Orvosi Hetilap, 1898. június (42. évfolyam, 23-26. szám)

1898-06-05 / 23. szám

273 ORVOSI HETILAP 1898.23. sz. Hogy megváltoztak például nézeteink a lázas beteg ét­rendjét illetőleg! Épen nem a régen múlté az az idő, a­mikor a hőemel­kedés megállapítása a táplálkozás lehető megszorítását jelen­tette. Mi ma egész joggal gondolhatunk arra, hogy a most említett felfogás idejében sok lázas beteg halálának a művi inanitio volt az oka, de nincs kezességünk az iránt sem, hogy az utókor bennünket, kik lázas betegeinket a fokozott anyag­­forgalomnak megfelelőleg fokozottabb mérvben tápláljuk, teszszük pedig ezt ama exakt, a klinikai tapasztalatokkal megerősített vizsgálatok alapján, nem fog-e egy helytelen fel­fogás híveinek tartani. Vagy hogy a pathologia egy más fejezetéből legyen szabad önöknek egy példát említenem, a neurastheniás betegek táplálásában, gyógyításában a legáltalánosabban uralkodott, sőt még ma is uralkodó nézet az, hogy tejjel, tojással és hússal, tehát főleg fehérjetartalmú anyagokkal kell azokat tömnünk. Ma pedig azon laboratóriumi vizsgálatok eredménye, melyek szerint a N tartalmú tápanyagok bevitele az idegrendszer fokozott ingerlékenységét eredményezi és ennek következté­ben a fehérjedús táplálkozás a neurastheniások által kerülendő, a neuropathologusoknak a betegágy mellett tett tapasztalatai­ban is megerősítést talál! Hogyan változtak és kétségkívül hogyan fognak még változni nézeteink a diaetotherapia leg­alkalmasabb működési terén, a diabetes mellitus gyógykeze­lésében ? Hosszú évek során át a symptomatikus kezelés legfőbb követelménye az volt, hogy a szénhydrátok elégésére képtelenné vált diabetikus étrendjéből azokat teljesen ki kell zárni. Ma ez a diabetes therápiájában másodrendű kérdéssé törpült. És ki tudná megmondani, milyen és mennyi változásnak lesznek még alávetve nézeteink a diabetest illetőleg, melyről — bár­milyen anyagát képezze is a tudományos kutatásoknak — jogosan állíthatjuk, hogy inkább csak egy tünetcsoport, mint egy betegség ! Ha nem is sűrűn váltották fel egymást a különböző és ellentétes felfogások,de az előbb említett irányváltozások meg­találhatók a gyomorbetegségek diaetájának a történetében is! A felfogás, mely évszázadokon át uralkodott, még Leubenék egy korábbi munkájában is kifejezésre jut: a beteg gyomor­nak a legjobb diaeta a nyugalom! Ezen a téren iránytjelző­­nek látszik előttem Noorden fellépése, a­ki chronikus gyomor­hurutban szenvedő egyéneknek nagy mennyiségben adott zsíros anyagokat, könnyen emészthető formában, és az illető egyé­neket pontos anyagcsere-vizsgálatoknak vetette alá. A betegek a zsírt jól tűrték, panaszaik nem fokozódtak, kód­exiás ki­nézésük javult. Ezen vizsgálatok alapján mondotta ki Noorden azt, a­mi ma már több oldalról nyert megerősítést: a marasmus, a­mely a gyomorbetegségek lefolyása alatt kifejlődik, az nem a betegség, hanem a beteg kiéheztetésének természetes követ­kezménye ! Ez a felfogás ma már mindenütt tért hódított magának és a régivel, hogy a legjobb diaeta a beteg gyo­mornak a nyugalom, éles ellentétben áll! Hogy ez a felfogás kezd magának tért hódítani, ennek köszönhető az a törekvés, hogy a gyomorbetegek asztala meg­lehetős változatos legyen, köszönhető az az élénk mozgalom, mely egész iskolákat foglalkoztat az egyes tápanyagoknak a gyomor működésére való hatásának tanulmányozásával! A priori helyesnek látszik ez az irány, ha meggondoljuk, hogy a gyomorbántalmak egy nem jelentéktelen része idült le­folyású, melynél a gyomornak kímélése kivihetetlen, hacsak a beteget tényleg nem akarjuk kitenni a kiéheztetés követ­kezményeinek. Ha nincs is még teljes világosság derítve arra, hogy a gyomor és a bél működése, a gyomor és a bélnedv elválasz­tása között kétségkívül meglévő összefüggés milyen természetű, hogy az egyiknek az anomáliája miként befolyásolja a másikat, annyi tapasztalati tény, hogy a gyomor részéről jelenlévő elválasztási zavarok a tápanyagoknak a szervezet által való kihasználását jelentékenyen nem befolyásolják mindaddig, míg a gyomornak motorikus viszonyaiban zavar nem állott be. Ez lehetett a kiindulási pontja Noordennek is, mikor anacid gyomorbetegeket, tehát a szó legszorosabb értelmében vett gyomorhurutosokat nagymennyiségű zsírral táplált. Az általa végzett anyagcsere-vizsgálatok kimutatták, hogy úgy a zsír, valamint a fehérjeanyagok kihasználása teljes mértékben ki­elégítő volt. Kétségkívüli bizonyítéka ez annak, hogy a hiá­nyosan secern­áló, de jó motorikus képességgel rendelkező gyomor működési hiányai a bélnedv által kompenzálva lettek. Ezen vizsgálatok különben csak megerősítették Czerny­nek (Beiträge zur operativen Chirurgie 1878) még 1878-ban Kaiserrel együtt végzett állatkísérleteinek eredményeit. Több kutyán végeztek gyomorkiirtást, egy kutya életben maradt, a műtét után felépülve mindennemű táplálékot fel tudott venni, súlyban gyarapodott s normális bélsárt ürített ki. A műtétet a kutya öt évvel élte túl. * * * Ezeknek az előrebocsátása után, tisztelt urak, bátor leszek röviden azon vizsgálataimról beszámolni, melyeket egy par excellence gyomornedv elválasztási anomáliánál, par ex­cellence diaetetikus gyógykezelést igénylő betegségnél, az Ewald által helyesen hyperaciditas hyperchlorhydricánál tisztelt barátommal, Strauss dr. berlini egyetemi docens úrral egyetem­ben Senator tanár klinikáján végeztem, az ő jóindulatú érdek­lődése mellett, melyről e helyen is hálásan emlékezem meg. A vizsgálatok részleteit más helyen közöljük, itt azokat főbb vonásaiban, a­mennyiben a gyakorlat érdekeit szolgálják, óhajtom megismertetni s az azokból levonandó therapeutikus conclusióimat az önök ítélete elé bocsátani. Meg fogják azonban engedni, hogy — ha csak néhány szóval is — e bántalom lényegével, aetiológiájának mai állásá­val foglalkozzam annyival is inkább, mert érdemesnek vélem e kérdésre különösen azoknak figyelmét felhívni, a­kik nálunk gyomorbetegségekkel foglalkoznak. Azon tapasztalatok, melye­ket a Korányi Frigyes tanár úr vezetése alatt álló I. bel­gyógyászati kórodán tenni szerencsém volt, azt a benyomást keltették fel bennem, hogy a hyperchlorhydria egy nálunk elég gyakran előforduló gyomorbántalom. Hogy maga a kóralak csak azóta ismeretes, a­mióta Kussmaul kezdeményezésére a gyomor­sondát alkalmazzák, a­mióta - és ezt örömmel hangsúlyozom — egy honfitársunk­nak, Szabó Lenesnek, alapvető vizsgálatai a gyomornedv chemismusába betekintést engedtek, könnyen érthető, mert a hyperchlorhydriának, legyen az akár functionális, akár a Riegel értelmében organikus megbetegedés, lényegét az emésztési idő tartama alatt létre­jövő fokozott sósavelválasztás képezi, mely csakis a gyomornedv chemiai vizsgálata által­­állapít­ható meg. (Folytatása következik.) Közlemény Korányi Frigyes ny. r. egyetemi tanár I. belkórodájáról. A hypertrophiás és atrophiás májláb viszonya egymáshoz. Tauszk Ferencz dr. első tanársegéd és egyetemi m­. tanártól. (Folytatás.) Az uralkodó felfogás szerint a hepatitis atrophicánál és hypertrophicánál a kórboncztani kép lényegét illetőleg eltérő szerep jut a parenchymának és kötőszövetnek. Előbbi a sorva­­dásos, utóbbi a túltengéses alaknál uralja a kórboncztani kép lényegét. Felmerült előttem a kérdés, várjon a parenchyma és kötőszövet egymáshozi viselkedés lényege nem adhat-e a szóban forgó kérdésekre felvilágosítást? A kérdésre a választ a kísér­leti májcirrhosis viszonyainak figyelembe vételével véltem megadhatni. Messzire vezetne, ha az összes e téren felmerült adatok ismertetését megkísérteném. Szabadjon e tekintetben Siegenbeek van Ileukeloir kitű­nő összeállítására utalnom. A mű­­leges cirrhosis 19-féle módozatát sorolja fel, méltatja kriti­kailag és eredményeit a következőkben foglalja össze : „Mindent összefoglalva, világosan kitűnik, hogy a máj­ban sejtdegenerativ és sejtnecrosis még egymagában nem

Next