­gedések és halálozások absolut száma következetesen fogyó­ban van, egyszersmind nem azt jelenti, hogy a halálozási százalék is csökkent s így a diphtheria virus szükségkép enyhült, hanem inkább azt, hogy a pontosabban véghez vitt óvó intéz­kedések a ragály terjedését s a betegedési szám növekedését meggátolják. (Folytatása következik.) A dyspepsia praetuberculosa. Müller Kálmán dr. egyetemi ny. rk. tanártól. (Vége.) A vázolt, egymástól néha meglehetősen eltérő vizsgálati eredményekből, a­mint látható, biztos következtetések a phthisikusok dyspepsiájára nézve nem igen vonhatók le, annyi azonban mindenesetre mondható, hogy ezen tünetcsoport egy, általános érvényességű alapon nem igen magyarázható. Vannak esetek, melyekben a gyomor chemismusa megváltozott, anatomikus elváltozások kapcsán, vagy ilyenek nélkül; és vannak — bizonyára nem kisebb számban —­ olyan esetek, hol a dyspeptikus zavarok sem vegyi, sem boncztani elválto­zásokr­a nem vezethetők vissza. Az ily esetek értelmezésére némelyek azon régibb szerzők (Budd, Bourdon) magyarázatát említik, hogy a nervus vagus tüdőbeli rostjai az ott lefolyó izgalmakat a központba s innét reflectorice a gyomorvégző­désekhez vezetik. E theoria ellenében jogosan veti fel Fenwick, hogy miért nem észlelhetők ily reflex jelenségek ily gyakran egyéb tüdőbetegségeknél is Még kevésbbé fogadható el azon magyarázat, hogy a nervus vagus törzsének a megnagyobbodott mediastinalis mirigyek által való direct nyomása (Peter stb.) eredményezné a gyomortüneteket, noha újabban (1893.) egy bonczolt esete alapján ezen magyarázatnak kel védelmére Pétain is. Egyes klinikusoknak az az állítása, hogy a tuber­­culosisnál fennálló anaemia oka a gastrikus zavaroknak (Trousseau, Sée, Marfan stb.), sok esetben bizonyára talál és mindenesetre figyelemre érdemes, érdemes erre különösen a kezelés módja miatt. Csakhogy egyrészt ezen anaemia sem mindig a primaer ok, sőt akárhányszor csak később — esetleg a kezelésnek nem megfelelő módja folytán — fejlődik; más­részt pedig sok esetben az anaemia foka és a dyspepsia intensitása közt hiányzik az arányos összhangzás; t. i. az utóbbi sokszor igen jelentékeny, míg az előbbi látszólag teljesen hiányozhat (Fenwick). E szerint tehát, bár az okozati összefüggés a tuberculosis és dyspepsia közt kétségtelen, hiszen legjobban bizonyítják ezt azon esetek, melyekben a tuberculosus folyamat javulása után a dyspeptikus tünetek is megszűnnek, mindazonáltal ezen összefüggés tulajdonképeni lényegét általános érvényben értelmezni nem tudjuk, ez — az adott egyes esetben — ma­­ még sokszor nyílt kérdésnek tekintendő. Kórtani szempontból érdekesebb, diagnostikai szempontból még nehezebb és a gyógyítás szempontjából a bántalom fej­lődési menetére és így a beteg további sorsára sokkal nagyobb horderejű azonban azon dyspepsia esetek elbírálása, melyek oly egyéneknél kerülnek észlelés alá, kiknél a tüdőtuberculosis physikalis jelei még egyáltalán nincsenek nemcsak kifejlődve, de még jelezve sem (úgynevezett praetuberculosus, praephthisikus dyspepsia). Már e század elején, különösen angol szerzők (Wilson, Philips, Todd, Clark, később Budd, Hutchinson stb.) hang­súlyozták, hogy sokszor a phthisist súlyos és tartós indigestia előzi meg, hogy az ily módon kifejlődő cachexia volna a tuberculosis megindító oka, hogy a dyspepsia némely esetben phthisist okoz, azt megelőzi és bevezeti. Az újabb szerzők közül pedig Fenwick gazdag tapasztalatok alapján igen behatóan foglalkozik a praetuberculosus dyspepsiával. Különösen ki kell emelnem, hogy nőknél a 13—25-dik életév közt ezen alak különösen gyakori. A gyomortünetek rendszerint valamely heveny lázas — igen számos esetben váltólázasnak, vagy legutóbb influenzának állított — megbe­tegedés után a reconvalescentia időszakában jelentkeznek először. Az étvágy csekély, néha szeszélyesen változó, esetleg teljesen hiányzik; evés után gyomorfájdalmak jelentkeznek, émelygés gyakori, a belek részéről rendszerint obstipatio van jelen. A kedélyállapot állandóan deprimált, a táplálkozás szenved és bár soványodás rendesen csak később áll be, egyes esetekben a betegek hirtelen lesoványodnak. A menstruatio ezen idő alatt rendetlen, néha szünetel, a­mely utóbbi tünet a többiek kapcsán már bizonyos jelentőséggel bír. Ez az állapot néha egy-két évig is elhúzódhatik, míg végül — köhögés, éjjeli izzadás stb. kíséretében — a tü­dőbeli megbetegedés jelei mutatkoznak. Férfiaknál szintén nem ritka a praetuberculosus dys­pepsia. Rendszerint valamivel később, úgy a 25-dik életéven túl szokott fellépni. A tünetcsoport ugyanaz, esetleg a fájdalmak és hányás gyakoribbak (úgynevezett irritabilis alak Fenwick szerint az előbbi atonikussal szemben. A kedélyállapot inkább izgatott, a beteg nyugtalan, türelmetlen, állandóan gyengének érzi magát, inkább egy neurasthenia gastrica kórképe. Külö­nösen feltűnő Fenwick szerint egyes zsíros táplálékok iránt tanúsított ellenszenv úgy ezen, mint az atonikus alaknál. Néha apróbb remissiók mutatkoznak, a gastrikus zavarok csökkennek, hogy csakhamar újult erővel ismét fellépjenek, míg végül itt is kezdenek a tüdők részéről characteristikus tünetek mutatkozni. Hőemelkedés mindezideig egyik alaknál sem mutatkozik sohasem. A gyomor chemismusában néha ily eseteknél is talál­ható változás; előfordul — majdnem csak kivételesen — csökkent, de sokkal gyakrabban fokozott aciditás, továbbá moto­rikus insufficientia különböző fokozatban, de néha találunk normális viszonyokat is. Be kell vallanunk, hogy az ilyen praephthisikus dys­­pepsiák végokának értelmezésére még kevesebb támponttal bírunk, mint a kifejlődött tuberculosis-esetekben. Minthogy az ily esetek rendszerint oly egyéneknél fordulnak elő, kik öröklékenységnél fogva a tuberculosisra hajlamosak, valószínű, hogy ezen dyspepsiák fellépésére az általános constitutiónak befolyása van. Diagnostikus szempontból felette nagy nehézségeket okoznak éppen a praetuberculosus-esetek, vagyis azok, melyeknél a tuberculosisnak úgyszólván még nyoma sincsen. Nőknél, minthogy ezen esetek — mint említve volt — főleg * 163

Next